Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-03-30 / 12. szám
1978. MÁRCIUS 50. MAGYAR ÜÜSÄÖ 5. ÖLDAC -Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) Nem tudtam, mit feleljek. Hiszen neki volt igaza. Beszéd zsibongott mögöttem. Hangok hallatszottak. Valaki, aki Sopronból jött, beszélte, bogy az osztrákok egész Nyugat-Magyarországot behálózzák agitációjukkal. A csehek pedig azt akarják, hogy szláv folyosó legyen arrafelé, le az Adriáig. Egy másik hang közben az angolokról mondott valamit: Hát nem tudja? Elrendelték, hogy Bajától Pozsonyig a Duna egész hajózása a csehek kezébe menjen át, minden magyar hajóval együtt. . . Az oláhok megint előbbre jöttek, hangzott ki a suttogásból. — Párizsban nem bírják olyan gyorsan előretologatni a demarkációs vonalat, mint amilyen gyorsan ők átlépik. Kállay Magdolna hírt hallott Somogyból. A kaposvári munkástanács elkergette a földbirtokosokat, Mosdóst, Mikét, Saárdot, Hetest már szocializálták. A Somssichok, Pallaviciniek nem urai többé a földjüknek. Vidéki városokból előkerült zsidó fiatalemberek ellenőrzik és irányítják a becsületes munkában megőszült régi gazdatiszteket. Egy hang riadtan mondta: r- A kormány zár alá veszi a bankbetéteket és a safe-eket. Az emberek megrohanták a pénzintézeteket. Valami szörnyű készülődik ellenünk. Az asszonyra néztem, annak ellene fordult a gyermeke, könnyes szemét törül gette az ablak előtt. Elvesznek a földek és folyók, öröklött ősi birtokok, szerzett vagyonok, pénz és arany, <— mindent visszavehetünk, de amit ez az asszony sirat, az végleg elveszett. Március 15. Hetvenegyedszer fordult ma az 1848-ik év nagy márciusi napja. Az osztrák abszolutizmus alatt húsz éven át titokban ünnepelt a nemzet. Aztán Iassan-lassan szabadon bomolhattak ki ennek a napnak a virágai: a háromszínű lobogók. Himnuszok, dalok, beszédek, zászlós menetek. A szabadság nagy istentisztelete volt március 15-e egy fél századon át. Ilyen fakón és némán soha se jött és ment ez a nap, mint most. A zászlók, amelyek, szinte lerothadtak a rúdjukról az elmúlt hónapokban, az utóbbi időkben meggyérültek, tünedeztek a házak homlokán és mára nem kerültek elő. Azt mondják, a kommunista párt kívánságára tagadta meg a kormány ezt a napot, amelyre származását szereti visszavinni. A város, mely napközben hallgatott, korán ment aludni. Hidegen fúj a márciusi szél, önmagát kergeti sötét, üres utcákban. A kiakasztott bolti cégérek feketén himbálódznak, a borbélyműhelyek cintányérja táncol a levegőben. A mi utcánk is alszik. Álmán elvétve riadoz át egyegy lépés. Az oszlopos óra lassan üti az éjfelet a szomszéd szobában. Ki jár odakinn ilyen viharos időben? Egyszerre, mintha látnám. Szálas a növése, régies, furcsa dolmány feszül a mellén. Fehér inge kihajlik a dolmányára, a szél kapkodja körülötte lebegő gallérját. Az arca alig látszik, olyan mélyen a szemére nyomta a sapkáját. Megy, mendegél, elhagyott, barátságtalan utcákon át. A sarkantyúja csörög, nagy kardja csizmája szárát verdesi. Autó nyargal át az utca éjszakáján. Villanykörte ég a belsejében. Egy nehézarcú, kövér ember dűl hátra a párnák közé. Őrjárat fordul ki az utca szegletén. — Pogány, mondjá az egyik. Vörös katonák bakancsa verdesi Iomposan az aszfaltot. Elmennek a dolmányos mellett, ránéznek, de nem látják. Csapkodó gallérja hozzájuk ér, nem érzik meg. Ő pedig csak nézi mereven a letépett nemzeti színek vörös sebét a sapkájukon. Hová tettétek az én rózsáimat? Az éjféli vándor arca halaványabb lesz a halálnál. És megy tovább. Tekintete az üres zászlótartókon tétováz a vörös zászlók között. Hová tettétek az én zászlóimat? Kivilágított ablakok alatt visz el az útja. Egy szerkesztőségben dolgoznak odafenn. Felvont ravaszos pisztollyal vörös katonák állnak a szerkesztő íróasztala előtt. Ők a cenzorok és lenn a pincében zakatolnak a rotációs gépek. Vászonzubbonyos, nyomdafestékes szedők hajolnak a munka fölé. Hová tettétek az én felszabadított sajtógépemet? Hová lett a márciusi sajtószabadság? A szedők keze fölé h ajol, elfut a betűk felett a tekin tete. Nem hallják, nem látják őt és szedik a sort: Petőfi szobra alatt Landler Jenő méltatja március jelentőségét. A dalárda elénekli a Marseillaise-t.” Hová tettétek az én dalaimat? És az éjféli vándor megint megy sötéten, magányosan, ismerős utcák, ismerős a kert, az oszlopos nagy csendes ház, a dermedt téli fák között. A Múzeumhoz ért. Keze alatt a kert vasrácsos bezárt ajtaján enged a kilincs. A kapu nyílik. Az őr felriad, kinéz a házikóból. Csak álmodott. A szél fütyül. A vándor'gallérja hólyagosán lobog, amint a szabad lépcsőn bolyong és megáll odafenn a lépcső oldalfalán. Lenéz, sokáig mozdulatlanul és széltől kérdi, miért nem mondja többé senki, hogy talpra magyar? Hát nem tudják itt, hogy kik az urak a Hargita alatt, a segesvári mezőn? Elfáradt az éjféli vándor és elnyújtózni vágynék a hosszú szomorú út után. Kinek adtátok oda az én síromat? Nincs maradása és nincs többé hova mennie annak, akivel átkísértett ezen a városon a hontalan március 15-ike. És mégis, menjen, menjen innen hallgatagon, mert ha itt maradna és szólni tudna, holnap reggel a “független és önálló Magyarország forradalmi kormánya, legújabb néptörvénye erejével, letartóztatná őt, az ellenforradalmárt. Március 16. Foton kellett volna ma beszélnem gróf Károlyi Lászlóné falusi asszonyainak. De a fóti gyöngyök többé nem mentek fölfelé a borban. Terhes, nehéz levegője volt odakinn a tavasznak. Kállay Erzsébettel és Magd olnával mentünk oda. J úl a városon fehér hócsíkok olvadtak az ébredező fekete földeken. A télvíz halk csörgedezéssel futott az árkok alján. —< Ma nem lehet gyűlést tartanunk a faluban, /— mondotta Károlyi Lászlóné, mialatt átmentünk a kastélyon, melynek még nemrégen Mackensen foglya volt. ,—< Majd máskor, a jövő héten, — mondotta Károlyi Lászlóné r—> a községházán ma népgyűlés van. A temetőben a háború halottainak tartanak emlékünnepet. Izgatott a hangulat, félő, hogy megzavarnák az asszonyok összejövetelét. A községháza egyik ablakából hallgattuk meg az ünnepi beszédeket. Egészen mások voltak, mint a pesti szó noklatok., A kommunizmus sarjadó jelszavaira otthon a falusi nép, számára még nemzetiszínű szalagok és vitézkötések fonódtak. Kinn a temetőben is ugyanígy volt. Aztán váratlanul egy részeg katona állt fel az egyik horpadt sír hantára. Ennek a katonának már gyűlölet volt a hangjában, ’ötét fenyegetések bugyborékoltak ki a szájából: — Tanulják meg az urak! Majd megmutatjuk mi nej kik. Megcsalták, halálba küldték a népet, Most már mienk ! a hatalom .'. . Esteledett, mire sötét, zsúfolt vonatunk befutott a Nyugati pályaudvarra. Bérkocsi nem volt. Négy nap óta sztrájkolnak a kocsisok. És a villamosra se bírtam felkapaszkodni. ■ Egy katona törtetett elém. Lerántott a lépcsőről. Még láttam, hogy tolakszik. Helyet akart magának szorítani. Valaki meglökhette. Kirántotta a revolverét és lövöldözni kezdett. A kocsi megállt, az utasok leugráltak, asszonyok sikoltoztak, hirtelen tolongás támadt. Gyalog indultam el a Vilmos császár-úton. A kövezet jóformán mindenütt fel volt szedve, itt-ott apró vörös jelző! lámpák pislogtak a gödrök előtt, de kövezők sehol sem dolgoztak. Egyszerre egy régi francia forradalmi metszet jutott eszembe. A képen keskeny, öreg házak tövén barrikádokon, l csíkos szűk pantallóban, cilinderes, ingujjas alakok lövöldöztek roppant hosszú, szuronyos puskákból. Barrikádok . .. Szinte kínálkoznak itt a feltépett kövek. Mire készül ez a város, amely egyre idegenebbnek rémlik? Mire készül most, hogy jóformán minden elhallgatott benne és már csak a csőcselék lelke beszél? Amint a Bazilika kupolás sötét kőtömege alatt elhaladtam, felnéztem a tornyára, melyben minden tetőnél és toronynál magasabban, nagy harang függ a város felett. Eszembe jutott a hangja. Bár szólna már, —< de nem misére, bár Italian ám félrevert bronza magányos szavát... És a gondolatom áthallgatódzott a jövendő napokba. Március 17—Í8. Az emberek beszélnek hozzám és én felelek. Egészen természetesen hangzik, amit mondok, pedig csak félig vagyok ott, ahol vagyok. Mindig csak félig; önmagam előtt járok és az órákat számlálgatom. Beszédet mondtam egy gyűlésen. Leveleket írtam a Magyar Asszonyok irodájában. Tárgyaltam Kiss titkárral is. Talán nem veszik észre az emberek, hogy már csak egyetlen gondolat van a fejemben. Egy várakozó, kétségbeesett gondolat. A titkár vidékről jött haza .. . Rossz hírek vannak .. . Székesfehérvárott is járt, beszélt Prohászka püspökkel és a püspök azt mondta neki: Éles ekevas készül beleszántani a magyar nép leikébe. Nagy barázdát fog hasítani. De szükség van erre, hogy azután annál termékenyebb legyen. — így lesz, mondottam, mintha álomban valahonnan messziről hallottam volna az assisi lelkű püspök megismételt szavát. Kiss Károly a körútjáról beszélt: — Kétszáznegyvenkét vidéki szervezetünk működik. Egész falvak asszonyai iratkoznak be. Ma már háromszázezernél több tagunk van. Gróf Chotek Rudolfné közbeszólt: <— Károlyi Mihály azt mondta valakinek, hogy a kormány nem fél a választásoknál egyetlen ellenzéki párttól sem, csak a mi szövetségünktől, mert háromszázezer szervezett asszony sorakozik fel,benne. Megint elcsudálkoztam, hogy őrölő várakozásomban olyannak tudok látszani, mint máskor. Pedig szüntelenül olyasmit éreztem, mintha fátyolok húzódtak volna köztem és az emberek között. Közelségükben is messze voltam tőlük és a hangjuk tompán jutott el hozzám. Ez az érzés nem hagyott el egész nap. Délben Somssich Andrásnál ebédeltem Csillag Teréz és Hállay százados voltak a vendégei és egy fiatal színész, akinek a nevére nem emlékszem. Ideges és türelmetlen voltam. Azt hiszem, vigyázatlanul beszéltem. Legalább is az volt az érzésem, mikor hazafelé mentünk. Csillag Teréz elbúcsúzott az utcán. Hállay is elmaradt. *—■ Mi történik velünk? — kérdezte Somssich András. Nem feleltem a kérdésre. 1 ovább élt bennem az, artiiről az ebéd alatt beszéltem. Miért is nem tudtam közömbösnek látszani? Miért mondtam, hogy most már itt az ideje, hogy cselekedjék az ellenforradalom, nem lehet továhh várni, különben megelőz a vörös hullám. Mind igazat adtak. Csak az idegen színész hallgatott. És mégis, most utólag haragudtam magamra. Jobb lett volna hallgatnom. És nem is fogok többet beszélni ezekről a dolgokról. Somssich András megnyugtatott: Nem lesz baj belőle. Mikor éjjel minden ok nélkül felébredtem álmomból, a fejemben legelői ott volt vigyázatlan szavaimnak az emléke és kényelmetlenül zavart. Március 19—20 -ru virradó éjjel A kályhában kih ült az utolsó parázs. Fázni kezdtem és mégsem mozdultam meg. A székembe előrecsúszva ültem az íróasztalom előtt. Kicsiny borzongások futottak végig a hátamon. Egy kiáltványt kellett volna írnom a Szövetség nevéj ben. Elkezdtem az írást, de az első mondat végén megállt a toliam a papiroson, állva maradt, céltalan vonalakat raj- 1 zolt még akkor is, mikor kiszáradt belőle a tinta és? nem hagyott nyomot. Azután átbillent a toll és elgurult azj asztalon. Találomra egy könyvet vettem elő. Soká tartottam* a kezemben és néztem a betűit. Nem tudom, miféle volt, a; lapjai összecsukó dtak és én Iehúnytam a szememet. így * jobban hall az ember. Az órák sorra vertek a lakásban. Vertek tizenkettőt, - egyet, félkettőt, háromnegyedet. . , Eloltottam a lámpát és kinyitottam az ablakot. Megint visszaültem az íróasztalomhoz. A hideg bedült,'; a nyitott ablakon, össze-összerázkódtam tőle. A csend bizser-" gett, azután úgy rémlett, mintha egy nagy ér lüktetett volna át a levegőn. 1 * Az óra kettőt ütött. Most... a fejemben megfeszült minden ideg, az ínak“ kinyúltak a nyakamon, olyan merev lett a testem, hogy nem " j bírtam volna mozdítani. Nem tudom, mennyi ideig tartott. Egyre jobban fáztam. Az óra megint ütött. I alán siet? . . . Elmúlhatott megint vagy egy félóra. A tagjaimban furcsán engedett fel a merev-acség. szinte úgy, mintha összeomlottak volna bennem a cson- I tok. Lehorgasztottam a fejemet. Elhalasztották hát megint. Éjfél után két órára volt kitűzve. Fegyverük is van mieinknek elég, a csendőrség és rendőrség egyetért. A kaszárnyák pedig felénk ingadoznak. És a nagy jeladás mégis elmaradt. A Bazilika harangja nem szólalt meg. Mi történhetett? Holnap fog-e szólni, vagy holnapután? Csak késő ne legyen ... Március 20. Az éjjeli óra üres csendje mint félőrült várakozás a fejemben maradt. A folytatódó élet képei és hangja az éjszakai, a csalódott csenden át rezegtek ma le az öntudatomba. Az ellenforradalom éjszakája olyan sok napon át készülődött és újra és újra annyiszor tolódott el, hogy szinte belefáradt a reménység. Eljön-e még? Megint összeszedtem magamat. Felbíztattam a csüggedésemet és a lelkemben ismét várakozás lett minden. — f'olvtatjul —< TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomósa folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjelenik. A múltban félajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A ‘ két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz, Aki március 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét, Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:........................................................................................................ Utca, házszám: ................................................................................. Város: ................................................................................................. Állam: ............................................................Zip Code • «,•••• MAGYAR TESTVÉREINK FIGYELMÉBE! Örömmel jelentjük, hogy a Mindenható Isten végtelen kegyelméből és a Boldogságos Szűz Mária segítő közbenjárásával, a Magyar Missziós Nővérek vezetése alatt, a máriapócsi kegyhely mellett, Clevelandtól kb. harminc mérföldre lévő 56 hold gyönyörű területen tervezett MAGYAR MINDSZENTY ÖREGEK OTTHONA építkezési munkálatai ebben az ébben, 1978-ban megkezdődnek. Kérjük azokat a magyar testvéreinket, akik vagy maguk szeretnének beköltözni, vagy ismernek olyat, aki óhajtana ott lakást lefoglalni, Írjanak az alábbi címre, vagy telefonon hívják Flóra nővért az 1-834-4078-as számon. Mindenkit a legnagyobb szeretettel fogadunk, akármilyen is legyen az anyagi helyzete, sőt: ;élunk az, hogy a legjobban rászorulóknak legyünk a segítségükre abban, hogy széppé és örömtelivé tegyük öreg napjaikat. Isten legyen velünk. Cim: Social Mission Sisters 17486 Munford Road Burton, Ohio 44021. TIPIKUS FELESÉG- Ne is tagadd, látom, hogy már megint cigarettára, italra és nőkre gondolsz! Mi az, már gondolkodni sem szaba d? CSINOSSÁG i—i Még mindig olyan esi-! nos a kedves felesége? l—‘ Ó, igen! De most már egy órával tovább tart a csinosítás ... ______ Főiskoláról gondolkodik? Vegye figyelembe a WASHTENAW COMMUNITY COLLEGE-t Akár mint középiskolát végzett, vagy ha abba hagyta azt — veterán — háziasszony — idős polgár — mi a rendelkezésére állunk. Hivatásbeli kurzusok és programok A College átírja a kurzusokat és programokat Black Studies Women's Studies Personal Enrichment Course Tandíj Credit-óránkint: $14.00 ^ a körzetben lakóknak $28.00 Michigan államon kívül lakóknak. VETERÁNOK SZÁMÁRA KÜLÖNLEGES TANÁCSADÓ KÖZPONT További tájékoztatásért hívja: 973-3640
