Magyar Újság, 1979 (69. évfolyam, 1-49. szám)
1979-05-03 / 18. szám
1979. MÁJUS 5. MAGYAR CrSÄG 5 . O LD AI] PÓK- REGÉNY -IRTA: : VASZARY GÁBOR ELKÉSZÜLT Vaszary Gábor Pók cimü regénye. A könyvkötőtől május 6-án kapjuk meg és még aznap postázzuk a megrendelőinknek. A 316 oldalas könyv egészvászon kötésben 12 dollár az előrekalkulált 15 dollár helyett. Az előjegyzési kedvezményes árat — kötetenkint 10.50 — május 31-ig meghosszabbítjuk és aki addig beküldi az összeget, azonnal megkaphatja a könyvet. MEGRENDELEM Vaszary Gábor: A PÓK című könyvet . . példányban. Mellékelem a vételárat példányonként 10.50-et. 1 NÉV............................................................................................ CÍM ........................................................................................... VÁROS .................................................................................... ÁLLAM. ZIPSZÁM ................................................................ — Folytatás — Pépinnek szólt, nem volt ideje, bogy többet is mondjon. A Szép Fiú egy pillanatra megzavarodott. Szempillantásnyit késett, de elég volt, bogy Pépin oldalt ugorjék előle. Pár pillanat múlva már nála volt a kés és gyors villanással a Szép Fiú testébe szaladt. A hirtelen kibuggyanó vér, a fájdalmas magáraeszmélés, bogy a saját késével szúrták meg és az asszony előtt szégyenben maradt, megint időt adott a másiknak arra, bogy újra támadjon és esetleg jobb helyre üsse kését, mert az előbb csak a karjába szúrt. De akkor már az asszony is közébük ugrott eszelősen sikoltozva: ...... —: Hagyd abba!.. . . Hagyd abba! . . . Megőrültetek!... Vadul belekapaszkodott a szeretőjébe és elrántotta á másik elől. Nem sok bíján múlott, bogy Pépin embert öl. — Itt a késed, — Iába elé dobta. — Állj szembe azzal, akit megtámadsz. Az öreg még mindig a másik szoba ajtajában állott, az előtte lejátszódott félelmetes jelenet hatása alatt, szinte földbe gyökeredzett lábbal. Az asszony az átélt izgalmak következtében jobb bíján neki támadt, ahelyett, bogy bálás lett volna azért, bogy közbekiáltásával elejét vette egy tragédiának. é — Ez a vén gazember az oka, — kiáltott feléje, — Ez mindent látott. Ez fogja kifecsegni. Ügy látszik, nem értek véget a kritikus pillanatok. A Szép Fiú késsel a kezében az öreg elé állt. — Látod ezt a kést? — kiáltott rá. — Ha fecsegsz, meghalsz, — és csupán ízelítőül úgy kiütötte a kezéből a bögrét, hogy nagy Ívben a tűzhely felé röpült és száz darabra tört. Pépin már mögötte állott újra és megragadta a nyakánál, olyat lódítva rajta, hogy az asszonynak esett. — Áz öreggel okoskodsz? Velem beszélj, ba mondanivalód van. Az asszony ugrott megint közéjük. — Eredj innen!. . . Eredj!. . . Hagyjátok abba!.. . — csak nehezen tudta elejét venni, hogy egymásnak ne menjenek újra. — Még egyet! — jelentette ki Pépin, látszólag nyugodt hangon. — Addig innen el nem mész, míg vissza nem jött a gyerek. Az asszony mehet a bőrönddel, de te itt maradsz. — Vigyázz a szádra! A Szép Fiú az asszonytól akart megszabadulni, aki védekezői eg belekapaszkodott. — Eressz el, ba jót akarsz! — Hagyjátok abba!. ’ . Hagyjátok abba! — kiabált egyre Marie, amikor látta, hogy Pépin újabb támadásra készül. Az asszony a szeretőjét az udvar felé lökte és a bőrönddel utána nyomult. Pépin is mögöttük volt. — Azt mondtam, itt maradsz! ,—■ kiáltotta a másik felé. — Értettél a szóból? — Hagyj minket békében. Rendőrért kiáltok!... A gyérek is jön, — kiabált összevissza Marié, hogy megriassza őket. — Magad is láthatod, jön a gyerek. Ügy lesz, ahogy akartad, — már ment az udvaron át, a másikat maga előtt terelve. Pépin is meggyőződött arról, bogy a gyerek errefelé jött, zavartalan nyugalommal. Megvárta, míg ezek elmentek mellette, hogy biztosabb legyen a dolgában, aztán eltette kését és gondosan leporolta ruháját, mintha valaha is sokat adott volna magára. Michel végre megszabadult az asszonytól. Kérdés, mit szól hozzá, ba megtudja. Mindenesetre más világ lesz itt. Több lesz a szabadság, a béke, a csend. Egy zsarnok uralma ért véget. Ami gonoszság csak kitellett tőle, megkapták mindnyájan belőle a maguk adagját. A rémuralom napjai véget értek. Micbel ingerlékeny természetét is az asszonynak köszönhette. Az gyűjtötte egybe benne a mérget, hogy másokkal akaszkodjék össze, így könnyítve magán. A megszokás hatalma erős, ahogy öregszik az ember, kihal belőle minden vállalkozási kedv, hogy gyökeresen felforgassa az életét, így érezte Pépin és így is volt. Michel még emlékezett valakire, aki kedves, szelíd és ártatlan volt, míg érte nem nyúlt a keze, hogy magához rántsa a piszokba. A régi asszonyt kívánta visszahívni a múltból, aki szerette és mindent megtett érte. Ez az asszony már halott. Ő maga is, aki egykor volt, aki megölte. Mindnyájan gyilkosok vagyunk, mert mindnyájan megöljük magunkban a jóságot, szedídséget, béketűrést és mindazt a szépet, amely a gyermekek szeméből sugárzik felénk, ahogy a csillagok szelíd fénye átszövi a sötétkék eget. Marie Pivois tehát végképp elment. Pár sor írást sem hagyott hátra, sem üzenetet. Egyszerűen pontot tett életének itteni szakasza után. A gyerek még nem tudta. A kod felszállt odakint és megvilágosodott a konyhaszoba is, mintha megbékélten mosolyogtak volna az edények, fazekak a tűzhely körüli polcokon. A köcl felszállt és utat engedett a délutáni fénynek, amely mindenfelől elöntötte az egész nyomorúságos lakást. Az égő lámpa az asztalon még az éjszakába kapaszkodott, kétségbeejtő céltalansággal, maga köré vont fénykörében. Pépin elfújta lángját, leült az ágy szélére és cigarettát csavart magának. Thérése vidáman érkezett haza. Kivált attól vidámodott meg, hogy az asszonyt elmenni látta. Estig nyugtuk lesz tőle. Micsoda boldogság. Még hozzá ő fog főzni, először életéb en komoly felnőtteknek, akik azt meg is eszik majd. Mindig szeretett volna főzni. Nem is sejti az asszony, milyen boldoggá tette vele. — Pépin, idehallgass! — kiáltott feléje vidáman, mihelyt a szobába lépett. — Nagy újságot mondok. Ma én főzök vacsorát és téged is meghívlak. Meglátod, milyen jól tudok főzni. Hagymaleves lesz- Sajtot is vettem. Szereted? — Szeretem, — lassú mozdulattal levette a sapkáját. — Az asszony nem lesz itthon késő estig. Tudod-e, Pépin? — újságolta tovább. — Ma boldogok leszünk, — vidáman, szeles mozdulattal éppen olyan boldogan n yúlt az asszony otthagyott köténye után, amilyen boldogan kötötte egykor a dereka köré Marie Pivois is fiatalkorában. Nem ugyanaz a kötény volt, csupán jelképe a munkának, amit olyan boldogan vállalt valaha az egyik, mint most a másik. Pépin is elégedettnek látszott, kis. ravasz mosoly bujkált a szája körül. Boldogabb is lesz még a gyerek, ha megtudja, amit még nem tud. Majd Michel közli vele, ha megtudja. Egyedül az öreg Pivois nem volt boldog egyre csak eltört bögréjének cserepeit nézte. Thérése vidám kedvében leginkább sikoltott volna egyet a benne felgyülemlett részegítő jóérzéstől. Ma mindem | szebb lett az ócska lakásban, a bútorok, az edények, a tűzj hely körül, mind-mind lelkes jóbarátok voltak. Az asztal ' fiókját kirántotta, hogy kést szedjen elő, amivel hagymát , pucol. Ekkor tévedt az öregre tekintete és mindjárt észrevette, valami baj történt vele. Mindenki rjem tud boldog lenni, van, aki elmarad, sőt éppen a szomorúság útját járja. — Mi van veled, öreg? — Eltörött, — motyogta, a tűzhely felé mutatva kinyújtott kézzpl- az ujja vége valósággal kalimpált a levegőben, a fejét is rázta gyors, apró bólongatássah —<■ Eltörött: —> Mi törött el? — a jelzett irányba nézett és meglátta, miről beszél. —< Mindig megvolt, sose volt baja, — motyogta az öreg panaszos gyerek módjára. Pépin jónak látta, ha idejében beleavatkozik. — Mit jajgatsz? — Te törted el? ,— fordult a gyerek harciasán Pépin felé. / Á — Magától törött el. — Ne hazudj, mert megütlek. Az öreget hívta bizonyságul, hogy igazát védje. — Én törtem el a bögrédet? — Nem ő törte el. A gyerek most a tűzhely mellé térdelt és a cserepeket vizsgálgatva, gondosan egybe illeszteni próbálta őket. — Talán össze lehetne ragasztani valahogy. — Bajosan, — jegyezte meg Pépin, az öreget eltolva maga mellől, mert egyre a fülébe siránkozott, mert a bögre elvesztésébe nem tudott belenyugodni. — De nagyon oda vagy egy nyavalyás bögréért. Két tucatot hozok neked egyszerre belőle. — Ne beszélj! — intette le a gyerek. — Ezt emlé kbr kapta. — Kitől? A pápától. Gondosan összeszedett minden darabot és egy papírdarabba csomagolva az öregnek adta, aki minden átmenet nélkül hirtelen átkozódni kezdett. Pépin durván oldalba bökte, hogy ki ne kottyantsa valahogy a gyerek előtt, mi történt itt az előbb. Szóval még beszélnie sem szabad. Indulatosan fújt egyet és a bögrecserepekkel szótlanul visszavonult a vackába. Tizenkilencedik fejezet Körülbelül három hétbe tellett, míg a rendőrség sürgős intézkedéseket foganatosított a letartóztatásban levő Lucy Mqisier elhagyott gyermekét illetőleg, hogy el ne pusztuljon valahogy. Meglepően gyors intézkedés volt, de Thérése többször is ében halhatott volna. Ezen a ködös, párizsi reggelen Marie-Anne nővér a Petites Soeurs des Pauvres rendház főnöknőjének megbízásából elindulhatott, hogy az elhagyott gyermeket megkeresse és további sorsáról hivatalosan gondoskodjék. A kedves nővér egy rendőr kíséretében indult útnak a külváros felé, hogy Thérése-t felkutassa. Nem volt könnyű a feladata, a gyerek anyja megtagadott mindenféle felvilágosítást, jogosan attól tartva, hogy az ellene emelt súlyos vád miatt megfosztják gyermekétől. A külváros népe egyforma ellenszenvet érez rendőrök és egyházi személyek iránt. Papnak, vagy nővérnek nem tanácsos egyedül erre felé kóborolnia. Szerencsésnek mondhatja magát, ha csak kövekkel hajigálják meg, vagy gyalázkodó szavakkal illetik és nem verik meg. Soeur Marie-Anne kora reggeltől járta a ködbe burko- Iódzott, zegzugos, szűk sikátorokat, az elhagyott gyermek nyomát kutatva, fáradhatatlanul. A sűrű köd a torkát fojtogatta, az átázott talajtól lucskosan, sárosán vándorolt házról-házra, de minden eredmény nélkül. Akik tudtak a gyerekről, letagadták. A rendőr jelenléte mindenesetre elvette kedvüket attól, hogy az ügyre vonatkozó egyéb véleményüket is hangoztassák. Délután két óra felé már reménytelennek látszott minden további kísérlet. A nővér mellé osztott rendőr amúgy sem volt egyházi hangulatban, így nem nagy lelkesedéssel látta el eddig is hivatalát. Soeur Marie-Anne maga is érezte, nem teheti tovább is próbára a derék ember türelmét és lemondva segítségéről, egymagában buzgólkodott tovább. Hiáb avaló való lett volna minden kísérlet, ha a véletlen nem segít rajta és útjába nem hozza a Szép Fiú társaságában új élete felé igyekvő, Marie Pivoist. Ö volt, aki csupa boszszúvágyból, — a legjobb és legfáradhatatlanabb sarkalója minden emberi tevékenységnek, — útbaigazította, elvezetve őt egész a házig, ahol Thérése-t megtalálhatja. Még azt is megmondta, hogy tolvajok között él, éppen ideje elvinni onnan. így történt, hogy Soeur Marie-Anne végre céljához érkezett és megkönnyebbülten átléphette Michel Barbant lakásának küszöbét. Azt hitte naivan, hogy feladatát végre megoldotta. — Dicsértessék! h mondta kedvesen mosolyogva, azzal a biztos tudattal, hogy a Gondviselés vele van és semmi baja nem lehet. Azt is megmondta mindjárt, hogy a kislányért jött, hogy a menhelyre vigye. Az ottlévők közül egyik se fogadta köszöntését. Amikor beljebb jött, a gyerek Pépin mögé ugorva, vadul feléje kiáltott. — Nem megyek a menhelyre! Nem megyek! — még az öreg segítségét is szükségesnek tartva, őt is sietve felvilágosította, micsoda váratlan veszedelem fenyegeti. — A menhelyre akarnak vinni, öreg. Ne hagyjátok! — Ne félj, míg engem látsz! — nyugtatta meg Pépin és megigazította a nadrágját, a legnagyobb verekedésre készen. — Az anyád ne sirasson! Az öreg Pivois, aki egyedül volt képes felmérni egy ilyen eshetőség borzalmas hor<Jerejét, maga is hasonló baj-, ban lévén, az izgalomtól remegő bangón beszélni kezdett: — Asszonyom, én Robert Pivois vagyok, nyugalmazott köztisztasági alkalmazott.. . A kedves nővér nem hagyta tovább beszélni, közvetlen hangon sietve megnyugtatta őket. — Nyugodjanak meg, kérem! A kislánnyal szeretnék csak pár szót beszélni. Az öreg nem értette, mit mond, de egyébként sem volt olyan lelki állapotban, hogy erre figyeljen, így tovább folytatta mondókáját. — Én öreg ember vagyok, de még van annyi. .. Ezúttal se fejezhette be. Pépin lenyomta az ágy végébe. — Ülj le! Csak beszélgetni akar, — egyben maga is leült. — Igen, csak beszélgetni, — erősítette meg szavait a kedves nővér, aztán a gyerekhez fordult. .—- Te vagy madame Moisier kislánya? — Én, — felelte harciasán a gyerek, még mindig Pépin mellett keresve menedéket. — Ne félj tőlem! Azért jöttem, hogy segítsek rajtad, >—i körülnézett bátortalanul. — Ha megengedik, leülök. __ Kicsit várt, mivel senki se biztatta, mégis leült az asztal Yneueégy székre és Thérése felé fordult, aki ebben a pillanatban vad gyűlölettel állta a tekintetét. Attól lehetett tartani, rögtön neki ugrik és elharapja a torkát. Ne félj tőlem! — hangoztatta még egyszer és még kedvesebben mosolygott feléje. — Nem azért jöttem, hogy szomorúságot okozzak neked. Éppen az ellenkezőjéért, —< kis szünetet tartott egyre mosolyogva, de a gyerek tekintetének gyilkos tüze cseppet sem enyhült. — Ügy tudom, édesapád nem él, —< folytatta mondókáját Marie-Anne nővér, — Édesanyád meg távol van és sokáig nem tér vissza. Pépin undorítónak tartotta ezt a köntörfalazást és közbeszólt: — Mennyit kapott a mama? . .. Tessék csak nyugodtan kipofázni, a gyerek már tudja. A nővér mosolya elhervadt, tekintetében tisztán látható volt az őszinte megdöbbenése. — Rosszul tették, hogy megmondták neki, — jegyezte meg végre halk hangon. — Nem telték rosszul, ,—■ kiáltott feléje a gyerek, Pépin mellől. — Az anyámat börtönbe csukták a hekusok, hogy a nyavalya essen bel éjük, ,—- ezt a kifejezést már az asszonytól tanulta, most hasznosította először. Pépin láthatóan megnyugodott. Nem kell ezt a kölyköt félteni. Elintézi ez az ügyet egyedül is. Legfeljebb annyiban kell beleavatkozni, hogy a kedves nővér két szemét ki ne kaparja. —- Te káromkodni is tudsz? — jegyezte meg Soeur Marie-Anne, szomorúan mosolyogva. — Tudok hát. — Nem szép dolog.-—' Semmi közöd hozzá. A nővér idegesen megmozdult. Vad kis lélek, állapította meg szomorúan mosolyogva, de nem adta fel a harcot. — Tudod-e, hogy káromkodni bűn? A gyerek nem felelt. Dacosan, konokul nézte. — Erre tanított az édesanyád? Nem hiszem. Te okos kislánynak látszol. — Nem vagyok okos. — Miért nézel ilyen mérgesen rám? — Úgy nézek rád, ahogy akarok. — Meglátod, mi nagyon jó barátok leszünk. Te nagyon tetszel nekem. »—Te pedig nem tetszel nekem. Az öreg, aki minden igyekezettel azon volt, hogy beszélgetésüket megértse, most Pépinhez fordulva megjegyezte. -Ez a nő sokat fog beszélgetni. A kedves nővér a gyerek sértő hangját fel se vette, csak éppen megkérdezte. — Miért beszélsz így velem? Nem azért jöttem, hogy bántsalak téged. A javadat akarom. — Hazudsz! El akarsz vinni a menhelyre. Te is olyan vagy, mint azok, akik az anyámat elvitték. De ne félj, megbosszúlom magam az anyámért is, — majd Pépin felé mutatatott: — És ők segítségemre lesznek. Ugye? — fordult feléje. — Ugye ti is segíteni fogtok megbosszúlni az anyámat. — Segítünk, — nyugtatta meg Pépin. Kis ideig csend volt. Soeur Marie-Anne úgy érezte, I csak kerülő úton és óvatosan közelíthet a gyerek leikéhez. — Tudod-e, mi a bűn? \ Thérése nem válaszolt. Hülye nő, gondolta magában és elszántan összeszorította a száját. Egyetlen szót se; fog válaszolni neki. — A jó Istenről se hallottál soha? — Éppen eleget dumálnak róla, — jegyezte meg Pépin. — Az Ö engedelme nélkül nem történik semmi ;sem itt a földön. Az Isten egyformán szeret mindenkit. — Engem ne szeressen, — kiáltott fel indulatosán a gyerek. — Minek vette el az anyámat? Én őt nem bántottam soha. Minek bánt ő engem? Miért nincs nekem most anyám? — Erről most ne beszéljünk. Azért jöttem hozzád, hogy megmondjam neked: addig, míg az édesanyád visszajön! én fogom a gondodat viselni. — Nem kell, — harciaskodott tovább. — Te nem vagy az anyám. ,Te ne viseld a gondomat. Utállak, tudd meg! — És én mégis szeretlek téged . .. Szeretnélek mégsimogatni, — választ se várva felállt és pár lépést téve féléje, szelíden mosolyogva megállóit előtte, aztán kinyújtotta kezét, hogy megsimogassa, de Thérése villámgyors mozdulattal olyan erővel megütötte, hogy a keze feje megpirosodott tőle. A megütött kéz tétován megállt a levegőben, aztán mégis lassan tovább ment eredeti útján és a gyerek fején megpihent, szelíden, ahogy madarak ereszkednek lassan alá, meggyorsult szárnycsapásokkal, óvatosan, vigyázva, a fák tetejére. így simogatta meg a gyerek haját. — Ne félj, nem haragszom, — jegyezte meg szelíden mosolyogva. A gyerek csodálkozott. Valakit megütött, aki nem ütötte vissza. Nem szidta meg, sőt mosolyog rá és nem haragszik ezért. — Azért jöttem, hogy magammal vigyelek, — kockáztatta meg soeur Marie-Anne ebben a pillanatban, hogy látogatásának eredeti céljára térjen. — Nem megyek! — kiáltott rá határozottan és igen erélyesen a gyerek. — Nem! — Miért nem? Nem is válaszolt, csak mérgesen nézte. — Még azt se tudod, hova jönnél velem, — mosolyogva állt előtte és bátortalanul megmozdult, mintha még egyszer meg akarta volna simogatni, de nem tette meg mégsem. — Ahová én elviszlek téged, ott nagyon jól fogod érezni magad. Sok kis játszótársad lesz. Együtt fogsz tanulni velük, szép világos teremben, ahol mindegyiknek kis asztala van, ahová a könyveit, füzeteit teszi. Az ablakok egy nagy árnyas kertre néznek, ahol szép, lombos fák vannak és soksok szép virág. Az énekesmadarak nagyon szeretik ezt a kertet és gyakran ellátogatnak oda. Fészket is raknak a hatalmas fák tetejébe, hogy mindig ott lehessenek és soha ne kelljen elszakadniok onnan. Ha mégis elrepülnek néhaj néha más kertekbe is, csak azért teszik, hogy meggyőződj jenek arról, másutt nem szebb és nem lehetnének boldogabbak sehol. Ezek az énekesmadarak is csak nektek énekelnek . . . Ha elvégeztétek a feladatokat, ott játszadozhattok | ebben a csodálatos szép kertben. Labdáztok, fögőcskáztok. \ Az ócska, nyomorúságos környezet megrokkant, beteg ! bútorai is mintha áhitatosan figyeltek volna rá. Az itt rekedt bűn, amely a levegőben megülepedni látszott, hogy j éltető ereje legyen mindazoknak, akik itt élnek, mintha szertefoszlott volna. Soeur Marie-Anne magas, fiatal alakja mipihja valami régi misekönyvből megelevenedett valószínűtlen jelenség lett volna. — Eljössz velem? — szólalt meg újra halkan. ! Thérése hirtelen felriadt álmodozásából, amelyet ez az idegen szép hölgy előidézett. , — Nem! — kiabált vadul, mintha önmagától is megrettent volna. — Miért nem akarsz? — Nem kell nekem tőled semmi. — Mindenki szeretni fog téged. " — Nem akarom, hogy szeressenek. Nem akarom. A kedves nővér egy pillanatig mintha elcsüggedt volna, lassan elfordult tőle és pár lépést az ajtó irányába lett — Nagyon furcsa kislány vagy te. — Az anyámat add vissza, ha jót akarsz nekeoj. Soeur Marie-Anne mosolya elmúlt, ahogy kihunynak sorban a derengő hajnali fényben az égen a csillagok és végtelen szomorúan nézett rá. — Nem adhatom vissza, — jegyezte meg halkan. — Szép tőled, hogy ilyen nagyon szereted. Minden gyereknek szeretni kell az édesanyját és segíteni is kell rajta, ha bajba kerül. De te csak szereted, de segíteni nem akarsz' rajta. — De akarok. — Azért jöttem, hogy ezt megmondjam neked, — kicsit gondolkozott még, hogy mást is mondjon, végül határozott. — Ez a hely nem neked való, — Pépinre nézett és elhallgatott. Amaz megértette a finom célzást és rögtön válaszolt is rá, nehogy azt higyje a hölgy, esetleg megbánthatja. — Miattam tessék csak nyugodtan dumálni. Az öreg meg töksüket, — kényelmesen hozzá fogott egy cigaretta csavarintásának, hogy lássa, mennyire nem izgatja a dolog. A kedves nővér élt is azzal, de tapintatosan igyekezett kifejezni magát. — Olyan emberek között nem szabad tartózkodni egy kislánynak, akik nem hozzávalók. Itt a környéken, — folytatta igen tapintosan visszaemlékezve Marie Pivois által kapott felvilágosításra, — olyan emberek is élnek, akik elveszik azt, ami a másé. Végre megmondta, amit akart és kis szünetet tartott, mintha belefáradt volna. A gyerek nem válaszolt, gondterhelt arccal nézett a szemébe. — Van neked valami olyasmid, amit nagyon szeretsz és szomorú lennél, ha elveszítenéd? Először történt, hogy Thésére választ adott a kérdésre. — A babám. — Fájna, ha valaki elvenné tőled? — Fájna. — Haragudnál arra, aki azt mondaná neked, hogy újra megszerzi azoktól, akik elvették tőled? — Nem. ____ . . i ■ (Folytatjuk) .j
