Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-11-30 / 45. szám
1978. NOVEMBER 30. MAGYAR ÜJSÄG 5. OLDAU AZ ELSŐ MAGYARORSZÁGI KOMMUNIZMUS SZEMTANÚ ÁLTAL VALÓ HITELES LEÍRÁSA: TORMAY CECIL BUJDOSÓ KÖNYV CIMÜ MÜVE, MELYET A TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁGADOTT KI KÉT KÖTETBEN, EGÉSZ VÁSZON KÖTÉSBEN. ÁRA: $25. MEGRENDELHETŐ A KÁRPÁT PUBL. CO. CÍMÉN: P. O. BOX 5348, CLEVELAND, OHIO 44101 MEGRENDELÉS Megrendelem a Tormay Cecil: Bujdosó könyvét. Mellékelem a két kötet árát: $25.00-t és a postaköltséget (84 centet). Mellékelem az első kötet árát: $12.50-t és a postaköltséget (66 centet). Mellékelem a máso dik kötet árát: $12.50-t és a postaköltséget (66 centet). Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:...................................................................................... Utca, bázszám: ................................................................... Város: ................................................................... ............. Állam................................................... . Zip Code........... Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) Ekkor már izgatottan beszélték ^az utcákban, bogy az olábok Aszódon vannak és jönnek erre felé. .. Szíjgyártó elvtárs az öklét rázta dühében: Rögtön ki kellett volna végeztetnem. A tömeg egyre hangosabban követelődzött és — Huszár Aladár kilenc órára otthon volt. Uralkodott magán, mikor elbeszélte. Szíjgyártó elvtárs felemelt kézzel rohant rá, revolvert szegezett a mellének, le akarta lőni... j Ebben a pillanatban görcsös gyermekzokogás hallatszott az asztal végéből. Csak ekkor vettük észre . . . Kitágult szemmel, sápadtan ott álltak a gyerekek és mindent hallottak. Mikor mi ilyen kicsinyek voltunk, mint ők, anyám megtiltotta, hogy akárki is borzongató rémmeséket mondjon nekünk. Ennek a kornak a szegény gyerekei pedig az atyjuk, anyjuk sorsában átélik azt, amit nekünk még csak mesében se volt szabad hallanunk. Augusztus 3. A város a terroristák kezére került. Budapestről nem jön többé hír. Az utolsó értesítés ma reggel érkezett. Az entente megbízottai tárgyalnak az új kormánnyal és hajlandók elismerni. Az oláhok megálltak . . . Balassagyarmat utcáin megint kihívóan beszélnek a tegnap még remegő kommunisták. A beteg elvtársak hirtelen meggyógyultak. A propagandaboltos ismét kinyitotta az üzletét és Kommunista kiáltvánnyal van tele a kirakat. Az utcán két embernél többnek nem szabad egymással szóba állnia. Huszár Aladárt megint le akarták tartóztatni a terroristák. Elmenekült. Minduntalan csengetnek. Detektívek és vörös őrök tudakozódnak. És a kétségbeesett városban a polgárság és a vasutasok titokban fegyverkeznek. Augusztus 4. Magányos lövés dördült el a közelben. Aztán, mintha szitából szórták volna, sűrű fegyverropogás hallatszott. A belső város irányából szaladó emberek közeledtek. Gergely kocsis felesége lélekszakadva botlott be a folyosón. — Nagy baj van, már elállták a katonák az utcánkat. ^Jízuronnyal kergetik a népeket a kapuk alá. Egy pillanatra Huszár Aladárra gondoltam. Csak nem *£• fogták el? Feleségének sokan üzenték, ne mutatkozzék az $ utcán, mert bajba kerül. Tudni akartuk, mi történik / Végzet h irönjája. Utolsónak én maradtam, aki közülünk még kibuj- i hatott a házból. I ■** ' A szembejövők izgatottan beszéltek. A megyeház irá- i nyából jött mindenki, arra senki se ment. Egy úr megszó\ Iított: £ .—< Forduljon vissza, nem lehet odamenni. Új terror-J csapat érkezett. Egy halott is fekszik az utcán. Í Tehát nem Huszárról van szó. Megköszöntem a figyelmeztetését, de azért folytattam az utamat. Szemközt megint futó alakok jöttek. Egy cselédleány a falhoz dűlt és megoldódott cipőzsinórját kötözte.- <—< Mi történik odabenn? ~ A leány lihegve felelte: r—< Piros sapkájuk van, tudom is én micsodák, tán franci ciák,',borzasztóan lövöldöznek. X A lövöldözés ugyan ekkorra már megszűnt, de a leány 3 izgatottságában még mindig arról beszélt. Két iskolásfiú \ kukucskált ki egy kapu mögül: < A zsidók lázonganak, ,—• mondották titokzatosan. x í e . A Vasút-utca teliesen néotelen volt. Csak a lépésem \ hangzott. A megyeház előtti téren csoportosan bőrkabátos £ alakok álltak. A gépfegyverek körül szuronyok mozogtak a £ napsütésben.-Egy pillanatra megütközve néztem körül. Most láttam xeJpgzör a teret. Egészen másként képzeltem el. A város- Cnázán nem volt torony. Nyoma se volt az árkádos házak- X nak, a vén kútnak. Kár, szebbnek képzeltem . .. És rpin* dennel így van az ember. £ A szuronyok mintha megláttak volna, hirtelen felém * fordultak. A bőrkabátosok dühösen ordítoztak: is — Vissza! Egy földszinti ablakból kinézett valaki. Bedöftek a rohamkésükkel. Bitang burzsuj! Befele, különben leütöm a fejedet! A terroristák indultak felém. Mégis inkább visszaforf dúltam. Délután egy detektív jött. Azok közé tartozik, akiket "mostanában “retek’-nek hívnak: kívül vörös, belül fehér. * Huszár Aladár után tudakozódott, aztán elmondta a felejt ségének, hogy a vörös sapkások, akiket franciáknak tartot\ tak, a Tisza-frontról visszatódulő huszárok voltak, a Iövöll döjfés pedig onnan eredt, hogy a városi vörös őrök le akar^ iák fegyverezni Szíjgyártó elvtársat. De a terroristák megmentették. Most már az ő kezükben van a város. Óvatosan .•uu.MNá-x' X * irüínézeft: <—< A Lenin-fiúk végsőkig akarnak védekezni. Meg akarják bosszulni a diktatúra bukását. Ma éjjel fosztogatásra készülnek. Százan vannak. Gyilkolni fognak. Ezt a házat is megjelölték. Vigyázzanak!. . . >— Megint körülnézett: ,— De aztán tessék majd megmondani a nagyságos Huszár úrnak, ha visszakerül a hivatalába, hogy nem vagyok kommunista .. . Órák múltak. A hír végig borzongott az utcákon. Sokan becsukták a kapukat. írásaimat megint elástam. Elrejt tettük a pénzt is, ami a házban volt. Mindegyikünk összecsomagolta a legszükségesebb holmiját. A külső világ megszűnt. Mikor esteledni kezdett, nem bírtuk az elszigeteltséget. Mégis megkísérlem . . . kimegyek az állomás felé, hátha hallok valamit véletlenül. De az utcák kongtak, az állomás kihalt volt. Csak egy munkásformájú ember ült a mérlegen és a pipáját tömte. — Mikor megy a legközelebbi vonat Budapestre? r— Nem megy oda vonat, — felelt az ember. A pipájára gyújtott. Aztán behúnyta a szemét. Haza indultam. Közben új plakátok kerültek a falakra: Szigorított statárium! Minden csoportosulás tilos, aki a vörös őrök felszólításának nem engedelmeskedik, azt a helyszínen agyon kell lőni .. . Szíjgyártó megyei parancsnok .. . Egy kerítés mellett öregedő zömök kis zsidó állt és egy fiatal nővel beszélt. Hideg belenyugvással olyan hangosan mondta, hogy meghallottam: r— Ma félhatkor bevonultak a románok Budapestre. Megakadt a lábam, pedig nem botlottam meg és az arcomat elöntötte a vér a szégyentől. Az oláhok. . . dadogta valami gyámoltalanul a belsőmben . . . Az oláhok . . . És nyilaló fájdalomban egyszerre felfogtam Szeged tragédiáját. Hát ezért nem jöhettek a mieink? Ezért nem engedte meg az entente? A várakozás hosszú hónapjaiban ezért haltak meg annyian közülünk? A nagyhatalmak Budapest megszállását az oláhoknak tartogatták, hogy a város a zsákmányuk legyen és ők mégis megmentőknek lássanak. Szédülve mentem haza. Ä csapás és megaláztatás olyan mérhetetlen volt, már minden egyéb közönyösnek látszott. Budapest az oláhok kezén .. . Az óra elütötte a kilencet. Ekkor egyszerre a folyosó felől nagy zörgetés és káromkodás hallatszott és az ajtón egy kövér, dühös ember hömpölygött befelé. Kalapját a fején felejtette, pipája a szájában lógott. Az öreg Schlegel volt, az ipolyftienti jó német műkertész, vad magyar hazafi, aki az elmúlt hónapokban sok menekülőt átsegített a túlsó partra. ,— Donnerwetter, fene egye, miért nem nyitnak kaput? Zörgetni tu ich, záróra van, lelövik az embert odakinn. Most, hogy védett helyre ért, megnyugodott és kövér kezét Huszár Aladárné vállára tette: <— No csak aztat akartam mondani, hogy ne féljen. A férje nálam van. Waffen haben wir auch. Ha próbált itt mészárolni a kommunist, én is gyüvök és úgy lelövöm őtetet, mint egy kutyát. Előkotort a kabátja zsebéből egy ordas revolvert és mint a buzogányt, vadul csóválta a feje fölött. —< Csak eztet akartam mondani. Előtte Iopództam ki a kapuig. Az újhold már lekanyarodott az égről. Az utcában senki se járt. Hátra intettem az öregnek. Köszvényes mozgásával, először mindég a jobb lábával lépve, kilódult mellettem a kapun. Szótlanul a kalapjához nyúlt és furcsa gyerekes döcögéssel eltűnt az utca végében, a tengeriszárak között. A villany elaludt. A város nem mozdult többé. Egyetlen gyertyaszál virrasztóit velünk. Minduntalan az órára néztünk. A hírek szerint a terroristák őriztetik a városból kivezető utakat, hogy senki se menekülhessen. Éjfélkor kezdik el a fosztogatást. Még ha gyorsan dolgoznak is, félórába bele telik, míg ide érnek. Ezt a házat jelölték ki harmadik állomásnak. Valahogy eszembe jutott gyerekkorom egy régi borzadása. Kicsi voltam, Tormay nagyanyám hugenotta őseiről mesélt. Akkor hallottam először, hogy a Bertalan-éji mészárlás előtt Medici Katalin emberei bezárták Párizs valamenyi városkapuját, hogy senki se menekülhessen és fehér krétával megjelöltek minden házat, melyben hugenották laktak. “De ez több mint háromszáz év előtt történt, mondotta nagyanyám <— és az emberek akkor még vadak és kegyetlenek voltak. Az vóra éjié It ütött. Kértem Huszár Aladárnét, hogy mihelyt lövöldözni kezdenek a városban, meneküljön ki a gyerekekkel a tengeriföldekre. Hallgatództunk. Megint csak az óra ütött. Félegy. . . Barátnőm az ablaknál állt és kifelé figyelt. És egyszerre arra kellett gondolnom, hány éjszakán virrasztottünk így az elmúlt hónapokban. — Emlékezel? Mikor még mondogattuk, most a vörösek lőttek, most a csehek. A sorsunk nem változott. A proletárdiktatúra még mindig él és tovább kínoz. Egy óra. .. A fiaslyúk már felszállt a szemközti ház teteje fölé. És a csend úszott a nyáréji csillagok alatt. Félkettő... Egy kutya ugatott. Aztán köröskörül ugattak a ku tyák.i .—■ Jönnek ... Megint múltak a percek. A kutyák már nem ugattak. A hűvös derengésben megszólalt az első kakas, kisvártatva az egész soron kukorékolni kezdett egyik a másik után, mintha össze nem igazított órák jelezték volna az időt. Megvirradt. A terroristák nem jöttek el. Ki a megmondhatója, hogy miért? Balassagyarmat Bertalan-éjszakája elmaradt. Augusztus 5. A kommunizmus lélektanából mindig kimarad a nagyszerű. Még akkor is, mikor kegyetlen. Mielőtt fosztogatásra indultak volna a terroristák, a kávéház pincéjében pezsgőre bukkantak. Úgy leitták magukat, hogy nem tudtak a lábukon állni. És néhány száz üveg pezsgő megmentette egy város életét. A részegségben csak Szíjgyártó elvtárs maradt józan. Úgy látszik, bizonytalan híreket kapott a budapesti Munkás-kormánytól. Még az éjszaka folyamán szétküldte a detektívjeit, merre lehetne megszökni? Mikor emberei visszajöttek, jelentették neki: a falvakban fegyveres nép áll el minden utat. Várnia kellett hát, hogy a Lenin-fiúk kialudjék mámorukat. De közben összeverődött a régi balassagyarmati csendőrség is. Most már azt beszélik az emberek az utcán, hogy a terroristák a vonattal akarnak szökni. A csendőrök majd Iefegyverzik őket az állomáson. Mindenki arrafelé tódult. Elvétve, vadonatúj zöld vadászkalapban, egy-egy bőrkabátos fiatal ember is felbukkant a tömegben és jámbor arccal tekintett az emberek után. Huszár Aladárné is észrevette. Összenéztünk. r-> Már álöltözködtek. . . Egyszerre nem látszottak többé. A csendőrök, vasutasok, fehérvirágos vörös őrök, hivatalnokok, asszonyok, suhancok pedig csak iramodtak az állomás irányába. Szaladt az egész utca és mozgását két oldalról nézték a proletárdiktatúra plakátrémeinek a vörös katonái, vad tengerészei, vérben gázoló félmeztelen munkásai, idomtalan asszonyi szörnyetegei. I egnap még mindez élt. Most, ahogy gyorsan haladtam előre, már csak mint egy iszonyú kornak a kísérteiéi suhantak mellettem visszafelé a falon. Egy legény jött futva a megyeház irányából és Iélekszakadva kiáltozott: .—■ Ellógtak a Lenin-fiúk! Mialatt az állomáson várták őket, kiszöktek a város másik végén a rablott holmival.. . Káromkodás hallatszott. Éles hangok süvítettek: .—< Gazemberek! Majd hurokra kerülnek még! És ekkor, mintha egy abroncs pattant volna le a város melléről, egyszerre fellélegzett Balassagyarmat. Az emberek kiegyenesedtek, hangosan, szabadon kezdtek beszélni, sok elkínzott arc mosolyogni próbált. Az utcafák alatt zsibongás, nevetés hallatszott. Aztán egy gyerek kezdte el és a többi kéz folytatta. Karok emelkedtek, botok, bicskák dolgoztak és pillanatok alatt végig az egész városon foszlányokban lógott a falakról a diktatúra valamennyi plakátja. Papírrétegek csattantak le a gyalogjárókra, tarka papírrongyok borították az utcákat és az emberek tiportak rajtuk. Szüret van most Púposok országában . .. Augusztus 6. Napok múltak, mióta az ország gyilkosai elbuktak és a végzet még mindig nem tett igazságot. A valóság semmit sem teljesít, kínjában a megcsalódott képzelet tart hát törvényt a bűnösök felett. Az emberek egymásnak mesélik: Károlyi Mihályt és Kun Bélát kiadták a csehek és az osztrákok! Mind a kettőt felakasztották! A Duna-Tisza közén és túl a Dunán összefogdossák a parasztok a diktatúra bujkáló hóhérjait és népítéletet tartanak felettük. Megétetik velük a falakról lekapart plakátokat. És azok végeznek az életükkel, akiknek az apját, anyját, férjét, gyerekét legyilkolták ... Aztán jön egy hiteles hír: Szamuelly Tibor öngyilkos lett. Ö volt az első, aki szökni próbált. A kormányzótanács még nem mondott le, ő már rohant autóján a repülőtelepre. Oroszországba akart szökni. De a pilóták közül senki se vállalkozott az útra. Ekkor Szamuelly néhány hóhérlegé-l nyével egy hajtányon Ausztria felé menekült. Savanyúkút vidékén elfogták, egy őrizetlen pillanatban agyonlőtte magát. " I ; Nem jól van ez, >—* mondotta egy parasztgazda — a dögtéren kellett volna felkötni! ^ Kínpad kellett volna neki, nem golyó! És az emberek sötét haraggal átkozzák a gonosztevőt, aki a népítélet elől a halálba menekült. A tegnapi fellélegzés megint sötét kétségbeesésbe fulladt. A proletárdiktatúra lezáruló útjairól mind sűrűbben hangzanak át hozzánk eddig sem sejtett áldozatok nevei. A rémuralom utolsó vonaglásai közben Fery Oszkár és hű bajtársai, Menkina és Borhy élete után is kinyújtotta a kezét. Meghaltak mind a hárman. Eery Oszkár, a hősies magyar csendőrség megteremtője, az ellenforradalmak lelke volt. Bátor katona, aki altábornagy létére a kommün ideje alatt Budapesten maradt, hogy készen álljon, ha csendőrei élén hazájának szüksége lenne rá. A diktátorok féltek tőle r— ő nem szökött. Néhány nap előtt, éjnek idején, megint elhurcolták lakásáról. Két hű tisztjével együtt a terroristák Mozdony-utcai kaszárnyájába került. Mikor a diktatúra bukása már bizonyosnak látszott, a kaszárnya pincéjében meggyilkolták a foglyokat. Egymás után kerültek sorra. Fery Oszkár volt az utolsó. És ahogy a halálba ment, a pincelépcsőn már bajtársainak keresztbe fektetett, megcsonkított, mezítelen holttestén botlott át. v Szörnyű vihar volt azon az éjszakán. A szél zúgásába beleveszett minden nesz. Az iszonyú kaszárnya pincéjéből azért mégis órákon át felhangzott az áldozatok vérfagyasztó kiáltozása... Azóta elmenekültek a gyilkosok, de megmentőík tovább uralkodnak Magyarország felett. És az entente tárgyal velük és az oláhok Budapesten vannak. — Nem lehet így élni! Üssenek inkább agyon! Nem bírjuk tovább . . . Augusztus 7. Budapest felé még mindég nem közlekednek a vonatok. Gyűrű veszi körül a várost. Senki se juthat ki belőle. Utas nem jön, újság nem érkezik. A Munkáskormány visszavonta a diktatúra összes rendeletéit. Ide már nem érkeznek parancsok. A Tisza-frontról özönlő csapatokat csak részben tudták lefegyverezni. A katonák elszélednek és az állattá bőszült ember rabol és fosztogat. Tegnap este bizonytalan hír terjedt. A fővárosban állítólag ellenkormány alakult. Igaz-e? Vagy mint annyiszor, megint csak a vágy mesél? A reménység mégis feldereng. < írjon egy cikket, emlékül Balassagyarmatnak — mondotta Huszár Aladár. r~< Az egykori hazafias Nógrádi Flirlap”, melyet a diktatúra a vérszomjas “Nógrádi Népszavára kommunizált át, újra megjelenik. Hónapok óta csak magamnak írtam éá á nyilvánosság gondolata most sajátságosán zavart, mintha valaki a vál- Iam fölött nézte volna a toliamat. '“Feltámadás” .. . Ezt a címet adtam a cikkemnek. Aláírtam a nevemet. A márciusi napok óta először. És abban a pillanatban történt valami a lelkemben. Földváry Erzsébet neve, mely szomorú napjaimban utitársam volt és védett, mint egy jó barát, lehullott rólam. Vis.zszaadtam azoknak, akiket illet, talán megbocsátanák, hotgy viseltem. Visszaadtam ... de nem ment könnyen. A szerep lárvája, melyet hónapok óta játszottam, szinte ráforrott a lelkemre és nem akart leválni. Keresnem kellett az utat, hogy visszavezessem önmagamat önmagamhoz. És a keresés közben két egyéniség ütközött össze bennem. Az enyém, melynek végzetszerűen küzdenie és dolgoznia kell és a másik szegény, fáradt, emberkerülő, észrevétlen elosonni vágyó egyéniség, mely tudja, hogy jó a szürkeség, a felelőtlenség csendes, nyugalmas homálya. Az ajtó kinyílt, mintha szélvész csapta volna ki. — Jöjjenek, jöjjenek! «— kiáltotta Huszár Aladár. Papírlap volt a kezében. Nagy hír. Üzenet. . . —' Ki? Kicsoda? Honnan? ... Megindultan olvasni kezdett: A magyar néphez! Abból a soha el nem múló szeretetből, amellyel a magyar néphez ragaszkodom és visszapillantva a legutóbbi öt év közös szenvedésére és engedve a minden oldalról hozzám jutott kívánságoknak, kezembe vettem a mai lehetetlen helyzet megoldását...” Már nem kérdeztünk semmit, már tudtuk ki az, aki öt év szenvedéseit velünk közösen szenvedte el, aki soha el nem múló szeretettel szereti a magyar népet, melyet mindenki elhagyott, melyet a világon többé senki se szeret. József főherceg . . . Annyi gyűlölet után < soha el nem múló szeretettel.. . És végig futott a könny az arcomon és nem töröltem le, hagytam, hogy lemossa annyi kín nyomát. Kormány alakult és az új kormány tagjai magyarok, nem idegenek többé. Friedrich István a miniszterelnök. Valamikor Friedrich Istvánt is megtévesztette Károlyi Mihály. Szereplője volt az októberi forradalomnak, bár a j tél folyamán már az ellenforradalommal tartott fenn -össze| köttetési. Ö is felelős azért, ami akkor történt, de az egyetlen, aki vezekelt érte és a maga tévedése fejében most jót tett. Magyarország lezáruló legszomorúbb és Ieggyalázatosabb korszaka után odaírta nevét az első tiszta lapra. Október 31 -én árulók keze csapdának hurcolta bele zászlónkat a nemzetgyilkos forradalomba. Aztán tragikus szégyenben ott kellett lobognia országunk felett, mikor az ellenségek megszállták és széttépték . . . Kínszenvedés lett a látása, ellentétbe került vele a lelkem, elfordultam, hogy ne lássam. Bepiszkolódott, megpiszkolták. Aztán, mikor alóla mindent elloptak és elprédáltak, csúfolódva letéptek. Ettől kezdve újra a mienk lett, üldözött volt, mint mi iríagunk. Halálra ítélték, forradalmi törvényszék elé hurcolták börtön és kötél járt ki annak, aki menedéket adott neki. Vértanú lett a zászló. És mert ártatlan magyar vér ömlött éi/|e. vér szentelte fel, vér hozta vissza és emelte újra önmagunk fölé — jaj annak, aki hozzányúl. " Folytatjuk
