Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-02-21 / 7. szám

6. ÖLD Al] MAGYAR ÚJSÁG 1980. FEBRUÁR 211 KÖNYVISMERTETÉSEK Fiala Ferenc: BERKES és a szerzetes Könyvekről ismertetést írni csak őszintén és tiszta lélek­kel szabad. Nem ér semmit és zavarólag Kát, Ka valaki csak dicséri az író művét, de nem emeli ki a mii érdemeit. Fiala Ferenc: Berkes és a szerzetes c. könyve érdemek­ben gazdag, mert az író olyan mély meglátással írta a könyvét az ártatlanul letartóztatott, sok szenvedésen átment bűnösök” szenvedéseinek szörnyűségeit, Kogy amikor a vé­gére ér a könyvnek, megbénulva, összeszoruló szívvel kérdi: ez is megtörténhetett a mi véreinkkel? Fiala Ferenc neve jól ismert. Már otthon Budapesten is jelentek meg könyvei; Erdélyi levelek (1940); így dolgoztak (1940); A vörös kalapács (1941): majd 1958-ban London­ban jelent meg Marschalkó együtt írt könyve a Vádló bitó­fák, majd Münchenben 1966-ban Egy hajó elsüllyed a Du­nán, 1976-ban jelenik meg a Zavaros évek című könyve, a­­mely már bárom kiadást ért meg. . Megbecsült és kiértékelt irodalmi munkássága. A za­varó évek könyvének bevezetőjében olvassuk: Nem törté­nelmet akart írni, csak a maga magyar szemüvegén keresz­tül mint kortárs és szemtanú jegyezte fel a látott és átélt dol­gokat. A trianoni katasztrófa óta napjainkig. Berkes és a szerzetes című könyvében mint szemtanú és mint alany is megszenvedte mint ártatlanul elitéit rab a fogságot. A fejezetekben az emigrációban élő és társaságban összetalálkozott magyarok mesélik el életregényüket. A könyv fedőlapján egy otromba csizma rajza látható, • amint eltapos egy rózsaszálat. A csizma megcsúfolt és el­taposott mindent, aminek köze volt emberhez és kultúrához. A csizma, ami mint a modern barbárság jelképe, belerúgott a templomok szentélyébe és megpróbálta kitaposni az embe­rek leikéből a hitet, vallást, megrontani a gyermekeknek a szülőkhöz való viszonyát, hogy helyet adjon a mindenható állam-molochnak, amely felmorzsolja az egyént és tömegál­lattá süllyeszti Isten egcsodálatosabb teremtményét az em­bert.” A rezsim elitéli az igazakat, a nemeseket, a jókat. A hazáért küzdő hősök bűnösök lettek, bűnösök lettek a nem­zetért dolgozó államférfiak, a hitért, vallásért küzdő papok. Berkes és a szerzetes történelmi kép, a szenvedő ma­gyar nép igaz története. Ez a könyv majd a késői utódok­nak is hirdetni fogja, hogy a megszállt, leigázott Magyar­­ország népe megszenvedett mindenért. Nem volt még ország a második világháború után, ahol olyan sok mondvacsinált háborús bűnöst kínoztak, ítéltek el, végeztek ki, mint nálunk. Az emigrációban egyesek elpuhultak a jólétben, irtóz­nak a háborús évekre gondolni, csak a derű, a vidám köny­veket olvassák. Ezek azok, akik hitelt adnak annak, bogy otthon minden jól van, és vidáman mennek vakációra haza, nem látnak és nem akarják látni az otthoni kemény életet, a fáradt, meggyötört arcokat, csak a maguk kedvteléseit keresik Egy, öreg édesanyját meglátogató magyar férfi mondta el, hogy találkozott otthon egy lélekben és testben megtört háborús bűnössel , aki azt mondta: tudják ott kinn az e­migránsok, mit szenvedtünk, kínlódtunk ártatlanul. Ezrek halála, verejtéke, vére kiált igazságért, és gondolnak-e a jó­létben Hazánk felszabadítására? Berkes és a szerzetes című könyvet el kell olvasniuk a közömböseknek is. A csizma tapossa ma is a népünket, csak a magyar lélek erős hiteés élniakarása tartja bennük az erőt, bogy még nem vesztek el. Fiala Ferenc ebben a könyvében is történelmet ír. A magyar nemzet legsötétebb, legnehezebb korszakát, a hősök, a szentek, az egész emberek kálváriáját. T. Dombrády Dóra CLEVELANDBEN meghosszabbítják a tanévet Ohio állam szenátusa 31 szavazattal 2 ellenében tör­vényt alkotott, amely az 1979/80. tanévre Cleveland váro­sában 1980 július 244g meghosszabbítja a tanévet. Erre a­­zért volt szükség, mert az állami törvények értelmében az is­kolai osztályoknak 180 napig tartó tanítást kell június 30-ig befejezniük, amire az idén a 1 I hétig elhúzódott tanító­­sztrájk következtében nincs lehetőség. A tanév meghosszab­bításáról szóló állami törvényhozási intézkedéshez az állami képviselőház gyors hozzájárulása biztosra vehető. Azt a meg­oldást, hogy a clevelandi iskolákban a mulasztások pótlása céljából szombatonként is tanítsanak, az állami szenátus el­vetette, mert a szombati tanítás esetén az iskolák nem tanító alkalmazottjainak 2.7 millió$-tól 4.4 millió $-ig terjedő ösz­­szegben túlórázási díjat kellett volna fizetni, másrészt meg­akadályozta volna azt is, hogy a tanulók hétvégi munkát vállal janak és vallásos kötelezettségüknek eleget tegyenek. AZ ELSŐ 100 NAP UTÁN A clevelandi városi képviselőtestület demokrata elnöke, Korbes L. George a képviselőtestület legutóbbi ülésén kije­lentette, hogy a "polgármester működésének első 100 napja kitűnő volt”, mert fiatalos lendületet hozott a városházára, ahol az eddig hiányzott. Büszkének vallotta magát azért, hogy a városházán folyó együttműködésben része lehet és hogy clevelandi. Szerinte tévedés, amit sokan hangoztatnak, hogy a képviselőtestület és az új polgármester mézesheteit töltötte. Az igazság inkább az, hogy a valósággal együtt néz­nek szembe. A republikánus Voinovich V. George tetszéssel fogad­ta Forbes megnyilatkozását s kijelentette, hogy a maga ré­széről nem is óhajtott mézesheteket, mert azok„egyszer elmúl­nak. Annak a reményének adott kifejezést, hogy a hátralevő évek ugyanolyan békések és eredményesek lesznek, mint a­­milyen az első 100 nap volt. Forbes azt reméli, hogy a következő 6 éven át ilyen szellemben tud együttműködni Voinovich polgármesterrel a városi képviselőtestület. A magunk részéről szívből kívánjuk, hogy ez a remény valóra váljék, Cleveland városa pedig me­gint az legyen, ami volt: "The best location in the Nation . FERENC SOMOGYI, LÉL SOMOGYI: FAITH ' r ’ ; ' T­& FATE tf y - -A SHORT CULTURAL HISTORY OF THE HUNGARIAN PEOPLE THROUGH A MILLENNIUM Most jelent meg ezzel a címmel angolul a magyarsae rövid művelődéstörténete, amelyet Somogyi Ferenc profesz­­szor Somogyi Léi közreműködésével írt. A könw a közi« mert Küldetés: A magyarság. története című mű nyomdo­­kaibar a magyarság • ezeréves történetét, • kultúráját és • külföldön elért eredményett tárja világos rövidséggel az olvasó elé. A 33 képpel és ! 1 térképpel, számos mutatóval és táblázattal bővített. 208 ol­dalas luxus kiadású könyv ára vászonkötésben 7.95 $, kar­tonkötésben 5.95 $. Megrendelhető a Kárpát Publishing Co-nál, amelynek címe: P.O. Box 5348, Cleveland, OH 44101, U.S.A. MEGRENDELEM: Somogyi & Somogyi: Faith & Fate c. kultúrtörténetét □ vászonkötésben (7.95 $) □ kartonkötésben (5.95 $) Megrendelem még Somogyi " Magyar nyelv és irodalom 1825-ig’ c. művét □ vászonkötésben (12.00 $) □ kartonkötésb en (9.00 $) és "Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig” c. művének " Hagyományok’ c. I. részét O vászonkötésben (12.50 $) Postaköltség kötetenkint 50 cent. Név: ............................................................................................. Házszám és utca.......................................................................... Város:.....................Állam:................Zip Code:............. MAGYAR ÉS NÉMET KÖNYVEK, HANGLEMEZEK, KÁRTYÁK IKK A • TUZEX • GENEX CSOMAGKÜLDÉS KÉRJEN MAGYAR KÖNYV- ÉS HANGLEMEZ ÁRJEGYZÉKET KOSSUTH BOOKSHOP 14025 Lakota Avenue CLEVELAND, Oh. 44111 Tel.: 941-0654 KEGYELETTELJES TEMETÉSRENDEZÉS TELJES FELELŐSSÉG HARTMAN FUNERAL HOME KELETI ÉS NYUGATI KÜLVÁRO­SOKBAN LAKÓKNAK KÉNYELMES LEHETŐSÉGEKET AJÁNLUNK FEL 11410 Buckeye Road Tel.: 791-8200 MEGJELENT T. Dombrády Dóra: "ŐRKŐ" cimü könyve * Őrkő” Sepsiszentgyörgy, szülővárosom hegye, amely a Debren patak jobb partján emelkedik. Kúpulakú szikla­hegy, völgyében gyakorlatoztak időről-időre a katonák és a tetején ilyenkor ott lobogott a zászló, magyar vagy oláh, ahogyan a Nagyhatalmak intézték sorsunkat. Erdély ma kettős járom alatt szenved. Az elbeszélések­ben székely sorsok, menekült életünk, emigráns hányattatá­sunk küzdelmei elevenednek meg előttünk. Nehéz sors az emigrációban a magyar író élete. Faj­tájának ír, az elhagyott hazáról, véreinkről. Testvérem! Szeresd a magyar könyvet s benne édes anyanyelvűnket. A magyar könyv otthonod dísze, hovátar­­tozásod mutatója. Áldozz érte, vedd meg szeretettel. A könyv ára yászonkötésben $9.00. T. Dombrády Dóra 1448 Alameda Ave. Lakewood, Ohio 44107. USA. Telefon: (216) 226-3029. MEGRENDELEM T. Dombrády Dóra: Őrkő című könyvét. Mellékelem a könyv árát, $9.00-t. Dedikálva kérem: □ igen >—> □ nem. Kérem a következő címre küldeni a könyvet: Név: ................................................................................. Utca, házszám:................................................................................... Város: ........................ K................................................................. Állam:............................... .............Zip Code:.......................... A LEGSZEBB, LEGHASZNOSABB AJÁNDÉK MINDEN ALKALOMRA.. SZEREZZE BE A KÁRPÁT KÖNYVKIADÓ KÖNYVESBOLTJÁBAN. KÖNYVISMERTETÉS Rákosi, a nemzet atyja” gyászos korszakát már sokan elfelejtették, fiataljaink meg nem ismerik. Ezért mementó­­képp és egyben tanulságul a fiatalabb generációnak BERKES ÉS A SZERZETES című új könyvében a toll nagy mestere és az írás közismert művésze, Fiala Ferenc öt elbr széles keretében feleleveníti a magyarírtó tömeggyilkos garázdálkodásait. A mester visz­­szaforgatja életfogytiglanra ; zabott fegyházbüntetésének szomorú emlékeit és elénktárja az öt legkegyetlenebb és Ieg­­aljasabban kitervelt esetet , mint szenvedő tanú. , A Ledermüller nyomdában előállított 260 oldalas könyv megrendelhető 10.00 dollárért (plusz postaköltség) 66 Saarbrücken, Am Hagen 9 Redaktion, West Germany címen. Göre Gábor, Kátsa (8-cadik eresztés) 1.00 Kővári Károly S.J.: A turzovkai jelenések 1.25 Magyarország politikai térképe 1.00 Magyarország hegy- és vízrajzi térképe 1.00 Márai Sándor: Erősítő 6.00 Márai Sándor: Föld, föld 8.00 Márai Sándor: Rómában történi valami (regény) 9.00 Márai Sándor: Napló 12.00 Mindszenty-látogatás emlékalbuma 16.00 Mindszenty kép (nagy, 9x12, színes) 0.50 Pohárnok Jenő: A verhetetlen tizenegy 4.00 Prohászka: Diadalmas Világnézet 10.00 Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg 3.00 Somogyi Ferenc és Somogyi Lél: Faith and Fate fve. 5.95 # u.a. kötve 7.95 Somogyi Ferenc dr.: Küldetés. A magyarság története 15.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-ig 12.00 Somogyi Ferenc dr.: Magyar nyelv és irodalom 1825-től 1925-ig. I. Hagyományok 12.50 Színes levelezőlapok: Liszt Ferenc, Rákóczi Ferenc, Árpádházi Szent Erzsébet, Széchenyi István, Szent István szob­ra, Mindszenty bíboros, Szent Korona, Szent Jobb, Szent Jobb az ereklyetartóban. Deák Ferenc, Mindszenty József (színes fénykép) 0.20 Tormay Cecil: Bujdosó könyv 25.00 Tormay Cecil: A csallóközi hattyú 10.00 Tormay Cecil: A túlsó parton 12.00 Tormay Cecil: A fehér barát 15.00 Tóth Tihamér: Hiszem az örökéletet 6.00 Vaszary Gábor: Édesanyánk 10.00 Vaszary Gábor: Nő a pokolban is ur 10.00 Vaszary Gábor: ő 10.00 Vaszary Gábor: Pók 12.00 Wass Albert: Tavak könyve (meséskönyv) 1.50 William-Kótai: Máriának, Jézus anyjának élete 8.00 Postadíj az első kötet után $1.00, a következő kötetek darabonkint 50 cent. 10 kötet rendelésnél postadíjat nem számítunk. Virág Minden Alkalomra GAYER’S FLOWER EMPORIUM j 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT Most készült el nyomdánkban a 16 levelezőlapból álló ERDÉLYI LEVELEZŐLAP SOROZAT A képek Erdély nevezetességeit ábrázolják, valamint négy népviseletet — mindegyik kép négy szín nyomásban. Az egyes lap ára 20 cent, a sorozat (16 lap) $3.00 és két sorozat 5 dollár. 10 sorozat 18 dollár, 50 sorozat ára 75.00. Postadíjat 10 sorozat vagy több vételénél nem számí­tunk, ennél kevesebbnél sorozatonkint 30 cent. Megrendelem az Erdélyi levelezőlap sorozatot: Név:........................................................................................................ Utca, házszám: ................................................................................. » Város: .............................................................................................. HA GYÁSZ ÉRi A CSALÁDOT részletekig kidolgozza a VÉGTISZTESSÉGADÁS minden tervét a család jóváhagyásával. Minden intézkedés úgy történik, hogy a gyászoló család zavartalanul adhassa át magát az utolsó búcsú nagyon nehéz perceinek. Gyász esetén szolgálatra készen állnak: BODNÁR A. lAJOS TEMETÉSRENDEZÓ - BALZSAMOZÓ 3929 Lorain Avenue Tel.: 631-3075- FIZESSEN ELŐ! -A MAGYAR ÚJSÁG Irtentint jel enik meg Előfizetés egy évre $24.00, fél évre $13.00- ITT VÁGJA KI ÉS KülDJE BE -Előfizetésem lejár. 10 - . . . év .... hó . . . - n. Cd régi előfizető d új előfizető Mellékelten küldök .... dollárt a MAGYAR ÚJSÁG előfizeté sére Sajtóalapra .... dollárt. Nevem: ............. ........................................................................ Utca, házszam: .......................................................... ............. Város: ........................................................................................... Álkim:......................................................Zipcode;..................... ® Kór fill Áa oír/ipn/ifnnn r # KÁRPÁT Publishing Cd. P.O. Box 5348 Cleveland, Ohio 44101 ill-MEGRENDELEM Somog'4 & Somogyi “Faith & Fate” című kultúrtörténetéi Kartonkölésben (5.95 $.) .... példányban...................$-ért. Vászonkötésben (7.95 $,).... példányban..................$-ért Somogyi: Magyar nyelv és irodalom című művének " Ha­gyományok c. I. részét, példányonként 12.50 $-ért ....... példányban............... $-ért. összesen ............példányban .................... $-éit Ezt az összeget a mellékelt csekkel (money orderrel) küldöm. Megrendelem az alábbi könyveket: A csekket mellékelem. Név: ......................j.................................................................... Utca: ............................................................................................ Város: .................................................................................................. Állam;.......................... Zip ood«i................,

Next

/
Thumbnails
Contents