Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)
1980-05-08 / 18. szám
1980. MÁJUS 8 MAGYAR ÜJSAG 5. OLDAL Hámory Várnagy Dalma: AZ ÖRÖKLAKÁS Dr. Rózsa Gábor azok közé a tisztviselők közé tartozik, akiket a kötelességtudás, mint valami felsőbb fiatalom odaláncol az íróasztalhoz, honnan csak a halál teperheti le. A fehér .rabszolgák egyike, akiről a világ semmit sem tud, mert az óriás műhelyben, ahol millió gép zakatol, csak a lárma hallatszik, s aki azt nem tudja túlkiabálni, az a gép kis alkotó része,' szelep, csavar marad, mely ha felkopik, tesznek helyébe másikat, s a gép újra folytathatja hibátlan munkáját. Szegény szülőktől származott. Korán az árvák árnyékvilágához tartozott. Többször éhesen, mint jólakottan, de mégis elvégezte a jogot. Semmitérő gyakornoki fizetéssel, boldogságot sürgető vággyal, otthonért sóvárgó lélekkel, egy olcsó, budai cukrászda homályos sarkában húzta fel a keskeny aranykarikát .—< a hűség végtelenségét jelképező szimbólumot*—, Zsuzsikája ujjára. Gsáky Zsuzsannci okleveles tanítónő és dr, Rózsa Gábor fogalmazó nemsokkal később oltárhoz léptek, hová a ragaszkodó összetartozás, a gyermekkori ismerettség megnyugtató terjedelme vitte őket, Több volt ebben minden egyébnél, mint a józanság, Zsuzsika mégis olyan ígéretet olvasott ki férje szeméből, mely többet jelentett minden földi gazdagságnál, Gábornak ez a lépés jelentette az ígéret földjét, Nap nap után úgy sietett haza két szoba konyhás lakásukba, mint gyermekkorában a szülői házba, ahol nem várhatták sohasem többel, mint szeretettel, Szerény berendezésüket apránként, sok-sok lemondás árán egészítették ki. A nagy szükség ellenére is úgy lengtek a függönyök a csillogóan tiszta ablakokon, mint a mennyországot elrejtő habos bárányfelhők. Ápoltság, rend uralkodott mindenhol, felesleges vágyak né Ikül. Házasságuk első évfordulóján dr. Rózsa ünnepélyes arccal lepett asszonykája elé. Egész testében megremegett, az ujja| közt szorongatott szerény ibolyacsokorig, felesége boldoglfgtól, megelégedettségtől csillogó szemétől. Zsuzsikám, boldog vagy te a mi szegénységünkben is? suttogta félénken. —' I e vagy a világon a legjobb ember, GáborkámI Mit | kívágihatnék ennél többet? Az ünnepi vacsoránál Gábor türelmetlenül feszengett a helyen. Egy jó feleség, aki lélekben mint egy finom műszer, mindfent megérez, észrevette, hogy rejtett gondolata van. Finorrf ujjaival megfenyegette párját és édes szigorral kérdezte: ** Gyorsan elő a mondanivalóval! Neked valami titkolt gondolatod van! Gábor egy fogvájóval játszott. Felfigyelt a feleségére s megrendültén nyugtázta kidolgozott kezeit, amelyeket úgy szeretett és szórakozottságában csak önmaga előtt szélben hajladozó virágos ághoz hasonlította. Az illata, a mozdulata, mellyel minden cselekedetét aláfestette, szinte krinyszeritettda hasonlathoz. Nem felelt. Hosszú csend szakadékot teremtett a gondolat fonalában. Majd mint aki hirtelen mást gondolt, mégis besMlni kezdett. r- Zsuzsikám, házassági évfordulónk ünnepi hangulatához.liilő a közölnivalóm. Be kell vallanom, nem tökéletes a boldogságom. Mint akit halálos bűnnel vádolnak és tudjp, nem követte el, Sjibrérte szegény asszonykát a közlés. Látom, meglepett, amit mondtam, de várd ki, kérlek, a vékát és főleg ne izgasd fel magad olyanért, aminek nem I ismered az okát. 7 uclod, mi a motívum? Hiányzik,valaki innenlfáki hivatott lenne kettőnk boldogságát megkoronázni. A támadott nem válaszolt. Sürgős tennivalót talált a konyhában. Amikor visszajött, olyan arcot vágott, mint aki ( ötigjsem tud számolni. Lehajtott fejjel, befele húzódó mo- j sollyal kérdezte: Sjjte Miről is beszéltünk az előbb? Ä válasz eredménye a következő házassági évfordulón mázott pihegett köztük rózsás arcával, fekete szemével, mint a tökéletes boldogság földi megtestesítője. Szaporodtak az esztendők. Zolikának mindig több és nagyobb cipő, ruhaféle kellett, majd óvodástáska, iskolai kellékek. Rózsa külön munkát vállalt. Számtalanszor megtörtént, hogy a felkelő nap aranysugarai összevesztek a villanyfénnyel, furfangos árnyékokat varázsolva e viadalban a családfő elgyötört vonásaira. .Zsuzsika tanítónői oklevelének semmi hasznát nem vette a háborút követő leépítések miatt. Csak olykor jelentkezett néhány magántanítvány. Zolika már harmadik elemibe járt, amikor édesanyja észrevéve, hogy férje egészségi állapota feltűnően romlik, pedig sohá'sem panaszkodott, még fáradtságról sem, Házasságuk alaf| sohasem volt beteg, asszonya mégis aggodalommal figyelte és kérlelte, hogy hagyja abba a különmunkát. Gábor meghallgatta, mosolygott képzelődésén és az emberölő küzdeléin ment tovább. \ Korán beköszöntött a tél. Virágkisértetek sírtak a viruló kérték helyén, a hó szemfödél alól kandikáló csontra fagyott virágkarok ijesztően koccantak, a nagy pusztulást tanúsítva. Jéghideg irodák, bezárt iskolák, zord lakások szemléltették a tüzelőhiányt. * .Karácsonyelőtti héten váratlanul meghalt Rózsának A- szódon lakó nagynénje. Bolondos, füttyös széllel társult hóviharban indult Gábor a temetésre. Számtalan októl terhelve csak egyedül vehetett részt a végtisztességen, övéi nélkül. A fütetlen vonatban nem érezte annyira a szükséges téli ruházat hiányát, de amikor a város túlsó felében levő lakáshoz gyalogolt a csontig hatoló szélben közel egyórahoszszat,;úgy érezte, hpgy a gyilkos szél még a csontján is áthatol. Tüdőgyulladást kapott. Élet és halál között vívódott hosszú, keserves napokon át. Ilyen nagy ár után nem is tudtak örülni az örökségnek, az aszódi háznak. Mire újra elláthatta hivatali munkáját, már kitavaszodott. Boldogság volt az is, hogy nem tették B-Iistára hosszas betegsége ellenére sem. A szerető hitves, a hálás gyermekszív imáját meghallgatta a Mindenható. Zsuzsika még jobban vigyázott rá. Gondosan ellenőrizte öltözékét, s még a földszintre is utána kiáltotta: *— Ne siess! Tudod, az orvos mire kért!? A nyár elején úgy gondo Itak vissza az egészre, mint egy rossz álomra. Tervezgetni kezdtek. Egy aranykévés vasárnapon, amikor a kis család a miséről hazafelé tartott, az apa váratlanul közölte: Vajda János: LUZITÁN DAL Midőn vezéreik a rómaiknak megfiódoltak Hazám, hazám, minő utón jársz? Mit tartsak immár felül ed? Szeresselek-e ezután is? Megengedi a becsület? Szerettelek gyász napjaidban, A mig szerencsétlen valál; El nem riasztott oldaladtól, Bár rémitett, börtön, halál. Szegény valál bár, koldus és rab, De bár maradtál volna az: Szenvedtünk volna még tovább is, Nem jött ajkunkra'vád, panasz, Mert a mi szint’ oly drága mint te, Mi szentebb még tán, mint magad, Mi nélkül hitvány rongy ez élet, S haszontalan minden javad *— Megvolt egy kincsed, egy jutalmad, Egy csodatévő bűvszered, Mi ismét mindent helyrehozhat, Mikor már minden elveszett. Becsületed — e legfőbb kincsed , Mit vissza nem hoz semmi sem! *— Eszeveszetten oda dobtad A szabadulás percziben! Legjobbjaid híjába kértek, Hogy várakozz még keveset: ’Nincs veszve semmi sors alatt az* Ki soha el nem csüggedett. Nem hű fiaid hagytak cserbe, I e hagytad cserbe azokat; Ellökted őket s felölelted A kik szerezték gyászodat. És elcserélted özvegy fátylad’, Mit tisztelet, dics övezett, A mennyezettel, haj! a honnan Elköltözött a becsület. .. ! Oh én hazám, boldogtalan hon! Bukott hölgy, eltévedt anya! Hősök szülője, elkerített A sok hazudozó banja! A keblet, mely tejével táplált, Fertőzi undok idegen; S ne fussak a födél alól, mely Szégyent, gyalázatot terem? ... Oh én hazám, minő utón jársz? Mit tartsak immár felüled? Szeresselek-e ezután is? —< Megengedi a becsület? . . . ŐSZI ROZSA Rég voltam e házban, nagyon régen, Rég eltűnt már az én gyermekségem! Akkor laktam én itt s boldog voltam, Örömöm telt fákban, virágodban. E kert őszi rózsákkal volt telve, Nem tudom már, mit szerettem benne, — De sirhatnék, ha emlékszem róla .., Őszi rózsa, fehér őszi rózsa! Ha még egyszer fölvirulnál nékem, Régi kertem, régi kedvem szépen; Ha még egyszer mosolyogna orczám, S nyájas öröm, te szólanái hozzám; Ha még egyszer gyermek tudnék lenni, Avagy mindent, mindent elfeledni! Jöjj vissza még, óh szép kor, egy szóra ... Qszi rózsa, fehér őszi rózsa! — Tudjátok, mit csinálok Matild néni pénzével? Eladjuk az aszódi házat és öröklakást veszünk. A házacskáért —■ vidéken — nem kaptak annyit, hogy az egy pesti öröklakásra elég legyen. A betegség is sok pénzt emésztett fel, takarékoskodni nem volt miből, Gábornak elmaradt a mellékese. Zsuzsika *— titokban *— másoknak kézimunkázott, kötött holmikat készített, hogy enyhítsen anyagi nehézségeiken. Nem sokat tehetett. — Istenem, csak előléptetnének! — sóhajtott reménykedve Gábor, miután látta, hogy náluk csak az segítene, mert a jelenlegi jövedelmükre nem kaphatnak kölcsönt az öröklakás hiányzó összegére. Matild néni halálát követő évfordulón Rózsát egyik hivatali társa taxin vitte haza. Útközben vért hányt. *— Kicsit rosszul lettem. *— Próbálta vigasztalni holtsápadtan remegő asszonyát. A házi orvos már az ágyban találta Gábort. Ezalatt Zoltika mit sem sejtve, pajtásaival játszadozott és nem kis büszkeséggel újágolta: — Már nem sokáig lakunk ebben a házban, mert elköltözünk innen. Apukámnak öröklakása lesz! Bizony ám! Ártatlan dicsekvésében nem is sejtette, mennyire igazat mondott. Honnan is tudhatta volna, hogy édesapja már rátétté a kezét az öröklakás kilincsére. SAMIL HAZÁJA Örökzöld bérezek hamvas ormai, Hol a sasokkal fellegek tanyáznak; Virágos völgyek sürü ligete Búvó fészkével a dalos madárnak; Sötét erdők hárslombos sátora, Tündér-barlangok, rejtélyes hegyekben; Csodákkal teljes, élő bősrege: Samil hazája, < oh, bocsásd be lelkem! Hadd andalogjak e szűz ég alatt, Hadd lássam bíbor hajnalát keletnek! Tündöklőbb itt a napnak sugara, Itt éjenkint uj csillagok születnek. Fenn a tetőkön édes lég üdít, Lenn a völgyekben titkos félhomály van, S az illat fája balzsammal kínál... Beteg szívem tán meggyógyul e tájon! Hadd lássam a föld legszebb lányait, Szemükben a fényt, ajkukat mosolygva, S a termet és arcz minden gyönyörét Tündérkezektől koszorúba fonva; Azt a hatalmat, mely előtt a föld Porát csókolják őrjöngő királyok, S az üdvösségnek mind á hét egét Odaadnák, hogyha mosolygna rájok! , Hadd lássam a prófétát, a midőn A szent hegy ormán leborulva térdel, És a magasból felhő száll alá, Hogy elborítsa őt ezüst ködével, <—' S nem mer fölnézni... fél meglátni azt, Kinek az ég s föld rettegi hatalmát... De hall Ielkéb en égi szózatot S bölcsen megérti Isten akaratját. Hadd halljam a próféta szózatát, Midőn buzdítja népét a csatára. Zeng mint az ég, az ihletett ajak, Szent átkot szórva népek ostorára. És lángra gyulnak a hideg szivek, És öldöklő fény villog a szemekben, Feszül a karnak minden idege S rettentőn kérdik: hol van hát az ellen? Hadd lássab őt, a hőst, táltos lován, Midőn népével a csatába vágtat! Rohan, miként a villám, legelői, Villogtatván szent kardját Attilának. És hull az ellen, mint a falevél, És folynak a vérpatakok nyomába, S az összetört had omladékain Eölzeng a hálás győzelem imája. , Hadd lássam őt a harcz Vérmezején,, , Százezrek ellen küzdő erejében, Midőn seregéből egyedül malrad . S egyszerre érez száz dárdát mellében. Csodává lészen most a viadal, De meg kell szűnni végre a csodának, S zokogva tör ki a népsiralom: Meghalt prófétánk! Vége a hazának! Hadd halljam a nagy, rémes hallgatást, A szörnyű csendet, melylyel hárezbá szállnak —> Vezér nélkül a csüggedt bajnokok, Előre sejtvén vesztét a csatáriak. S hadd halljam a zajt, egy ország zaját, Mennydörgését a nemzet örömének, Midőn eléjök a próféta áll, És szól: Mit féltek? Nem haltam meg? Élek! Oh, boldog ország! oh, szent föld, hová Az égiek még mostan is lejárnak! Prófétád ajkán Isten szól veled, S éled korát szép, lelkes ifjúságnak! Ifjodni érzem én is Ielkemet S oly boldog szivem, hogyha elsóhajtja: Én is hiszem, mit a próféta mond, Előttem is szent a próféta kardja! ATLANTIC CITY Az egyik kockavető asztal feletti táblán olvasható: “Jól rázza fel mielőtt i—i veszít! KEZDŐ REPORTER, A városi szerkesztő haragosan támad a kis tudósítóra, akinek nincs jelenteni valója: *— Nem szégyelli magát!? Semmi beszámolót nem tud írni egy nagy társadalmi esküvőről? — Egy szót sem! mondja a fiatalember. Ugyanis a vőlegény nem jelent meg az esküvőn. . . *— Magából sem lesz újságíró! kiáltotta a szerkesztő haragosan. UJJNYOMAT *— Az FBI-nak több mint 70 millió ujjnyomata van! ~ Óh, az semmi! Fogadok, hogy nekem több van! Ugyanis hat kis fiam van . . . PANASZ /—< Amikor dús hajam volt 50 centért nyírták, most, amikor már félig kopasz vagyok, négy dollárt fizetek a nyírásért. KAMAT — Szörnyű, mennyire emelik a kamatlábat! *- Az igaz! De aki manapság meg tudja fizetni a magas kamatokat, annak nincs semmi szüksége kölcsönre. .. NEM MINDIG Egy politikus magyarázza:-—' Nem lehet az embereket mindig becsapni.. . Egyszer négy évben éppen elég! i FIÓKÜZLET Egy koldus, két kalappal a kezében, megszólít egy tekintélyes üzletembert az utcán és alamizsnát kér. *— Mi jut magának az eszébe, hogy mind a két kezében kalapot tart? kérdezi az adakozó. — Az üzlet jól megy! válaszolja a koldus *— így hát nyitottam egy fióküzletet. HÁZASSÁGI ÁLOM Árpád már évek óta udvarol Mancikának. Egy este elviszi egy jó kínai vendéglőbe és ott együtt tanulmányozzák az étlapot. < Hogyan szereted a rizst, drágám, — mondja a leánynak gyengéden, —- sülve, vagy főve? Mancida ábrándos szemmel néz reá és halkan mondja: <—< Utánam szórva . .. KEZDET Egy barát meglátogatja pajtását, akinek egy évi házasság után megszületett első fiacskája. Az újszülött még kopasz, arcocskája kissé dagadt és vörös. De a büszke papa gyönyörűnek látja: \ *— Ne mit szósz hozzá. A trónörökösöm. Ugye gyönyörű? Hát. . . hát... dadogja a barát, <—i kezdetnek jó! BOLDOGSÁG *— Mi a boldogság? <— Boldogság az, amikor az a papírlap, amit az ajtó nyílásán bedobnak nem számla, hanem csak egy reklám ... ANYÓS. OH! Cinege úr Iélekszakadtan rohant az állatorvoshoz hogy kutyájának levágassa a farkát. ~ De uram! <—> mondta az állatorvos, — miért van erre szükség? >—> Az anyósom érkezik hozzánk látogatóba, *—< magyarázta Cinege, ez az oktalan meg mindig csóválja a farkát és ő meg azt hihetné, hogy szívesen látjuk. BARÁTNŐK Két régi iskolatársnő találkozik az utcán. Az egyik azt mondja: <—< Gratulálhatsz, gyűrűs menyasszony vagyok. j—» Gratulálok! És mióta? Huszonöt éve. És az esküvő? >—• Erről még korai beszélni. Előbb meg akarjuk egymást alaposabban ismerni. BÉCSI VICC A hangverseny kezdete előtt egy hölgy odafordul a szomszédjához: . i. . é, *-* Kérem, mondja meg nekem, mi lesz a irtai koncéért műsora? , . :!/ i,_ . , ... , n* Ma este Bach művei szólalnak meg, asszonyom. »— Melyik Bach-é? A Sebastiané, vagy az Qffené? El .EELEHEITE Egy férj rajtacsípi a feleséget egy szállodában egy férfivel és alaposan helybenhagyja az embert. Az asszony megszólal: *— Sájnálom, János, élfelejtettem megmondani magá^ nak, hogy az uram karatezik .. . !' ''VÁLASZ Amikor feladunk valakinek egy kprdqst, és ő azzal válaszol, hogy ez nagyon jó kérdés’ , akkor meg lehetünk győződve arról, hogy kérdésünk jobb,, mint az ő válasza, r IMÁDSÁG A pap megkérdezi Palit: Mondd, fiam, vajon imádkozol-e minden este mielőtt elalszol? 7 isztelendő úr, kérem, nem minden este! Előfordul, hogy nem akarok a jó Istentől semmit! TANÚ <—> Bíró úr, én ártatlan vagyok. Higyjen nekem. Isten a tanúm, hogy ártatlan vagyok.. . Én elhiszem, kedves barátom de sajnos Öt nem tudom megidézni... ( A NÉV A szép Annuska a szülészeti osztályon gyönyörű kisfiút hozott a világra. Az ápolónő is megcsodálta a kicsikét és mondta neki: i—i Maga igazán boldog lehet, hogy ilyen gyönyörű fiacskája van! (—< Boldog is lennék, —- mondta Annuska, >-< de nevet kell találnom neki.. . «—< Az csak igazan nem nehez, hiszen olyan szép fiúnevek yannak! <— Az igaz, de én nem keresztnevet, hanem vezetéknevet keresek . .. LATINUL Az orvos megvizsgálja a paciensét és azt mondja neki: i— Magának a legjobb lenne, ha lemondana az italról és dohányzásról, valamint a házaséletben is lelassulna... <—> Ez lenne a legjobb! — ismétli a fiatal férfi. <—< Nekem nem kell, hogy legjobb legyen. Mondja meg magyarul mi a bajom: Először is sokat iszik, másodszor sokat dohányzik és . .. >—> De doktor úr, most már megmondta magyarul, hogy mi a bajom, mondja meg latinul is, hogy a feleségemnek is megmondhassam ... A POFON Apró termetű, cingár cowboy lép az ivóba. Szemben vele egy hatalmas termetű izmos cowboy áll. Odamegy hozzá: (— Akarsz egy pofont? kérdezi pökhendien. Akarok! i—* válaszolja a marcona alak. <—i Akkor menj át a szomszéd ivóba, én is ott kaptam egyet az előbb. Zalár J ózsef:
