Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-06-21 / 25. szám
MAGYAR Ü3SÄG 5. ÖLDAC PÓK I í':' ~ REGÉNY ~ IRTA: ' I1 VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT A 316 oldalas könyv egészvászon kötésben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvét . . példányban. Mellékelem az árat és a postaköltséget: $12.00 0.66. NÉV .......................................................................................... CÍM ........................................................................................... VÁROS .................................................................................... ÁLLAM. Z1PSZÁM............................................................... <—> Folytatás <—> A békés napok, a várakozás édes reményeivel egyszerre szétfoszlottak, mint a hirtelen felszállt köd és ott maradt a rideg valóság, a maga elviselhetetlen és megmásíthatatlan sivárságában. Senkinek se volt beszélgetős kedve, hiába volt a legragyogóbb napfényes idő odakint, idebent mindenkinek a lelkére árnyék borult. Pépin is bosszús volt, bár nem volt feltételezhető róla, hogy a gyerek miatt bánkódik, de mégis valahogy így lehetett, ha nem is kifejezetten ebben a formában. Talán az önérzetét bántotta, bogy a kölyök kritikát mondott felettük és barátja nyugalmát tökéletesen felhőül otta. Már délutánra járt az idő, amikor Pépin végre felállt és tüzet rakott. Az öre,g az ágy végében összehúzódva, lehunyt szemmel üldögélt és csak időnként pislantott fel. Pépin tejet forralt és szokása szerint ezúttal is leégette. Amikor elkészült vele, benyitott a másik szobába Michelbez, aki az ágyán végig'fekve, a feje alá tett karokkal a piszokfoltos mennyezetre bámult. i—i Ebéd! i—- kiáltott rá Pépin, röviden és érthetően. <— Dögölj megl hangzott a válasz és Michel lehunyta a szemét, hogy ne lássa sebhelyes rókapofáját, holott Pépin az igaz barátság őszinte részvétével szomorúan nézett rá. Tizedik fejezet Minden újra a megszokott régi kerékvágásban ment, Csak az asszony nem tért vissza. Erre a megállapításra jutott Pépin, aki a tejet örökösen megkozmásította. Gyorsan elkészíthető ételekkel bajlódott csupán, néha erre is lusta volt. A hússütés, vagy salátakészítés, La több munkát is jelentett, állandó készenlétben tartotta, nem volt ideje elszórakoznia. A tej forralása bosszú várakozási időt kívánt, amit Pépin nagyon unt. Ha sikerült is elejét venni, hogy a tej oda ne égjen, örökös kozmás íze megmaradt végig, Pépin a lábasok és edények elmosogatására nem vállalkozott. Egyébként ezt senki se kívánta tőle. Néha az öreg közölte vele idevonatkozó észrevételeit,_amire Pépin válaszképpen hozzá vágott valamit. Michelt pláne nem érdekelte, mit eszik. Jó volt, hogy Pépin velük lakott, így alkalomszerűen volt kivel pár szót beszélgetnie, ba otthon üldögélt, ami ritkán esett meg vele, mert Micbel. bánatát enyhítve, valósággal belevetette magát a munkába, ellenkező eredményt szorgalmazva, amit Thérése utolsó találkozásuk alkalmával megkívánt tőle. Michel megdühödött szenvedéllyel folytatta mesterségét és a . csillagot is lelopta volna az égről, ba hozzáférhet. így akarta megbosszúlni magát a gyerekért, aki elhagyta őket. Michel visszatérése utáni napokban Pépin egy öregasszonyt hozott a házhoz, senkinek se mondta, honnan szedte fel, azt állítván róla, remekül főz, mos, takarít, így szükség van rá, mert lassanként ellepi őket a piszok. Az öregasszony sunyi tekintetű, szótlan nőszerpély, csupán öt napig maradt a háznál. Aztán ugyancsak Pépin gondoskodott arról, hogy rövidesen elvigye, éppen olyan váratlanul, ahogy idehozta. Ez a sunyi tekintetű öregasszony nem volt veszekedős természet. Ügyesen dolgozott, szinte kereste a munkát. A padlót felsikálta, az ablaküvegeket megmosta, a lábasokat, fazekakat megtisztította, a tűzhelyet megpucolta. Elképesztő és kimeríthetetlen szívóssággal vetette rá magát a munkára. Egy pillanat nyugta nem volt, szinte kereste, mit pucoljon, tisztogasson. Már a második nap az öreg Pivoist kerülgette, hogy levetkőztesse és kimossa rongyait, mert neki való inyencfalat lehetett, az évek folyamán rárakodott piszok miatt. Az egész lakást kegyetlenül kitakarította, szinte ijesztő volt. Ütszéli csavargónak hatott, ba megnyirják. megmossák és cilindert csapva a fejére, meghagyják régi rongyaiban. Jól is főzött a sunyi tekintetű öregasszony, de olyan nagy étvágya volt, hogy az öreg Pivoist is megdöbbentette vele, aki első perctől kezdve a legnagyobb ellenszennvel viseltetett irányában. Egyéb baj is volt az öregasszonnyal. Mindent, amihez hozzáfért, válogatás nélkül, arcátlanul ellopta. Hetvenéves korára a cigarettadohányt is ellopkodta tőlük, pedig hasznát se vehette, mert nem élt vele és senkije se volt De ellopta volna az egész házat is, ha módjában állott volna valahová elvinni és elrejteni. Talán efeletti bánatában volt állandóan mélabús, mert ami csak itt volt, a magáénak tekintette. Nem volt válogatós abban, hogy mit lop és mikor lopja el. Lopási szenvedélyét minden gátlás nélkül, nyomban kielégítette. A kanalakat kilopta a reggeli kávéból, míg reggelizés közben elfordult valaki, vagy ellopta a gyufát, amit az' asztalra tettek, hogy egy pillanat múlva rágyújtsanak. Felfoghatatlan volt, mi öröme tellett benne, hiszen rövidesen visszavettek tőle mindent. Ha valami eltűnt, elég volt megnézni a tűzhely sarkába rakott vackait és szótlanul visszavették tőle. Ilyenkor sunyin utánuk lesett a szeme sarkából. Amikor már nem lehetett tovább elviselni lopkodós természetét, amelyet még eltitkolni sem igyekezett, megelégelték a dolgot. ?épin kézen fogta szépen és elvezette a fészkes fenébe, ahonnan meggondolatlanul kipiszkálta és mindnyájuk általános megkönnyebbülésére cselekedett. <—» Legalább rendbe hozott mindent, *-> jegyezte meg Pépin. *—- Egy évig nem kell itt takarítani. Michel is körülnézett, a felismerhetetlenségig rendebehozott lakásban és a fejét csóválva állapította meg. >—i Éppen elég pusztítást végzett itt. Honnan szedted ezt a dögöt? r— illő volt már ezt is megtudni. Ismerős volt. — Nem családtag? — Nem, i— felelte Pépin és köpött egyet. i—> Akkor jó, mert már nagyon sajnáltalak. Előbb is kirúghattad volna. Pépin nem felelt. Michel megnyugodott. Már attól tartott, a sunyi öregasszonnyal kell ezentúl együtt élniök. Az anyjának nézte, vagy az öreganyjának. Ilyesmit nem szívesen hoz szóba az ember idő előtt. Két hét elmúltával úgy látszott, Michel egészen talpra állt, elfelejtve mindent, legalább is abból lehetett következtetni erre, hogy megint a vidéki házat piszkálta és a bankrablás újra előtérbe került. Az elmúlt idő alatt semmit sem mulasztottak. A bankot amúgy is békében kellett volna hagyni. Csatornát ástak az utca végében és éjjel-nappal dolgoztak rajta. Lassacskán a befejezéséhez közeledtek és így a bank megint az előtérbe került. Michel Szeplőssel folytatott hosszúra nyúlt tárgyalásokat és a dolog már teljesen érett állapotban volt. A régiek mind együtt voltak, egyedül a Szép Fiú tűnt el nyomtalanul a környékről, de senkinek se hiányzott. Egy borús délelőtt Pépin a tűzhely előtt álldogált és tejet forralt, ezúttal új módszerrel kísérletezve, szüntelenül ! kavargätta. Michel a szobájában aludt, mert hajnalban jött I meg. Az öreg meg az ágy végében üldögélt, ahol mostaná- i ban Pépin aludt, az asszony helyett, mert mindenki megszokott eredeti fekhelyéhez ragaszkodott. Az öreg Pivois a tejet kavargató Pépint szemlélve arról értekezett, hogy nem tanácsos ugyanabban a lábasban tejet forralni, amiben levest is főztek, mert felveszi az ízét. Az udvar felől léptek zaja hallatszott. Szeplős lesz, gondolta Pépin és Michel még döglik odabent. Legutóbb rászokott a bőséges alvásra. A konyhaszoba ajtaját megnyitották és megállt a küszöbén, akire legkevésbé számítottak volna és emlékét régen l eltemették már. A legváratlanabb pillanatban, mint égi jelenség, pontosan ugyanúgy, ahogy elment innen; ugyanabban a ruhában Thérése Moisier kisasszony volt a váratlan látogató. Arca kissé soványnak látszott, egyébként pontosan ő volt és mosolygott. Az öreg Pivois vette észre először és előre hajolva rámeredt. Pépin csak később fordult meg. Amikor ő is észrevette, a tejkavargatás közben megállt a kanál a kezében és egy lépést hátra lépett, mintha megijedt volna tőle. Nem látomány volt, színtiszta valóság. A gyerek megszólalt, mielőtt beljebb került volna. ~Ho gy vagytok? kérdezte kedvesen. Egy pillanatra körülnézett, hová tegye a könyveit, babáját, <—< mert mindenét visszahozta ,—míg végül is, az ágyra rakodott. Az öreget, aki a legközelebb esett hozzá, megcsókolta, az öreg az izgalomtól nem tudott uralkodni magán.-—' Ne sírj! ,—■ szólt rá szelíden a gyerek. ^ Hol van Michel ? Pépin a másik szoba felé mutatott, mert erőtlen volt a beszédre. A gyerek most hozzálépett és őt is megcsókolta, Pépin lekapta fejéről a sapkáját és szótlanul, megilletődve állott előtte. Thérése csendet intett feléjük, az ujját a szája elé emelve, hogy halkan beszéljenek, észre ne vegye Michel, hogy itt van. Aztán a tűzhely mellől leakasztotta az asszony itt hagyott kötényét és maga elé kötötte. A bögréket az asztalra tette és mindegyik számára egy-egy kenyérdarabot is melléje rakott. <—< Kávé van? ■—' Nincs! «—< válaszolt halkan Pépin és magában átkozódott, hogy éppen ezen a szent napon a saját lustasága : miatt csak tej és kenyér van a háznál. Varázslatos, ünnepi hangulat szállott a konyhaszobára. Itt volt a gyerek újra, élő valóságként, jött-ment, rendezgetett. A Lőcslábú a szomszédban harmonikázni kezdett, mintha megrendeltek volna nála egy kis zenei aláfestést. Mihelyt elkészült mindennel, már csak asztalhoz kellülniök, Pépin beszólt a másik szobába Michelért, aki az ágya szélén üldögélve maga elé meredt. Olyan álma volt, j amelyből csak összetörtén ébredhet fel egy boldogtalan ember: a gyerekről álmodott. — Ebédel ni! szólt rá olyan eréllyel Pépin, bogy csodálkozva fordult feléje, aztán igen óvatosan megmozdult, hogy kiegyenesedjék, az ágy végébe kapaszkodva. Már ezelőtt is előfordult, hogy erősen érezte a derekát, ha felállt, vagy lefeküdt, de a mai napon olyan fáradtan ébredt, mintha összetörték volna a'csontjait. Elérte az öregedő emberek sorsa; az első lelki összeomlás elindította a test megrokkanását; minden átmenet nélkül, egyszerre, ahogy az első nagy csapás is váratlanul érte a lelkét, mert a test és lélek kölcsönösen erősíti és gyengíti egymást. Thérése-t nem vette mindjárt észre Michel. Nehezen leült a legközelebbi székre, az asztal mellé és a tejre célozva megkérdezte: Leégett? <—< Nem. i—1 Kár. Megszoktam már, ,— ahogy a kenyér után nyúlt, az öreget kereste tekintetével, mert ebben a pillanatban megértette az öregek minden kálváriáját, a maga baján keresztül. Az öreget kereste a tekintetével, hogy megvan-e még szegény és hol van. Ekkor vette észre a gyereket, aki lassan előre jött és vidáman mosolyogva nézett rá. '-w Szervusz, Michel, ,— köszöntötte közvetlenül. _ Te? _ Látod! i— mosolygott és őt is megcsókolta. Megszöktem. Erős felindulását nehezen tudta elfojtani. Szaporán kapkodva lélegzett, mintha asztmatikus lett volna. Nem jutott az eszébe semmi, pedig nagyon kedveset, szépet akart mondani neki, hogy mégis visszajött és nem hagyta el azt, aki mindennél jobban szerette. Zavarta, hogy a többiek is őt figyelték, ezért éppen, hogy csak mondjon valamit, megkérdezte, az elfojtott sírástól nehezen beszélt: »— A másik ruhádat. 1 . elvették tőled? ... Én hagytam ott. A régit elloptam, ^ világosította fel. Pépin szája széles vigyorra húzódott. Ez igen. Van ennek magához való esze. De d hérése Moisier kisasszony rövidesen bebizonyította, hogy elhamarkodva ítélik meg a helyzetet, ha azt hiszik, itt minden úgy marad, ahogy volt és ő maga is csupán azért jött vissza, hogy beleilleszkedjék az itteni megszokott légkörbe. Tbérése Moisier kisasszony forradalmi szellemet hozott a házhoz, hogy felforgasson vele mindent és rövidesen munkába is kezdett. Elsőnek elővett a zsebéből egy apróra összehajtogatott százfrankos bankjegyet és Micbel elé tette az asztalra. _ Itt van a pénzed. Miért hazudtad, hogy te loptad el? Pépin megdöbbenve bámult rájuk. Michelt furcsa dolgokkal vádolják. Százfrankot nem lopott el. — Megtalálták a pénzt, folytatta a gyerek. Nem veszett el. Michel semmiféle megbánást, vagy megilletődést nem mutatott. Mintha így volna rendjén a dolog, felvette a pénzt az asztalról és gondosan a zsebébe tette. —> Annál jobb, — jegyezte meg. — Nem jobb, jelentette ki a gyerek és elismételte majdnem szószerint mindazt, amit erre vonatkozólag Marie- Anne nővértől hallott. — Céltalan áldozat volt. Senkinek se tettél volna szolgálatot vele. Ettől senki se javul meg. Képzeld el, ha nem találják meg a pénzt. Akkor mi lett volna? Olyan vagy, mint egy gyerek, mondotta nagy komolyan. — Nem akarlak megdorgálni, mert tudom, hogy szeretetből tetted. Pépin elképedve figyelte, micsoda százfrankos ügyük van ezeknek kettőjüknek. Az öreg is rájuk meredt, hogy eligazodjék rajtuk, miről beszélnek. Micbel szokatlanul meghunyászkodott és alázattal elviselt mindent, amit még a továbbiakban is a szemébe vágtak. Ezt a százfrankost is loptad, persze? kérdezte szigorúan Thérése és mivel Michel semmit sem válaszolt, újra visszavette tőle a pénzt. Add csak vissza! Majd visszaadjuk annak, akitől elvetted. — Bajos lesz, — jegyezte meg Pépin. Kétségtelen, hogy Michel a pénzt valahol vidéken lopta. Nagy marhaságot kíván tőle a gyerek. Ha visszaadja annak, akitől elvette, feltéve, hogy rátalál, rendőrkézre adja. Ha nincs kinek visszaadni, — döntött a százfrankos további sorsáról a gyerek, ^ a szegényeknek adjuk. »— Mi vagyunk a szegények, <— proponálta Pépin. «— Ez a legegyszerűbb megoldás. *-> Az öreg nem lop. Az Övé a pénz — fordult feléje a gyerek. Az öreg átvette a százast és az asztalra tette Pépin elé. Kosztpénzre adom. Pépin elégedetten vigyorgott. A gyerek azt mondta az előbb, elszökött La Providenceből. Hogy jött ide? Elmélkedett Michel. Nem valószínű, hogy pénze lett volna. Kapóra jött, hogy szóba hozhatta, legalább másra terelődik a szó. I—* Vonaton jöttél? ,—- kérdezte. <—> Vonaton. Úgy látszik, volt rá mégis pénze, mert a százfrankost is visszahozta. — De csak akkor, ha pénzt adtak rá. Sokszor gyalog is mentem. —- Ki adott pénzt? r-1 Az emberek, aki ktől útközben kértem. De eleget mentem gyalog is. Nem látod a cipőmet, milyen piszkos? Fáradt és éhes voltam, még se loptam. Pépin a gyerek cipőjét vizsgálgatta szakértelemmel. Jó pár kilométert gyalogolhatott, az bizonyos. <—« Akkor éhes lehetsz, jegyezte meg Michel és nagyok elégedett volt, hogy beszélgetésük egészséges fordulatot vett. Moh ón nyúlt a kenyér után a gyerek, elárulva éhségét vele. Nagy darabot tört le belőle, de mielőtt a szájához emelte volna, meggondolta a dolgot és visszatette az asztalra. «— Lopottból nem eszem, jelentette ki határozott hangon. Inkább tovább éhezem. És aki szeret engem, szintén nem eszik abból, ami a másé. A gyerek visszajött, állapította meg Pépin, de roppant kellemetlenül viselkedik, az szent igaz. Michelnek más véleménye volt a dologról, anélkül, hogy egyetlen szóval is védekezett volna, csendesen eltolta maga elől a bögre tejet és a kenyerét is odább rakta. De úgy látszik, ennyivel se elégelte meg, mert előre nyúlva ültéből, Pépin elől is elvette a maga ebédadagját. Egyedül az öreg evett, nagy élvezettel csámcsogva a tejbe aprított kenyérdarabokat és nagyokat szürcsölt, kortyintgatott a bögréjéből. Micbel intett Pépinnek, aki közvetlen az öreg mellett ült. Megértette és megfogta az öreg kezét, hogy megállítsa az étkezésben, majd elvette a bögréjét és az asztalra tette. — Megállj! —< kiáltott fel kétségbeesetten az öreg. >—> Még maradt benne. Megőrültél? <—> esetlenül megindult a bögréje felé, de Pépin megelőzte és a nagyobb biztonság kedvéért a tartalmát, az ajtót kinyitva, az udvarra Iöttyintette. Ezalatt az öreg összevissza kiabált, a nyomába sántikálva. — Most adtam kosztpénzt.. . <—< Nincs tej! /— kiáltott rá Pépin, az üres bögrét a kezébe nyomva. Nesze a bögréd! — Hát te is, Pépin? 4—« nyöszörgőit az öreg. Eddig még sose sajnálta tőle az ételt. /—< Michel, láttad ezt? Én sohasem bántottalak titeket. Azt hitte, kegyetlen tréfa áldozata lett. Talán a gyerek mulatságára csinálják, hogy tehetetlenségében gyönyörködjenek. —> És te is? fordult a gyerek felé, hogy az ő segítségét is kérje, de Thérése arca nem mutatott semmiféle könyörületességet iránta. Pépin erélyes hangon vetett véget az öreg érzelgős jelenetének. ~i Maradj nyugton! <—< az ágyra nyomta. És el ne mozdulj innen, mert egyéb bajod is lehet. Összehúzta magát az öreg, mintha fázott volna és ijedten figyelte őket; megriadt tekintete elárulta, hogy minden rosszat feltételez róluk. . A gyerek előttük állott, fáradtan, éhesen, mindenre elszántan, bármi történjék, megvalósítja, amiért közéjük jött: Küldetést vállalt, amelynek erejében tántoríthatatlanul hitt. Kora hajnali órákban hagyta el La Providenpet, régi ru háját visszalopva és ágyában rejtegetve az utolsó pillanatig. A kerten át szökött és éhesen bandukolt a vasúti sínek mentén, attól reszketve, hogy utána mennek, elfogják s így minden jószándéka örökre kárba vész. Azt hiszik majd, elszökött, pedig ha elvégezte itt a feladatát, újra visszatér hozzájuk. Percig sem hitte, hogy lehetetlenségre vállalkozik, csak attól tartott, el sem jut hozzájuk és szégyenszemre előbb fogják el. Ettől rettegett leginkább. Minden emberben ellenséget látott, aki utána kémkedik, hogy csendőrkézre adja és úgy vigyék vissza La Providence-ba, mint a nagy bűnösöket szokták. Ilyet még egyik lány se mert. soha tenni, Nagy büntetés jár ezért. Ha Émilie nővérre gondolt, félelmét cseppet sem enyhítette az a különös jelenet, amikor sírógörcsök között bocsánatot kért tőle. Émilie nővért nem lehetett szeretni. Az sem tudta volna szívét feléje hajlítani, ha tudomására jut, hogy La Providence-ból való megszökéséért Émilie nővér egyedül önmagát vádolja és szörnyű kegyetlen vezek- Iésbe kezdett. Mindnyájan azt hitték, hogy Thérése az alaptalan gyanúsítást vette ennyire a lelkére. Thérése nem sejtette, hogy akaratán kívül milyen nagy büntetést rótt ki Émilie nővérre, aki félőrülten, teljesen elveszítvé lelki nyugalmát, önmagát vádolta azzal, ami történt és történni fog. Élő halott volt, a tekintete zavarossá vált, testtartása meghajlott és csak nehezen tudták rávenni arra, hogy táplálkozzék. Éjszakáit imazsámolyán térdepelve virrasztotta át, eszelősen tördelve kezeit, szüntelenül az imák tengerébe merülve, mert gyilkosnak tartotta magát, aki megölt egy ártatlan gyermeket. Senki se tudta, miért szökött meg. Yvonne-nak sem árulta el, akit eltűnése után több ízben is órákon át faggattak a főnöknő szobájában. Marie-Anne nővérnek nem voltak sötét gondolatai, Thérése nem tesz rosszat, hajtogatta egyre. Az ő szavai jelentettek pár pillanatnyi enyhülést, a meggyötört lelkű Émilie nővér számára. Thérése semmit sem tagadott meg abból, amire megtanították La Providence-ban. Nem felejtette el utolsó beszélgetésüket sem Marie-Anne nővérrel. Eljött a bűnösök közé, ahogy Isten Fia is megtette, hogy beszéljen nekik a jóról, rosszról és megjavítsa őket. <— Azért jöttem vissza hozzátok, hogy jók legyetek! —* egyenesen Michelnek magyarázta, aki csodálkozva hallgatta. •— Mindenkit szeretni kell! Azt is, aki gyűlöl titeket. — Nem lesz jó vége, — állapította meg óvatosan Pépin. <—> Ne forszírozzátok! A- Halig áss! Te még azt se tudod, hogy nem szabad itt a Földön kincseket gyűjteni. !—• Kincseket?*álmélkodott Pépin. Csend legyen! ,—- szólt rá Micbel. *-< Hadd mondja el a gyerek, hogy mit akar, aztán majd határozunk, hogy mit teszünk. <— Ezentúl nem fogtok lopni többé és mindennap imádvannak. — Hol van az a templomocska? — érdeklődött Pépin. r—> Miért? Nem hiszed? — De hiszem, nyugtatta meg sietve. —- Ha nincs messze, elmennék oda kicsit imádkozni. Perselyek is vannak? — Most pedig felolvasok nektek a Bibliából, ,—- jelentette ki végül a gyerek és az ágyon heverő könyvei felé ment, de Pépin megjegyzése megállította. — Ne olvass fel belőle semmit. Éppen elég unalmas volt már ez is. ' Az Isten neked unalmas? i—« kérdezte a gyerek szikrázó szemmel és mielőtt Pépin bármit is válaszolhatott volna rá, arcul ütötte. Thérése, ha tudat alatt is, Émilie nővér módszerével akarta megjavítani őket. Pépin szó nélkül tudomásul vette a váratlan inzultust. Nemtetszését csupán annyiban tette nyilvánvalóvá, hogy kozni fogtok, r— jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. ' Ezt én nem vállalom, — jelentette ki Pépin. *— Ügy van! <— helyeselt Michel is. <—< Ez nekem se tetszik. Miből fogunk megélni, ha állandóan imádkozunk? i—1 Szerezzetek becsületes pénzt. — Majd én kölcsön adok nektek, proponálta Pépin, Micbel felé fordulva, akinek nagyon aggodalmassá vált a pofája. — Ha lopott, az se kell, intette le a gyerek. — Olyan pénz nincs is a világon, amit egyszer el ne loptak volna. <—> Hallgass! Míg Th érése Pépin felé fordult, Michel felhasználta az alkalmat arra, hogy barátjának titkosan intsen a kezével: hagyjon rá mindent a gyerekre és ne ellenkezzék vele. — Meglátjátok majd, milyen jó lesz jónak lenni, r-> oktatta őket tovább. .—- Meglátjátok, milyen boldogok lesztek. Ott, ahonnan visszajöttem hozzátok, van egy kis templom. Fehérek a falai, szép színes üvegképek vannak az ablakokon. Mária szobra tiszta márványból van. Az oltáron színarany terítő és a gyertyatartók is mind színaranyból nyomban fejébe csapta a sapkáját:/Ahol pofozkodnak, ott nincs helye az illemnek. Michel szó nélkül felállt a helyéről, levette kis kabátját és kését előhúzva, annak élét próbálgatta a hüvelykujján. ’—1 Azt mondtad, hogy a gyerek untatott. Hát én nmjd elszórakoztatlak egy kicsit. Thérése hirtelen mozdulattal Michel elé ugrott és olyat ütött a kezére, hogy elejtette a kését. — Teszed le rögtön a kést! így hallgattok ti engem? Hát ezért jöttem én vissza hozzátok? Azontúl már ráhagytak mindent, beszélhetett, amit akart, egyetlen szót se szólva némán hallgatták. Pépin csak az öreget irigyelte, akit közben elnyomott az álom és nagyokát szuszogva mélyen aludt. (Folytatjuk) 1979. JÜNIÜS 21.
