Magyar Újság, 1980 (70. évfolyam, 1-27. szám)

1980-04-24 / 16. szám

Kisjókai Erzsébet: NAPÓLEON SZENT HELÉNA SZIGETÉN (1821 május) Nem trombiták és ágyú hangja zeng, a völgyben tikkadt kecskebak mekeg. - . , • Felbők között az égen, messze fent, mint látomás, vonul a hadsereg. “Allons enfants de la patrie . . . A dicsőség nagy n apja. *f el virradt, mert császár ült a trónon, nem király. S mi lettem én, Kát esztendő alatt? Reményvesztetten emlékezni fáj. “Le jour de g'Ioire est arrivé . . . Ezer mérföldön víz, köröskörül, ha vár a népem, el nem érhetem. Ernyedt szárnyú sas többé nem repül. Vezényszók nélkül huny ki életem. Aux armes, formez vos bataillons! Porszem vagy csillag volt az ember itt, a sors kivételt nem tesz senkivel, ledönti azt is, kit magasba vitt, a ha véget ér az élets, menni kell. Marchon, marchons, marchons . . . MAGYAR HAZAFIAK Amikor a múlt hónapban itt Amerikában ünnepelte a szétszórtan élő magyarság 1848 március idusának évford u­­lóját, jóleső érzéssel láttuk, hogy ezer mérföldek sem változ­tatnak azon a tényen, hogy szeretjük szülőhazánkat, sőt a ké­sőbbi nemzedék is megőrizte nemzetünk hagyományait és büszke a népünk szabadsághőseire. Midőn amerikai születésű másod-, harmad-generációs magyarjaink megkérdezik tőlünk, miképpen lehetséges év­­évszázadot meghaladó idő múltán a szabadságharcosok ne­veinek és tetteinek megőrzése, akkor mi szívesen magyaráz­zuk meg nekik, milyen szégyenletes és elítélendő dolog, hogy az amerikai ifjak között akadnak, akik csillagsávos lobogó­ból nadrágot varratnak és megtgadják a hazaszeretet szent­ségét. Me gmagyarázzuk, hogy a magyarok nem pufíogó szó­lamokkal hirdették a hazaszeretetei, a szabadságszeretetet 1848-ban, hanem valódi tettekkel és áldozatkészséggel, va­gyonuk és életük felajánlásával segítették a veszélyben for­gó hazánkat. A márciusi ifjak nem vártak behívóra, önként mentek ők a piros-íehér-zöld zászló alá és a költő “sehonnai bitang ember -nek nevezte azt, akinek drágább a rongy élete, mint a haza becsülete. Petőfi Sándor 12 pontban foglalta össze a nép kívánsá­gait és az értelmiség a Pilvax kávéházba gyűlt ősszé és ón­ná mind ült el tüntető útjára, hogy követeléseinek hangot ad­jon. í A magyar nép némzeti öntudata, a népi büszkeség meg­­szólált és követelte jogait. Ezt ünnepli több mint százhar­minc esztendő utón minden magyar a föld bármely részén. Áldásos munkát végeznek a magyar iskolák és a magyar cserkészek, akik gyermekeinket idejekorán megtanítják őseik nyelvére. AZ RTA TELEFONSZOLGÁLATA A clevelandi RT A vállalat telefon központja április 20- tól új időpontban üzemel. Hétfőtől vasárnapig, tehát 7 na­pon át reggel 5-től este 10-ig A 24 órás szolgálat csökkenté­sét Leopard Ronis, az RTA egyik vezetője jelentette be s ez is része a társaság költségcsökkentési intézkedéseknek. Annak ellenére, hogy a telefonközpont este 10-kor zár,, lehetühívni a "válaszvonalat (621-9500), mert az éjszakai menetrendét magnóról közvetíti. — Az RTA továbbra is igyekszik kihasznyálni minden jövedelmi forrást, de mivel a szövetségi támogatás lehetősége elenyésző, utasítottuk a vállalat minden osztályát és részlegét a takarékosságra, hogy ezzel is segítsék a vállalat deficitjé­nek csökkentését mondta Leonard Ronis, majd így foly­tatta.: A takarékossági szempontok természetesen nem üt­közhetnek utasaink, ügyfeleink érdekeivel. A telefonfelvilá­gosítás éppen ezért azokban a kései órákban szünetel, ami­kor a hívások száma egyébként is elenyésző. Azok az utasok, akik a legtöbbet igénybe vett járatok menetrendje felől érdeklődnek napközben is hívhatják a vá­laszvonal”-at (621-9500). Az RTA vezetősége most dolgo­zik egy átfogó menetrenden, amit hamarosan 100.000 ember­nek postáznak ki, így az érdekelt ügyfelek pontos tájékozta­tást kapnak, hiszen a menetrendben bekövetkező minden változtatásról is időben értesítik őket. *A menetrend bármikor felvehető az RTA központi iro­dájában (1404 East 9th. Street), valamint számos busz, illet­ve rapid megállónál. A kormány nyilvánosán, határozotton a Ilítja, hogy Car­ter ellenzi az adó leszállítást erre az évre, mert ez akadá­lyozná a harcot az infláció ellen. Magán úton azonban sut­togják, hogy az elnök készen áll egy adóleszállításra, mihelyt szükségesnek látszik a választási nap felé. ■X* *& •?b Annak ellenére, hogy egyes európai országok tartózkodó állást foglaltak el, mégis kormánykörök bizonyosra veszik, hogy a 14 NATO tag végül támogatja majd Amerika állás­­foglalását az olimpiai játékok moszkvai versenyéről való tá­volmaradás kérdésében. * * * A kongresszusi ellenőrzők még nem nevezik az egye­temeket hazugoknak, de kételkednek abban a megejtett vizs­gálatok alapján, hogy az eg egyetemekre oly nagyszámú a beiratkozó, mint ahogyan kimutatták a szövetségi kölcsönök érdekében. TÁNCCAL EGYBEKÖTÖTT EBÉD A CSERNOHORSZKY KÖNYV ELŐÁLLÍTÁSA KÖLTSÉGEIRE Mint ismeretes, a detroiti Szabadságharcos-Szövetség 1000 dolláros megajánlást tett Tollas Tibor legutolsó ittléte alkalmával dr. Csernohorszky Vilmos újságíró nyomda alá rendezett, hézagpótló történelem-politikai könyve költségeire. Február 16-án S. Koósa Antal író által rendezett Iro­dalmi Est keretében ennek az összegnek valamivel több, mint a fele már összejött. Ugyanakkor át is lett utalva. Most a det­roiti dunántúliak lelkes munkája és áldozata folytán a meg­ajánlott összeg másik fele, egy tánccal egybekötött ebéd ke­retében valósul meg, amit ez esetben a felajánlók a szabad­ságharcosok égisze alatt és azokkal karöltve rendeznek meg. Az ebédet április 27-én. vasárnap tartják meg du. 2 órai kezdettel .az Ecorse michigani Serbian Eláll nagytermében 4559 W. Jefferson Ave. Az ebéd ára $7.00. 1 izennégy éven aluli gyermekek az összeg felét fizetik. Karonülő kicsik élelmezéséért nem kér hozzájárulást a rendezőség. A cél az, hogy a csaláok köny­­nyebben jöhessenek el. Italok jutányos áron kaphatók. A Szabadságharcos Szövetség örömmel kapcsolódik a rendezés hez annál is inkább, mert a felajánló dunántúliak, amennyiben a jövedelem a könyvkiadás költségét túlhaladja, a megmaradt összeget dr. Ludwig Sándor volt kubai magyar rab útiköltségére fordítják. Az a törekvés, hogy az októberi ünnepség szónoka Ludwig legyen. Mind a Szövetség, mind a társrendezők kérik a magyar­ság áldozatos támogatását, tekintettel arra, hogy az Ígérkező jövedelem elsőrendű magyar célokat szolgál. Érdeklődők hívják az alábbi telefonszámok valamelyikét: Nagy Irma: GA-7-7479, Sztrecska Ida: 928-9679, Stubits Jánosné: 565-6295. A KUBAI MENEKÜLÖK TÖMEGE Amióta Castro Ficlél kubai elnök szabaddá tette azok­nak, akik el ak árják hagyni az országot, akár a Peruba vagy Venezuelába, akármás országba való kivándorlást, a perui követségre menekülők száma egyre jobban növekedett, ezért a kubai kormány április 6-án újra őrséggel vetette körül a, perui követség épületét. Azóta április 9-én került sor az első fegyverhasználatra. Az egyik menekülő lopott bérautón a­­kart a rendőrségi gyűrűn áttörni, mire a rendőrség tüzet nyi­tott rá. A lövöldözés következtében a perui követség terüle­tén tartózkodók közül egy 7 éves gyermek és két felnőtt meg­sebesült. A lopott bérkocsi vezetőjét letartóztatták és elhur­colták. A New York Times értesülése szerint a követségi épü­let körülzárása óta több menekülni szándékozót megvertek. Három gépkocsivezetőnek sikerült csak bejutni a perui kö­vetség területére. Az egyik Az egyik tehergépkocsin vizet szállított a menekülőknek, a másik azt a mentőkocsit vezette, amelyet a sebesültek elszállítása céljából hívtak a követség­re, a, harmadik laptudósítókat vitt be a menekültek köze. Mindhárman a követségen maradtak. A. menekülők bizottságot szerveztek maguk közül, hogy za állapítsa meg pontosan a létszámukat és a kiutazási en­gedélyük megszerzéséhez adatokat gyűjtsön. A “népszám­lálás eredménye 7020 személyt mutatott ki Közülük 5000 férfi, 1520 nő. 2700 pedig gyermek. Több mint 40 kisded 45 napnál fiatalabb, több mint 50 személy pedig 60 éven felül. HUSVÉT KÍNÁBAN Az Associated Press pekingi közlése szerint a húsvéti ünnepek élénken tükrözték vissza azt a politikai irányválto­zást, amely Kínában az utóbbi időben bekövetkezett. Hús-, vétvasárnap a Szeplőtelen Fogantatás székesegyházát négy ízben vagy 4.000 katolikus töltötte meg. Az ünnepi szent­misén, amelyen Michael Fu Tieshen püspök is jelen volt, 1 500 — főleg kínai — hívő vett részt. A szertartás latin nyel­ven folyt, az énekkar gregorián-dallamokat énekelt. Szent­­beszéd nem volt. A hívők serege a székesegyházat teljesen megtöltötte, a padsorok közt is ültek és álltak. A másik há­rom szentmisét majdnem ugyanennyien hallgatták végig. A- zokat is latinul mutatták be. A székesegyház bejáratánál Kí­nában készített feszületeket és rózsafüzéreket árusítottak. A kínai és külföldi protestánsok ugyancsak meglepően nagy számban gyűltek össze az Egyesült Protestáns Egyház 1 emeleti kápolnájában. Az épület Peking központjában áll. . Az istentiszteleten több mint 1000 ember vett részt. 1949 óta, amióta Kínában a kommunisták voltak ural- ! mon, a kormány politikai iránya az istentelenséget szorgal­mazta. Mao 1 se-tung halála után, 1976-ban ez az irányzat enyhült, a jelenlegi kormány az év elején biztosította a val­lásszabadságot is. Énnek tulajdonítható, hogy Kína-szerte régen elhagyott templomok lassan újra megnyílnak, a Szent­írást újra kiadták kínai nyelven, sőt a kommunista párt még még a külföldi bíborosok látogatását is szívesen látja. DÖNTÉS NÉLKÜL VÉGZŐDÖTT Április 9-én Carter elnök befejezte Sadat Anwar egyip­tomi elnökkel két napon át három ízben folytatott megbeszé­léseit, amelyeknek középpontjában a palesztinaiak önálló­ságának kérdése szerepelt. Carter elnök kijelentése szerint a megbeszélés döntés nélkül végződött, mert a kérdést a következő héten rendkívül óvatosan át kell még beszélni Begin izraeli miniszterelnök­kel is. Carter elnök csak azt hangsúlyozta, hogy el kell ismer-1 ni a palesztinaiak jogát ahhoz, hogy saját jövőjük érdekében hangjukat hallathassák. Sadat egyiptomi elnök a lényegről nem nyilatkozott, csak Carter elnöknek bókolt s azt hangoz- ' tatta, milyen büszke, hogy a gáláns (finoman előzékeny) a­­merikai nép barátjának va llhatj a magát. f * * # Carter kampányvezetője, Robert Strauss előrelátó em­ber. Már mos úgy ügyködik, hogy ha Carternek sikerül Ken- 1 nedyt kivernie az elnökválasztási versenyből, a massachus- i settsi szenátorral enyhüljön a viszony. DETROIT BUSINESS DIRECTORY YOU HELP US, YOURSELF AND OUR ADVERTISERS BY BUYING YOUR NECESSITIES FROM THE FOLLOWING MFRCHANTS VIRÁGÜZLET ALMASSY FLORIST MAGYAR VIRÁGÜZLET \Imássy F. Lajos tulajdonos 4105 OAKWOOD BLVD. Melvindale, Mich. 48122 Telefon: 388-6033 Lakát tel.: 283-1745 £18 át művirágok jutányos árban kaphatók nasrv választékban. $ürg<5nyileg is küldünk virágot. IÁDIÓ ELADÁS ES JAVÍTÁS A-WALL Wf UÁrlbí'ing Int.-Ext. I’Rintlnjf-Larpectry Fluniblíijf-Eav'Strnuíftj wk. Fome Mai .t. Kepalr-Oud jobb 18ffonti púimé 8.86-8810 & HEATING PLUMBING Gáz, olaj fűtőberendezés szakszerű szerelése CsatomaHsztitás modem, elektromos gépekkel. Hívja bizalommal: DAN WOOD MASTER PLUMBER BOILER REPAIRS - GAS HEAT AUTOMATIC WATER HEATERS FURNACE CLEANING Electric Sewer Cleaning 24 Hour Service ‘None Compare With Wood’s Repair” 7830 WEST VERNOR Telefon: 841-519C John D, Martenson & Son rUNERAL DIRECTORS i/25 Lawndale Avenue Oe'roit, Mich. 48209 Telefon: 841-6607 320 West Road Trenton, Mich. 48183 Telefon: 671-5400 10915 Allen Rd,. Allen Park, Micb. Teh: 382-5800 Detroit délnyugati körzetének egyik sgmodernebb temetkezési intézete légszabályoitoval a kápolnában. — Parkoló hely — EGYLETI KALAUZ DETROITI ELSŐ SZÉKELY MAGYAR SZÖVETSÉG EInSk és pénztáros: Kiss László Tel.: 756-1137 7044 Paige, Warren, Mich. 48091 társadalmi termében. JOHN KAR Bottling Co. 8559 W. Jefferson Ave. Telefon: 842-0166 Édes italok mindenféle izze! nagy választékban Partikra, esküvőkre, piknikre és minden alkalomra Szódavíz, O-SO-Gr&pe, Dry Ginger Ale, O-SO-Ltalok Mixers — Gvors kiszolgálás SAVINGS BANK 2 CONVENIENT LOCATIONS______ 10474 W. JEFFERSON • 1709 SCHAEFER BANK TELEPHONE = VI.3-&8SO W&WeZtf FEDERAL RESERVE SYSTEM - FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORK SPÓROLJON, HOGY JÖVÖJE BIZTOSÍTVA LEGYEN • CSEKKSZÁMLA • TAKARÉKBETÉTEK • CHRISTMAS CLUB • INGATLAN KÖLCSÖN • AUTOMOBIL KÖLCSÖN Tatarozási és ház modernizálási kölcsönök • Személyi kölcsön atb. Fiók intézetünkben két Drive-in-Window, és nJgy parking lot áll rendelkezésre MICHIGAN BANKARD hitelkártya előnyeit szívesen "elmagyarázzuk" 1 évi (minimum) $500.00 takarékbetétje után még mindég 6% kamatot fizetünk! m . f I Xr?/. nriiilot '~xt'firrHi i rn tmlolhut ja. Hozza be ide # receptjeit! Ez a patika Lincoln .** Park magyarjainak * k'jdveltjé! NORTON’ PRESCRIPTION PHARMACY FORT STR. CORNER WARWICK Lincoln Park, Mich DU 1-2400 A legrégibb detroiti magyar temetkezési intézet JOHN MOLNÁR FUNERAL HOMES INC.- Est. 1923 -Több mint 46 esztendeié áll ez a temetkezési intézet kegyeletes szolgálatával a gyászoló családok rendelkezésére Árai a Iegmérsékellebbek. <—< Koporsók a legegyszerűbbtől a legdíszesebbekig saját nagy raktáréiból választhatók ki. . DELRAY CHAPEL SOUTHGATE CHAPEL 8632 Dearborn Ave. 14032 Northline 285-1515 Directors: JOHN S. MOLNÁR III. - JAMES ALCÖRN JOHN K. SOLOSY - JOHN K. SOLOSY II. JOHN K. SOLOSY & SON FUNERALHOME MAGYAR TEMETKEZÉSI 1NTEZET 8480 SOUTH STREET 84E 2353- PRIVATE PARKING -Színes, fekete és feller TV-k Színészjótszók, radicle ■— Admiral, Dumont, RCA és Zenith. Színes TV speciálisra. Mindenféle: javita, garanciával égzünlc. BRIDGE TV Sales and Sérveié 122 S. Fort St. Detroit, Mi. 48209 ‘ Telefon: 841-1717 — A felvonó hid mellett — 21210 Goddard Rd. TV és hútorügylet. Across from Hcvy Cross School HENRY F. THON CO - ALAPÍTVA 1863-BAN - * Funeral directors: ^ William C. KELLER & Gary G. KISSEL 2760 Biddle Ave., Wyandotte, Ml. — Tel.: 28'2-4400 WASHINGTONI PLETYKÁK Bármennyire is idegenkedik Carter elnök attól a gondo­lattól, hogy az áprilisi külön találkozók után 'újabb találko­zót Kozzon létre Sadat egyiptomi és1 Begin izraeli vezetőkkel, Ka a megegyezés létrejön, a szemtől szembé való találkozás a közelkeleti béke érdekében még a választási nap előtt, el­­kerülhétetlen. * * * » ' LEPJE MEG V HOZZATARTOZOIT PÉNIZZEL, ÁRUCIKKEL. VAGY KÉSZ CSOMAGOK KÜLDÉSÉVEL MAGYARORSZÁGRA AZ IKKA CSEHSZLOVÁKIÁBA A TUZEX ROMÁNIÁBA A COMTURIST ÚTJÁN RÁKAY FERENC árodá jóból , 8016 W. JEFFERSON, DETROIT. MI. 48209 r 843-8890. Nyitva: Hétfőn, szerdán és pénteken 12-től 4:30-ig POSTA CÍM (LAKÁS): 15906 Vaughan, Detroit, Mi. 48223 Telefon: 533-8651 Ronald Reagan Lívei Capitol Hillen azt mondják, hogy a rypublikánus elnökválasztás megnyerése esetén, komolyan komolyan tervezi, hogy a júliusi GOP konvención három vagy öt alelnök jelöltnek a nevét fogja indítványozni és áten­gedi a döntést a delegátusoknak. * * # Cartert annyira elkeseríti gazdasági szakértőinek tényke­dése, hogy már gúnyolódik felettük. Legutóbbi baráti körben azt mondta: Hála a gazdasági tanácsadóimnak, már a 14 százalékos infláció sem látszik rossznak ... * * * Külföldi megbizottaink jelentik, hogy a Szovjet nem kül­dött újabb csapatokat Afganisztánba az utóbbi hetekben. EJgy látszik, hogy a Kreml mérlegeli, vajon küldjön-e újabb 300.000 embert az afganisztán ellenállás letörésére. Még ez esetben sem biztos, hogy teljes győzelmet aratnak. 4. OLDAL MAGYAR ÚJSÁG 1980. ÁPRILIS 24. Across from Hevy Cross School . f| , , , , , , ^ __— . - - - -3206 FORT ST. - Lincoln Park Chapel - 383-1870 ................. IIIIIIII llllllll .................I »I'M ÓM i-Wz • i', ' •. >. V.'pii Gombos Gyula: Hillsdale, amerikai vázlatok ' $ 6.00 - 1 Janies Kálmán: A hontalanság évei, Illyés Gyula előszavával $22-00 , ' • , Zilahy Lajos: Kétfogoly $12:00 Zilahy Lajos: Halálos tavasz - Szépapám szerelme $ 8.00 ( r KAPHATÓ: V PÜSKI - CORVIN E I; 3 . . G J 'ífOblfi Hungarian Books and Records t 1590 2nd Ave., NEW YORK N. Y. 10028 / i >(o>{ TEL.:(212)879-8893

Next

/
Thumbnails
Contents