Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-04-27 / 16. szám
1978. ÁPRILIS 27. MAGYAR ÜJSÄÖ 5. OLDAL Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV (Folytatás) t Egy magányos autó tülkölt az éjszakában. A Mária Terézia-laktanya felől sortüzek hangzottak. Halkan, bogy zajt ne üssek, járkálni kezdtem a gyerekszobában. A játékok között könyvek feküdtek. Képes könyvek, színes állatok, nagy furcsa ÁBC-ék. Megnéztem mindegyiket külön. Es ekkor egy elnyűtt, sokat forgatott mesekönyv akadt a kezembe. Visszaültem az ágyam szélére. A könyv kinyílt. Szünidők, régi vasárnapok, szelíd kis gyerekbetegségek suhantak el előttem. Valaki csittítgat, csókol, nyugtat és félbangon olvas az ágy mellett és cirógatja a homlokomat. Anyám .. . Gyorsan fordultak a lapok. És amit nem tudott volna a forradalmas éjszakán se Goethe, se Arany, se Dante, se Kant, megfogta és elvonta a gondolataimat a gyerekek, a betegek, a szenvedők tündérvigasztalója, az örök irgalmas mese. Március 23-án. Ügy rémlik, mintha szörnyű régen lenne már minden így, pedig csak tegnapelőtt kezdődött. Két nap előtt volt az iszonyú magyar Nagy-Péntek. És ma vasárnap van. De nem húsvétvasámap. A feltámadás itt elmaradt és a sírásók röhögve ülnek a síron. Valahol, egy templomban harangoznak. A többiek elmentek misére. Engem fogva tartott a testvérem üzenete. Az újság megint ott feküdt az asztalon. Nagy fekete betűkkel lármázott a papiroson Kun Béla kiáltványa a világ proletáriátusához: Mindenkihez . Gyűlöletre lázító, forradalmi gyújtogatás. És a harang régiesen, halkan a szeretetről bongott a tetők felett. Arra fent valahol a levegőn át, ott rohanhatott át gyűrűzve a távolságokon Magyarország szégyenének és szerencsétlenségének a szikratávirata. És ott jött visszafelé Moszkvából a diadalittas válasz. A “Népszava” közli: “Ma délután 5 órakor a Magyar Tanácsköztársaság a csepeli szikratéviró állomás útján érintkezésbe lépett az Orosz Tanácsköztársasággal, r— A Magyar Tanácsköztársaság kéri Lenin elvtársat a távirókészülékhez. Moszkva húsz perc múlva jelentkezett: »— Lenin a készüléknél. Kérem Kun Béla elvtársat a készülékhez. — De Kun Béla a népbiztosok ülésén volt. A csepeli állomásról egy másik elv társ felelt: — A magyar proletáriátus tegnap éjszaka az egész államhatalmat meghódította, bevezette a proletáriátus diktatúráját és üdvözli önt, mint a nemzetközi proletáriátus vezérét. A szociáldemokraták pártja a kommunisták álláspontjára helyezkedett, a két párt egyesült. Magyarországi Szocialista Pártnak nevezzük magunkat. Kérünk e tekintetben utasításokat. Kun Béla a külügyek népbiztosa. A Magyar Tanácsköztársaság felajánlja az orosz szovjetkormány nak a véd- és dacszövetséget. Fegyverrel kezünkben fordulunk szembe a proletáriátus valamennyi ellenségével és kérünk azonnali értesítést a katonai helyzetről. Aztán este 9 óra tíz perckor Moszkva újból jelentkezett * Itt Lenin. . . Őszinte üdvözletem a Magyar Tanácsköztársaság proletárkormányának és főleg Kun Béla elvtársnak. Üzenetüket éppen most közöltem a bolseviki Oroszország kommunista pártjának kongresszusával. Mérhetetlen lelkesedés... amilyen gyorsan csak lehetséges... közölni fogjuk a katonai helyzetről szóló jelentést. Okvetlenül szükséges állandó drótnélküli távirati összeköttetés Budapest és Moszkva között. Kommunista üdvözlettel és kézszorítással Lenin. Itt Lenin . .. Szörnyű hangzása van ennek a két szónak. És mögötte bármilyen szavak is hangzottak, mégis halálsápadt csend következik. Itt Lenin. . . Most már itt van, oldalt hajló kopasz fejével, a megfagyott félmosollyal széles szája felett. Apró kalmük szeme nézése terjed, nagy orrlyukai tágan mozognak, mintha vért szimatolnának. Itt Lenin . . . És Trockij is itt van, a bestiális kegyetlen arc fölénk hajlik, a szája széles lesz, állán mozog a vörös szakáll. A többi orosz zsidó zsarnok is itt van és véres kezük int. Már parancsolnak. Magyarországi helytartóik engedelmeskedni J fognak, mi pedig meghalunk vagy élünk, úgy, ahogy ők , akarják és rendelik. I Béla öcsém jött be a szobába. Tőle tudtam meg, hogy haza többé nem mehetek. Sebesen, idegesen beszélte, hogy tegnap este, mikor anyánkhoz ment, a sötét utcában hirtelen kigyulladtak egy nagy gépkocsi lámpái. Az autó a szomszéd sarokház előtt állt, pedig annak nincs kapuja a Kőfaragó-utcában. Az automobilban három ember ült. Leugráltak és figyelték, ki megy be hozzánk a kapun. — Anyánk házvezetőnője »—> mondotta testvérem — ma délután odajárt. Valószínűleg ő jelentette fel, hogy elmentél. Alig hogy visszatért, megállt az automobil is a ház előtt. Téged kerestek. Fel akartak menni a lakásba. Erőszakoskodtak, bogy ők a rendőrségtől jöttek. Veled van dolguk. A házmester mondta nekik, hogy elutaztál és hirteden becsapta a kaput. A gépkocsi azért ott maradt és szemmel tartotta a házat. Az emberek csak virradattal mentek el, addig várták, hogy haza gyere. Mialatt ezt elmondta, olyan sajátságos érzésem támadt, mintha lassan, csúful egy kéz tapogatott volna körülöttem a levegőben, meg akart fogni, de nem ért el. Mellém nyúlt... Itt Lenin .. . hát itt vaní Testvérem a saját gondolatait követte: <— Zsigmondyéknál nem maradhatsz. Most már haza se mehetsz. Mondták a házmesternek, hogy ma érted mennek. Anyám arcát láttam és kék szemében a múlt esti üldözött, szegény tekintetet. Borzasztó lenne neki, ha előtte fognának el. De hát akkor?.. . Hiszen tenni akarnék valamit Bethlen István grófnak is üzentem ma reggel. Már nem találták a lakásán. Akit kerestek, eltűnt. A szálak szétszakadnak. Mihez kezdjek? Az asszonyok egymagukban most keveset tehetnek. Nem vettem észre, mikor Kiss Károly benyitott. Néhány nap múlva már csak szakszervezeti igazolvánnyal szabad utazni. Rábeszélt, menjek innen, amíg lehet. Kállayék ma lemaradtak a vonatról a nagy zsúfoltságban. Holnap indulnak. Megint üzenték, utazzam velük. Tétováztam. De hiszen csak pár napról lehet szó ... Mikor magamra maradtam, levelet írtam anyámnak. Megíitam, hogy még nem tudom hová, de holnap elmegyek és kértem, töltsük ma együtt az estét. Soha még nem voltak ilyen hosszúak az órák a világon. Mire egészen besötétedett, kiszöktem a házból. Hideg szél fújt a néptelen utcákban. A fáradt város már megint megalkudott és tűrt. Csak a plakátok beszéltek. Nagy lepedők lapadtak a falakon. És mindenütt ugyanazok a szavak: Proletár. .. Diktatúra . .. Proletár ... A bezúzott lámpákba ■:enki sem tett üveget. Szemét hevert a gyalogjárón. Napok óta nem seperték az utcákat. A lépcsőház sötét volt Mária testvérem szalonjában egyetlen villanykörte égett. És ott, a szűkös világosságban viszontláttam anyámat. Megdöbbentem. Ügy rémlett, mintha kisebb lett volna, mint máskor. Mióta elváltunk, feltűnően lesoványodott az arca. Miattam aggódott-e? Én vagyok az oka? Soha sem éreztem vele szemben olyan meghatottságot, mint abban a pillanatban. Pedig egészen nyugodtnak látszott és egyszer nevetett is jó tiszta nevetésével. Mindenről beszéltünk, csak arról nem esett szó, hogy holnap nem leszek többé közöttük. A gyerekek szinte vígak voltak. A fiatalok a szegletben beszélgettek maguk között. A valóság csúnya hátterén a fiatalság és az élet találkozása: egy szép kis halk regény. Az órák olyan irgalmasak és jók voltak, hogy olykor elhittem, a boldog Régen néz vissza utólszor, mielőtt elmenne tőlünk. <— Legfeljebb egy két hétig tart, mondotta valamelyikünk a szüntelen vigasztalót. — Vyx alezredes lecsukták, egy angol tisztet elpáholtak az utcán. Ezt talán mégse vágják zsebre a nagyhatalmak . . . — Lehetetlen, hogy az: antant eltűrje Magyarországon a bolsevizmust. LTtimátumokat tudott küldözni demarkációs vonalakért, hogy az oláhok és a többiek kényelmesebben rabolhassanak, most még inkább fel fog lépni, mikor a saját érdekéről van szó. Ne számítsunk mi másra, csak magunkra, mondotta a sógorom. Az antant-hatalmak juttattak idáig. Az egyik fiatal Eperjessy közbeszólt: «— Ezért tetszik sok elkeseredett embernek, hogy a kommunisták ujjat húznak a hatalmakkal. És aztán ki tudja, a területi integritás ... i—> Ne várjon senki jót ezektől, — mondottam <—■ lehetnek a kommunizmus tanainak hirdetői között idealisták, de a megvalósításra csak gazemberek vállalkoznak. Mert a kommunizmus lehetetlenséget akar i— a természettel pedig hiába száll harcba az ember. Anyám arcára tévedt megint a szemem. Kínzó fájdalomban ismét láttam rajta a változást. Ki a megmondhatója, mennyit szenvedett? Ő maga sohasem fogja megmondani. És olyan szép és nagy volt ebben az ő hallgatásában a lelke. Nem, soha sem fog szemrehányást tenni, hogy veszedelmes munkámmal elvettem tőle az egyetlent, ami számára megmaradhatott volna: kis otthona, öreg élete nyugalmát. És ha jönni fognak és kutatnak az elhagyott szobákban, nem leszek mellette. Talán szűkölködni fog. Talán élelem sem lesz a házban. Talán elszedik tőle, amin csüng',; ami régen az övé. És én nem maradhatok vele, én, aki mindig vele voltam. Van-e erre joguk az embereknek? Valaki váratlanul kérdezte, eldöntöttem-e már, hová megyek? Fogadjam el Kállayék meghívását, menjek Nógrádba, szökjem át valahogy az Ipolyon és Pozsonyon át próbáljak kijutni külföldre. <— De tudják-e Kállayék, mit jelent ma ez a meghívás? ,—■ Csak abban az esetben lehet elfogadnod! —< mondotta anyám. ,—- Bárhová mégy is, nyomozóid félrevezetésére írj haza egy levelet, —< mondta sógorom, és adasd fel más vidéken. Anyám felállt: Most már mennünk kell. A szívemben egy pillanatra bénultan akadt meg a vér. Ö pedig emelve tartotta a fejét és nem volt könny a szemében. Csak mikor a lépcsőn levezettem, vettem észre, hogy jobban támaszkodik, mint különben. Ki fogja vezetni ezután? Unokaöcsém, Eperjessy Sándor kísért haza. Kértem, foglalja el a szobámat, maradjon anyámmal, különben nem tudok elmenni tőié. <—< Miattam ne aggódj mondotta anyám. — És vissza ne gyere hozzám, amíg nyiltan és biztonságban nem jöhetsz. Considering College? Consider WASHTENAW COMMUNITY COLLEGE Whether you’re a high school graduate or high school dropout — a Veteran — a housewife — a senior citizen — we have something for you. Occupational Courses and Programs College Transfer courses and programs Black Studies Womens Studies Personal Enrichment Courses Tuition per Credit Hour: $14.00 - In-district $28.00 - Out-State, Michigan resident SPECIAL COUNSELING CENTERS FOR VETERANS For Further Information, Call 973-3640 SZÖRNYŰ DOLOG! A gróf az állatkertben megáll egy ketrecnél. Megkérdezi az egyik őrt: <—• Mondja, kérem, mik ezek a furcsa állatok? i—' Ezek kenguruk, uram! — mondja az őr, Ausztrália benszülöttei . . . ' Szörnyű dolog! —- kiált fel a gróf. r— A testvérem egy év előtt egy ausztráliaihoz ment férjhez . . . 1 NEM ÉRDEMES ■—■ Kérlek, Arisztid, — mondja Agenor. Meg tudod nekem mondani, hogy mennyi pénz van a kezemben. Ha megmondod, tied a három korona .. . Arisztid hosszasan elgondolkodik. azután lemondó kézmozdulattal mondja: <—> Ugyan kérlek, csak nem fogom három koronáért a fejemet törni? MEGTÖRTÉNT Az üzletvezető bizalmasan megkérdi a pincért: —< Mit írt a kedves vendég a panaszkönyvbg? <—> A világon semmit, Csak a vagdalt-pecsenyét rakta a lapok közé. Ismertem őt, mióta gondolkozni megtanultam. És mégis ezen az estén ismertem meg igazán. Egyszerre felfogtam ezt a csodálatos, megható szívet, amely kész volt szeretettel be tölteni valamennyi életet, amelyet ő adott, szeretettel, halkan végig az utolsóig. Most fogtam fel azt a szívet, amely soha se kért és mindig adott. Soha se beszélt magáról és mindenkit meghallgatott. Dédelgető szava nem volt, a levegőbe csókolt és nem látszott a karja ölelő mozdulata. Belül maradt a mozdulat, de a láthatatlan mélyben min dig ölelt, többet, szebben, mint a karok ölelnek. És mialatt az éjszakai utcákon át egymás mellett mentünk a szomorú rövid úton, egyszerre érezni kezdtem, hogy ha ez a szív egy napon nem fog többé dobogni, akkortól kezdve akadozni fog az én szívem is. Már elhaladtunk a ház előtt, amely menedéket adott. Azt hittem, anyám nem veszi észre. Ügy megszokta, hogy mindig vele menjek haza. Aztán váratlanul me gállt és mint ünnepkor szokta, magához vonta a fejemet és félig a levegőben hirtelen megcsókolt. —* Na, Isten megáldjon. A keze után nyúltam, de nem tudtam elfogni. Már ment elfele tőlem és egyszerre nem láttam többé a sötétben. Csak a lépése hangzott még vissza az üres utcából. A kedves, furcsa lépés, mintha egyik lábát húzta volna egy kissé. Aztán már ez sem hallatszott többé. Nagy és kifosztott lett a csend. Szegény, hangtalan zokogást éreztem a mellemben és egy könnybe elmerült a világ. Március 24 -én Virradt. Olyan szürkén virrad a szerencsétlen város felett, mintha piszokból vergődött volna elő a derengés. : Kinyitottam az ablakot. A söpretlen, szennyes utcákban csak a reggel tapogatódzott az ablakok üvegén. Kihajoltam a j párkány felett. A Sándor-téren két katona jött át. Az em- i berek furcsán tántorogtak. A proletárdiktatúra vívmánya: | alkoholtilalom . . . Mikor visszafordultam, megakadt a szemem. Az ágyam í végében ott állt utazótáskám. Tegnap csomagolta be anyám és úgy lopták ki a házból, hogy a besúgó cseléd ne lássa, j Most már itt volt a táska és várt. Mellé ültem és én is várni kezdtem. Nagysokára neszelés hallatszott a házban. Egyszerre gyorsabban kezdett múlni az idő. Aztán nem emlékszem, mi történt. Zsigmondy Mihály felváltotta a pénzemet: Csak akkor vettem észre, hogy milyen nagyon kevés. Ezerhatszáz korona. Még egyszer megszámoltam, de ekkor sem lett több belőle. Anyám akart adni. Hirtelen jött minden. Kevés pénzünk volt otthon és ami volt, azt nem bírtam volna elvinni tőle. Már szerettem volna megállítani az időt. De a kocsi odalenn várt az ablak alatt és a táskámat vitték lefelé a lépcsőn. Amint a folyosóról visszaintettem, Zsigmondyné kihajolt az ajtón, amely oly barátian nyílt meg előttem és a szeme tele volt könnyel. Csak mikor a kocsiban ültünk, eszméltem rá, talán nem is lett volna szabad elfogadnom, hogy Zsigmondy kísérjen. Hátha bajba keverem? . . . De ő olyan egyszerűen és szépen adta ezt a kíséretet, el kellett fogadnom és nem szóltam róla többet. Borús, halvány nap világított a város felett. A boltok véges-végig zárva voltak. A házakon kis vörös zászló kát fújt féloldalra a hideg szél. Gondtelt arcok tűntek el a döcögő kocsiablak mellett. A gyalogjárón fekete tömeg ácsorgóit egy hentesüzlet előtt. A régi cégtáblán szépen festett sódarok és szalámirudak látszottak, mint praehisztórikus valószínűtlen dolgok. A kirakat egészen üres volt. Odébb egy péküzlet is nyitva állt. Az ajtaja mellett fatáblák függtek. Gyönyörű kalácsok, kenyerek, zsemlyék voltak rápingálva. Ez is úgy hatott, mint valami múzeumi kép, mint elmúlt dolgok festménye és az ember hirtelen éhséget érezett. Plakátok. . . vörös plakátok. De benn az üzletben nem volt áru. Rosszkedvű asszonyok kullogtak el a fal mentén. .—- Vörös Üjság! . . . Süvített egy ökölnyi rikkancs. »— Ifjú Proletár!... És Ióbálta az újságot a levegőben. Kevesen vásároltak lapot. Az emberek felhúzott vállal jártak, mintha ütésektől féltek volna. Ez hát a diadalmas forradalmi város? Ez a szomorú, mosdatlan, ijedt háztömeg, garmadába rakott szemetesládái között? Ez hát a mámorban úszó beteljesülés, amelyért Magyarországnak az életével kellett fizetnie? Egy város, amelynek megállították a gyárait és bezárták a boltjait, melyekben nem dolgoznak többé? Egy város, amelyben már csak két gondolat él: Mindent elvesznek tőlem — és: Minden a miénk! A Keleti pályaudvar képe olyan volt mint egy fullasztó lidércnyomás. A falain ocsmány rajzok és szennyes firkálások látszottak. Söprés helyett fűrészport hintettek a szennyre. Az arasznyi piszokban gépfegyverek meredeztek, zsíros papirosok hemperegtek a porban, széttiport ürülékek kenődtek szét a gyalogjáró közepén. Az emberbűzös levegőben egymást gázolva tülekedett a durva, türelmetlen tömeg. Mialatt Zsigmondy Mihály megváltotta a jegyemet, figyel ni kezdtem az embereket. Sokan lesütötték a szemüket, mintha így akartak volna elbújni. Ezek szöktek. Trágár káromkodás hallatszott. Egy tengerészforma ember poggyászokat vizsgált a kijárat előtt és minduntalan a zsebebe dugott valamit. Kállay Erzsébetet láttam messziről. Ő is látott, de nem köszöntünk egymásnak. Aztán Mária testvérem állt mellettem. Sápadt volt és csak a szemével intett. Kiss Károly jött felém a tömegen át: — Rövid ideig fog tartani a kirándulás. Közben majd viszek ki híreket. Az újságos bódé mellett mentem el. Csupa Vörös Üjság, Népszava, Ifjú Proletár. És a Munkás Könyvtár rózsaszín, kék füzetei. A váróterem tolongásában magamhoz öleltem a testvéremet. <— Isten áldja, Zsigmondy! — És megszorítottam Kiss Károly kezét. Már kinn voltam a peronon. Soká kellett mennem. Aztán meghúzódtam egy szakasz szegletében. A vonat indulása késett. Alakok mozogtak a vagon folyosóján. Egy köpcös ember felrántotta a kocsi ajtaját. Benézett, mintha keresne valakit. Akaratlanul lesütöttem a szememet, úgy mint azok, akik el akarnak bújni. Egyszerre megmozdult egy oszlop odakinn az ablak előtt. Már másik jött és az is elment. Egy raktárépület is benézett és elmaradt. A kerekek zökkentek a váltóknál. Hirtelen világosabb lett a fülkében. Kiértünk a nyílt pályára. A vonat ment előre el és már mögöttem volt a város népbiztosaival, rendőrségével, fegyházaival, börtöneivel. ,, szabad voltam. Csak egy pillanatig fogtam ezt fel, majd ismét elmoódott az öntudatomban. Valaminő jó fáradtság lepett meg. ” Odakinn távíródrótok emelkedtek, aztán egy pózna következett és visszarántotta a huzalokat, megint emelkedtek, megint egy pózna. Csak most vettem észre, hogy a szakaszban emberek ülnek. Minden helyen szemközt ült valaki, egy • tiszt, akinek a rangjelzését letépték. Három csillag nyoma látszott a gallérján. Csukaszürke lovassági sapkájába \örös virág volt tűzve. Budapest elmaradt. A tiszt levette a sepkáját és kidobta a vörös virágot az ablakon. Egy öreg aszszonyság ijedten nézett rá és elhúzódott mellőle. Áz aszonyság férje tüntetőén viselte a vörös embert a gomblyukban. Félni látszottak mind a ketten. Szemközt jól öltözött rr kuporgott. Orrát belefúrta valami füzetbe, amit spanyolnak tartott az arca elé. Odapillantottam: Munkás Könytár. A‘ füzet címlapján egy élire állított könyv képe látszp: és e félig nyitott fekete könyvnek lapjai közül borzas, mztelen munkás ugrott elő, kezében égő lámpást emelve. V asszínuleg ebben a lámpásban hozta ki a könyvből a világeságotf Erőltettem a szememet: ‘‘A kommunizmus alapelve’, Engels Frigyes, fordította: Garami Ernő. Most olvassa! Dühbe jöttem. Mért nem olvsta el régen? Miért nem olvasták mind, akik ma szenvedek és félnek. Miért nem féltek már azelőtt? Hiszen midez itt volt közöttünk. Ezer és ezer nyomtatványban és ernbri akaratban. A kis füzetek régen munkálkodnak és ess azért voltak rózsaszínűek, mert még nem mertek kívülrő is vörösek lenni. A rabszolgát egyszer és mindenkorra adjál’el — mondja a könyv. A proletárnak napról-napra ésórárólórára újonnan kell eladnia magát... A rabszolgt akkor szabadítja fel önmagát, ha a rabszolgaság viszonylati szünteti meg. A proletár csak akkor szabadítja meg önm^át, ha a magántulajdont általában megszünteti. Ez csaki; forradalmi úton történhetik meg . A szocialista forradaomban pedig megszűnik a család, a haza és a vallás .. . — folytatjuk TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása folyamatban van, és kb. húsvétra terveztük a megjelentetését. A januárban történt lábtörés azonban ezt a tervet késlelteti és kb. május második felére készül el a második kötet kötése. Elnézést kérünk a senkitől sem óhajtott akadály miatt! A múltban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz. Aki május 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a 1 rendes áron kaphatja, 12.50-ért. f Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név........................................................................................................... Utca, házszám: .................................................................<i............ Város: ................................................................................................... Állam: .. • • .................. ..................... Zip Cöde * • • ® "
