Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-03-08 / 10. szám
'1979: MÁRCIUS 8. MAGYAR ÜJSÄG 3. öldal: PÓK REGÉNY ~ 1 ÍRTA: VASZARY GÁBOR > >— Folytatás >—< — És hogy ültök ti itt? Egészen meggörbítitek a hátatokat. Egyenes tartással kell ülni, a karokat összefonni a melleteken. így, mindjárt meg is mutatta nekik. Ezt is az iskolában tanultuk. És tudjátok, miért kell így ülni? Hogy ne legyen görbe a hátatok és mindig egészségesek legyetek, mert így elegendő oxigént kaptok. Michel és Pépin is szó nélkül kiegyenesedtek ültükben, a kapott útbaigazítás szerint és összefonták a karjukat. A gyerek elégedetten szemlélte őket. — Igen. így kell ülni. .. Hát akkor én most megyek, gyors léptekkel megindult és az ajtó küszöbéről még egyszer visszafordult. Jól van! becsukta maga mögött az ajtót és elment. Michel és Pépin csendben; mozdulatlanul ültek tovább. Pepin! — Na? /-* Elegendő oxigént kapsz? Kicsit gondolkozott, mert fogalma se volt róla, mit jelent. Megjárja. Michel tekintete most az öreg Pivoisra esett, aki közben megint elaludt az ágy végében. Nézd azt a vén svihákot, hogy ül ott! Pépin nyomban felállt a helyéről, odament és durván felrázta. Hé, hogy ülsz itt? Az öreg felrettenve álmából és megzavarodva, riadtan fordult feléje: !—• Ebédelünk? -Nem kapsz elegendő izét, te barom! Nem értette az öreg, mit akar. Azt hitte, valami ennivalóról'van szó és siránkozni kezdett: Még semmit se kaptam. Ki ne hagyjatok belőle. Tizenkettedik fejezet Thérése fájdalmát lényegesen enyhítette az a tudat, hogy a nagyokkal szemben megállta a helyét; véleményt nyilvánított, sőt hasznos útbaigazításokkal is elláthatta őket. Egyenes tartással és nyugodt léptekkel haladt az iskola felé. Helyes is volt, hogy nem roppant össze a lelke a váratlanul ért csapás alatt, mert számára még sok meglepetést tartogatott az élet. Nem tudta, hogy a mai naptól kezdve végképp egyedül maradt és csak a saját erejére támaszkodhat. Nem tudta és így volt jó. , Erősnek és biztosabbnak érezte magát, mintha semmiség lett volna az egész. Rájött, hogy másoknak szüksége van reá és ez a jóleső érzés kisebbítette afölött fájdalmát, hogy otthon nélkül maradt és az anyját elvesztette. Gondoskodó figyelme, amely eddig csupán a babájára vonatkozott, most kiterjedt élő személyekre is, akik nagyobbak voltak, mint Ő, igazi komoly felnőttek. Ezeket az embereket bizonyos dolgokra vonatkozólag ki kell oktatni, mert tudatlanok. Így nem boldogulhatnak az életben. Ezt a feladatot majd elvégzi ő. Voltak pillanatok, amikor elfogta a gyengeség, de öszszeszorította a száját. Nem gondolok az anyámra, mondogatta, mert akkor sírni fogok és sírni nem jó, mert elgyengíti az ember erejét. És senkinek se fogom elmondani az iskolában, hogy mi történt velem, határozta el bölcsen, mert úgy érezte, titkát magában kell tartania. Mások meg sem értenék, hogy a mai naptól kezdve ő is felnőttnek számít, sőt több is, mint azok, mert nem fog visszaélni vele soha. A nagyok írtó komiszak és nem törődnek semmivel. Az előbb is, a két nagy felnőtt, megölte volna egymást, ha nincs ott közöttük. Az öregember se jó, nemhiába süket. De az aszszony a Ieggonosszabb az összesek között. Míg az iskola felé tartott, Michel és Pépin is munka után néztek. — Jól jött a baba ágyai — jegyezte meg vidáman Pépin. — Nem fog ártani, ha a kokainos Lucynél egy kicsit körülnézünk. Lassan, zsebredugott kezekkel sétáltak madame Moisier elhagyott háza felé. Michel bánatosan lógatta a fejét. Hamarosan sikerülni kell valaminek. Az élet mindig nehezebb lesz. Lehet, hogy a kokainos Lucy pénzt is tartogat a házában. Persze, jól eldughatta. Az lenne jó fogás, ha a nyomára akadnának. Tisztában volt azzal, hol kell az asszonyok pénzét keresni. Az ágyban. Ott tartogatják, hogy éjjel is a közelében legyenek. A kokainos Lucy ravasz asszony, örökké mosolyog. Ennek több esze van, ez máshová dughatta, hogy könnyen meg ne találják. A lánya se buta, sőt éppen hogy talpraesett kölyök. Most elképzelhetjük az anyját, akitől az eszét örökölte. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékel em a vételárat példányonként 10.50-et. Kötelezem magam: a megjelenéskor átveszek .... példányt és az értesítéskor elküldök példányonként $12.50-et. név ................................................... ...................................................... CÍM ............................................................................................................................................. VÁROS ................................................................................................................................... ÁLLAM, Z1PSZÁM............................;................................ — Nem kellett volna a gyerek orrára kötni, — szólalt meg hirtelen Pépin. — Mit? — EÍmondtad, hogy kell a házba jutni. A gyerek majd fecsegni fog. —- Nem fecseg, ha megmondjuk neki, hogy a babaágy miatt ő is bajba kerülhet. Madame Moisier háza környéke elhagyatottnak látszott. Hasznos egy kicsit körbejárni, hogy terepszemlét tartsanak, melyik oldalról tanácsosabb és célravezetőbb a munkához látni. Az első pillantásra kétségtelen, az udvar felőli rész kínálkozik erre a legalkalmasabbnak. Lassan, egykedvűen sétáltak tovább, első észrevételeikről nem kellett számot adniok egymásnak, hogy egyazon megállapodásra jutottak mind a ketten. Csak akkor beszéljen az ember, ha kikerülhetetlen. A sok fecsegésnek sincs semmi értelme. Az utca végében balra kanyarodtak, töredezett deszkakerítés mellett, mögötte jobbra elhagyott terület. Ez jó, állapították meg mind a ketten és lassan lépegettek tovább. A következő utca sarkon italkimérés volt. Éppen, hogy jól jött az is. Michel szó nélkül befordult ajtaján, pedig egyetlen frankja se volt, Pépinnek se, aki rögtön a nyomába lépett, mihelyt előre pillantott. Rendőr sétálgatott lassan errefelé. Az ivóban ismerősökre bukkantak, akik feketére koszosodott, töredezett szélű, ragadós lapokkal kártyáztak, az asztallapra csapkodva őket. >—• Kárót a hegyibe! —. Ha volna. I— Mit pofázol, ha színed sincs? Pépin az utcát leste a piszkos ablaküvegen át, amit bevont a kocsma büdös melege. Azt vigyázta, mikor fordul be erre a hekus. Amikor ez megtörtént, oldalba bökte Michelt és megindultak tovább. Túl az utca derekán gyanakvók lettek. Tétlenül ácsorgó férfit láttak, pedig az eső szemezett. /—< T ovábbí *-> morogta a foga között Pépin. Figyelik a házat. A rendőr az előbb előtte álldogált. Nem tanácsos feltűnést kelteni. Kissé meggyorsítva lépteiket, amire okot szolgáltatott a szemergő eső és hazafelé tartottak újra. ~ Nem szerencsés ez a mai nap. >—• Ki mondta? érdeklődött Pépin és két darab ezrest húzott elő a zsebéből. Az ivóban emelte el bámulatos ügyességgel, még Michel se vette észre, pedig hasonló járt az eszében, amikor a kártyázok előtt heverő gyűrött, zsíros bankjegyeket szemlélgette. Pépin jó barát volt, ezret a markába nyomott, hogy az asszony se pofázzon. Michel láthatóan megvidámodott tőle és ráért egyébre is gondolni. Egy pillanatra megállt és megkérdezte : ~ Mi az oxigén? *—< Micsoda? <— lepődött meg a másik. Az elegendő oxigén, amiről a gyerek beszélt. Nem tudom. Míg tovább mentek, Michel megjegyezte: A gyereknek ne áruld el, hogy mi buták vagyunk. Ezt titokban kell tartani. Nem akarom, hogy elveszítsük a tekintélyünket. Ezt mód felett érdekesnek találta Pépin. ^ Hát meddig lesz még nálad a gyerek? <—■ Hát hol legyen? Azt mondta, nincs senkije. Nincs, hol meghúzódnia ... —' Nincs. Nem kell a kutyánalc se. /— Akkor meg lehetne valahogy tartani. Megtartani? Minek? Mi közöd hozzá? Hirtelenében nehéz lett volna megindokolni, mert sok minden eszébe jutott a gyerekkel kapcsolatban. így csak ennyit mondott: i— Ettől tanulni lehet. A másik nem találta elfogadható felvilágosításnak. >—> Túlművelt. Még megjárjuk vele. Miért? Olyan jó neked butának lenni? Olyan sok hasznod volt már belőle? Ahelyett, hogy örülnél, hogy tanulhatsz tőle. r-> És attól majd többet tudok zabálni? Michel indulatba jött, mint mindig, ha ellenkeztek vele. —< Azt se tudod hogy jó az, ha valakinek gyereke van? Még azt se tudod? Felelj! Mit feleljek? i—' A gyerek azért jó, mert van, aki szeresse az embert és van, akit szeretni lehet. Ha megöregszel, van, aki gondodat viseli. Aki támasza lehet öreg napjaidnak. A jövőre is gondolni kell, — ismételte Marie szavait, amit az asszony a Szép Fiútól adott tovább neki. <—< Ez nem nyugdíjas állás. Egyszer csak kiöregszik belőle az ember, aztán nem lesz senkije. *—< Az a jó. Nem lesz, kiben csalódnia. Ügyet se vetett közbeszólására és a maga gondolatmenetét követte. ~ Én is hasznára lehetek a gyereknek. Ö se lesz egyedül, én is a támasza leszek, aki vigyáz rá, aki bevezeti az életbe. Átadom neki, amit szereztem. Az utolsó mondat szeget ütött Pépin fejébe. »— Mit szereztél te? Vagyonod van? Élettapasztalataim vannak, < felelte szigorúan Michel. ■i—> Azt süsd meg, *—< köpött egyet. j—' Ne köpködj! Társaságban nem illik köpködni. Ezt is az iskolában tanítják, felelte kevélyen. —< Arra vársz, hogy a gyerek tanítson rendre? Akkor már haza értek. Az ajtó zárva volt, az asszony elmehetett valahová. Michel betolta kissé az ablakot és kihalászta a kulcsot. Oda tették szokás szerint, ha nem voltak otthon. Az öreg Pivoistól betörhették volna az ajtót is, nem hallotta volna meg. A konyhában meleg volt. A tűzhelyen étel főtt. Alighogy helyet foglaltak, a harmonikázás is kezdetét vette és ugyanazt az elnyűhetetlen dallamot játszotta mindig. Pépin szükségesnek tartotta megjegyezni: —' A Lőcslábú zenél. Michel ügyet se vetve rá, tovább elmélkedett. ■— Olyan ez a gyerek, mint a pók. Behál ózza az ember szívét és megfogja, mint a legyet. Nem tud többé szabadulni tőle, <—> elhallgatott, majd halkan, mély átérzéssel hozzá tette még: i—< Mindig szerettem volna egy gyereket. .. Nem jó a gyerek. Semmi haszna nincs belőle az embernek, csak pénzbe kerül, r— állapította meg Pépin. r— Ott lóg a nyakadon, elég gondod van rá, míg felneveled. A szádból veszed ki a legjobb falatokat. Mindent megteszel érte. Míg szüksége van rád, megmarad neked. Amikor már megnőtt, hogy megáll a saját lábán, ott hagy a fenében és elmegy. A gyerek hálátlan, ha felnő, •— arcvonásai megkeményedtek, amikor előre hajolva a mellét ütögette. i—‘ Nekem is volt égy fiam. Kérdezd meg, hol van! Elment. És még jó, hogy elment. Meg is ütött. Erről most beszél először. Lehet, hogy törvénytelen gyerekről beszél. Az más. De nem is fiúról van szó. _ A lány nem olyan. A lány nem üt. A lányt mások ütik. Ez a társadalmi rend. A lány szelidebb. Több a szíve. Jobban haza húz. r Lehet, de nem a tiéd. Nem hozzád húz. Később visszaszedi az anyja. Igaz szó volt, de Michel nem hagyta magát meggyőzni. <—> Akkor is egy pár évig gyerekem lesz. — Sokba kerül egy gyerek. Lesz rá elég pénzed? Hát lesz. —< Michel felállt a tűzhely mellől, gyufát vett elő és cigaretára gyújtott, aztán kinyitotta az udvarra vezető ajtót, pár lépésnyire előre ment és gondosan végig nézett az utcán. Pépin nem értette, mit akar vele. Csak később lett nyilvánvaló, hogy óvintézkedésből tette. Olyasmit akar közölni vele, amiről nem beszél mások előtt. Ne tudjon az asszony se róla, míg nyélbe nem ütötték a dolgot. Ezt nem szabad elsietni, alaposan meg kell rágni, jól megfontolni, mert kétszer nem adódik ilyen alkalom. Az asszony csak sürgetné, mihelyt tudna róla, mert türelmetlen természetű. Michel az ajtót gondosan betette és székét közelebb húzva Pépinhez halk hangon beszélni kezdett: Van nekem egy gondolatom. Nagyon kedves gondolat ez. Már régen motoszkál bennem, csak eddig nem szóltam róla. Ide figyelj! Innen egy köpésnyire, a rue Tournier és a rue Brandton sarkán van egy bank. Pépin cigarettát csavart, gondosan sodorintva az ujjai között. *-> Nem jó. Nagy a forgalom. i—« Ne szólj közbe! A vele szomszédos üzlethelyiségben van a megoldás. Pincehelyiség. Most üres és zárva van. A bank pincéje alacsonyabb. Két falat kell áttörni. Pépin előrehajolt, cigarettája csavarását abbahagyva. A pincén keresztül? i—> Ügy van! — Kit veszel bele? <— Te benne vagy. Aztán a Szeplős . .. r— Az Angyal is jó, <—< vetette közbe. ~ Jó. —> A Kövér. — Gondoltam, /— megelégedetten hátradőlt és úgy nézett Pépinre. Na, mit szólsz hozzá? Micsoda kitűnő gondolat. Kár engem lebecsülnötök. Csodálkozni fogtok még, mit tud a Vaksi. Majd megtudja az asszony is, hogy ki vagyok én és büszke lesz rám. Nincs többé gond, se piszkos apró munka. És meglesz a vidéki ház is, <—• mondotta megelégedetten. Már megint a házat piszkálja és sehogy se nyughat tőle. <—> És ott lesz a gyerek is. — Ez a gyerek? ^ Ez. !—> Minek? i—< Minek? Ne kezdd el megint élőiről. Hát ennek az asszonynak nem lesz soha gyereke. Ez nem olyan. Elfáradt már. Pépin helyeslőleg bólintott. Jobb is, ha nem lesz gyereke. El se képzelhető vele. Két nap múlva talán agyon is csapná hirtelen támadt indulatában. ■*j— Na, látod! — folytatta Michel. — Miért ne legyen az enyém? Hadd legyen egyszer nekem is gyerekem, ne csak másnak . . . i— És az asszony? r— vetette közbe a másik. —^ Az is szeretné a gyereket? —< Az is! i— Ha hiszi, csak neki jó. Előbbi viselkedése ugyan nem nagyon engedett következtetni erre. A gyereket a sors küldte, — jelentette ki prófétikus hangon Michel, olyan meggyőződéssel, hogy kár lett volna vitatkozni vele. Pépin se szólt egy szót sem. Hadd rágódjék kedvenc gondolatán. Majd kiveri fejéből az asszony. Azt úgy sem kerüli el. , >— A gyereknek is lesz szobája a kis házban. Szép ruhákban fog járni. Olyan kék ruhája is lesz, amelyben futó csikók vannak, ,—■ talán maga sem tudta, hogy a leírt ruhát a múltból vette kölcsön és Marie Pivois-n látta először, tizennyolcéves, fiatallány korában. Lelkében felébredt a tisztaság utáni vágy. í— Sok más szép ruhája is lesz a gyereknek, ,—- álmodozott. ,—■ Pénzért veszeJc neki, hogy válogatni tudjon. r~* Otthon is válogathat, jegyezte meg Pépin. Kár erre költekezni. Össze kell lopni, amit lehet, aztán otthoni válogasson belőle a gyerek. Bár egyáltalán helytelenítette ezt a ruha dolgot. Kár a gyerekben ébresztgetni az asszonyok átkos szenvedélyeit. Vége-hossza nincs, ha egyszer egy nőt kell öltöztetni. Ha két ruhát kapott egyszerre, kell neki egy harmadik is. Ettől vadul meg végképp. Ez volt Pépin határozott véleménye. >—> A gyerek fogja a kertben a virágokat öntözgetni, r— álmodozott tovább Michel. Az illik hozzá. Nem ismeri még mindig a gyereket., Tud pofázni, ha valami nem tetszik neki. Ezt nem fogja rávenni soha olyasmire, ami a kedve ellenére van. Hogy hívják? • .—■ Kit? « kapta fel a fejét Pépin. <—> A gyereket. <—* Lucy Moisier. i—i Az az anyja neve. A gyerekét kérdezem. •—> Az lesz az övé is. így szokták. /— Azt nem engedem, - tiltakozott Michel. Ez más mint az anyja. Ez nem Lucy. Más neve van, érzem. Miért nem tudod a nevét? — Nem kérdeztem tőle. —- Elég baj! — állapította meg. e- Ezt tudni kellett volna. Eleget mászkáltál vele. Úriember megkérdezi, kivel beszél. Jó! f— intette le. Folytasd tovább! Ott hagytad abba, hogy Moisier kisasszony a virágokat öntözi. Mit pofázol megint? Azt szeretnéd, ha az utcára kerülne? >—> Na és? i— fortyant fel Pépin. Az utcából megél. Mi is abból élünk. Az utca nem rossz. <— A gyerek más. A gyereknek szíve van\ i—' Szíve van? — Ügy nézett rá, mintha először Iáfriá. Hát ilyen nagy marha ez is? Már a szívről beszél? — Minek a szív? Csak ezt az egyet mondd meg nekem! Minek? — Kár veled foglalkozni, már látom, — hirtelen jelfogt a az indulat. — A szív kell! Nem érted? Szív nélkül nincs élet. Ebben a házban itt, — az asztalt ütögette, — senkinek nincs szíve. Legalább egy legyen, akinek van. A szívre is szükség van, nemcsak zabálni kell mindig. Kultúrl^nv vagy te is. <—> Nem vagyok. Köpök a kultúrátokra. — Kurtúrlény vagy, mert a világra jöttél, — kiabált Michel. — Finomodnod kell. Ez a törvény. ,—' Miféle törvény? — Ne pofázz! Miféle törvény? — erőszakoskodott. *— A szív törvényéről beszélek. . j Pépin elhallgatott. A szív törvényéről még soha s£m hallott. Lehet, hogy van, de lehet, hogy kitalálja. Csali a gyerek tudná megmondani. Sokért nem adná, ha biztos volna benne, de nem tudta és így elhallgatott. A másik megelégedetten vette tudomásul, hogy sikerült elnémítania és győztesen került ki a vele való vitából. Jókedvű lett és jó kedvét szavakban is kifejezésre juttatta. — Ha megveszem a vidéki házat, úr leszek és kalapot veszek. Kis zergetollasat. És puskám is lesz, mert vadászni fogok, — furcsán elmosolyodott, ahogy kihúzott testtel végig [ sétált a konyhaszobán és végül megállt Pépin előtt, kegyes tartással, mint uralkodó, ha alattvalóihoz leereszkedik. <—> Rád is gondoltam, Pépin, ha úr leszek . .. Tudod, mi leszel te? — Mi leszek? ' A felebarátom. — Michel boldogan és harsányan felnevetett. Az asszony visszatérése vetett véget á hosszúra nyúlott beszélgetésnek. Nehéz volt megállapítani, milyen kedvében van. Régen leszokott arról, hogy arcvonásai érzelmeit kifejezésre juttassák. Az arca sohasem volt derűs, a tekintete se vidámodott meg soha. Michel a biztonság kedvéért eléje tette a barátjától kapott ezer frankot. <—> Nesze! Nem érdeklődött, szótlanul a tűzhely fölötti polcnak egy bögréjébe dugta. — Megkerült a török sál? — kérdezősködött Michel, , hogy normális beszélgetésre bírja. — Meg, —< volt a kurta válasz. Miért nem kötöd be vele a fejjel?, Azért hoztam. <—> Eladtam, — felelte egyszerűen az asszony. Csodálkozott. Na, mindegy. Fő az, hogy békesség van újra. Nagyot nyújtózva ásított egyet .és anélkül,, hogjj előzőleg bejelentette volna, mi a szándéka, a másik szóbába vo| nult, ahonnan pár perc múlva kihallatszott egészséges hor- i kolása. I Pépin is odább állott, nehogy a gyerek probléma újra 1 felszínre vetődjék. Intézzék el egymás között, ha nincs jelen. •Semmi köze hozzá. Tizenharmadik fejezet • ;í: . .i. M , ávji Oiidui; >1 ; , Az idő váratlanul hidegre fordult, majd megenyhült újra és előbújt a nap, de rövidesen megúnta dicsőségét és újra elbújt a sűrű pépszerű szürkeség mögé, amely elöntötte az eget, mint kiöntött kásalé. A szél is megjött újra, ha lényegesen gyengébb és erőtlenebb is volt, erejében megfogyatkozva, mintha kiöregedett volna gonoszságából. Majd újra az eső kezdte rá a régi nótát és szemergett fáradhatatlan, egyhangú kitartással. Pépin szerette a langyos, őszi esőt, mélyet lélegzett belőle és elevenebb lett tőle. Friss szagokat hozott az eső, valósággal megújult tőle az ember. Az esőben megmosdott az utca is és a nedves aszfalt visszaverte az ívlámpák fényét, mintha lehullott csillagok lettek volna. Pépin zsebredugott kezekkel, halkan fütyürészve járta a körutakat. Ügy érezte, övé az egész város, fényárban úszó kirakataival és eszébe sem jutott, hogy kevesebbnek, kisebbnek érezze magát a többiek között. Nem juttatta eszébe soha senki és semmi. Szabad ember volt, nem függött senkitől. Csak a rendőröket utálta jogosan. Az emberekkel egyébként semmi baja nem volt, mert azokat is a magáénak éhezte, hogy alkalomszerűen meglopkodja őket. Övé volt a világ. Ügyes volt Pépin, a mágneskezű, ahogy megállapító tták róla a kebelbeliek. A kezébe ugrik, amit megkíván. Sz'erette ezt a könnyű, izgalmas életet és nem cserélt volna senkivel. Csodálta a gazdagságot és eltűnődött rajta, de'a mesterségét mindennél jobban kedvelte. Ha a boldogságot ahhoz mérjük, hogy kinek mennyi a vágya, ami után töri, zúzza magát, míg eléri, hogy újabbak után vesse magát, úgy Pépin kétségtelen azok közé a-ritka emberek közé tartozott, akik nem vágyódnak jóformán semmire. Legalább is elérhetetlenre soha. Piszkos, elhagyott odújában is remekül megvolt, ha elfáradtan végigvágta magát az ágyán, pedig ezt se mondhatta egyedül a magáénak. Kis fantáziával, amelynek teljesen híján volt, nagyvonalú vállalkozásokra is alkalmasnak bizonyult volna. Pépin csak ügyes volt, de nem okos. Ezzel tisztában volt és tudatlansága sokszor megzavarta. Kerülte az alkalmat is, hogy eszébe juttassák. Egyszer kiöltözködött, de nem jól érezte magát. A rendes ruha sok olyasmit eszébe juttatott, ami kizökkentette megszokott nyugalmából. Lényegesen boldogabb volt régi rongyaiban, amelyekhez babonás félelemmel ragaszkodott. Ha történetesen kicsit több szorul a koponyájába, hogy ügyesen színészkedjék, nemzetközi, frakkos csirkefogó lehetett volna belőle. ' (Folytatjuk)
