Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)

1978-06-08 / 22. szám

1078. JÜNIUS 8. MAGYAR 3JSÄÖ 5. ÖLÜAt Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) Hívatlan jön és nem megy, hogyha küldik. Szétszóró­dik és mégis összetart. I'. Belefészkel az országok testébe. Láthatatlanul országot szervez magának más népek orszá­gában. Törvényeket teremt túl vagy innen a törvényeken. Tagadja a haza fogalmát és mégis van hazája, amely vele vándorol és vele telepszik meg. Tagadja a többi népek isten-fogalmát, míg maga mindenütt újra építi templomát. Jeruzsálem ledőlt falait siratja és húzza a falakat láthatat­lanjai maga után. Elszigeteltségét panaszolja és titokzatos csatornarendszerrel köti össze végtelen városát, mellyel már beépítette jóformán az egész világot. Az összeköttetések és kapcsolatok megvannak. Különben hogyan lenne lehetsé­ges, hogy a tőke .és a sajtó valamennyiük kezében ugyanegy célt kövessen az egész világon át és minden faji érdek ösz­­szelüktessen a rutén faluban épp úgy, mint New York köze-Í)én? Valakit felmagasztalnak és végigfut a magasztalás a öldgolyón. Valakit tönkre akarnak tenni, megindul a mun­ka, mintha egyetlen kéz igazgatná. Titokzatos homályból jönnek a parancsolatok. Amit a zsidó psziché más népekben kigúnyol és elsorvaszt, azt fa­natikusan ébren tartja önmagában. Anarchiát és lázadást csak másoknak tanít, maga megdöbbentően engedelmeske­dik láthatatlan vezetői irányításának. Mirabeaut Mendelssohn Mózes és szép zsidó asszo­nyok befolyása kísérte a francia forradalom felé. És ott voltak ők Párizs mindeh forradalma mögött. Az 1871-iki kommune vezérsz^Ilemei között megint átsurrannak a his­tórián. De ők csak a lázítás és az uralom óráiban látszanak, a bűnhödők és vértanúk között jóformán soha sincsenek. Párizsból Marx és Frankel Leó is megfutamodott, mikor a bukott kommün után bosszúra készült a visszatérő állam­­hatalom. A török forradalom napjaiban történt, hogy egy zsidó büszkén mondta atyámnak: «— Ezt mi csináljuk, az ifjú török zsidók . . . A portugál forradalom idejéből emlékszem Vascon­­cellos őrgróf, a római portugál követ szavára: — A lisszaboni forradalmat zsidók mozgatják és a sza­badkőművesek. Ma pedig mikor forradalomban vergődik Európa na­gyobbik fele, ott vannak az élen mindenütt, egységes terv szerint. Ilyen tervet hónapok vagy évek alatt szőni és szervezni nem lehet. Hogyan lehetséges hát, hogy a készülődést az emberiség nem vette észre? Hogyan tudta a világátfogó ter­vét elhallgatni annyi temérdek ember, aki a munkása volt? Az előtér könnyelmű és vak, megfizetett vagy gonosz és ostoba nemzeti lárvái sohase tudják, mit takarnak. A hát­tér félelmes rendezői pedig, az emberiségnek ahhoz az egyetlen fajához tartoznak, mely az óvilág tanításaiból nőtt és tud titkot őrizni. Április 10. Báró Jeszenszky Sándor jött át hozzánk. »— Budapestre alig lehet ráismerni. A vendéglők előtt sort állnak az emberek. Sokan már reggel kiülnek a járda szélére, hogy ebédre bejussanak. Jegyet kell váltaniok, ha enni akarnak, mintha színházba mennének. Az étkezés is olyan, mint a színpadokon. Rossz kis adag, sietve kell be­kapni, mert a következő szám már türelmetlenkedik. Árpa­kása, répalevél és füllgdt káposzta . .. ebből áll az étlap. És ezért ácsorognak órák hosszat az emberek és fizetnek ne­vetséges összeget. Éhesen mennek be, éhesen jönnek ki. Támolyognak, betegek az éhségtől. Mindenki lesoványodott. Már csak az új kiváltságos osztály: a népbiztosok ro­konsága, a forradalmi milliomosok és a kormányzótanács külön testőrsége, a terrorlegények élnek jól. Eszembe jutott a Teréz-körúti Batthyány-palota. A kommün első napjaiban megszállta egy csapat terrorista. Azóta övék a nagy szalon, melyben egykor azáleák álltak a szép régi bútorok között, övék valamennyi szoba és minden, amit a szépség szerete­ttben átfinomodott úri nemzedékek gyűjtöttek maguk köré. Vajon kinek ketyeg most Apafi Mihály fejedelem ódon órája? Vajon milyen kezek illetik Batthyány Lajosné nagy ébenfa feszületén az elefántcsont Krisztus képét? Borzon­gató mesék járnak a palotáról. Úgy hírlik, hogy akit oda bevisznek a terroristák, az nem kerül többet elő ... Jeszenszky báró már másról beszélt. <— Legrosszabbul a paloták járnak. Mentői szebbek a termeik, annál piszkosabb népet telepítenek beléjük. A sza­lonokba takaréktűzhelyeket állítanak, kéménycsöveket ve­zetnek a selyemmel bevont falakon. Mosókonyhákat csinál­nak a könyvtárszobákból. Valahogy a Nemzeti Kaszinóra terelődött a szó. <— Hihetetlenül bepiszkolódott az egész ház — mon­dotta Jeszenszky. A könyvtárat, az ezüstöt, minden felsze­relést lefoglaltak. Az egyházi javak likvidáló hivatala tele­pedett oda. Fabeé Oszkár, az egykori piarista pap, onnan rendezi az egyházak kifosztását és a felekezeti vagyonok elkobzását. Onnan uszítja' a vidéki szovjeteket a zárdákra és a püspökségekre. Széchenyi Iángeszéből támadt valamikor a kaszinó, csakúgy, mint a Tudományos Akadémia, a Lánchíd, vagy a Vasi :apu. Nagy tervei között ott állt a kaszinó, hogy ta­lálkozó helyet adjon a magyar összetartásnak, visszhangot a kezdeményezésnek, a gondolatnak és a szépségnek . . . Mi lett belőle? A likvidál ás nem most kezdődött el. Évtizedek óta ott likvidálták a magyar urak Széchenyi ideál­jait. Csakis így történhetett, hogy mikor megrendült alattuk a föld, kevesen gondoltak a mentésre és legtöbben az ajtóra gondoltak, mely a szabadulásba visz. Széchenyi alkotása, a Nemzeti Kaszinó az idők múlása közben politikai boszorkánykonyha, táncterem és kártyaszo­ba lett. És az évnek csak egy napja volt, amelyen ott róla emlékeztek. Ilyenkor valaki az urak közül egy kelyhet emeli és beszédet mondott, de Széchenyi hazaszeretetét és látnoki kínját nem itta ki a kehelyből senki sem. A magyar főurak és főpapok, idegen bevándorlóknak adták bérbe a földjeiket idegen bankárokkal kötöttek üzletet, idegen újságírókkal csi­náltak magyar politikát, idegen fajú ügyvédekre és orvosok­ra bízták a becsületük, a vagyonuk és az egészségük vé­delmét. És az urak nem vették észre, hogy körükből évről­­évre távolodik Széchenyi István szelleme. Jelenlétét nem érezték, mikor futólag egyszer évente a kehellyel hívták és ünnepelték. Pedig ki tudja, nem mondta-e nekik: Miért idéztek? Ha minden plmúlt itt, ami voltam, múljék el tőlem ez a kehely . .. A szürkület lassan belepte az ablakokat. Az óra ütött. Egy darabon elkísértük Jeszenszky bárót, aztán a falu felé indultunk. — Azt az eladó lovat kell megnéznünk a szomszédban —- mondotta Kállay Erzsébet, mikor lekanyarodtunk az or­szágúiról. Kis parasztház udvarán mentünk át. A ház egyked­vűen guggolt a sárban. Soká tartott, míg az asszony elő­került. Várni kell, nincs itthon a gazda. Az asszony széket hozott. Az istálló ajtaján egy férfiember ődöngött ki. Kö­szönt, aztán a tornác lépcsőjére ült. Időnkint lopva felpil­lantott ránk és hallgatagon tovább szívta a pipáját. Vajon mit gondolt magában? Kállay Lenke megszólította.- Hát nem tudni se jót, se rosszat erről az új rendről <— mondotta az ember szűkszavúan, r- Van akinek tetszik, van akinek nem tetszik. Ha igaz, hát meggondolta magát a kormány, száz holdig meg hagyja a földet a gazdáknak és adót se szed érte. — Hirtelen lefelé nézett. A csizmája orrá­val ide-oda tiporta a sarat. Tetszik tűni, mán csak a nagy vagyont veszik el, az igazság miatt. Az országút felől szekérzörgés neszeit át a hűvös le­vegőn. Kállay Erzsébet arrafelé fordult: —- Hallottam, hogy már rekvirálják a lovakat meg a szekereket a vörös hadseregnek . . . Az ember testtartása hirtelen megváltozott. Fenyege­tően kapta fel a fejét és a hangja sötét és dühös volt:-— Csak azt próbálják meg. Leütöm, aki az enyémhez nyúl! . . . Április 11-12. Eötvös Lóránt meghalt. Mindenkor komor és kérlelhe­tetlen ajtócsapódás a halál, de annak aki magyar, soha szörnyűbb nem lehetett, mint most. Elmenni így, a széttépétt rabországból? Elmenni a megalázó aljas emlékkel, nem látva soha többet egy más magyar tavaszt. Nehéz és rossz az élet és talán könnyebb és jobb a halál. De nem most, nem így a mocsárba süllyedő véres roncson, egy nemzet borzasztó alkonyán. Miért nem adott neki végzete még egy évet legalább, vagy néhány hónapot, hogy látta volna felemelkedni meg­csúfolt faját. Egy évet még, egy hónapot neki, aki saját halhatatlanságából szerényen, bőkezűen annyit adott nem­zetének. Gyerek voltam még, mikor tisztelni megtanultam. Atyám tanított meg erre, aki barátja volt. Hajdan régen, a régi Pest egy öreg házában, Emich Gusztáv hazafias kis Athenaeum-nyomdájának épületében, a Ferenciek-terén húzódott meg akkoriban az Eggenberger-féle könyvkereske­dés. Hoffmann Alfréd volt a cég tulajdonosa és boltjában, a fellobbanó magyar tudás új könyvei között találkoztak atyám kortársai, akik az osztrák elnyomás után újraterem­tették az ébredő ország szellemi életét. Az ernyős függő­lámpa világában esténként odasereglő urak vitatkoztak a könyvespolcok tövén. Ott volt közöttük Eötvös Lóránt báró és atyám, Gyulai Pál, Thán Károly, a mester Lotz, Greguss Ágost, a festő-óriás Székely Bertalan, Thanhoffer Lajos, Jókai Mór, Hampel József és a mineralógus Krenner és olykor benézett az öreg úr maga: Arany Jáqos is . .. Sokan voltak a magyar Magyarország magvetői, akik elmentek Eötvös Lóránt előtt. Ö volt az utolsó, aki a mi időnkben még itt maradt. Már évek óta elvonultan élt laboratóriumában és nem volt köre az idegen szellem idegen terjesztői között és nem volt köze hozzájuk, akik ma őt, az emberiség halottját, a prole­­táriátus halottjának nevezik. Egy firenzei délutánra emlékezem. Padre Alfani híres laboratóriumában fogadott és megmutatta a messzinai föld­rengésről fölvett szeizmogrammjait. A kormos hengereken, mint szakadékos vad helyek körvonalainak emelkedései és zuhanásai látszottak a föld messze rengéseinek kísérteties fehér írásai. — Ezt karmolta ki a tű azon a szörnyű éjszakán >■— mondotta az aszott arcú tudós pap, mialatt tragikus doku­mentumait feltárta. Aztán felém fordult: Ön magyar? Ismeri Eötvös Lórántot? Nagy bámulója vagyok: Queli uomo és una gloria della nazione ungherese. Az a férfi dicsősége a magyar nemzetnek ... De, aki ma minálunk látszanak és hallatszanak, ezt mondják, elmúlt ami magyar, elmúlt a nemzet és Eötvös Lóránt a proletáriátus halottja. Ravatalánál a forradalmi kormány nevében vörös zászlók alatt, puha kalapban, szür­ke kabátlan Lukács-Löwinger György népbiztos beszélt. Az Akadémiát, melynek Eötvös egykor elnöke volt, eltiltot­ták koporsója mellől, Berzeviczy Albertnek nem adtak ott helyet. A magyar tudomány képviseletében, vörös jelvény­nyel, Frölich Izidor elvtárs szónokolt. Eötvös Lóránt úri magyar ősök, magyar hagyományo­kat hordozó úri ivadéka volt. De faját búcsúzni nem eresz­tették hozzá koporsója felett. Csalt idegenek szólhattak, az idegen faj, melynek érvényesüléséhez egykor a halott édes­atyja, a liberalizmus nagy ideálistája, báró Eötvös József nyitott magyar nagylelkűséggel kaput. Eötvös Lóránt örök­ségképpen élte tovább atyja liberálizumsának ideáljait. Milyen összeomlásnak kellett a lelkében végbemennie, hogy ő, a zsidóság támogatója, pár nappal halála előtt, meg­­csalódottan, szomorúan odasorozta magát tanúnak a többi későn látó, megrettent magyar Iiberalista mellé és mint azok, tanítványai előtt kimondotta: “A zsidóság az a mé­tely, ami az országot tönkre teszi”. Ök pedig, akiket Eötvös Lóránt mételynek nevezett, halandó, romboló, kicsinyes gyűlöletet proklamálva az al­kotó nagy halhatatlanság felett, mint a proletáriátus ha­lottját temették el azt, aki egy nemzet dicsősége volt. Április 15. Virágvasárnap. Tavasz van. Húsvét jön a tavaszon át és ez a Virágvasámap mégis egészen más, mint volt a többi, mióta visszaemlékezem, Az emberiség évezredes út­ján ötét, üldözött idők járnak vissza a sírjukból. Mintha Iázkegek rémlátása mesélne: Magyarországon üldözik a keretények hitét. Fenyegető veszedelmek kószálnak temp- Iomnk körül. És Kunfi Zsigmond közoktatásügyi népbiz­tos,* vallást cserélgető zsidó, rendeletet ad ki, hogy a pap­­sággymásután három vasárnapon át hirdesse a szószékről a hők előtt, amit ő parancsol. A falu, a közömbös falu ma nem közömbös. Mintha véené, amit el akarnak tőle venni, utána kap és szinte tűiét. Nógrád pántlikás viseletében, ingvállasan, hosszú de?kú pruszlikban, rövid szoknyás lányok, keszkenős asz­­szmyok mennek fölfelé a hegyoldalon. Mögöttük tódul a féi^inép. Elszánt dacosan emelkedik a körmenet. És a hit ere^n túl és túl az imádságon, a körmenettel emelkedik az mberek lelkében az örök magyar: csak azért is! Sokan vanak, az egész falu, még a betegek is. A templomi zász- Ióllassan inognak, egyre magasabban. Egy emelt kereszt be:villan az égbe. A napsütéses kis tér feketén nyüzsgött, tarkán virított a :mplom alatt. Harangoztak. A templomi hidegben töm­­jészag érzett. Az oltárnál húsvéti barkát szentelt a pap. Kállayék mögött belehúzódtam az oratórium homá­lyba. A templom hajóján végesvégig lassan tolongott be a lép. Barázdás öreg arcok, olyanok, mintha felemelt kér­ge, agyondolgozott kezek lennének. Elől kicsi lányok, ki­­kcnényített, elrútított kis figurák álltak sort. Szorosra font Iniuk, mint két pántlikás szarv kunkorodott két oldalt a füük mellett. A lányok zsebkendős imádságos könyv alatt kilüllesztették a hasukat és a szájuk hangtalanul, sebesen mzgott. A túlsó oldalon a fiúk álltak. A mezítlábasok foly­ta cserélgették a lábukat a hideg kövön, felhúzták, melen­­griék a talpukat a másik lábuk fején. Hátulról megtaszított e^yet egy nagyobb fiú. A kicsi visszanézett, de tovább imád­­k<zott és nem nevetett. Még a gyerekek is komolyabbak vol­tat, mint máskor. Magukba szálltabb embereket még nem látam együtt soha. Valahol a magasban Iélegzetvesztve vergődött a gre­goriánus harmóniákkal a szegény íalusi orgona. A mozdu­ltján templomi zászlók alól leltörtek az emberi hangok. Egyik magasan járt, a másik mélyen. Hamisan, gyámolta- Itnul és mégis meghatón szállt az ősi liturgikus dallam, e:redéves Virágvasárnapok gyászoló éneke: “. .. és az Ember Fiát elárulják, hogy megfeszítsék . .. A sokszor hallott szavak most döngve hullottak a szí­vemre. Vakító világosság lett az értelmükből és éreztem, logy ez a Virágvasárnap nem emlékezés, de sötét történés. Uj Golgotára indul Krisztus itt a földön. • A templomban csak siránkozott tovább a Passió pa­naszos, ősrégi dallama: “. . . Arcára köptek, ökleikkel ütötték, mások pedig arcul verték őt, mondván: Találd el, Krisztus, kicsoda az, aki téged megütött? És mintha egyet gondolt volna a templom, csodálatos Lorzadásban éreztünk mind: Ugyanazok, megint ugyanazok ütik, akik kétezer év előtt ütötték. “...És mikor vádolták, semmit sem felelt. ..” Szinte ijedt kötelességben ismételték az Evangélium­ból az énekes hangok a zsidók kiáltását: Feszítsd meg! Feszítsd meg!... És felmorajlott a szózat, amellyel egykor a jeruzsálemi nép vállalta az ítéletet: “.. . Az ő vére mirajtunk és a mi fiainkon . . . Egy pillanatra csend lett, mintha az emberek utána néztek volna a szörnyű tehernek, melyet a hangok vittek. Aztán szinte messziről, révedezett vissza a dallam önma­gához: “. .. és elvitték őt, hogy megfeszítsék ...” Az orgona, mint egy roskatag öreg pásztor összeterelte ,a nyájat, összeterelte az elkószáló hangokat. A nyáj össze­futott a pásztor köré és a templomi népből olyan kétség­­beesetten tört ki a kiáltás, mint ezen a mi magyar földün­kön talán soha eddig: “. . . Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Sápadt arccal, szívszaggatóan kiáltották az emberek és abban a pillanatban Krisztus minden ember volt és Krisztus szava minden ember szava lett. Rég elhangzott a kiáltás és mégis ott maradt, mint egy sebesülés. A templomkapu kinyílt a falban és hirtelen beáradt a külső napsütés. Kifelé pedig áradt az utolsó kö­nyörgés, a magyar katolicizmus százados éneke. Szállt, emelkedett, belevegyült a tavaszba és napkelet ritmusával, napnyugat hitével megostromolta a végtelenség kék egét: Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk! Nagy Ínségben lévén, így szólít meg hazánk: Magyarországról, romlott hazánkról, Ne feledkezzél meg szegény magyarokról.. . Április 14. Mostanában sokszor megtörténik, hogy a gondolatok egyszerre megállnak a fejemben és nem mernek haladni. Olyan ez, mint mikor valaki eltéved sötét éjjel ismeretlen tájon. Órákon át nem mer mozdulni. Egy helyben áll. Csak áll a sötétben és mert ki tudja, hol mered szakadék és várja, hogy talán mégis megvirrad. De nem virrad és a félelem növekszik és elbillen tőle az értelem. Köröskörül sötétben gyötrődik egész Magyarország. Akik régen összetartoztunk, már nem tudunk egymásról semmit. A szétszakított ország darabjai külön-külön vonag­­lanak. Mi történik Erdélyben? A Felföldön, a Délvidéken, a Dunántúl vagy Budapesten? A sötétségből csak össze­omlások tébolyító robaja morajlik szüntelen. De hogy hol zuhan és mi omlik, azt nem tudni. Aztán egyszerre.. . lopva Kozzák a suttogások a híreket: Az egész ország omlik! Erdélyben és a Délvidéken botoznak az oláhok és a szer­­bek. A belföldön megtöltik a börtönöket a csehek. Mindent üldöznek és büntetnek, ami magyar. És mégis jobb ma ott a szörnyű élet, mint itt a vörös roncson, mert az ottani ke­serves életből lehet feltámadás, ami pedig itt van, abból, ha folytatódik, csakis halál lehet. Budapesten és ezen a vele szakadt részen akasztani készülnek a zsarnokok. Az első napon integritást, kenyeret, békét és szabad­ságot ígértek. Ma csúfolódva nevetnek az integritás felett. Kenyér helyett éhséget adtak. Béke helyett vörös hadsere­get. Elvétve már fel-felhördülnek a megcsaltak. A hazug­ság mint kormányzati eszköz mindig csak átmenet lehet, utána vagy az igazságnak, vagy a terrornak kell követkéz-. nie. Igazság jön-e vagy terror? így már nem tarthat sokál..* Hányszor is mondtuk ezt? Ekkor vettem észre, hogy a tekintetem, mintha naptár­ba nézne, kinéz a kertbe az ablakon. Mikor otthonról ide jöttem, szinte tél volt. Olykor havazott és a tar gallyak feketék voltak a hideg ég alatt. Aztán egy napon, mint egy félre fújt fáklyaláng lobbant fel a domb tetején a hold sar­lója és zöld felhők lepték el a bokrokat. Azóta fiatal lomb lett a zöld felhőkből és túl a dombon a harangláb felett már kerek vörös lámpát emel magának az éjszaka. Sok nap múlt. Annyi idő, hogy közben megtelt a hold ... Április 15-ikére virradó éjjel. A kályhában leégett a zsarátnok. Sokáig figyeltem. Most már összedőlt. De azért hideg van. Soha se volt még ilyen hideg. És én itt ülök és írok, pedig semmi értelme sincs. Különben mégis . . . Hiszen nem másnak írok, nem azért, hogy megmaradjon, csak magamnak, hogy könnyebb legyen. Ma este Kiss Károly ide érkezeit. A rendőrségről sző- . kött, hogy hírt hozhasson. ^ Csak most képzelem, vagy már azelőtt is éreztem, hogy így lesz? Valami készülődött felém. És nap-nap után köze­lebb rémlett elkerülhetetlenül. A többiek esténként a húsvéti ünnepekről beszéltek maguk között. Nem szóltam közbe, én hangom kimaradt a beszédből és ez olyan szomorú és_ magányos volt, mintha valahogyan kívül állnék és nem tartoznám többé oda. Vannak előérzetek. Most már itt sem szabad marad­nőm. Mindenki alszik. És én felém mégis jön valaki. Abból jön, ami már elmaradt. Messze magam mögött hagyott régi önmagam jön utánam futva, lihegő, névtelen gyerek­kínnal. Egyszerre utolér és nincs többé mögöttem, már én vagyok. Sajátságosán, riadtan hallottam a saját hangomat a régi, szegény gyerek, aki ha bajban van, ha bántják, ha­be leg, hátra csukló fejjel hívja az anyját. Öt hívtam nagy* magányos nyomorúságomban, őt, az egyetlent, akinek a fáj­dalmam jobban fáj, mint nekem. Az ablakrácson át most egy ideig a holdat kellett néz­nem. Úgy ugatnak a falusi kutyák! Össze akarom szedni az eszemet. Talán fel tudom írni, ami történt. Magyarország minden talpalatnyi földjén hontalan és üldözött ma, aki magyar. És aki küzdeni mert az új hatal­masok ellen, annak az életét kiadják aljas vértszaglászó kó­péiknak. Én küzdöttem ellenük és most kiadták az életemet. Egy Mikulik nevű félszemű terroristának soroztak a munkakörébe, akit Cyclopsnak hívnak a többiek. Soha sem hallottam eddig róla. Állítólag Mátyásföldön harácsol és az ottani repülőtelepnek a teljhatalmú diktátora. Szamuelly azt mondta róla: Olyan kegyetlen, hogy ellene még ő sem tehet semmit. Ezt a félszemű emberállatot bízták meg, hogy végezzen velem. Ö maga mondta: “El kell tennem láb alól ...” És mostantól kezdve az életem attól függ, el bí­rom-e kerülni vagy lalákozom-e vele? . . . Kívüle egy másik is kerestet. Annak sem hallottam eddig a nevét. Az újon­nan felállított politikai nyomozó-osztálynak a főnöke, Sza­muelly barátja, Corvin Ottónak hívják, de az igazi neve Kiéin. Egy púpos kis zsidó. Ezelőtt bankhivatalnok volt. Most magyar életek és halál ok ura. Keresnek. .. Csodála­tos kínlódást okoz ez a gondolat. Lassan csúful egy kéz tapogat az ember körül és meg akarja fogni. .. Most már eszembe jut, ez a kéz rémlik körültem szün­telen, mióta Kiss Károly elmondta, hogy keresnek. Hű barát. Milyen sápadt volt és nem nézett reám és egészen halkan beszélt. Mikor Kiss Károly kocsija megállt az oszlopos al áhajtó alatt, Kállay Lenke messziről kiáltotta felé: Jó hírt hozott? ^ Majd ha egyedül leszünk. És mikor senki se hall­hatta, elmondta, milyen hírt hozott. Világosan emlékszem, hogy bólintottam és csodálkoz­tam, hogy bólintok. Anyámat kihallgatták . . . Nyolc fegyveres vörös katona állta körül a hűvösvölgyi házat. Közben a detektívek külön­­külön vallattak odabenn mindenkit. Két óra hosszat tartott. Eenyegetődztek, mondták, hogy a tagadás hiába való, már nyomon vannak, úgyis tudják, hol vagyok. — Folytatjuk — TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra terveztük a megjelenteté­sét. A januárban történt Iábtörés azonban ezt a tervet kés­lelteti és kb. május második felére készül el a második kötet kötése. Elnézést kérünk a senkitől sem óhajtott akadály miatt! A múltban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát , módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz. a Aki május 51-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 * dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a » rendes áron kaphatja, 12.50-ért. ^ » i Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét. \ > * Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. * Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. * Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. * Név:...........................................................................................................í % Utca, házszám: ................................................................................ Város: ................................................................................................. ‘ Állam:...........................................................Zip Cede................

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents