Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)

1978-01-19 / 3. szám

1978. JANUÁR 19. MAGYAR ÜJSAG 5. ÖLDAB Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV £ *\ ■ — Folytatás — A, főherceg kétségbeesetten dolgozik hazánk érdeké­ben. Az utóbbi napokban sokat hallottam róla és most egy­szerre kibomlott a csomó is a szálon, melyet november má­sodikén kötöttek rá az események. Világos lett, amiben so­hasem kételkedtem, hogy a főherceg a tragikus novemberi napon, •mikor a Nemzeti Tanácsnak felesküdött, megtévesz­­tetten hazájáért hozta meg életének ezt a legnagyobb ál­dozatát^ Az esküt megelőzőleg Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és Kunfi kíséretében ment volt fel a főherceghez és kísérői jelenlétében becsületszóra fogadta, bogy ha a főherceg feles­küszik a Nemzeti Tanácsra, az eskü fejében kezébe teszi le a magyár haderők főparancsnokságát. A novemberi napok­ban az.lett volna az egyetlen út a nemzet megmentésére: a fegyveres hatalom József főherceg kezében! A főherceg feláldozta magát és letette az esküt. De azok. akik hazud­tak, mint ahogy még emberek nem hazudtak a földön és megcsalták a nemzetet antant-barátságuk meséjével, meg­csalták' a királyt hűségnyilatkozataikkal, megcsalták a had­sereget? és a népet a jó béke ígéretével, »—• megcsalták József főherceget is. Jóformán ugyanakkor, amikor az esküt a Vá­rosházán átvették tőle, óz Országház-téren Linder szavával szétkergették azt a hadsereget, amelyet odaígértek neki. Hazugság minden . . . De a hazugság olyan híd, a­­mely nem támaszkodik partokra és mindig leszakad. , Február 16—/ 8. Ma megint eljött hozzám az, aki már egyszer az ólál­kodó vfeszedelmekre figyelmeztetett. Óvatosan nyitott be az ajtón és beszédközben is többször körülnézett. — Vigyázzon, — mondotta halkított hangon. --Vo­nuljon vissza mindentől, hagyja abba a szervezkedést, mert nagyop rossz szemmel nézik. Kár lenne magáért. Szeretem a könyveit. Még szép dolgokat írhatna. És nem fog írni, ha így folytatja. Sokan vagyunk, akik a két kezünkkel kapar­nék ki. még a föld alól is. Pedig oda juttatják. Pogány József azt mondta: ‘‘Majd ellátjuk mi a 1 ormay Cécile dolgát^ Megköszöntem az intelmet és tudtam, hogy — nem fogomákövetni. A végzet akkor méri ki az emberi sorsokat, mikor|h hazaszeretetet a lelkűkbe teszi. Mentői többet ad belőlegannál súlyosabb a sors, amelyet kimér. ifstefelé sajátságos telefonbeszélgetést hallottam a szo­bámból. A házvezetőnő telefonált a vőlegényének, akiről többször említette előttem hogy sofőr. A csinos fiatal sze­mély fanuár folyamán túlzott bérigények miatt elhagyta házunkat. Aztán rövid idő múlva megint kérte, hogy egészen jelentéktelen béremeléssel vennők vissza. Akkoriban nem lepett‘^'nieg. Mialatt akaratlanul fültanújá voltam tele­­lonbestódj érjek- eszembe ötlött: vajon miért jött vissza a házunkhoz? Odahintről behallatszott a hangja: Jt Halló, halló, maga az? Hát visszajöttek? Nem voli baja | gépnek? Igen, Kiskunhalason is . . . sok fegyvert koboz||ik el, gépfegyvereket is? És elfogták őket? Tisztek voltaTM Megriadva hallgattam. Az ellenforradalom egyik vidéki fegyválraktárára tették rá a kezüket? Vajon érintetlen-e még if többi? Csak azután a gondoltam saját magunkra. Ki ení|ek a nőnek a vőlegénye? Kinek a sofőrje.'' Bizalmat­lanságot éreztem- De ekkor már nem jártak olyan idők. hogy éz ember a,.személyzetéből valakit elküldhetett, akinek nem \|)lt kedve él menni. Eszembe jutottak levelek, amelye két véfc küldt^ni a .postára és sohase érkeztek meg. Arra is visszalmlékeztem, hogy ha vendégek jöttek hozzám, vélet lenül |itéterit az előszobán. Véletlen lett volna? Vigyázni fogok,^gondoltam magamban . . . Ahogy felpillantottam, az ajtóban állt. Égy levelet tartott a kezében. ^»«Nagyon bizalmas, — mondotta és furcsán nézett rám. Csak a saját kezébe akarta adni az ember, aki hozta. J| Bizonyosan valami koldul ás lesz . . . — De láttam a szénién, hogy nem hiszi. Meghívó volt a borítékban. Hol­nap délután megalakul végre Bethlen István pártja. Í Február 19. ymás mögött mentünk, gyorsan, sietve az esőverte j utcákpíl. A házak rongyos ereszéből itt-ott vízesések zuhog­tak a Nyakunkba. Vay Gáborné jott mellettem. Ritoók Em­ma ésfVeéa testvérem előttünk nyargalták. Az Andrássy-út felé tartottunk. Régen nem jártam ezen a tájon. A boltok kirakata üres volt. A házak falára ázott vörös cédulák tapad­tak: Hol nap délután legyen mindenki az utcán’ .-J Ez azt jelenti, hogy mi ne legyünk ott, — mondot­tam, ifikor az Operával szemben kiértünk Budapest leg­szebb ideájára. Faburkolatában nagy gödrök mélyedtek, a j gödröUoen arasznyi víztócsák álltak. Éjjelenként az önérzetes prolet^-ok ebből a burkolatból visznek maguknak gyújtófát. S»’ár és ocsmány minden, ami látszik és azontúl is szomo|ű,-az egész ország képe. Pozsonyt annektálták a cseheke és a lakosság elkeseredett tiltakozó népgyűléséből vérfürdőt csináltak. Egy kis fiú felmászott egy lámpára és ; ki akarta tűzni a magyar lobogót. A cseh katonák, mintha verébí^'^éloztak volna, lelőtték.IA kis papírzászló lehullott a hol&fiúcskával a magyar Pozsony földjére. Az elkesere­dett tömeg puszta kézzel rohanta meg a katonákat, akik erő­sítést JUptak és utcáról-utcára hajtóvadászatot kezdtek a magyarokra. Mikor pedig Barecca ezredes, a megszálló csehek olasz parancsnoka a kaszárnyába akarta visszave­­zényehti a vérengző országrablókat, puskatussal beverték az ő féjétjis. És ahogy a csehek garázdálkodnak a Felvidéken, úgy gfirázdálkodnak a szerbek lenn délen és mindnél ke­gyetlenebből az oláhok Erdély földjén. Nyílt utcán botoz­­nak m$g magyar úriasszonyokat, papokat és aggastyánokat. Akasztatnak, kínoznak, lelvágják a magyarok hátát, sót tömne« a sebbe, aztán összevarrják a vérző húst és úgy hajtják korbáccsal világgá a szerencsétleneket. Az önkéntes székelj és erdélyi magyar zászlóaljak pedig hiába kérnek támogatást a kormánytól véreik megmentésére. Böhm Vil­mos él Pogány József nem adnak. Károlyi pacifizmusról szónokol. Kun Béla meg osztályharcot proklamál a buda­pesti kaszárnyákban. E|inamit van a föld alatt. Tompa robbanások hallat­szanak nap-nap után. Ebben a feszült, viharterhes levegő­ben mondotta el ma előttünk gróf Bethlen István pártja to­­borzó beszédét. Mindössze százan lehettünk. Szilassy Aladár elnökölt és okos, bátor szavával megvilágította a ma képét. Utána Bethlen István állt fel. Emlékezetemben egész mon­datok csengenek tovább. — ... Úgy látom Magyarország mai helyzetét, mint ahogy a római író látta Pompejit utolsó óráiban, amikor tüzes láva borította el a polgárok évszázados munkáját. . . Ezer éven keresztül sok katasztrófát élt át nemzetünk, de talán soha súlyosabbat, mint éppen a mai. . . Elérkezett az ideje annak, hogy a gyűlölet szava helyett a szeretetet hint­sük a nép leikébe. . . Gyűlöletből megélhet egy kormány, de a nemzet csak szeretedből élhet. És mi egyéb a szeretet, mint a nemzeti érzés. Ha ezt az érzést a magyarban nem ingatták volna meg, másképp állna a nemzet az egész világ előtt. ... A Nemzeti Egyesülés Pártja a polgári pártokkal együtt kívánja a nemzetet kivezetni abból az útvesztőből, amely be szerencsétlensége folytán belekerült!. . . Éljenzés hangzott. Aztán rám került a sor: — Nem az új jogok, hanem a régi megszentelt köteles­ségek hívnak minket asszonyokat a politika mezőire. Nem is politika az többé, hanem országmeptés. Ahol azelőtt elég volt egy akarat, ott ma kettőre van szükség. Odateszi hát a magyar asszony az ő magyar akaratát a magyar férfi ma­gyar akarat mellé . . . A gyűlés folymán többen észrevettük, hogy az egyik gyorsíró sajátságosán mosolyog. Ez a fiatalember alighanem izraelita volt és miután az utolsó szót leírta, feljegyzéseivel együtt eltűnt. Csajthay Ferenc, a “Budapesti Hírlap” haza­fias főszerkesztője vállalta, hogy megkeresi őt, de mire rá­akadt, a gyorsíró már minden korrektúra nélkül kiszolgál­tatta a kőnyomatosnak az ülés lefolyását. Ök mindenütt ott vannak és mi még mindig nem ta­nultunk. Február 20—22. Ha az ember utána pillant a napoknak, egybeolvadva Iátszanak, mint a sorban járó távolodó emberek. Pedig egyenkint külön-külön mentek el előttünk és mindegyiknek megvolt a maga arca. Régen mosolyogtak a napok és va lami szépet és fiatalt mondtak].. Most más lett minden. Némelyik nap erősen, keményen; ránk mered, némelyik fél­­refordul, de azért érezni; hogy gonosz kifejezése van az arcának, némelyik pedig fenyegetően akkor is visszanéz, mikor odébb ment. Ilyen napok ezek a mostaniak. Mikor elhulltak, még mindig visszanéznek és olyasmit mormognak, hogy ennél is rosszabb, ami mögöttük jön. De az ember nem akarja hinni; józan esze vitatkozik a jövendölésekkel, mert szinte nem bírja többé elviselni a sötétségeket. Az útvesztőknek is van végük és ha nincs, összetépjük bozótos sövényüket, átgá­­olunk rajtuk, véresen, megsebezve, akárhogyan, csakhogy a szabadba jussunk. ' A tömegek kiábrándultak Károlyi köztársaságából. Jobban éheznek és fáznak, mint valaha., A történelem min­dig új1 életformákra kényszerül, ha a kenyér elfogyott és csordulásig van a’nyomor. Törvényszerűleg másnak kell jöniiié és mi más egyéb jöhetne; mint a nemzeti feltámadás? A töménység, amely most semmivé lett, valósággá kell, hogy j Ipgyen márciusban. Ezt, mondjuk magunknak, hogy élni; és dolgozni bírjíjpk. Pedig köröskörül mást suttognak az utcák, olykor pedig mát ordítják is és csütörtökön bevé­­rezték magukat, hogy bizonyítsanak. Kun Béla tábora összehívta a munkakerülő csőcseléket. Minket szétvernek, ha összegyűlünk, őket nem bántja senki. Hol a házbérfizetés ellen izgatnak, hol a hadirokkantaknak ugálmaznak tébolyodott követeléseket, most a munkanélkü­lieken van a sor. , : A földekben elrothadt a burgonya és száron maradt,a •aváJyi tengeri. A városban nincs, ki utcát seperjen, szeme­­et fuvarozzon, zsákot emeljen. A pályaudvaron éhező tisztek rakodnak ki. Megszállt területek elüldözött hivatalnokai napszámba szegődnek a falvakba. És ezalatt a kommunisták a Vigadó nagytermében beszédekkel udvarolnak a naplopó csőcseléknek: — A hosszú vérfürdő után váltatok munkanélküliekké, ütött az óra, fogjatok fegyvert. A csőcselék a Visegrádi-utcába vonult és Kun Béla, Vágó és Szántó nevű egyénekkel és Szamuellyvel Iázított és fejfegyverezte a népet. Üvöltve ömlött ki a Visegrádi-utcából a. körútra a vad tömeg. Fegyveres asszonyok, kézigránátos suhancok höm­pölyögtek a menettel: — Éljen a kommunizmus — bőgték ütemesen, ahogy léptek. Valaki elkiáltotta magát: — A Népszavához, men­jünk a Népszavához! És az a tömeg, amely a szocialistáktól tanulta meg, hogyan rombolja le a keresztény lapok és a polgári sajtó szerkesztőségeit, most a szociáldemokrácia .mindenhatóvá növelt újságja éllén intézett rohamot. A romnolás ösztönei előtt nincsenek kerítések. A megriadt szocialista párttitkár­ság Iélekszakadva mozgósította a rendőrséget és a karha­talmat. De mire a tengerészek és a népőrségek a Nép­szava szerkesztőségét környező utcákba értek, már véres volt a kövezet. A tüntetőket ötven rendőr várta a Népszín­ház-utcában. A tömegből a rendőrökre lőttek. Ez volt a jeladás. Örült lövöldözés támadt a házak ablakából, a padlásokból gépfegyverekkel lőtték a szerencsétlen rendőr­séget, kézigránátok zápora hullott a Népszava” épületére. Előkészített csata volt. Ott akarták a kommunisták kipróbál­ni az erejüket. Nem sikerült... A kommunista vezérek a háttérben maradtak és a csőcselék vezető nélkül, magára hagyatva olyan véresre verte a fejét, hogy egyelőre elment a kedve az új próbálkozástól. Ügy mondják, nyolc halottja van az utcai csatának és száznál több súlyos sebesültet vittek a kórházba. Sötét este volt és még mindig hallottuk a Népszínház utca irányából a vad lövöldözést. Elvétett puskalövések belehúzódtak még a csütörtökről péntekre virradó éjszakába is. Aztán a pénteki lapok hozták a hírt, hogy hajnal felt' letartóztatták a kommunisták vezéreit. Szamuelly Tibor szo­bája üres volt. Csak egy papírlapot találtak az asztalán; Édesapám ne keressen, bajok vannak, elutazom.” A többiek javarészt hurokra kerültek. Kun Bélát a lakásár tartóztatták le. A toloncházban aztán, a bajtársai halála felett elkeseredett rendőrlegénység majd agyonütötte. Csak úgy mentette meg az életét, hogy halottnak tette magát és a rendőrök ott hagyták zárkájában, mielőtt végeztek vol­na vele. Tegnap a Népszava elleni tüntetés miatt általános sztrájkot rendezett a szociáldemokrata párt. Betiltotta a munkát. Megállt a főváros vérkeringése, leeresztették a bol­tok vasredőnyeit, még a vendéglőket és a kávéházakat is becsukták. Olyan volt a főváros, mintha megvakult volna. Szürke csukott szemhéjak takarták el utcahosszat sok üveges szemét. Forgalom nem volt. Eltűnt valamennyi jármű. Az aszfalt felett csak a géppuskák csöve meredezett. A körutak torkolatánál gúlába rakott puskák körül katonák ácsorogtak. Menetek jártak mindenütt. Egy csoporttal én is talál­koztam. Vörös zászlók alatt vonultak a Rákóczi-út felé. Sokan voltak, lehettek talán ezren is. A legtöbbjén véres fehér kötény volt. Hatalmas bárdokat, ökörszarvakat, kése­ket, taglókat Ióbáltak a fejük felett és minden véres volt. Úgy néztek ki, mintha máris legyilkolták volna a fél várost és üvöltve hangzott amerre haladtak: — Éljen a proletárszociális forradalom!... — Kik ezek a barátságos emberek? — kérdeztem egy boszorkányképű asszonytól, aki lelkesülten integetett feléjük a járda széléről. — A húsiparosok, — mondotta büszkén — szociálde­mokraták . . . A kommunisták sem pihentek ezalatt. Fegyveres csa­patokban fenyegetődztek a rendőrségen és a toloncház előtt. Kézigránátokkal indo kolták a követelésüket és kívánták: helyezzék azonnal szabadlábra vezéreiket és adják ki nekik a rendőröket, akik Kun Bélát elverték. Közben történnie kellett valaminek, ami nem látszott. Mára megváltozott a szociáldemokraták sajtójának a hang­ja és — a kormány dühösebben fenyegeti meg az ellenfor­radalmat, mint tette valaha. Bethlen István zászlóbontását nagyobb bűnül állítja oda, mint a kommunisták gyilkos tün­tetését. A “Népszava hirtelen pálfordulással most egy­ezerre azoknak a rendőröknek a szigorú megbüntetését kö­veteli, akik Kun Bélát elverték, míg Bethlen pártjáról és a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségéről fenyegetően írja: ‘ Az egyik oldalon a férfiak, a másikon az asszonyok ‘íallatják ismét a hangjukat, s mert a forradalom nem dol­gozott még akasztófával, olyan szemérmetlen és merész akcentust adnak ennek a hangnak, mintha a forradalom vé­lelmének eszközei közül egyáltalán ki volna zárva az akasz­tófa . ..” És míg a szociáldemokrácia lapja így ír, az * Az Est című lap, mely az utóbbi hónapokban büszkén nevezte ma­gát hasábjain az októberi forradalom egyik előkészítőjének és felidézőjének, most m: ntha egy második forradalmat ké­szítene elő olvasói lelkében, hangulatot csinál Kun Béla i mellett, amennyiben cikkeiben szánalmat ébreszt iránta. A kormány magatartása is egyre megfoghatatlanabbá lesz. Károlyiról most már hangosan beszélik a városban, hogy érintkezik a kommunistákkal. Tegnap telefonon érdek­lődött kilogástalan ellátásuk iránt. Aztán üzent nekik bizal­mas tanácsadói: Kunfi és Landler Jenő útján és a feleségét is kiküldte hozzájuk. Károlyi Mihályné Jeszenszky titkár kíséretében, akit Károlyi szárnysegédének szoktak nevezni, ma meglátogatta a gyűjtőfogházba átszállított Kun Bélát. Virágokat vitt neki! És maga gondoskodott róla, hogy a le­tartóztatott kommunisták ruganyos matrácot, tollpárnákat. } pokrócokat, jó élelmezést és dohányt kapjanak. | Károlyi, a bűnös nagyravágyó egyre érthetetlenebb lesz. Uralkodni akart; hogy uralomra juthasson, tönkre kel­lett tennie a hazugsággal elhódított Magyarországot és szö­vetkeznie kellett az ország minden ellenségével. Megtette. Kegyetlen, gyalázatos logika van ebben, de van benne lo­gika. Ho gy azonban most a saját hatalma ellenségeivel szö­vetkezik, ebben mintha már csak sötét gyöngeelméjűség lenne. Minden megnyilatkozásában belekeveredik ez a gyöngeelméjűség és egyre torzabb jelenségekben nyilvánul mind nála, mind a feleségénél. Önkénytelenül azokra a kis történetekre gondolok, melyek róluk széliében keringenek. Múltkoriban Károlyi Mihály és felesége mozgófelvé­telt csináltattak a királyi várban jövendő bevonulásukról, amit megvalósítani azonban nem mernek. Károlyi valóságos színházat rendezett, vörös szőnyegeket vonatott, udvari li­bériában lakájok álltak sorfalat és feleségével, színészek köz­reműködése mellett, pompában bevonult a Várba. A fel­­! vétel elromlott. Élőiről kezdték és mégegyszer eljátszották a komédiát. . . Aztán egy másik eset híre iárta be a várost. Károlyi Mihályné jótékonykodni akart. Elszabdalta hát a ; királyi asztalneműt és a szentkoronás, címeres damasztterí • tőkből b asználhatatlanul kemény pelenkákat csinált prole­­lárgyermekeknek. A Szent György-téren katonazene játszott. A Mar­seillaise harsogott a trombitákból. Mint egy varázslattól, hirtelen kinyílt a miniszterelnöki palota egyik ablaka. Ká- I rolyi Mihályné mélyen kihajolt és leintegetett a térre. A zenekar ezután a magyar Himnuszt kezdte játszani, Károlyi­­né azonnal visszavonult és nagy sietséggel becsukta az ablakot... Estélyeket rendeznek odafönn a várban. Az igazi ma­gyar társadalom, mely visszavonultan, szinte gyászban él, már egyáltalán nem érintkezik Kárilyi Mihályékkal. Ezen is segítenek ők könnyűszerrel. Az újságokban híreket adat­nak le estélyeikről és a megjelentek között nyugodtan közöl­­letik azoknak a nevét is, akik az utcán már nem köszönnek nekik. Múltkor egy ilyen névsorban legnagyobb megütközé­semre a saját nevemmel is találkoztam. Sajtó útján akartam tiltakozni, de nem akadt lap, amely helyet adott volna a tiltakozásomnak. Károlyi Mihály a napokban két olasz úr tiszteletére, akik mint magánemberek rokonaik látogatására jöttek ide, a királyi várban hivatalos díszebédet rendezett, mely ízléste­lenségében minden egyéb ízléstelenséget felülmúlt. Az ország gyászol, tüzelő nincs és sok házban nincs mivel világítani az éjszakákat. A vár azonban fényárban úszott. A köztársaság miniszterei jelen voltak feleségeikkel. Az ebédet abban a teremben szolgálták fel, melynek falán az 1867-i koronázás képe függ. Az asztalon Ferenc József monogramjával szőtt abrosz volt, az ezüstön, a tányérokon a királyi korona. A királyi várban, a királyság emlékei kö­zött, a király készleteivel, így adott ebédet a köztársaság úgynevezett elnöke ámuló idegeneknek, akik előzőleg azt hitték, hogy egy magyar nagyúr vendégei lesznek és csak egy nevetséges parvenüt találtak. Másnap humorosan adták elő a történteket és hírét nevetve vitték magukkal hazájukba. Mindentől elszakadtak ők ketten. Károlyit nem tartja többé semmi. Ma már az hírlik róla, hogy a magyar tisztek gyilkosát, Szamuellyt ő rejtette el múltkori szökése után a törvény elől. Károlyi Mihály a hazugságon kezdte és a becs­telenségeken át most a piszokba süllyedi Ha gátat nem vet­nek neki hamar, félős, hogy magával rántja a nemzetet is. 1 — Vége az első kötetnek — TERRORHULLÁM A “Committee for Human Rights in Rumania” érte- " sülése szerint Erdélyben a magyar értelmiségiek ellen terror alkalmazásával szigorú kivizsgálás -t folytattak le. Céaü­­sescu már tavaly áprilisban elhatározta, hogy az erdélyi magyar értelmiség gerincét végleg eltöri. A román titkos­­rendőrség egész Erdély területén több tucat magyar értelmi­ségit vett őrizetbe, főleg tanárokat, könyvtárosokat és az anyanyelvi kultúra más munkásait. A Bukarestből kiküldött főinkvizítorokkal megerősített helyi pribékek brutálisan ver­ték és kínozták őket. Az áldozatok közül csak kevesen is­merték egymást, mégis azt próbálták kicsikarni belő lük, hogy ők ugyanannak a nacionalista “magyar összeesküvés­nek a tagjai . Mivel a szerencsétlenek egyetlen bűne ma­gyarságuk, és a magyar kultúra ápolásában való helytállá­suk volt, a kínzások sem tudtak annyi egybefüggő vallomást kicsikarni, amennyi elég lett ,volna egy kirakat­perhez. Ekkor a kihallgató terrorlegények taktikát változ­tattak, és olyan nyilatkozatok aláírását igyekeztek kikény­szeríteni, amelyek szerint Romániában a nemzetiségek hely­zete kifogástalan, jobb már alig lehetne. Május végére a letartóztattak két kivétellel valameny- Uyien szabadlábra kerültek. Kuti (Kuthy?) Sándor brassói tanárnak már csak a bolttestét látta viszont a családja, Szík­­szai Jenő brassói tanárt pedig röviddel kiszabadulása után háza padlásán felakasztva találták. Rajtuk kívül a CHRR felderítette a kínzások több más áldozatának nevét, fog­lalkozását, lakóhelyét, és a veréseket, kínzásokat végrehajtó pribékek közül is többnek nevét és rangját. Kezében van több megkínzott saját írásbeli beszámolója is a vele történ­tekről. A CHRR a tényeket három oldalas emlékiratba fog­lalta. Gondosan ügyelt természetesen arra, hogy bajba ne sodorja tájékoztatóit sem. Az emlékiratot november máso­dik felében nyújtották át a külügyminisztériumban, ahol két és fél órát tárgyaltak három magas rangú tisztviselővel. Ezeket a közölt tények szemmelláthatólag megdöbbentették. Kijelentették, az emlékiratot kivizsgálás végett azonnal to­vábbítják a bukaresti amerikai követségre. A további lépé­seket ennek eredményétől teszik függővé. A “ Committee az erdélyi terrorhullámról szóló em­lékiratát a kongresszus helsinki bizottságának is átadta. GYERTYAFÉNYNÉL New Yorkban a magyar negyed lakói 1977 december J 27-én az esti órákban gyertyás tüntető felvonulást rendez­tek tiltakozásul a Szent Korona kiadásával szemben. A fel­vonuláson egyházi és világi szervezetek vettek részt. • jl> AQ A kettős sorokban felvonuló tüntetők a Magyai Ház épülete elől indultak el, végigmentek a 3. sugárúton és a 86-os utca szakaszain egészen az East River Parkban Evő városházi (polgármesteri) épületig, hogy ott az újamon megválasztott Koch Edward polgármester figyelmét felhív­ják a Szent Korona visszatartásának és a szabad Magyar­­ország számára történő megőrzésének jelentőségére. A tün­tetők a városház előtt elénekelték az amerikai és a magyar himnuszt. A felvonulást a Szent István egyházközség, a Magyar Ház és az Amerikai-Magyar Történelmi Társulat rendezte. A résztvevők érzelmeit és a Szent Koronával kípcsolatos mondanivalóit hangszórókon át Acsay Lázlós dr., i Magyar Ház elnöke és gróf Berchtold Lászlóné juttatta lifejezésre apgol és magyar nyelven. A sajtó és a távolbalátó tudósítói előtt f. Szlezák Imre plébános és Harkay Róbert dr., az egyházközség el­nöke ismertette, hogy New York város magyarága miért ellenezte a Szent Korona kiadását a szovjet megzáílás alatt lévő ország mai rendszerének. TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjeent és még megjelenő részletek könyvalakban való Ienyomsa részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét mé karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kcet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjeleik. Á múlt­ban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát nódosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár IeszAki március 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett lOdoIIárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron kaphatja, 12.50-ért. Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Knyvét, Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyit 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 0.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvt. Név:.................................................................................................... Utca, házszám: .............................................................................. Város: ■ ............................................................................................. Állam: ............................................................Zip Code.................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents