Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-08-30 / 32. szám
1979. AUGUSZTUS 30. MAGYAR ÚJSÁG 5. OLDAL] PÓK ^ REGÉNY -IRTA: VASZARY GÁBOR CLKÉSZÜLT . A,316 oldalas K» észvisz0n kötésben ÍZ dollar az eiorekalkix*«,. jg dollár helyett. MEGRENDELEM Vászary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem az árat és a postaköltséget: $12.00 + $1.00. NÉV ................................................................................................... CÍM ........................................................................................... VÁROS .................................................................................... ÁLLAM. ZIPSZÁM............................................................... «—i Folytatás i—> Tizenkilencedik fejezet Thérése kétséges gondolatok között vergődve, nyugtalanul töltötte el a várakozás idejét. Az öreg, aki addig, míg Marie-Anne nővér el nem ment, ideges volt, most megnyugodva elszundikált az ágy végében. Lépések zaja hallatszott az udvar felől. Valaki jön. Ijedten felkapta a fejét és figyelt. Marie-Anne nővér jön vissza, vagy Michel? Pépin volt az, aki a konyhaszoba küszöbét átlépte és igen nagy önuralmába tellett, hogy lehetőleg közvetlen hangon beszámoljon arról, hogy elintézte a dolgát. Kurtán, röviden beszélt, majd leült az ágyra, cigarettát csavart magának és azon töprengett, hogy hozza szóba, hogy a gyerek a bankról ne szóljon senkinek, de megelőzték. Figyelmeztetlek benneteket, hogy a bankot meg ne próbáljátok kirabolni, mert nagy bajba kerültök. Mondd meg a barátaidnak is. Mit akarsz megint? — Megmondtam a rendőrségnek. ~ El se voltál hazulról. »—< Itt volt egy rendőr, annftk mondtam el. — Mit? «—< A bankot. Mert azt akarjátok kirabolni. Jó lesz, ha felhagytok vele, mert nagyon megjárhatjátok. Pépinnek megkeményedtek a vonásai, a lélegzete meggyorsult és nehezen tudta felindulását visszatartani. Egyezerre minden érthető volt. A gyerek köpte be. Összeszorította a fogait, hogy egyetlen szót se szóljon. Csendben kell lenni, mert ha elárulja magát, a gyerek azt is beköpi és ő is elveszett. Félt és hallgatott. Már úgyis késő. Elkapták őket. Michel és Ángyai alaposan ráfizet. Tíz éven alul meg nem ússzak. Alattomos, kégyétlen fény villant meg a szemében. Ezekben a percekben megfogadta, hogy a kölyök meghalt a számára. A közeli templomban nyolcat harangoztak és odakint szelesre fordult az idő. Thérése az asztalnál ült ölhetett kezekkel és figyel ni látszott. Csend volt a környéken, csak a szél zörgette az ablak keretét odakint és a harangozás hallatszott. Lassú mozdulattal keresztet vetett magára és lehajtotta a fejét. Az öreg mélyen szuszogva aludt. A gyerek újra keresztet vetett magára és felemelte a fejét. ~ Mi zörög odakint? A saját megnyugtatására felelt rá durván és röviden. r— A szél. , <—' Igen, »— fázósan összehúzta magát, egyre az ajtót leste, hogy valaki belépjen rajta és rossz érzéseitől megszabadítsa. La Providence-ban ilyenkor mennek vacsorázni a lányok. A hosszú asztalok mellett ülnek sorjában és a legnagyobbak szolgálják ki őket. Két kézre fogott hatalmas fatál cákon három sorban négy telt tányér, ahogy az ételgőzös konyhában nagy merőkanállal ráborítják az ételt. Blanche és Charlotte között ült, szemben Yvonne-nal. A kövér Suzanne az asztal végében ült, a kicsinyek között. Gondolatban végig kisérte La Providence életének egyes fázisait. A nagy hálóteremben is járt, ahol hűs és jószagú volt a levegő. Az ablakokon át a kert csupasz faóriásait látni, a legnagyobb tetején gyülekeznek alkonyat felé a szarkák. A soros nővér megsimogatja egy-egy kislány fejét és Iassarj kimegy a teremből. Még súgdolódznak a lányok a sötétben, amelynek rossz hangulatát elűzi egy halvány kék villanykörte f^nye, közvetlen az ajtó felett. A lányok egymást látogatják meg, egymás ágyába bújva és fojtott, suttogó hangon beszélgetnek sokáig. Átélte újra a korai ébredés hangulatát, a mosakodást, öltözködést és a kettős sorbaállást. Látta a lányokat a kis kápolnában a reggeli misén szinte hallani vélte a nővérek halk mormoló szavait, ahogy imádkoztak. Vasárnap Francoise nővér orgonázott és énekelt. Yvonne a csacsifogatonl jár a forráshoz egyedül. Egyszer megcsúszott és majdnem beleesett a tartályba. Az erdő szélén, az Acacias allée-n a fekete ruhás, magányos hölgy sétáltatja vidám kis kutyáját. Az öreg erdész puskával a vállán a hegyoldalból messze a távolba néz és hófehér haja messzire ellátszik. Ott volt a Nid is, a virágzó mandulafával, mert minden elmúlott emlék sorjában elvonult előtte. Tisztán látta La Providence hosszú folyosóit, ahol a lányok végigvonultak az étkezőbe, vagy a tanterembe. A hosszú közös sétákra is emlékezett, a fenyves erdő felé, a szabad réten át. Látta a kis szökőkút medencéjét, amelynek szélén sírva üldögélt, amikor váratlanul megjelent nála Michel. Most minden emléke szép és elbűvölő volt. Most, amikor búcsúzni kellett tőle és Avignonba kell mennie, ahol nem lesz vele Marie-Anne nővér sem. Nagy árat fizetett azért, hogy eljött közéjük. Az asztal lapján végighúzta vékony kezét. A konyhaszoba ablakát megzörgette odakint az egyre erősbödő szél és két tompa dörrenés hallatszott valahonnan messziről. Pépin felkapta a fejét és erősen figyelt. A gyerek riadtan feléje fordult. _ Vihar lesz. Mennydörög, ^ jegyezte meg Pépin. Félek. Idol van Michel? Honnan tudjam? ^ Miért nem jön már haza? majd minden átmenet nélkül azt is hozzátette: — Nem akarok Avignonba menni. Inkább veletek maradok. Pépin lehajtott fejjel némán ült a helyén. Az öreg furcsán, hosszan lélegzett. A szél egyre erősbödött odakint és megzörgette az ajtót, ablakkeretet, éppúgy, mint azon az éjszakán, amikor felriasztották anyját és a szobába rendőrök |lx-*t^k. A szél megint valami rosszat jelent. Zúg, jajgat és l a ttíziij,7gn [urcsán befütyül. Hirtelen megmagyarázhatatan rettegés Cogta e] Hangosan imádkozni kezdett, de elakadt a hangja. i— Hói van MicWI? A kocsmában lew w Hol a kocsma? —" Az erődítményeknél. Elmegyek érte, rohant a kabátjáért és idegesen, kapkodva magára rántotta. r—i Ne menj el! _ állt eléje. ^ Nincs értelme. ' Eressz! >—< kiáltott rá indulatosan félrelökve az útjából és a küszöbről még visszakiáltotta: Nem ülnél itt tétiem;), ha szeretnéd, az ajtót is nyitva hagyta maga után, arníkar elrohant. Pépin megzavarodva nézett utána. Még látta, hogy botladozva szaladt a sötét utcán végig, amelyét a szélroham végigsepert és csak elvétve világított meg egy-egy utcai lámpa. Mégis szereti Michelt, csak nem t^dta, mit csinált. Meg kellett volna mondani neki, hogy Micb*I is benne van. Betette az ajtót elcsüggedten és gyáván. Visszaült újra az ágy végébe, majd felállt, pár lépést járt és erős*n figyelt kifelé. Talán megúszták mégis és észrevették idejébe^ a bajt. Mi történt? r— kérdezte az öreg, álmából hirtelen felriadva. A saját gondolatmenetét követte, amikor válaszok neki. Nem kell félni. Nem lesz »semmi baj. Csak a szél zúg. ^ Azt mondod, a szél zúg? Azt. Hol van Michel? — Mit akarsz tőlem? Mit gyötörtök engem? — kiáltott rá durván. Menj aludni, ha nem akarod, hogy megüsselek! I Az öreg ijedten tápászkodott fel az ágyról és gyorsan eliszkolt előle a másik szobába. Pépin hirtelen felkapta a fejét. Valaki jön. Michel? Vagy a gyerek? Most megálltak az ajtó előtt egy pillanatra. Valaki más lesz. Elkészült a legrosszabbra is és minden idegszálát megfeszítve figyelt. Az ajtó kilincse óvatosan lenyomódott és megnyílott. Egy pillanatra újra remélt és hitt, mert Angyal dugta be a fejét és riadtan megakadt rajta a tekintete. Lassan beljebb lépett és az ajtót gondosan becsukta maga mögött. A ruhája rongyos volt és piszkos, az arcán ütések nyoma. i—' És Michel? > kérdezte szorongva Pépin. <—> Nem sikerült. Elvesztünk, gyorsan, kapkodva beszélt. Nálunk volt a pénz. Ott kellett hagyni, < fojtott hangon átkozódni kezdett. ' És Michel? <—> kérdezte még egyszer. —> Elveszett. Egyedül szöktem meg. Leütöttem őket. El kell tűnni erről a vidékről. Lehet, hogy beköpték a neveket is. Jó lesz, ha megpucolsz . .. Vigyázz! — kifelé figyelt. Többet nem mondott, gyorsan megnyitotta az ajtót és eltűnt mögötte. Menekülni kell. Kapkodva körülnézett, majd benyitott az öreghez és a világosságra húzta, hogy lássa, mit akar mondani neki. i—> Elmegyek. Érted? ~ Hová? •— Maradj a helyeden és ne mozdulj! Nem láttál senkit és nem tudsz semmiről. Értetted? Az öreg fogai összeverődtek a rémülettől. Valami olyas, mi történt, amiért mindenki fizetni fog. * Pépin éppen eloltotta volna a lámpát, amikor a konyhaszoba ajtaját valaki kívülről lenyomta, pedig nem hallot! ta, hogy átjöttek volna az udvaron. A távolságot méregette a 1 szomszéd szoba ajtajától, onnan, ahol állt, hogy oda ugrik be és az ablakot kitörve menekül innen, ha kell. Az ajtó megnyílott óvatosan és Michel állott meg a küszöbén. Michel volt, semmi kétség. Szólni sem tudott, a tekintetét se tudta levenni róla, mintha kisértetet látott volna. r— A gyerek? — szólalt meg halkan Michel és nehezére esett minden kis mozgás. <—> Nincs itt. .. Jönnek? ... i—> Még nem, <—> megértette, hogy mire céloz. — Le szeretnék ülni. motyogta Michel, még mindig az ajtónak dűlve. Pépin megfogta, hogy megsegítse. — Várj csak! Eressz el! Fáj! 2- nehezen az ágyig botorkált és megkönnyebbülten leült. ^ Mi van veled? i—' Csupa vér vagyok, >—• a melléhez nyúlt elerőtlenedve, ahol az ingén feketén megaludt a vér és ráemelte zavaros tekintetét, amikor nehezen kinyögte: Két golyó van bennem, Pépin, két kezét nekifeszítette az ágynak, hogy el ne dőljön, r- Ki köpte be? <— Hol lőttek meg? Ki köpte be? Erre felelj! Nem tudom. <— Tudod. Látom a szemedből. Mit hazudsz? Az aszszony adott fel? *—> két kezével belekapaszkodott és erőtlenül megrázta. <—> Felelj! <— Nem tudom. ■—' Pépin ... én ültem érted ... és nem adtalak ki. .. Azt mondtad, egyszer megfizetsz érte.. . Most itt az alkalom ... Fizess ... Kerülte a tekintetét és nem válaszolt rá semmit. ^ Nem vagy te barát, Pépin! . . . Ereggy innen! .. . Hagyj megdögleni egyedül .. . Átkozom a percet, amikor kezet fogtam veled ... Köpök rád ... Michel fellápászkodott újra és az asztalig botorkált, elhárítva magától minden segítséget. Belekapaszkodott egy szék támlájába és valamit mondani akart, de csak tátott szájjal mélyeket lélegzett. Nyugtalan volt, újra megindult vissza az ágyig es a szélébe ült. A lélek menekülni akart, de a test nem engedte. Pépin előrehajtott fejjel figyelte mozdulatait. A szorongó csendet időnként megbontotta a szél megerősödő zúgása. _ Miért véded... aki feladott? ... — Nem vádolt, csak panaszkodott. _< Ha mindenáron tudni akarod, a kölyök adott fel. <—• A gyerek? . .. _ Jobb, ha nem hiszed. Ne hazudj!... A gyerek szeret engem . . . Régóta tudom, hogy irigy vagy rá ... Te ocsmány kutya . . . Talán a szeretője voltál az asszonynak te is... hogy véded... Vagy megfizettek jól? . . . A szél nekicsapott az ajtónak, ablaknak, hogy Pépin megrázkódott belé és pár pillanatig kifelé figyelt, aztán halk hangon válaszolt. / r— Megkérdezheted a gyereket is. Tudod, hogy nem hazudik. Elhitte végre, vagy még mindig kételkedik? Lassan eldőlt az ágyon, mert ereje fogytán volt. Megbánta, hogy szólott, amikor az arcába nézett. Hazudni kellett volna mégis. Az asszonyra kellett volna fogni. De a kimondott szón változtatni már nem tudott. Szelíden megfogta a kezét. ^ Nem akarsz egy kis vizet, Michel? — Pálinkát adj! .. . Megzavarodva körülnézett, mintha nem tudta volna enélkül is. < Nincs pálinka.- Mi nincs? ... ,—i Nincs pálinka, ismételte föléje hajolva. ^ Nem értelek . . . Zúg a fejem ... i Segítsek rajtad? kétszer is megismételte, míg válaszolt rá. Nem tudsz . .. Hagyd!. . . — Ha orvost lehetne . . . /— jegyezte meg gyámoltalanul, de rögtön el is hallgatott. <—i Vizet adj!. . . Míg gyors, kapkodó mozdulattal vizet öntött neki, egy bögrét eltört, egy másikba sokat öntött és szétfolyt a víz a tűzhely előtt. Michel reszkető kézzel markolta meg a bögrét, míg nagy kortyokban ivott és zavarosan körülnézett. Hol a gyerek? .. . ,—' Nincs itt. Nyugodj meg! Huszadik fejezet Thérése a kocsmában kapkodva körülnézett. A füstös, borgőzös helyiség minden szögletéből furcsa tekintetek fordultak feléje. Megfordult gyorsan és ment tovább. Egész a város széléig elszaladj, amerre Michelnek jönnie kell. Végre belátta, reménytelen, hogy ráakadjon. Lebet, hogy Michel közben hazatért. Megfordult és szaladt a sötét, gyéren világított görbe utcákon át Visszafelé. Megbotlott, elesett és szaladt tovább. Addl Isteném, hogy már otthon legyen. A ház elé érve, átszaladt az udvaron és felszakította az ajtót. ' Michel, kiáltott fel lelkesen az örömtől, hogy ott látta újra. Hol voltál, Michel? . . . Pépin eléje állt, mielőtt a közelébe mehetett volna és sohasem tapasztart durva hangon rákiáltott: i-i Eredj a ház elé és szólj, ha valaki jön . .. Hallottad? .. . Mit állsz itt? . . . Baj van. Nem érted? . .. Ekkor vette csak észre, hogy Michel két karját az ágynak feszítve, lógatja a fejét; a haja kuszáit és a karjai remegnek. Lassan az ajtó felé hátrált és két kezét görcsösen összefogta a mellén. —> Várj csak! Segítek rajtad, — hallotta Pépin hangját nagyon távolról -éé az ajtófának dőlve megmozdulni is képtelen volt. Az előbb hallott durva szavak zúgtak a fülébe: Eredj a ház elé és szólj, ha valaki jön. Baj van. ..” Megrohanta a féklem és a torkát fojtogatta. A szíve tompán vert és ütemes, dobogása a fülébe zúgott. Látta, hogy Michd talpra akart állani, de nem tudott. Pépin segíteni akart rajta, de erélyesen eltolta magától. Pár pillanattal később mégis magához hívta. —< Pépin!... •— Hallom. Itt vagyok. Feléje nyúlt, mintha jelenlétéről bizonyságot akart volna szerezni. i—' Látni sem akarom . . . Érted? ... -~ Mit nem akarsz Mtni? . .. i—' A gyereket nem akarom ... — Nincs itt. Elküldtem. A gyerek az ajtófának dőlve égő szemekkel figyelte őket. Hol van? ... Itt volt. .. —- Elment. Nyugodj >meg! Válasza láthatólag megnyugtatta és újabb erőt merített belőle. >—1 Nem bocsájtok meg neki. .. Nekem csak a szív számított .. . Tudod? . . . Ami itt belül van .. . < erőtlenül a mellét ütögette és a keze fején is megszáradt vérfolt sötétlett. <—• Pók volt ez a gyesek . . . Megfogta a szívemet, mint a legyet... és kiszívta a véremet. . . Várj! Ne gyötörd: magad! meg akarta nyugtatni, hogy ne fájjon neki — Nem tudta a gyerek, hogy mit csinált. r— Hagyd abba! . . .iNem kell nekem a gyerek . . . Igazad volt.. . Nem érdemes . . . Ne szólj neki . .. erről. .. ami volt.. . <— fáradtan, lemondóan legyintett. <—< Nem fogja megérteni. . . Te azért ne hagyd el! . .. Szeresd, ha tudod .. . Ha én már nem szerethetem .. . i— Ne törődj vele. Az arca eltorzult, ahogy Pépin felé fordult. ' Hol a gyerek?. . . Hová ment? Pépin elfordult tőle és észrevette a gyereket az ajtónak dőlve, lehunyt szemekkel, egész testében reszketve; se megmozdulni, se megszólalni nem volt ereje. < Ott van az ajtónál, r— mondta halkan, i—< Nem látod? t—i Nem látom. Hol? előrehajolt. i—> Ide hívjam? Csendesen megrázta a fejét. Hirtelen talpra állt és kiegyenesedett. Engem ne sajnáljon senki ... Megfogta, mert megingott és szelíden visszaültette az ágyra. ^ Nogent-sur-Marne, «— motyogta Michel. /—< Mit akarsz? — Menj el Nogent-sur-Marne-ba . .. <—> Minek? <— Marcel Granger. .. Marcel Granger ... I—I Értem. Marcel Granger .. . Mit akarsz tőle? A í— Azé a ház . . . Azt a házat akartam megvenni.. . Ott a kert... az út mentén .. . Azt akartam ... Van ott egy nagy diófa . . . Hallod? .. . í—< Hallom. /—í Nézd meg a házat.. . Pépin . . . Azért a házért történt . . . Ott éltem volna ... Tisztességben, becsületben ... Horgásztam volna a Marne-ban .. . Szereted a halat?. .. r-> Nem fontos. r— De fontos, ,—- erőszakoskodott Michel. ,—' Ott éltünk volna ... A kertben kint, a diófa alatt. . . És sok virág ... rózsa . . . szegfű. .. liliom... A gyerek a szobájába vitte volna. .. A Marne -ra néztek az ablakai... A veteményes kertben zöldbab . . . saláta .. . Szereted a csirkét, Pépin? .. . Annyit ölünk, amennyit akarsz . .. Pépin, Figyelsz? ... i—i Figyelek. — Reggel megfejik a tehenet. .. kávé . . . kalács ... Hirtelen elakadt a hangja és köhögni kezdett. Alvadt vércsomókat köpött, de erőt vett magán és tovább beszélt: ' Éjjel is .. . nézd meg ... a házat.. . Tele van az ég ... csillagokkal ... A levegő jószagú . .. ~ Tud om, nyugtatta meg Pépin. Mindent tudok. A tücsköket is. Nem felejtettem el. —- A gyerek ott boldog lett volna . . . De nem tudta, j— belekapaszkodott a karjába. Nem tudta. .. Te is azt mondod? ... t—i Azt. Nem tudta. — Nem haragszom . .. Meg akarom csókolni. .. Hol a gyerek? ... Pépinre támaszkodva felállt, hogy meginduljon, de h irtélén összecsuklott és kicsúszva a karjaiból élettelenül a földre zuhant.., > Huszonegyedik fejezet Pépin észre se vette, mikor és hogyan történt, hogy lassan rendőrökkel telt meg a konyhaszoba. Zűrzavaros hangokat hallott az udvar felől, ahol mások is egybegyűlhettek. A rendőrök közül az egyik a halott Michelhez lépett és cipője orrával odébb piszkálta a karját. Aztán a gyereket látta hirtelen nekiugrani és két kezével ott ütötte, verte, ahol érte és eszelősen kiáltozott: ^ Mit rugdosod? ... Te vagy a gazember . . . Te! < . . Ijedten hátrahúzódtak előle, míg valaki lefogta. A lakást széttúrták és szanaszét dobáltak mindent. Hirtelen ott látta a nővért is a többiek közül előre lépve, hogy megfékezze az őrjöngő, sikoltozó gyereket, de nem bírtak vele. A nyitott ajtó mögött többen álltak. Egy öregasszony eszelősen kiáltozott: r— Megmondtam, hogy ez lesz a vége-. . . Előre megmondtam! ... Visszanyomták a többiek közé, ahol zajongó asszonyok, férfiak és bámészkodó kölykök álltak. A rendőr hangja éles és bántó volt és fölébe kerekedett a többiekének. — Eredjetek! Semmi dolgotok itt!... Nem hallottátok? . .. ' * A gyerek még egyre sikoltozott. i—' Thérése, nyugodj meg! Hallod? . .. ' Ereszd el a kezemet! . . . Nem megyek! sikította vadul és csak nehezen tudták újra megfékezni. Később Pépin azt látta, hogy a nővér letérdelt Michel Barbant elé, aki minden problémájától megszabadultam merev mozdulatlanságában elnyúlott a földön. Arca meghajlott balkarján feküdt, a jobb karja kinyúlott és a lábait összehúzta. Az ima halk szavai betöltötték a konyhaszobát. '—1 Miatyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved .. . Pépin mereven állott a halott előtt és sötét tekintetét rászegezte a mellette álló rendőrre, aki halkan megjegyezte a társának, hogy ő lőtte le és megindult kifelé. Pépin kezét a zsebébe mélyesztette, ahol a kését tartogatta és lassan a rendőr után ment. Marie-Anne nővér éppen befejezte imáját. ... És ne vigy minket a kisértésbe, de szabadíts meg a gonosztól. Ámen, keresztet vetett magára és lassan felállt. Ekkor lépett ki éppen Pépin az ajtón, zsebében a kését markolászva. Az öreg Pivoist valaki előráncigálta a másik szobából. ~ Ki ez az öreg? — kérdezte. '— Hozzátartozó, — jegyezte meg Marie-Anne nővér. Az öreg a földön fekvő Michel fölé hajolt, mert nem értette, miért hever ott. ~ Ne nyúlj hozzá! Nem szabad. Ereggy innen! ' Süket vagyok, »—> a gyerekhez fordulva, két kezét kitárta feléje. \ — Add vissza nekem az Istent. . . Add vissza!... Durván löktek rajta. r— Lódulj innen! — Süket vagyok, _■ hajtogatta egyre. I~l Akkor meg ne beszélj!. . . Várd meg odakint, míg a hatóság intézkedik. Üjabb rendőrök érkeztek és egymáshoz hajolva, halkan beszélgettek, egyben tisztelettel utat engedtek egy idősebb, kézitáskás férfinek, aki utánuk jőve szintén a szobába lépett. Az újonnan érkezett orrcsiptetője mögül kutatva végignézett az ottlévőkön és kézitáskáját óvatosan az asztalra helyezte. Figyelmesen megnézte a halottat, majd megbontotta mellén a vérfolttól szennyes inget és megvizsgálta sérüléseit. Egyik csuklóját is megfogta. (Folytatjuk)
