Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-01-05 / 1. szám
1978JANÜÁR S, MAGYÄR ÚJSÁG S. ÖLDAC Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV — Folytatás — Ékkor már a Szent György-térre ért a menet eleje. Az udvari istálló épületéből kirohant Pogány. Kalap nem volt a fejéó. Két karját a levegőbe emelte és toporzékolva ordítozott^ \ 1 Kegyetlenül beléjük kell lőni! Ä katonatanács udvarából gépfegyverek gurultak ki és nekiszegeződtek a fegyvertelen székelyeknek. Pogány tengerészei emelt puskával sorakoztak az udvari istállók előtt. Szemben, a miniszterelnökség épületénél ott álltak a székelyeit Egy pillanatig rettenetes feszültség volt a levegőben. Aztán, mintha egy kéz eleresztette volna az embereket, átfutották a téren és összekeveredett minden. Mire szétvált a Az utca sötétje benézett az ablakon. Csak az íróasztalomon; égett a lámpa. A szegletben megbúzódott a homály. — Mit gondolsz? Feleltem és ő mindig újra kérdezett. ~ Mit szólsz bozzá? Mi a véleményed? Miért kérdez? És mialatt ezt gondoltam, megakadt a szemem az arcán. A lámpa csak a homloka fölött és az orra alatt vi lágította meg. Az ernyő fényfogója középütt púba, sötét árnyékot vétett, mintba egy fekete álarc lett volna rajta. Egy fitos kis fekete bársony álarc, á rózsaszín arc felett, melynek két kivágásán fénylőn, figyelmesen nézett rám a szeme. Megint kérdezett. Mit szólok bozzá, bogy a kormány katonákat akar toborozni? És Károlyi Mihály azt kívánná, vonuljon ő az asszonyok élén, mint amazon, egy feldíszítetl gomoíygás, vérzettek a fejek és a székelyek elvonultak a fegyveres erő elől. József főherceg palotájának ablakai a Szent Györgytérre nyílnak. A főherceg maga mondta el, hogy hallotta az egyik ablakból, mikor Pogány ököllel fenyegetve a székelyeket, odakiál tóttá tengerészeihez: V- Agyon kell őket ütni. . . Agyonütjük őket, agyonütjük! Másnap megfújták a riadót a kormány lapjai. Ellenforradalomról beszéltek. i— Vasöklünknek egyetlen szorításával össze kell Toppantani az egész klerikális és soviniszta reakciót.. . Nem szabad tűrnünk egy pillanatig se a sovinizmus és antiszemitizmus fellobbanásait. Az eddig lappangó ellenforradalom most nyílt színpadra lépett. így írnak ma magyarul Magyarországon egy felvonulásról mely azt mérté kiáltani, hogy: “Nem, nem, soha! f Január 25. A'alaki meglátogatott. Előzőleg azt üzente, hogy beszélni akar velem. És mikor eljött, nem beszélt, de kérdezett, teherautón, kibontott zászlóval, végig a városon és toborozzon. Közben éreztem, hogy az én közreműködésemét is szívese^- vennék. í~> Meg vannak őrülve? >—• mondottam. Az ország katonáit szétkergették és most Pogánynak toborozzanak az asszonyok? Ez valami rossz tréfa lehet. 5— Nem tréfa. A minisztertanács egészen komolyan tárgyalja a kérdést, felelt és az árnyékból megint figyelmesen neám nézett, mintha szavainak hatását kémlelné. .Álarca van! És most már nem tudtam többé szabadulni attól a gondolattól, hogy az álarc mögül Károlyi Mihályiiénak egy rokona hallgat ki engem. Megismétli-e majd, amitinondok? Ám ismételje, hadd tudják meg, hogy hogyan érzünk mi többiek. ;f— Vajon vállalkoznának-e egy ilyen toborzásra az aszszonyok? A Schwimmer Rózákhoz forduljon a kormány, a mieink közül nem akadna egy sem. A bársonyos Emigre alatt zavarodott mosoly játszott: ’-i Katus gondolata volt. . . Hát onnan ered! \ .. Különben azt mondják, Károlyi nagyon támogatja Pogányt és legfőbb bizalmasa. — Bizalmasa? — mondotta az álarcos asszony — több ennél, a legjobb barátja. j-- Mindig ostobának tartottam Károlyi Mihályt, de akinek ilyen barátai vannak, az gonosztevő. Emlékszem rá, hogy ostobának tartottad, felelte az álarcos asszony V- most már én is rájöttem, hogy úgy van. Mi a véleményed a mostani politikájáról? Megint kérdez, gondoltam magamban: Hogy mi a véleményem a politikjáról és a személyéről, azt abban mondom meg, amit kívánok neki. Érje ugyanaz a sors, mint amit az országra hozott. Mikor elment, utána néztem. És ettől kezdve nem felejtettem el, hogy egy álarcos asszony jár közöttünk. A többiek nem tudtak róla, hogy álarcot visel, talán ő maga se tudta. De Károlyi mindenről értesült, amit akkornap mondtam. A bűvölő rettenetes szeme, amely lenyűgözve tartotta a várost, mintha vesztene az erejéből. A halálfához kötözött ország kiszabadítja kezét a kötélből és nagy fellélegzés rohan át a rónán. Repülve jönnek a hírek. Székely csapatok elől megfutottak az oláhok, Útjukban rabolnak és halálra kínozzák a magyarokat, de Kis-Sebes és Bánffy-Hunyad megint a mienk és Kolozsvárott is csomagolnak. A magyar csapatok segítséget kértek a hadügyminisztertől. Itt az idő, most könynyerrf vissza lehet szorítani a betolakodott ellenséget. Erdélyben sztrájkba lépett a magyarság. Beszüntették a munkát a? összes állami hivatalnokok, a vasút, a posta, a távíró tisztyjselőkara és velük érzőn a nagy nemzeti tüntetésben harminckétezer bányamunkás letette a kalapácsot. Mi tudjuk, hogy így van! Hiába írja a pesti kormánysajtó, hogy a tüntefés a szociáldemokrácia diadala. Túl a Királyhágón nem az internacionálé harcol, hanem egy nemzet élniakarása.t Az oláhok helyzete veszedelmessé lett Erdélyben, katonáik szökdösnek haza. A havas földek felett, mintha az újralöpzdődés szabad szele fújna és szítaná a lángot, mely felcsap az ország minden táján. Ha a kormány most segíteni akarna! De a kormány nem akar segíteni. Elnyomja a tüzet, ÍÉSpé' i elfojtja a szót, kiüti a fegyvert a magyar kezekből. Magukra hagyja Erdély magyarjait és Böhm Vilmos, a villanyszerelő hadügyminiszter lázasan írtja ki utolsó megbízható csapatainkból is a nemzeti becsületérzetet. Mikor a budapesti vadászezred egy zászlóalja Salgótarjánra ment, a szociálista párt dicső hadseregének nevezte a zászlóaljat és útravalóul azt mondta a katonáknak: “Elmentek megvédelmezni a szenünket, a vizünket, a megélhetésünket.” Csak a szegünket, a vizünket, a megélhetésünket, ,—< a hazát már nem kell védelmezni. Akik a mi nevünkben szólnak és cselekesznek, nem magyarok többé. Élethalál harc folyik itt. Egy elvérzett és egy megkímélt, túltenyésztett faj elkeseredett tusája, újfajta országfoglalás. Röviddel ezelőtt már biztosnak látszott a vereségünk. A magyar faj elhagyta önmagát, mert kiölték belőle a hitét. De ez a hit feltámadt. Kicsiny mécseseit aszszonyok vitték be elsőknek halkan, szinte észrevétlenül az otthonokba. És ma talán már e Ijött az az idő, amelyben a férfiak bátrak akarnak lenni azok előtt, akik bátorságot várnak tőlük. Január 27~5l. Nem tudni soha, hogy melyik fordulónál áll és nem tudni, hogy közülünk kire vár. Kaszájára támaszkodva keres és nem bánja, hogy nevetünk, sírunk, hogy koldusok vagyunk vagy gazdagok, hogy üres a lelkünk és kéregét, vagy kincsekkel van tele, amelyeket még adni tudna, választ és suhint. Ady Endre meghalt. És most már igazán mindegy neki: Ha kéj liheg, ha kín hörög. Vér csurran vagy arany csörög. Lángszavú ébresztető lehetett volna és sírásó lett belőle. Szomorú magyar végzet volt az övé. Csukott kapuk és csukott ablakok alatt vitt el az útja, nem volt, aki hajlékot és kenyeret adjon neki és fiatalságának legszebb dalait elsodorta a szél. Sokan voltunk így, majd mindannyian, akik magyarok és művészek vagyunk. De ő nem tudott várni. Nem akart a szélnek énekelni. Idegen kezek nyújtottak feléje aranyat akkor, mikor a magyar kezek még a kenyeret is megtagadták tőle. És ő sértett és türelmetlen volt és dacosan elfogadta. Minden úton, mely a magyar írók számára a szabadba visz, ott feszül a nagy pókháló. Ady Endre is beleesett. És lassankint, < ki tudja, észrevette-e ő maga ^ amazoknak kezdett dalolni, nekik, akik ünnepelték és magasztalták azt, amit ők művészetében: “etikai destruktivitásnak” neveztek. Adtak tapsot, babért és aranyat és mint egy magyar Sámsont, odafogták a szekerük elé'. Ö pedig, míg vonszolta a szekeret, nem vette észre, hogy hazája testén rohannak át a kerekek, nem vette észre, hogy egy idegen faj diadalíve alatt segíti behurcolni sorsunkat az októberi forradalomba. Ébresztő lehetett volna Ady Endre és a mi fiatal nemzedékünknek a sírásója lett.. Mialatt ásott, dalolt. És dalával csalta áldozatait a veremhez. Az ifjúság, amely csodálta, bódultán Iájta, hogy a mester, aki fiatalon levette úri süvegét a nagy paraszt, a magyar nyár előtt, egyszerre az internacionálé haza ttagadó proletárja előtt emelt süveget. És megtévesztetten utána indult. Hiszen olyan szépen dalolt. Ki hallotta volna meg, hogy olykor elszólta magát: Ebek h azája ma, nem az enyém..» És itt van a magyar Ady tragikus bűne. Életének egyik legutolsó megnyilatkozásában hiába mondta: “Ez a forradalom nem az én forradalmam...” Késő megbánás volt! A bűn, melyet at daloló sírásó elkövetett saját nemzedékén, ki tydja hány nemzedéket temet majd sírba, míg jóvá teszik a nemzet szerencsétlenségét. Mint ahogy a destrukció, hazátlan tábora kisajátította a maga számára az élő Adyt, úgy sajátítja ki most a halottat. A forradalom költőjének, a forradalom halottjának nevezi. A radikális párt, mint egyik megalapítóját és szellemi vezérét búcsúztatja el Ady Endrét. A galileisták gyászjelentést adnak ki róla, melyben vallomást tesznek, hogy az ő forradalmi ifjúságuk útján Ady lelke lobogott előttük. Eszményeikért Ady indította őket harcba. És ünnepélyes ravatala felett, mely a Nemzeti Múzeum előcsarnokában állt, mint egykor Kossuth ravatala, galileisták tartottak őrséget és a szociál-kommunista Kunfi mondott búcsúztatót. A nagy paraszt, amelyben egykor fiatalon megsüvegelte Ady a magyar életet, messziről nézte a temetést és viszonzásul levette úri süvegét a koporsó előtt. A magyarság idővel meg fog bocsátani á megtévedettnek, aki költészetünknek már-már kőbe dermedt rímeit szeszélyesen, szertelenül kiszabadította a kövek közül. Most csak a halottat süvegelte meg. Február í— 5. A jóslatok kora ez a mi időnk. Ha a valóság kínná lesz az emberek életében és elviselhetetlen a jelen, a kétségbeesés akkor kap a jövendölések után ék menekül a jövő felé. Egyre új jósok és jósnők bukkannak fel. Jövendöléseiket közlik az újságok, szájról-szájra adják az emberek. Elringatást keres az iszonyat. “Lehetséges,” mondja valaki; “azt hiszem”, folytatja a másik és a harmadik már azt mondja, hogy “tudom”. De a meggyötörtek ezzel sem elégesznek meg. Jövendöléseik beteljesülésének határidőt szabnak és minduntalan dátumokról beszélnek. Hol a kommunisták készülődő lázadásáról van szó, hol a nemzeti ellenforradalom kitöréséről. Mára a vörös forradalom felkelését suttogták. Aztán este lett és semmi sem történt. Elhalasztották . . . Most február 5-e ap újabb dátum. Az emberek egymást biztatják: A környéken állomásozó spahik két óra alatt a városban vannak. Nincs ok aggodalomra . . . Mások arról tudnak, hogy 6-án vagy 9-én a mieink fogják megindítani régen készülődő rohamukat. Az utcán Pogány agent provocateurjei megszólítják a fiatalembereket: <—■ Február 9-re gondol? Aztán súgva folytatják: Ma este a Múzeum mögött találkozunk. Gonosz lesvetés ez, aki odamegy, azt a helyszínén azonnal letartóztatják. És míg a felszín így gyűrűzik, a mélyben amazoknál is, a mieinknél is komoly munka folyik. Mikes János szombathelyi püspök felkeresett és egy megbízást adott. Az elmúlt napok valamelyikén Gömbös Gyula százados is eljött, a Move harcos fiatal elnöke. Feltűnően eszes arca van. Azt hiszem, céljai elérésében olyan merész és kíméletlen tud lenni, mint egy kondotttere. íróasztalom mellett, a mély karosszékben ült és szinte még most is látom a kezét, ahogy egymásmellé rakta a cigarettaszelencémet, a pecsétnyomót, a kis kínai bronz-szörnyet, melynek nyerges hátára támasztom írás után a toliamat. És közben sorra mondotta: itt van az asszonyok szervezete, itt a katonák szervezete, itt az ifjúság szervezete. Mi készen lennénk, csak a negyedik hiányzik: a politikusok. Ok még mindig csak tanácskoznak és nem bírnak egységre jutni. Az ifjúság részéről Kende István jön el többször. Azok is készen vannak. Készek az Ébredő Magyarok, a székelyek és erdélyi magyarok. A vidékkel is megvannak a kapcsolatok. Fegyver is van és elszántság és féktelen keserűség is. Most már csak az a fontos, hogy ugyanegy pillanatban süsse el a fegyvert a sok különféle szervezkedés. Ne puffogjanak el a töltények elszigetelten,,—- de sortűz legyen belőlük. Az óráknak egyszerre kell ütniök. Feszültség van a levegőben. Károlyi táborában érzik a fojtott készülődést és Károlyi jobban fél tőle, mint a kommunisták egyre erősödő agitációjától. Az álarcos asszony beszélte: a mi lehetőségeink gyűlöletesebbek és aggasztóbbak Károlyi előtt, mint Kun Béla munkája. Pedig a kommunisták nem válogatnak az eszközökben. Most már egészen nyíltan Iázítanak. Itt a fővárosban sajátságos fogással éltek. Január közepétől kezdve az utcák szónokai azzal izgatták a tömegeket, hogy ne fizessenek február elsején házbért a tulajdonosoknak. Hiszen úgyis az övék minden ház! De a lakosság józan többsége megőrizte nyugalmát. Mindössze húsz külvárosi ház tagadta meg a lakbérfizetést és a felfordulás és véle a kommunisták zendülése egyelőre elmaradt. MoSt elmaradt, >—< mondta e napokban Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke, egyik ismerősömnek de azért a vörös terror elkerülhetetlen Magyarországon! Vagy két esztendeig fog tartani. Aztán majd rendet csinálhatnak megint a régiek, akiket októberben kergettünk el. Mostani életünk homályos jövendöléseibe, tétovázó bizonytalanságába mint egy kard, férfiasán csörrent bele Balassagyarmat visszavételének a híre. Végre... Ezt a kardot Huszár Aladár és Pongrácz György rántotta ki. És sok hősi halálon át bátor vasutasok, iparosok, diákok és kilenc falu népe az Ipolyon túlra kergette a cseheket. De nem sokáig tartott a reménység. Segítség ürügyével odafutott Pogány és meghiúsította az előnyomulást, melyet a csehek nem bírtak megállítani. Ami fellobban, hirtelen kialszik megint. A reménység tegnap Fehérvárott is keservesen megsebesült. Közgyűlés volt a vármegyeházán és Károlyi Mihály Lestvéröccsének, gróf Károlyi Józsefnek indítványára, a közgyűlés egyhangúlag bizalmatlanságot szavazott a népkormánynak. A gyűlésen megjelent Prohászka Ottokár, Székesfehérvár megyéspüspöke, az ország keresztény lelkiismeretinek egyik lángszavú kifejezője, ott voltak a nagybirtokosság képviseletében a Batthyányak, Széchenyiek és a többiek, a középbirtok urai, a papság, a vármegye tisztviselőkara és egységesen tüntettek valamennyien Károlyi József javaslata mellett, követelve a királyság azonnali visszaállítását, a régi ' parlament összehívását. Csupa jószándék, szép kalpaglengetés és buzogánycsörtetés volt ez a gyűlés azok számára, akik jelen voltak. De a destruktív uralommal vívódó ország számára szeren! csétlenség lappangott benne. A törvénytelen hatalomhoz' I kapaszkodó kormány felfigyelt. Holnapra bosszút fog lihegni | az egész társaság és úgy érzem, az ellenforradalom mun! hája ezentúl még nehezebb lesz. Az emberek keserűen beszélnek a fehérvári esetről,! 1 mely, úgy hat, mintha szereplői bandériummal, zászlósán, lobszóval, kürtökkel indultak volna el ellenforradalmat csinálni. Ha az ország még megmaradt minden vármegyéje, a törvények ellenére is titokban, egységesen ugyanegy napra közgyűlést hívott volna össze, egyöntetűen szavazva bizalmatlanságot a jelenlegi kormánynak, akkor nem végződhetett volna Fehérvárott se ilyen siralmasan a fellobbanás. Szomorú termése máris mutatkozik. A dunántúli gyűlés hatása alatt, Károlyi Mihály megbízta Pogány Józsefet minden ellenforradalmi megmozdulás letörésével! Fejér vármegye kormánybiztosát elcsapták. A magára hagyott tisztviselői kar vagy behódol a felülkerekedett munkás- és katonatanácsnak, vagy pusztul a helyéről. Károlyi József gróf pedig, valószínűleg családi okokból, kénytelen volt a sajtó útján egy nyilatkozatot közzétenni, melyben kijelenti, hogy állásfoglalása csakis politikai természetű volt, de a leghatározottabban visszautasítja azt a hírt, mintha testvérével, Károlyi Mihállyal szemben megvetést vagy szégyent érezne. “Ellenkezőleg, mondja a nyilatkozat a testvéri szeretetet bennem nem tudja elhomályosítani semmiféle politikai nézeteltérés. Én Hsztelem az ő meggyőződését.” Károlyi Józsefre nézve ezzel talán le is zárul a kínos ügy, de azokra nézve, akik nagy hálózattal, veszélyes munkával dolgoztak az ellenforradalom egyöntetű kirobbanásán, fájdalmas folytatása van. Újból fel kell építeni, ami összedűlt. Egy terv volt. Jásznagykunban kikiáltották volna a külön Jász-Kun köztársaságot, amely elszakad Károlyi Köztársaságától. Ez lett volna a jeladás. A többi vármegye követte volna Jásznagykunt, magára hagyva Budapestet és megtagadva élelmezését. Az éhező város azután önszántából kergette volna el lealázó kényurait. Ennek vége. Más utakat kell építeni. De a munka nehéz lesz, mert ellenségeink figyelnek. És a katonatanács legutóbbi nagygyűlésén Pogány már odakiáltotta: A forradalom veszélyben van! Vigyázzanak az ellenforradalom vezetői és cinkosai, vége a forradalmi munkás- és katonatömegek jóindulatú türelmének. Türelem, amíg lehet. Gépfegyver: amikor kell. És mielőtt ezt hangosan kimondta, csendben kiadta a rendeletet, hogy a politikai nyomozóosztály kutattassa át a kiszemeltek lakásait. Tegnap estefelé gróf Batthyány Lajosnénál voltam. A fehérvári esetről beszéltünk. Szomorúan rázta a fejét. Aztán testvérbátyjára terelődött a szó, gróf Andrássy Gyulára és felemlítette, hogy épp mielőtt jöttem, írt volt neki. A levelet holnap küldi ki egy megbízható emberrel Svájcba. Erre a levélre kellett gondolnom ma reggel, mikor hírét vettem, hogy házkutatások történtek a városban. Ha kézre került volna. Gróf Mikes Árminná telefonált, szokatlanul korai időben: r-> Látogatóim voltak, valószínűleg téged is felkeresnek. Jó lesz, hogy ha elkészülsz rá, mert nagyon kíváncsiak, még ‘ a kályhába is belenéznek. Megint hallottam a telefonban azt a sajátságos kis neszt,, mely az utóbbi időben mindig belezörgött a készü- j lékbe, ha felhívtak. Én magam hosszú idő óta nem tudtam \ senkivel kapcsolást kapni. A központ felelt, de többé nem 5 kapcsolt. Bejelentettem, levelet írtam, kijött egy szerelő, meg-—' vizsgálta. Minden rendben van. És mikor beszélni akartam, megint hiábavaló volt a kísérletem. __ Gróf Mikes Árminná szava közben kapcsolt szét a központ. Nem soká tétováztam. Előszedtem az írásaimat, az—utóbbi idők levelezését és elégettem mindent, ami célunkat, barátaimat vagy magamat kiszolgáltatott volna. Sokszor csodálkoztam, hogy egyes koroknak értékes levelezése eltűnt. Széchenyi István gróf számtalan leveléről tudok, mely nem maradt fenn az utókornak. Nyoma veszett Kossuth és Görgei sok írásának is ... Mialatt a hozzám intézett leveleket egymás után elégettem és a pernyéjüket beledöntöttem a takaréktűzhelybe, hogy bűnjelnek ott ne maradjon a kályhám torkában, megértettem, miért tűnt el veszedelmes koroknak annyi politikai levelezése. Áltálában Magyarország viharos múltjának sok megfoghatatlan részlete lesz világossá most előttem. Azt is megértem, miért nincs nekünk se napló-, se mémoire- irodalmunk. Négyszáz éven át osztrák spionok figyelték itt a legnemesebb lelkeket. És míg más országokban számtalan kéz szinte szabadon jegyezte fel a különböző korok életét, minálunk legfeljebb a nagy politikai megnyilvánulásoknak maradt nyomuk. így volt ez régen és most még rosszabbul van, mert az osztrák kémeknél és besúgók- i,! nál százszorta tolakodóbb és gonoszabb besúgók járnak ma közöttünk. Mire elkészültem szomorú munkámmal, csengetést hallottam az előszoba felől. Ebben a pillanatban eszembe jutottak ezek a feljegyzések. Hirtelen felkaptam őket az íróasztalomról és könyvtáram könyvei mögé dugtam. Mikes Árminná nyitott be az ajtón. Az utóbbi időkben mindig szomorú arcának újszerű kifejezése volt. Körülnézett a szobámban: r— Voltak nálad is? Aztán nevetni kezdett. A csínytevő gyerekek nevetése volt ez, akik örülnek, hogy nem kapták őket rajta. — Nálam semmit se találtak És megint nevetett. — Korán reggel jöttek katonákkal. Még az ágyban voltam. Be akartak törtetni. Kikiáltottam, hogy öltözködöm és az asztalomon egy revolver van. Közben bedobáltam egy táskába, ami eszembe jutott. A Székely Nemzett Tanácsnak és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének névsorait és nyomtatványait is odacsúsztattam és egy őrizetlen ajtón át egy-kettőre eltűnt a táska a szobámból. Most már jöhetett a rendőrség. Felkutattak mindent. Személyes motozást is folytattak, de persze semmi lényegest nem találtak. Jókedvűen mentünk ót együtt a Magyar Asszonyok Mária-utcai irodájába. Kállay Erzsébet a zöld posztóval letakart hosszú asztalnál ült, asszonyok álltak körülötte. Aznap délelőtt oda futott össze jóformán mindenki, akinél , ma reggel házkutatás volt. Külön 5 kis történetet tudtak mé^'Á sélni valamennyien. Batthyány Lajosnénak a könyvtárát kutatták végig. Valamelyik kötetből kirepült egy névsor. Évekkel azelőtt lezajlott bálnak a Lady patronessei voltai *5 rájegyezve. Nevekre vadásztak. Ezt magukkal vitték. ? <—' És az Andrássy grófnak írt levél? >—> Szerencsére tegnap este eljött érte a futár. Nem szerettem volna, ha kezükbe akad... A nyerő játékosok hangulata terjedt szét a kis irödá- — ban. Ekkor még úgy hittük, hogy a házkutatások kudarcot vallottak mindenütt. Megnyugodva mentem haza. Délután váratlanul vendégem jött. Dessewffy Emil keresett fel. Náluk is volt házkutatás. •—1 Örülök, hogy szerencsésen túlestek rajta. ' Igen ám, ^- mondotta Dessewffy és monokliját kivette a szeméből, aztán megint hirtelen visszatette. <—> De azért egy kis baj mégis történt. Semmi kompromittálót nem találtak a nyomozók. Csak egy levelet vittek el, ,—> a magáét. Egy pillanatig nem tudtam miféle levélről van szó. Aztán eszembe jutott. Az asszonyok memorandumával kap- - csolatban írtam volt gróf Dessewffynek, mikoriban lelöktek \, a villamosról és betegen feküdtem. Egész keserűségem bele-*, ömlött akkor abba a levélbe. írtam benne a királyságról, h koronáról. Bírálatot mondtam emberek és események felett és felvonultattam jellemezve őket: Károlyit,. Jászit, Hock S Jánost, Kunfit, Pogányt és a bolsevista világuralomért har- IS coló egész budapesti szociáldemokráciát. Visszagondoló- ^ somban eszembe jutott, hogy mikor annak idején elküldtem a levelet, világosan éreztem, ha avatatlan kezekbe kerülne, bosszú járna ki érte. Dessewffy Emil jobban sajnálta á dolgot, mint én magam. ~ Ne bánja, mondottam <—< legalább megtudják, hogyan vélekedtem róluk. — l'olytatjuk — TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjelenik. Á múltban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz, Aki március 51-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt^már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét. Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:........................................................................................................ Utca, kázszám: ................................................................................. Város: ............................................................................................ Állam: ............................................................Zip Code..............* Január 26.
