Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-02-02 / 5. szám
VOLUME 68. ÉVFOLYAM NO. 5. SZÁM 1978. FEBRUÁR 2. EGYES SZÁM ÁRA: 3C cen# Illyés Elemér: ÉV VÉGI SZÁMVETÉS Vajon sikerült-e a sok erőfeszítéssel és nem kis áldozattal véghezvitt erdélyi akcióinkban közös, megalapozott elfogadható és követhető menetrend-félét kialakítanunk? A rokonszenv-ellenszenv keresztútján találkoztunk-e egymással dolgaink tisztázására, nem az egyetlen, de legsú Iyosabb gondunk őszinte megtárgyalására? Öthónapos előadóútam végén és'az 1977-es esztendő elmúltával arra a szomorú meggyőződésre jutottam, hogy még nem sikerült : sem a menetrend kialakítása, sem a találkozó. De hogyan is remélhetnénk problémáink megoldását, ha még nem vagyunk eléggé felkészültek az önvigazsgálatra? Következetes balsikereinken lemérhető, hogy a cselekvés és a valóságos helyzet nem fedik egymást, >—< hogy még nem jutottunk túl önmagunk dilemmáján. Az elmélkedés, jelszóáradat és a megfontolt cselekvés között légüres tér tátong. Arra a józan, az adottságokat és lehetőségeket való ságosan mérlegelő cselekvésre gondolok, amely a személyi érdekeken és torzsalkodásokon túl bölcs belátással és szavahihetően tudja Erdély és az erdélyiek ügyét az időnek és helynek megfelelő fórumra vinni. Előbb azonban le kell győznünk valóságfélelmünket, a valósággal való szembenézést: be kell látnunk, hogy az idő sok mindenben rácáfolt számításainkra és fel kell ismernünk sikertelenségünk előidézőit. Vélt vagy tényleges igazunkba görcsösen kapaszkodunk ugyan, de <—> ahogy az eddigi jelek mutatják még nem jöttünk rá, hogy “igazunk vajon másoknak is igaz -e? Hogy mások is értik-e azt, amit mi értünk? És másokat is nyomaszt-e az, ami minket nyomaszt? Mert nem elég, ha csak mi értjük az erdélyiek haláltusáját. Emigrációnk soraiban, az egész amerikai kontinensen végighaladva, az aggodalmaskodók ezreivel találkoztam. Ökfet is ugyanazok a gondok, tépelődések nyomasztják, mint engem: mi lesz, ha nem tudunk elébe állni tragikus széthullásunknak? Mi lesz Erdéllyel, az erdélyiekkel, ha egymással sem tudunk „szót érteni? Mennyi áldozat, jószándék, erőfeszítés, remény, kétség, energiát, kedvet lekötő és felemésztő viaskodás á negyven városban, ahova segítőim, támogatóim jóvoltából eljutottam. És a másik oldalon mennyi megnasonlás, reményvesztettség és a megválaszolatlan kérdések micsoda halmaza! S miközben túlélésünk fantomja lebeg felettünk, ijesztően faggat már a másik kérdés: ha túléljük, leSz-e még. aki tovább vigye a lángot, amit mi is örökségül kaptunk? Hol van utánpótlásunk? A kérdés kettős: a nyugati emigrációról és az országunk határaitól nem messze élőkről van szó. Nálunk Nyugaton talán ott van a hiba, hogy nem akarjuk a fiatalabbaknak átadni a helvet, az erdélviekné kétségek fognak el, hogy lesz-e még újabb, Iángotvivő nemzedék, ha tovább tart a totális megfojtás rendszere. Az idő félelmetesen rohan: önemésztő, önfelmorzso! belső harcainkban itt kint megfeledkeztünk fiataljainkról akiket az anyanyelv megőrzésének önfeláldozó gondjaival mentettek át a szülők az utókornak. És megfeledkeztünk önmagunkról, mert nem vagyunk hajlandók, vagy talán nincs bátorságunk önpusztító széthullásunkat egymás között elintézni. Pedig acsarkodásainkból csak ellenfeleink, a véreinket elnyomók húznak hasznot. Az erdélyi temetőkben 'egyre inkább szaporodnak a keresztek és a kopjafák: az erdélyi szellem nagy öreg szálfái egymás után dőlnek ki, miközben a húszadik századból kifutó világ' tétlenül nézi á Kárpát-kanyarban elkövetett gaztetteket. A lét kilátásialansága a pszichózis állapotába, önpusztító alkoholizmusba és öngyilkosságba kergeti magyarjaink legjavát, ahol amúgy is mindenki súlyos árat fizet önmaga, nemzetisége vállalásáért. Megalázottság, frusztráció, megfélemlítés, fenyegetés és megkínzatás vár az új erdélyi nemzedékre, nem messze a kultúrvilág szívverésétől, de elég messze egy másik, szabadabb világtól. Vajon túlélik-e? Vajon kelbe ennél hagyobb vészjelzés ahhoz, hogy végre magunkra találjunk és ne múlasszuk el a történelmi pillanatot? Mert bármennyire is borúlátók vagyunk és bármennyire magunkra maradtunk, mégis csak nekünk kedvez az idő. Csak tudnunk kell, hogyan éljünk vele. Célünk az, hogy a húszadik századi dunai szomszédainknál megcsúfolt emberi és nemzeti jogok, az elkövetett embertelenségek a nemzetközi nyilvánosság elé kerüljenek. Az egységesítési tendenciával ellenkező irányban, népi-nemzeti sajátosságok kategóriái kezdenek kialakulni az egész világon: ma már világjelenség a népek önrendelkezési joga, a nemzetiségek felszabadulása. Minden okunk meglehet rá, hogy jogos követeléseinket — a megváltozott időnek és saját elvárásainknak megfelelően újrafogalmazzuk végre és a világ közvéleménye elé vigyük. Az európai fórumon megtettük az első nagy lépést a múlt év decemberi sajtókonferenciáján Frankfurtban. A leghitelesebb tanút, Paul Goma disszidens román írót idéztük az erdélyi magyarság ügyében. A kortárs román író, aki maga is nemzetiségi vidékről, Besszarábiából származik, megértette, hogy a sajtókonferencia nem sekélyesedhe tik általánosságokba és nem terelődhetik a köznapi politikára. Mondanivalóink végül is a Romániában élő magyar anyanyelvű közösségének a szellemi és etnikai elpusztításában konkretizálódtak. Már megszabadultunk a román rezsim elnyomó poliIGAZUNK A BELGRÁDI TALÁLKOZÓ Hat heti tárgyalás és heves összecsapások után, a résztvevő 35 állam képviselői az Európai Biztonsági és Együttműködési Bizottságban körvonalazni kezdték a Kelet- Nyugat dialógus lényegét. Az október 4-én kezdett konferencia, amely az 1975-ös helsinki megállapodásokat hivatott felülvizsgálni, az utolsó teendőkhöz érkezett, a javaslatok és egy végső kommüniké megfogalmazásához. A 33 európai állam, beleértve a Szovjetuniót is, továbbá az USA és Kanada képviselői abban állapodtak meg, hogy ezt a fórumtípust, amit a belgrádi konferencia jelentett, továbbra is folytatni kell. A hosszadalmas eljárás az emberi jogokkal, az európai biztonság kérdésével és az emberek és ideák szabad mozgási lehetőségével foglalkozott. Csak ritkán került sor két állam közt közvetlen párbeszédre. A nyugati vádakra a jogsértésekről a keletiek mindjárt ellenvádakat hoztak fel. A Szovjetunió ezt a fórumot, illetve biztonsági konferenciát már Helsinkiben az európai határok véglegesítésének elnyerése érdekében kezdeményezte. Yuli M. Vorontsov, a Szovjet fődelegátus kijelentette, hogy 35 államot egyesíteni egy kerékasztal konferencián igen jó gondolat és ők ezt nagyra értékelik. Egyelőre ugyan törékeny dolog, de az biztos, hogy nem térünk vissza sem hidegháborúra, sem a háború semmiféle más fonnájára. A Szovjetuniónak és a varsói paktum néhány államának, elsősorban Kelet-Németországnak és Csehszlovákiának elég erős kritikát kellett eltűrnie az emberi jogokat il lető magatartása miatt. Az egyik semleges diplomata találóan jegyezte meg, hogy az amerikaiak és az oroszok a détantot tárgyalhatják ugyan Washingtonban vagy Moszkvában is, de sehol máshol nem tárgyalhatják a keleti és nyugati tömb közt felmerülő kérdéseket, csak itt és ez az, amit az oroszok akarnák. Az Egyésült Nemzeteket az afrikaiak, latinok és ázsiaiak uralják. Ott az emberi jogok jelentéktelenek. Itt azonban az emberi jogok, az európai katonai biztonság és az embere1 s ideák szabad mozgása minden résztvevőnek legfőbb gondja.” A beszédek százai zárt ajtók mögött hangzottak el. Goldberg amerikai, a holland, belga, angol és kanadai deegátus az emberi jogok érvényesítését szorgalmazták. A Szovjet és a kelet-európai delegátusok az amerikaiakat bel' gyeikbe való beavatkozássá 1 vádolták. Az embéri jogok rmerikai megsértését hozták fel annak bizonyítására, hogy Amerikának nincs joga ezen a téren bárkit is leckéztetni. Lengyelország', Magyarország, Románra és Bulgária emigen volt olyan kritikának kitéve, mint amilyen a Szovhinió, Kelet-Németország és Csehszlovákia ellen elhangott. Javaslatokat szerkesztettek az egyének és újságírók jogainak megerősítésére, a szabadabb kivándorlás és a vízum elnyerésére. Katonai téren a hadgyakorlatok előzetes bejelentésére készült javaslat, amennyiben azokon 25.000 embernél több vesz részt. Közgazdasági téren az értékek cseréjére, tudósok érintkezésére, gazdasági és kereskedelmi információkra, levegőszennyeződésre készültek javaslatok a helsinki konferencia ; szellemében. "Bár ezek közül egyike sem hoz olyan eredményt, mint amilyen hatása a konferencia első hat hetének volt az európai, főleg a kelet-európai élet javulására »— mondta az amerikai küldöttség egyik tagja, “mi rámutattunk a kérdések lényegére és ez érdemleges volt. Megelégedetten térhetünk haza. (E. T.) HOL A SZENT KORONA? Legutóbb még arról értesültünk, hogy a magyarországi hatóságok nem tudják, mikor kerül a Szent Korona a Nemzeti Múzeumba. A Hazai Tudósítások január 15-i számában már azt olvashattuk, hogy a korona és a jelvények immár a Nemzeti Múzeumban vannak, a ma és a jövő Magyarországának építésében szorgalmas munkára vállalkozó, szép és okos tettekre, a haza hűséges szolgálatára hivatott népünk szeme előtt . Ehhez a megállapításhoz és közléshez, bár a Hazai Tudósítások XV. évfolyamának 2. számában az első köztikájának a fantomjától: a bizonytalanságtól, hogy ellene semmit sem tehetünk. Az elmúlt év eseményei «— a sikertelen próbálkozások ellenére is egy dologban megerősítették hitünket: tudjuk, hogy a fondorlatokból ki nem fogyó és módszereiben minden emberi elképzelést felülmúló terrorra épült román rendszernek is vannak sebezhető pontjai. Rajtunk múlik, hogy >—• eddigi hibáinkról okulva »—< hogyan élünk a további lehetőségekkel. A kudarcok tanulságai csak újabb <—( de megfontoltabb /— cselekedetre serkenthetnek. Hogy mennyiben hoz majd javulást, vagy hoz-e egyáltalán enyhülést az elnyomott nemzetiségek sorsában a Keletről Nyugatra bocsátott Gomák szelleme, azt eldönti majd a közeljövő« j, ÍJ lemény “Hazaérkezett I. István koronája megjegyzéssel rögtön “A NEMZETI EREKLYÉK A NEMZETI MÚZEUMBAN címmel kezdődik, mégis csak a cikk legvégén, az 5. oldalon jutunk fel, miután megtudtuk, amit a magunk részéről egyetlen percig sem vontunk kétségbe, hogy a magyar nép őszinte örömmel jegyzi meg emlékezetében 1978 január 6-át, a korona átadásának napját, mélyen átérzi annak mind nemzeti, mind nemzetközi jelentőségét. Félreértések elkerülése végett a közlemény a bizalom és a béke légkörében alcímmel meg is magyarázza, mi az a nemzeti és nemzetközi jelentőség , amelyet a magyar nép mélyen átérez . A Magyar Nemzet , a Hazafias Népfront lapja szerint “nem kevés fáradságba, küzdelembe tellett, amíg sikerült kialakítani és eredményesen folytatni azt a politikát, amely itthon szilárd, erős társadalmat teremtett, kifelé pedig növekvő tekintélyt vívott ki az országnak . És ennek az országnak «-* fejtegeti a közlemény »—< most már új helye, új rangja van nemcsak a szocialista országok körében, hanem világszerte, a népek nagy családjában” is. Vance külügyminiszter az átadáskor isrrrég (így!) megerősítette, hogy az amerikai kormány „a háború utolsó napjaiban ama felelőssége tudatában vette gondjaiba a koronát, mint történelmi és egyházi relikviát, hogy __ magyar nép tulajdona . Ne bántson most bennünk a Szent Korona történelmi és egyházi relíkviá’-vá való leminősítése, inkább arra legyünk tekintettel, bogy az a magya. nép tulajdona . Vegyük figyelembe azonban, hogy január 6-án a királyi korona és a jelvények a Magyar Népköztársaság országházában pihentek, egy olyan nép iiai4 'dték őket a külföldi vendégekkel együtt, amelynél a ság jelképeinek a jelentősége immár a történelmi ti rajában (a magyar “légkörében szót a köziemé »je, úgy látszik, nem ismeri) él, de amely talán épp szikum és legenda nélkül őrzi majd őket hűség ást váltó nemzed ékek számára . A zenekar a Szózatot játszotta. fénykét nutantak, halkan berregtek a televíziós kamarák . . . Aztán az amerikai és a magyar szakemberek. . visszahelyezték a nemzeti kincset tartójába, s átszállították a Nemzeti Múzeumba , ahol hamarosan nem kevesek kiváltsága lesz, hogy megtekinthessék a történelmi értékű műtárgyakat . A korona és a jelvények immár a Nemzeti Múzeumban vannak ’, de korántsem a nép tulajdonában vagy akárcsak birtokában, hanem egyszerűen: szeme előtt ! MEGALKUVÁS ÉS SZENTSÉGTÖRÉS Derwinski Ed illinoisi kongresszusi képviselá január 18-án kiadott sajtótájékoztatájában is főként a magyar Szent Korona kiadásával foglalkozott. Szent István történelmi jelentőségű koronájának a magyarországi kommunista kormányzat részére történt átadása szerinte kézzel fogható bizonyíték arra, hogy a Carter-kormány a kommunista kormányokkal való megalkuvásra határozta el magát. Nyilvánvaló, hogy az . 1977 tavaszán az emberi jogokra vonatkozóan tett szónokias kijelentései után arra kényszerült: a Szovjetunió, a vörös Kína és a kelet-európai kommunista kormányzatok felé felszínes lépéseket tegyen. Ugyanezt bizonyítja az amerikai nyilatkozatok egvöntetű hangja és Belgrádban az amerikai szónoklatok erőtlensége is. Szent István Szent Koronája, amely majdnem 33 évig az Egyesült Államok őrizetében volt, a legenda és a történelem tanúsága szerint az alkotmányosan törvériyes magyar nemzeti lét szellemével azonosult, ezért annak kiadása a kommunista kormányzatnak valóban szentségtörés (“is truly a sacrilege”). Ráadásul azt is közölték, velünk, hogy Vance külügyminiszter megígérte a Kádár-rezsimnek: az Egyesült Államok a legnagyobb vámkedvezmény kiváltságát (a most-favored-nation status’ -t) is biztosítja neki, noha a magyar vörösökkel a quid pro quo (mit miért) követelményének jeléül az Egyesült Államok irányában semmiféle kezdeményezés sem történt. Az elszomorító fejlemények miatt minden kelet-európai származású amerikainak osztoznia kell a magyar-amerikaiak csalódottságában. Minden amerikait aggasztania kell, hogy az elnök csökkentette a honvédelmi költségvetést, hogy kész engedni a szovjet követeléseknek és hogy a fegyverkezés korlátozására vonatkozó nfiegbeszéléseken, valamint a szovjet gazdasági kezdeményezéseinek elfogadásával egyoldalú diplomáciai gyakorlatot vezet be, amely az Egyesült Államok érdekeit sérti. Szent István koronája, annak ellenére, hogy kommunista hatóságok kezébe került, Magyarország népe számára továbbra is a szabadság jelképe marad és mindnyájunknak indokot biztosít arra, hogy a politikai együttműködés fejlesztése céljából az Egyesült Államok külpolitikája tekintetében változás történjék. 1978 az amerikai nép számára legyen a döntés éve. Azt a politikát, amely a Szent Korona védelemben létére vonatkozó, bizalmunkat megrendítette, a külpolitika területén tapasztalható veszélyes irány követése miatt aggódó amerikaiak határozott politikai állásfoglalásának kell megváltoztatnia. NÁDAS JÁNOS DR. KÖSZÖNTÉSE Háromnegyed évszázad az országos és világesemények sodrában is jelentős időszak, amelynek áttekintése már igen bonyolult feladat. Különösen érvényes ez a megállapítás magyar vonatkozásban, 75 évvel ezelőtt, 1903 január 24-én például a magyar országgyűlésen még csak a véderővita kezdődött; a Szent Korona teljes fényében ragyogott az egész Kárpát-medencében a Szent Korona országai felett, ma meg — két világháború, 1 rianon, Párizs, majd uz 1956-os szabadságharc leverése után több mint két évtizeddel r- ugyanez a Szent Korona orosz megszállás alatt lévő csonka ország fővárosában van “népünk szeme előtt Nádas János dr., az Amerikai Magyar Szövetség országos intéző bizottságának, az Árpád Szövetség kormányzó anácsának, az Árpád Akadémia igazgató bizottságának és i clevelandi Magyar Társaságnak elnöke, A Magyar Találkozók (Kongresszusok) állandó titkárságának vezetője, nnek a rendkívül változatos, de végtelenül tragikus magyar orszaknak nemcsak szülöttje és neveltje, hanem több mint 0 év óta egyik legjellegzetesebb vezető egyénisége is. A “véderővita már javában folyt az országgyűlésen, imikor 1905 január 28-án Kecskeméten, Nádas János kéőbbi neves gazdasági akadémiai tanár és felesége, nemes 3óka Papp Rózsa első fiaként megszületett. A családi otthonban, majd Kecskeméten kezdődő és Kolozsvárott folyatódó iskolai tanulmányai közben még a történeti nagy ország hagyományainak szellemében nevelődött, Kolozsvárt érettségizett, de egyetemi tanulmányait már a trianoni békeparancsot követő nehéz körülmények között Budapesten végezte, majd Berlinben és Grácban egészítette ki. A közbizalom már egyetemi hallgató korában feléje fordult. A m. kir. közgazdaságtudományi egyetem ifjúsági egyesülete öt éven át elnökévé választotta, a Magyar Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Országos Szövetsége pedig két cikluson át állította élére. Munkásságának értékességét legjobban bizonyítja, hogy mindkét szervezet az örökös tiszteletbeli elnökséggel tüntette ki. Miután okleveles közgazda lett és Budapesten a közgazdaságtudományok doktorává is felavatták, hivatásának és rátermettségének megfelelően közéleti pályára lépett: Újpest megyei város keresztény ellenzéki pártjának előbb szervező titkára, később hamarosan vezetője, majd a város képviselőtestületének tagja, Pest Pilis-Solt-Kiskun várme gyének pedig tb. főszolgabírája lett. Mint az Igaz Szó laptulajdonos főszerkesztője, nemcsak az országos sajtókamarában fejtett ki élénk tevékenységet, hanem a vidéki hetilapok országos szervezetének elnöki tisztségét is betöltötte. Az 1930-as évek elején a reformnemzedék szociális törekvéseinek lelkes szolgálatába szegődött. Rövidesen az újjáalakult kormánypártnak, a Magyar Élet Pártjának országos szervező titkára lett s így jelentős része volt abban, hogy már 1956-ban, de még inkább 1939-ben a korszerű szociális Magyarország megvalósításáért keresztény, nemzeti és népi alapon küzdő fiatalok kerültek az országgyűlés képviselőházába, ahol aztán egymásután kezdeményezték a munkás-, nép- és családvédelmi, egészség- és közoktatásügyi, I társadalombiztosítási, valamint fölclbirtokpolitikai reformin' iézkedések sorozatos törvénybe iktatását. Pontosan 50 évvel ezelőtt azonban »— mindezt megelőzően — már 1928-ban, még mint a magyar egyetemi és fő; iskolai hallgatók képviselője, részt vett abban az 500 tagból I álló nemzeti küldöttségben, amelyik a Kossuth-szobor le- I leplezésére jött át New Yorkba, hogy ott a magyar szabadság hagyományos ünnepén, március 15-én képletesen keblé- i re ölelje a letűnt szabadelvű korszakban otthonról kikényj szerült magyarok amerikai millióit. Akkor még senki sem gondolhatta, bogy ezek a milliók | rövidesen megsokasodnak, mert a két világháború, majd az j 1956-os szabadságharc kíméletlen leverése következtében újabb milliókat szakítanak el és űznek ki őseik vérrel és verejtékkel áztatott Kárpát-medencei földjéről, talán mégis I az akkor, 50 évvel ezelőtt, New York, Cleveland, Pittsburgh, Buffalo magyarságának meglátogatása közben leikébe vésődött élmények ihlették 25 évvel később arra az emberfeletti feladatra, amelyre 1952-ben a clevelandi Magyar Társaság megszervezésével vállaljkozott. Az óvatosan tartózkodó, tudatósan félrevezetett és mesterségesen gyanakvóvá tett amerikai környezetben és a magyarul is következetesen hajtogatott alaptalan vádak rosszindulatú ismételgetése közben Nádas János dr. kezdeményezése csak bátor elhivatottságának ismeretében érthető és értékelhető tárgyilagosan. Nem volt és maradt egyedül. Nemcsak azok csatlakoztak hozzá, akik ugyanahhoz a tragikus nemzedékhez tartoztak és vele együtt 1948-ban már az ausztriai Innsbruckban Magyar Társaságot alapítottak, de sok más új és öreg amerikás magyar is melléje állt, mögéje sorakozott. Clevelandben hamarosan virágzó új magyar szellemi élet indult meg, amelyben alkalomadtán szívesen vállalt szerepet a magyar szellem számos világhírű kiválósága is nemcsak az Egyesült Államok és Kanada területéről, hanem Ausztráliából, Dél-Amerikából és Európából is. És ebben a szellemi életben —< közvetlen munkatársai tudják legjobban >— Nádas János dr. töretlen magyar hitének és akadályt nem ismerő szervező erejének volt mindenkor döntő és állandóan mozgató szerepe. (Folytatása a 3. oldalon.)
