Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)

1979-08-16 / 30. szám

1979. AUGUSZTUS 16. MAGYAR ÚJSÁG 3. oldal: PÓK ^ REGÉNY ~ IRTA: VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT A 316 oldalas könyv egészvászon kötés­ben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem az árat és a postaköltséget: $12.00 + $1.00. NÉV ........................................................................................... CÍM ........................................................................................... VÁROS ................................./................................................. ÁLLAM. ZIPSZÁM............................................................... <— Folytatás ^ A velük való érintkezés módja egyszerű volt. Előre megbatározott időpontokban, éjfélkor és hajnali öt órakor váltottak jeleket egymás között. Az üzlethelyiség lezárt vas­­redőnyén bárom koppanás jelezte kívülről, hogy idefent semmi baj. Több apró kopogás a veszélyt jelentette volna. A pincében lévők szintén bárom koppanással jelezték, ba odalent is minden a legnagyobb rendben halad. A kétszer egymás után megismétlődő két koppanás volt arra a jel, ba elkészültek és várják a továbbiakat. Ha valami váratlan nehézség miatt a munkával nem végezhettek volna, egy koppanás volt a jel. Akik idefentről adták a jeleket, csak elsétáltak az üzlethelyiség előtt és cipőjükkel babrálva a lehúzott vasredőny előtt minden feltűnés nélkül módját ejt­hették, hogy meglegyen közöttük a kapcsolat. Esetleg részeg emberek tántorgásával estek neki a falnak és így megpihen­tek az üzlethelyiség előtt. Az Angyal kapta az első figyelmeztető jelt éjfélkor: a munka készen van. Szeplős hajnali ötkor még beszélni is tudott velük. ^ Készen van, gyertek minél előbb, p— súgták oda- Ientről. Baj van? — Nincs. Nem bírjuk a yárakozúst. ,—( Este hétkor, ,— adta meg a megváltozott időpontot önhatalmúlag Szeplős, mert gyorsan kellett határozni, hogy tudhassák ők is. Nem volt idő további közös megbeszélé­sekre. N p— Jó, <— vették tudomásul odalent. .—■ Várunk. Este hétkor a megadott jelre a vasredőnyt majd oldalt meghajlítják, hogy Angyal és Michel kerüljön sorra. Ugyan­akkor azok, akik eddig odalent voltak, felkerülnek az utcára és további feladatuk szerint ők ügyelnek idefent zavartalan munkájukra. Ez már a feladat könnyebb része volt. Ezek ketten voltak most az irigyeltek, akik a maguk részét már kivették a munkából. Szeplős azon rágódott, hogy már hajnalban kellett vol­na Angyalnak és Michelnek a munkához kezdeni. Nagyon kedvező volt a helyzet. Máris készen lennének vele. Túl lenni rajta mielőbb, ez volt mindegyiknek a vágya és Szeplős megjegyzésére mindnyájan helyeseltek. Úgy van. Bizonyos mulasztások történtek. Angyalnak éjfélkor rögtön jelenteni kellett volna a dolgot, mihelyt megtudta, hogy készen van­nak. Felesleges volt arra várni, hogy Szeplős is megtudja ezt. Angyal persze ragaszkodott az eredeti tervhez, a meg­beszélésük szerint. Nem volt annyi fantáziája, hogy rögtön cselekedjék és Michellel együtt azon mód az üzlethelyiségbe jussanak, a maguk munkáját elkezdeni. Ha ez megtörtént volna, már kezükben is lenne a pénz és a nagy vállalkozás legszebb pillanatait élnék át: az osztozkodást. Szeplős szükségesnek tartotta megindokolni, miért este hétre jelezte odalent nekik a megváltozott időpontot. Kétség­telen, ilyenkor forgalmas az utca és első pillanatra esztelen­­ségnek tetszik a dolog, de azt is figyelembe kell venni, hogy Michelék is előbb készülnek el a munkájukkal és így éjfél előtt már kereket oldhatnak mindnyájan, ami lényegesen előnyösebb időpont, amikor már a pénz is a kezükben lesz. A falazás is könnyebb, ha a környék nem kihalt teljesen. Hajnal felé már nagyon is feltűnő, ha itt-ott tétlenül ácsorog egy-egy ember. Megeshet az is, hogy éppen ez tereli rájuk a rendőrség figyelmét. A falazás pedig nagyon fontos, Mi­chel és Angyal nem jöhetnek elő a pénzzel, csupán a jó szerencsét megkísértve, bele a vakvilágba, anélkül, ho gy odakintről ne biztosítanák az útjukat. A páncélszekrény megfúrása se ötperces munka. Ezt előre kiszámítani nem lehet. Szeplős világosan és érthetően megindokolta, hogy két­ségtelenül előnyösebb helyzetbe jutottak, hogy eltértek ere­deti tervük időpontjától. Mindettől függetlenül Micheléknek módjában áll munkájuk befejeztével pontosan jelezniük, hogy milyen időpontban jönnek ki. Mindnyájan elismerőleg bólongattak és egyetlen szó ellenvetésük nem volt. Ezék után Michel még egyszer pon­tosan elismételte mindnyájuk feladatát. Pépin a rue 1 ournier sarkán, a templom mellett áll és azt az irányt figyeli. Ha baj van, egy hosszú és két rövid fütty a jel. Szeplős a rue Brandton végében áll, közvetlen a teniszpálya mellett. Ha innen fenyegeti őket valami baj, egy hosszú és egy rövid a jel. Hogy tudják, merre szabad az út, ha pucolni kell. Kövér majd az üzlethelyiség közelé­ben áll és ő adja tovább a jelt. ' Vigyázzatok! Egy hosszú, két rövid: rue Tournier. Egy hosszú egy rövid: rue Brandton, w ismételte Michel. Szeplős is elmondotta, amit kitervezett. Amelyik oldal­ról a veszély fenyegeti őket, ott kell utcai verekedést pro­vokálni, hogy az így támadt zavarban rájuk terelődjék a figyelem és Michelék nek módjában legyen a biztos mene­külés. A rue Tournier sarkán Pépin provokál verekedést, a rue Brandton sarkán maga Szeplős. Az így támadt zavar időnyereség és minden pillanat nagy fontossággal bír. A helyzet csak annyiban változott, hogy ma este hét­kor, amikor Angyalnak és Michelnek az üzlethelyiségbe kell bejutniok, szintén gondoskodni kell arról, hogy elterelj ék róluk a figyelmet. p— A bankkal szemben kellene egy verekedést rendezni, r— jegyezte meg Szeplős. p— Nem lesz sok a verekedésből? ,—' aggályoskodott Angyal. ^ Annyi verekedést rendeztek, hogy végül odacsal­játok a környék összes hekusait. Vasárnap van. Nem feltűnő. És csak egy verekedés­ről van szó. Most este hétkor. A többire ne számíts! Ha azokra is sor kerülne, már nyakunkon a baj. Akkor már úgyis mindegy, hogy mi történik. Michel egyik cigarettát a másik után szívta és Angyal­lal beszélte meg kettőjük dolgát, ami a páncélszekrény meg­­j fúrását illeti. Szakszerű megbeszélés volt. Nem lehet semmi biba. A legmodernebb eszközökkel rendelkeztek és minden eshetőségre számítottak. Ezekben a nagyszerű pillanatokban, nagy vállalkozá­suk közvetlen befejezése előtt, amikor minden ügyességükre és nyugalmukra szükség volna, Michelt kikezdte valami is­meretlen nyavalya. Ezt állapította meg Pépin, abogy barát­jával hazafelé tartott. Már megint a kölyök foglalkoztatja, ahogy annak idején is miatta rúgott fel mindent, hogy utána menjen. ■ * Szótlanul baktatott mögötte, zsebredugott kezekkel és szokása szerint balkan fütyörészett, de inkább káromkodni lett volna kedve. Michel hirtelen megállt, mintha kővé meredt volna. p— Láttad? ^ kérdezte visszafordulva és az arca bele­sápadt. Nem látott semmit, ami nyugtalanította volna, hiába kapkodta a fejét jobbra-balra, az utca még néptelen volt és egyetlen embert nem látott sehol. Fekete macska, p— bökte ki végre Michel. Hol? ~ Ott. Az úttest szélén ült a ronda dög, mintha csak rájuk lesett volna, hogy keresztbe fusson előttük az úton. Pépin is gondterhelten nézte a gyalogjáró mellett ül­dögélő fekete macskát. A tekintetét le nem vette róluk. Álljunk meg! p— Elfut előttünk az úton, meglátod. Pépinnek se tetszett a dolog, mert őmaga is babonás ,voIt, de igyekezett a barátját megnyugtatni. Kétszer utána köpünk és nem lesz baj. — Hajszold csak meg, bogy ne erre fusson. p— Nem lesz jó megzavarni. Nem tanácslom. Mi men­jünk inkább át a túlsó oldalra. Mielőtt sor került volna erre, a fekete macska meg­gondolta magát és tovább ügetett, majd egy kerítésre fel­ikapaszkodva, eltűnt az orruk elől. Pépin megkönnyebbülten lélegzett fel, de a biztonság kedvért mégis utána köpött. Michel tovább is nyugtalannak látszott és egyre azon mor­­fondorizott, bogy eddig még megjárta mindig a fekete macs­kákkal. Kár volt változtatni az eredeti terven. p—> Miért nem szóltál nekik?-—' Minek szóltam volna? Úgy sem változtathatunk raj­ta, —p szembe fordult vele. Nagy dolog ez, amiről most szó van. Nem szeretném, ha rossz vége lenne. Öreg nap­jaimra a napot se lássam? Sok rajtam a felel ősség. Családos ember vagyok. ^ Az asszonyról nekem ne beszélj! p— jegyezte meg emelt hangon Pépin és kiköpött előtte. <—' Nem arról beszélek, -—- mentegetődzött a másik. p— A gyerekről van szó. Gyerekem van. Annak a sorsáért ag­gódom. Az életéért felelősséget vállaltam. Nem akarom, hogy az utcára kerüljön. Senkije sincs. Ráhagyta. Már megint a gyerek. Michel tovább beszélt. <— Ezért mondom neked, hogy ez az utolsó vállalkozá­som. Aztán visszavonulok a szakmától és békességben, nyu­­í godtan akarok élni. Ezt csak meg tudod érteni? — Meg, — felelte rá kurtán és többet nem beszéltek erről. Tizenhetedik fejezet A gyerek remek vasárnapi ebédet főzött. Még pala­csinta is volt. Igaz, hogy sok mindenben Pépin is segítségére sietett, de nagyobbrészt mégis csak a gyerek érdeme volt. Az öreg esküdözött, hogy a lánya se főzött volna különbet, pedig ehhez az egyhez értett. Pépin szerencsétlen dolognak tartotta, hogy szóba hozta, oldalba is bökte, hogy hallgasson és ne piszkáljon meg kellemetlen emlékeket. A gyerek Mi­chel szótlanságát is erre magyarázta és igyekezett emlékeivel elszórakoztatni őket. Yvonne-ról mesélt, akivel együtt jártak a forráshoz a csacsival és Yvonne egyszer majdnem a tar­tályba esett. Szóba hozta a virágzó mandulafát, a nagyon öreg erdészt, aki puskájával járta az erdőt és hófehér volt a haja. Beszélt La Providence megszokott napjairól, a korai felkelésekről, a vasárnapi süteményekről és a cipőtisztítások­ról is, amiért egy darab süteményt adtak a lányok. p—' Te hány palacsintát ettél? ,—■ kérdezte az öreget hir­telen. ‘ I ,—' Vagy húszat, .—■ felelte helyette Pépin. p— Nem igaz. Nyolcat és felet, ,—■ tiltakozott az öreg. Ne hazudj! Félpalacsinta nem is volt. Hol a másik fele? Pépin megpiszkált három darabot az asztalon lévő tányéron, ami már nem kellett senkinek. p— Az egyik palacsinta kisebb méretű volt, ezért szá­mítottam félnek. p— Teremtő Isten! ,—- csodálkozott a gyerek, p— Össze­sen harmincnyolc darab palacsinta volt. Ki ette meg a többit? Én négyet ettem, Michel csak kettőt, itt van még három. Ez kilenc. Az öreg is bevallott kilencet. Ez tizennyolc. Végülis még húsz palacsintának nem akad gazdája. p—p Tizet számíts fel nekem, p—p jegyezte meg Pépin. p— Mondom, hogy az öreg egy híján húszat nyelt le, de már maga is restelli. A levesből is kétszer kért. p—p Nem fontos. Hagyd békében! Pompás ebéd volt. Zöldségleves gombával. Egy-egy szelet hús mindegyiknek, meg zöld saláta. Sajt is volt és vörös bor. Két óra felé járt az idő. Michel azt mondta, fáradt és kicsit lefekszik. Magukra hagyta őket és végigheveredett az ágyán, hogy utoljára átgondoljon még mindent. Pépin, a gyerek, meg az öreg odakint gondtalanul beszélgettek és néha behallatszott egy-egy hangosabb szó. Az öreg valami disznóölésről beszélt, abogy kivette szavaiból, Pépin mon­dott rá valamit, á gyerek hangosan nevetett. Ha minden sikerül, akkor is rövid időn belül el kell hagyni ezt a helyet, Legfeljebb azt várják ki. míg elül a zaj és nem beszélnek róla. Lehetséges, hogy a hekusok megint kijönnek. A pénz­zel nem lesz baj, mert megbeszélték jó előre, hová rejtik. Michel azt is tudta, hogy mire költi a maga részét. Már nagyon régen utána járt ennek is, amikor megtudta, hogy az öreg Pivois háza tárgytalanná vált. Szép vidéki kertes ház volt ez is, de egyelőre nem tudott rá gondolni, mert na­gyon nyugtalan volt. Angyal és Szeplős hatra jönnek értük, csak nehéz lesz kivárni. Akár rögtön munkához látott volna, mert ez az idegölő várakozás elviselhetetlen volt a számára. Azok ketten odalent az üzlethelyiségben szintén nyugtalanok lehetnek a kibontott falak mellett, az idő múlására vára­kozva. Számbavéve mindent, Michel volt a legidegesebb és legnyugtalanabb az egész társaságban. Pépint kevésbé iz­gatta a dolog. Vidáman diskurált-a másik szobában és a gye­reket szórakoztatta. Angyal közben Szeplőssel tárgyalt otthon, a dolgok legaprólékosabb részletét is megvitatva. Nyugodtan dolgozzatok! Felesleges a kapkodás. Ér­tékpapirosokra semmi szükség. Hagyjátok a fenében, ahol van, csak a készpénzre ügyeljetek. Te vigyázz Vaksira is. Angyal összehúzott szemmel hallgatta és széles tenyeré­vel szaporán dörzsölte az állát. Nyilván az idegeire hatott a dolog, bár erősen tartotta magát. Szeplős még sokáig, hosszan beszélt, a másik szótlanul hallgatta. Ittak és cigarettáztak, míg végre elérkezett az ideje, hogy Michelékhez induljanak. Én előre megyek. Te gyere tíz perccel utánam, p—> jegyezte meg Szeplős, mielőtt útnak indult volna. Már sötét volt odakint. Thérése öt órakor lámpát gyújtott és újra megrakta a tüzet. Az öreg furcsán szuszogva aludt az ágy végében, Pépin térdére fektetve két kezét, a tüzet bámulta. A vekker tik-takja mintha sántikálva ketyegett volna az idő elé, hogy elérjen oda, amikor elérkezik az indulás órája. p-p Takarékoskodni kell, p—p jegyezte meg minden apro­pos nélkül, hirtelen a gyerek, ahogy a tűzhely ajtaját be­csukta és szembe fordult Pépinnel, mint aki számon kér tőle valamit. Mindig nem lehet ilyen nyomorúságos helyen élni. Félre kell tenni abból, amit kerestek, hogy idővel min­denre jusson. Egyikőtöknek sincs ruhája. Az öreg rongyo­sabb, mint a koldusok, akik a templom előtt ülnek. Itt min­den piszkos és rossz. Nehéz így élni. ,—- Nehéz, egyezett bele Pépin. —p Minden ember takarékoskodik, csak ti nem. Az anyám is takarékos volt. ,—■ És sok hasznod volt belőle? r-p Mert álvették tőle, ,—■ hirtelen eszébe jutott az is, amin már sokat törte a fejét és megkérdezte tőle: Te, tudod, miért vitték el az anyámat? Ezeknek nem sok kell ahhoz, hogy valakit elvigye­nek. Rájösz majd erre magadtól is. r-p Nem akarok rájönni. Bent kell laknotok a városban, ott békében hagynak benneteket a rendőrök. Itt ne csodál­kozz semmin. Itt mindenki lop. Ti is loptatok ezelőtt. Az elmúlott, ,—■ nyugtatta meg Pépin. r- Akkor miért barátkoztok olyanokkal, akik még lop­nak? w Az az ő bajuk. ^ Az nem úgy van! ^ erélyeskedett a gyerek. Meg­tiltom, hogy tolvajokkal barátkozzatok. Azt is megtiltom, hogy idejöjjenek hozzátok. Miattuk fognak idejárni a rend­őrök is és miattuk fogtok bajba kerülni ti is. Utálom a ba­rátaitokat, ha nem tűnt volna fel neked. Gonoszok és ko­miszok. —- Honnan szeded ezt? ,—■ Az, akinek csupa szeplő van az arcán, megrúgta egyszer a kis kutyámat. Lehet, hogy abba is halt bele. Ez nem lehet jó ember. Mit vétett neki a kis kutya? Ne is pró­báld mentegetni. p-p Jól van! Úgy lesz, ahogy akarod, p—p próbálta másra terelni a szót. — Majd el fogunk költözni innen és ezeket se látjuk többet és te is megnyugszol. p—p De hogy akartok elköltözni innen, ha nincs rá pén­zetek? Majd egys,zer lesz az is, —p nyugtatta meg. p—p Magától nem lesz, ha nem takarékoskodtok. Még kis gyerekek is takarékoskodnak, nemcsak a felnőttek. Ná­lunk az iskolában sok lánynak volt takarékkönyvecskéje, pedig nem voltak o lyan öregek, mint ti. p—p A menhelyen? csodálkozott Pépin. r-p Nem arról beszélek. Az iskoláról, ahová még itt jártam. Sose figyelsz! Jó, majd félretesszük a pénzünket, ha lesz. p—p Én komolyan beszélek. p—p Én is, p—p jegyezte meg Pépin. p—p Majd ha pénzünk lesz, félretesszük; Ezt mondtam. Dehogy is teszitek félre. Eszetekbe sincs! Éppen, hogy szóba is került már. Kérdezd meg csak Michelt, ha nem hiszed. p—p Mi került szóba? Pépin már nagyon unta, hogy belekeveredett ebbe a felesleges, buta beszélgetésbe. A gyerekkel nehezen boldo­gul az ember, mert megmakacsolja magát valamiben és ab­ból nem enged, míg el nem érte, amit akar. p—p Az került szóba, hogy jobban kell élni és több pénzt kell keresni, p— a hangja türelmetlen és ingerült volt. — Adjátok nekem a pénzt, majd én félreteszem nektek. p-p Nem jó, ha gyereknél van a pénz. Majd eltesszük mi. ,—■ Ti nem teszitek el. Ti könnyelműek vagytok. % p—p De eltesszük. Nyugodj már meg! p— Hová teszitek el? p—p Hová? Eltesszük. Fontos ez? p—p Fontos. Tudni akarom, hogy komolyak vagytok-e? p—p Majd betesszük egy bankba. p—p Milyen bankba? p— Milyen bankba? ,—■ csodálkozott Pépin. ,—< Egy bankba. Sok bank van. Majd valamelyikbe betesszük. p—p Abba a bankba teszitek, amelyik itt van a rue Tour­­nier és a rue Brandton sarkán? Pépinnek elállt a lélegzete, a gyerek pontosan megha­tározta a bankot. Lehet, hogy vélétlenség? Arrafelé járt az iskolába és megakadt rajta a szeme. Ránézett, hogy eli­gazodjék rajta, de a gyerek tekintete nem árult el semmit. p— Miért éppen oda? Nem oda tesszük. p— Nem? p—p kérdezte elnyújtottan a gyerek és megke­ményedett a tekintete. <— Akkor egyikötök hazudik. Ki? r— Michel. p—p Mit hazudott? p—p Hallottam, mikor a szeplős arcúval beszélgetett és azt mondta neki, nemsokára befejezik a csatorna építését. Michel azt mondta erre, hogy a rue Brandton és a rue Tour­nier sarkán áll a bank és ott sose dolgoztak.- Ezt hallottad? —' Ezt. Pépin megkönnyebbült, bogy nagyob baj nem történt. És azt is mondta Michel, hogy jól jön ez a bank később is. Ez nem mostanában történt. Már régen. .. Mire lesz jó ez a bank? ... p—p Mit tudom én!... Rosszul hallottad. ■p—p Nem hallottam rosszul. Meghallom innen azt is, ha a másik szobában ketyeg a vekker. De Michel se tagadta le. Minek tagadod akkor te, aki itt se voltál? Nem tagadom. p— Michel azt mondta, hogy ezért beszélgettek a bank­ról, mert oda teszitek a pénzeteket, ha lesz. És azért jön jól, mert olyan közel van és nem jó sokat mászkálni a pénzzel. Te pedig még a bankot is le akarod tagadni. Miért taga­dod le? I p— Most már emlékszem, hogy így volt. Neked volt igazad. De ezzel is csak rontott a dolgán. A gyerek nem vá­laszolt rá semmit, csak némán állt a tűzhely mellett, mint aki még többet is sejt. Amikor később Pépin felemelte a fejét, a tekintetük találkozott. Talán félpercnyi nyugalmuk se volt, amikor mint egy végszóra, benyitott az ajtón Szeplős és jól megjátszott vidámsággal köszöntötte őket, majd Michel után érdeklődve, bement a másik szobába. Pépin azt bitte, jókor jött, hogy elejét vegye a további kínos társalgásnak, de tévedett. Szeplős megjelenése csak még jobban gondolkozóvá tette a gyereket. Egy darabig még ott állott a tűzhely mellett elborult tekintettel, látszott rajta, hogy nem nagyon tetszik neki a dolog. Pépin igyeke­zett közvetlen lenni és egyelőre azt tartotta helyesnek, ha be sem megy hozzájuk, nehogy ezáltal valami fontosságot tulaj­donítson ennek a látogatásnak. Thérése rövidesen eldöntötte a maga problémáját és erős elhatározással megindult a tűzhely mellől egyenesen a másik szoba irányába. Egy pillanatra megállt az ajtó előtt, mintha hallgatódzna, aztán hirtelen belépett hozzájuk és anélkül, hogy valami kifogást keresett volna, váratlan meg­jelenése igazolásául, egyszerűen leült kettőjük közé Michel ágyára, azzal az erős elhatározással, hogy nem engedi őket semmiféle bűnös dolgokról tárgyalni. ' Mit akarsz? —< kérdezte csodálkozva Michel, ahogy a gyerek közéjük telepedett. p— Semmit. Unatkoztam .odabent. ■— Igen, ^ mondotta bután és megzavarodva nézett Szeplősre, hogy mit szól ehhez, de az is annyira meglepő­dött, hogy hirtelenében nem jutott jobb az eszébe, mint az időjárásról beszélni. — Már nem esik a hó, _< jegyezte meg az ablak felé mutatott. / — Nem hát, _ felelte a gyerek. — Már régen nem esik. p— Csak azért mondom, mert reggel még esett, — igye­kezett kimagyarázni magát, de rövidesen belátta, hogy efféle társalgással nem sokra megy és más trükkhöz folyamádott. — Pénzre volna szükségem, Michel. Azért jöttem, hogy a tartozásodat add meg. Nekem, meg az Angyalnak hónapok óta jár az a pénz és te egyre csak azzal a kifogás­sal élsz, hogy magadnak sincs. p— Nincs, p— felelte Michel, mert mindjárt értett a szóból. p— Ezt mondod örökké. Se én, se Angyal nem várha­tunk tovább. Engem már az se érdekel, hogy ez a gyerek hallgatja, vagy nem. Megmondom nyíltan. Fizess! Thérése szó nélkül felállt és kiment a szobából. Szeplős jelentőségteljesen utána nézett és oda súgta: p— Gyerünk! Itt nem lesz nyugtunk tőle. Angyalhoz megyünk, mielőtt idejön és nála töltjük el az időt hétig. Odakint a gyerek Pépinhez fordult. p— Mivel tartozik Michel ennek, meg a barátjának? Ezúttal tisztában volt azzal, hogy mit feleljen rá. Ki­hallgatta őket az előbb, hogy tudja, miről beszélgetnek oda­bent és ebből mindent megértett. — Pontosan nem tudom, csak annyit tudok, hogy régi tartozás már nagyon. Ideje volna megadni. p— Neked mennyi pénzed van? — Semmi sincs. Ha holnap munkába állok, lesz. Erre már nem volt mit válaszolnia, mert Szeplős kijött a másik szobából és köszönés nélkül távozott. Kis idő múlva Michel is megjelent és sunyi tekintetet vetve feléjük, szintén elment hazulról. A gyerek hagyta elmenni, de később eszébe jutott valami, mert hirtelen felrántotta az ajtót és utána szaladt. Pépin hallotta, amint a nevét kiáltja utána. Michelnek volt annyi fantáziája, hogy nem fordult vissza. Kis idő múlva visszajött a gyerek és Pépinhez fordult. p— Hová ment Michel? — Nem tudom, p— válaszolt kelletlenül. — Talán pénz után nézett, hogy ezeket kifizesse. p—p Nem ezzel az alakkal ment el? — Miért ment volna vele? Utálatos disznók ezek, ma­gad is láthattad. Kellemetlenkedni jött ide. ~ És honnan akar pénzt szerezni Michel, ha neki sincs? —* Honnan tudjam? Majd szerez valahonnan. Mit tö­rődsz vele? p—p Vasárnap este nem lehet pénzt szerezni, . (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents