Magyar Újság, 1978 (68. évfolyam, 1-50. szám)
1978-01-12 / 2. szám
1978. JANUÁR 12. MAGYAR ÚJSÁG E.üWm Tormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV — Folytatás —■ Február 9. És csakugyan megtudták. Mamárább történt, mintsem gondoltam. Levelem a rendőri nyomozó osztályról a szocialista párttitkárgúg kezébe került és eljutott Pogány Józsefhez. Biztos értesítést kaptam. Ma délután felkeresett valaki. Megkért, ne enflítsem a nevét sóba és figyelmeztetett: legyek óvatos, szemmel tartanak, kihallgatják a telefonomat. Á városban egyre új házkutatásokat rendelnek el. Sokakat; letartóztatnak. Másokkal együtt elfogták az Ébredő Magerők egyik vezérét, a hadügyminisztérium néhány emberét,. az ország területi épségének védelmére alakult titkos karhatalmak szervezőit és elfogták Sztankay Béláné Ivády Antóniát, az ellenforradalom egyik legbátrabb asszonyát. A kő, amelyet a fehérvári megyegyűlés elvetett, egyre szélesebb gyűrűket ver. Nem ^nnak szánták, ami lett, de a hazafias megyegyűlés kürtszava öntudatlanul csakugyan riadój fújt a kormány számára. Felnyitotta a szemét. Figyelmét" a fővárosi nemzeti szervezkedésére és az ellenforradalom várára, a Dunántúlra és egyik legbátrabb vezérére, gróf Mikes Jánosra terelte. A kormány azzal az ürüggyel, hogy Mikes a szombathelyi püspökség vagyonát ellenforradalmi célokra pocsékolja, suttyomban vizsgálatot indított ellene.; Közöltem vele, amit megtudtam, kértem, ne mozduljon el egyházmegyéjéből, mert Budapesten esetleg elfogják. i— TNe aggódjék miattam, nem hagyom én magamat elfogatni. Elszánt volt és nyugodt. Egy hazafias szerzetes. Bangha Béla jezsuita atya ellen is új életre kapott ekkor a destrukció gyűlölete, mely őt már az októberi forradalom idején halálra ítélte. Mindig emlékezni fogok első talákozásunkra. Nem régen történt, egy fontos? küldetésben mentém hozzá. Lucskos, szürke januári napfolt. Esteiedéit és Bangha az Apostol-nyomda épületébe^, fenn, harmademeleti kis szobájában fogadott. Az alacsony mennyezet alatt, hosszú, fekete reverendájában feltűnően magasnak és soványnak látszott. Ezüsttel kevert sötéf haja alatt okos és erős volt a homloka, rövidre szabott aszkéta-arcából tiszta, éles szeme fürkészően nézett rám. 2Az országrombolók táborában kevés embert gyűlölnek jobhián. mint őt: a keresztény magyar sajtó megteremtésén nála céltudatosabba^ és szívósabban nem dolgozott senki sem. A sajtó, mily valamikor Magyarországon Kossuth Lajos és Deák Ferenc nemes szellemének hordozója volt, az utolsó harminc év alatt jóformán teljesen az idegen faj deswuktív kezébe került. Bangha látta ennek a faji monopólipmfaak rettentő veszélyeit. Vagy egy évtized előtt, felhív«! rá a dúsgazdag magyar főpapság és főnemesség figyelmét és javasolta, hogy vagyonuk tíz százalékát áldozzák fel a keresztény magyar sajtó megteremtésére. Ha akkor rne <Äiläk; yolna őt, Károlyi tábora a sajtója útján félrevezetett tömegeket sohasem tudta volna az ország érdekei és ^ nemzeti eszme ellen forradalmasítani. J Bangha nem tartozik azok. közé, akik hamar elcsügek. Lángoló szóval, konok erővel fordult a meg nem tői a nagy közönséghez és közadakozásból milliókat gyűjtött össze eszméje megvalósítására. Ekkor derült ki, hogf mennyire gúzsba vagyunk kötve. Fliába állt készen a nagjf keresztény sajtóalap, a titkos sajtómonopólium már egyfeszü^udeje akadályozza, hogy a hatalmas tőke csak egy Ilién nemzeti irányú lapot is megindíthasson. És most máRezzel sem elégszik meg. Kiadta a jelszót: El kell kobozni a tőkét, v^rtal|natlanná kell tenni a csuhást. ., Azt mondják, Bangha tegnap óta eltűnt. Folyik a haj sza !a papság és ,áz értelmiség ellen. A szociáldemokrácia lázas gyűlölettel bomlasztja mindazt, amit magyar nemze dék'ek építettek. Miután az egyetem új kormánybiztosa, a szabadkőműves* Jászi Oszkár elcsapta a dékánokat, a rektort és az autonómiájától megfosztott egyetemre rákényszerítet|e saját faja szél lémét, Kunfi ugyanezt teszi a közép- és népiskolákban. A vallásoktatást eltörli, a hazaszeretetei száműzi az iskoláffbbI, a nemzeti himnuszt tilos tanítani. Tör|énetünk iskolai könyveiből pedig a kommunista érzelmű Lukács Qyörgy é§ Balázs Béla, a közoktatásügyi miniszter útmútafásá mellett, kitörli mindazt, amire múltjában a magyal nemzet eddig büszke volt. És míg ők ezt cselekszik, Városi, Budapest szabadkőműves közoktatásügyi tanácsnoka, k örlevelet intéz az iskolák oktató személyzetéhez: aki az üj idők szellemébe nem tud, vagy nem akar beleilleszkedni, annak le kell vonni a következtetést és félre kell állania.” Hirtelen megy. Az utolsó napok eseményei dühös sietségre ösztönözték a hatalom törvénytelen bitorlóit. Minden eszközzel biztosítani akarják maguknak a jövőt. i Az élet még nehezebb lett. Egyre többen menekülnek küllőidre. |A gazdag zsidóság régen kivitte kincseit és biztosságba helyezte magát. Mulatságos és jellemző, hogy Károlyi Mihályié gyöngyei is kivándoroltak. Ö maga is utánuk akart menini, PoIányi-PoIIák Laura nevezetű radikális agitátornő ú delel év el. Sőt Károlyi Mihál yról is többször híre járt, hogT a békekötés érdekében. . . nyugalmasabb tájakra készül^diknAz antantdiatalmak azonban tudtára adták, hogy nei% kívánnak vele érintkezni. £ Inog itt az aláaknázott föld, biztosabb másutt. I Január folyamán eltűntek egyes ismerőseim, akikről később hallottam, hogy Bécsben, Ausztriában, Svájcban húzódfök meg. Andrássy Gyula feleségével Svájcba ment. Sigjayék is kimentek. Egy esős januári napon elbúcsúztak tőiéin Széchenyi László és felesége is. Ebben a búcsúban éretem a sorsot, amely elől elmennek és amely velem marad^Nehéz volt a szívem, gróf Széchenyi Lászlóné VanderbilteGIadys évek óta legkedvesebb barátnőim egyike és a vár&s temérdek lakosával nélküle üresebb lesz számomra. | — Mindent meg fogunk tenni odakinn Magyarország érdekében. . . ^ mondotta vigasztalóan. Tudtam, hogy így Ies& mert idegen származása dacára is, nehéz óráinkban, nerfi egyszer magyarabban érzett velünk, mint sok magyar tár^tiője. \ Isten áldja, Gladys . . . találkozunk-e még valaha? £ Az Andrássy-út végén kiszálltam a kocsijukból. Az utc^Jböcsúztunk el. Eső ömlött a lucskos aszfaltra és egyszerre úgy éreztem, mintha hideg fénylő drótszálak fognának körül, melyek között rab maradok, míg az ő kocsijuk feketén, nedvesen belenyargalt a . drótok közé, átszakította őket és eltűnt a szemem elől. Sokan, mások is, elmentek azóta és ma értesültem, hogy a székesfehérvári megyegyűlés vezérszónoka, Károlyi József gróf is külföldre utazott. Elmentek. . . Kinéztem az ablakon. Nagy hópelybek hullottak szüntelenül. Túl ezeken a pelyheken is hull puhán, végtelenül a hó; mérföldeken át hull és betemeti az utakat, melyek boldogabb tájak felé visznek. A távol vágya hozzáért a lelkemhez. Utak, szabad utak, szépségek, zenék, nyugalmas éjszakák, meleg szobák. . . Csak egy pillanatig tartott. Leráztam magamról. A Duna túlsó partjára kellett mennem. Egy sötét házban, lefüggönyözött ablakok mögött, fűtetlen lakásban asszonyok vártak reám, akiknek beszélni fogok. Útnak eredtem. És mögöttem jött, egy lépésnyire mö- j göttem az új törvény. Mától kezdve tizenöt évi fegyház jár, annak, aki a köztársasági államforma megváltoztatására tö-l rekszik. A lázadás felbujtóit és vezetőit életfogytiglan tartó fegyházzal büntetik. De jutalom és büntetlenség jár annak, aki a hatóságot idejekorán nyomra vezeti. . . Fehér förgeteg nyargalt a Duna jeges medre felett. Még mindig mentem. Hosszú volt az út. . . a törvény pedig követett és nem ért el. Február 10. Csendesen kinyílt a szobám ajtaja. A kis német szobaleány ijedten dugta be a fejét. Itt vannak már megint. Hiába küldtem őket, nem akarnak elmenni... így van ez most mindig! Felugrottam az íróasztalomtól és átrohantam a hideg szalonon. Az előszobában nem égett a lámpa. A félhomályban két katona és egy polgári ember rémlett az ajtónál. ,—< Kit keresnek? Engem? A lakáshivataltól? De hiszen annyiszor megnézték már a lakásunkat. Az emberek nem akartak elmenni. Anyám szerencsére a garderob-ban volt és nem találkozott velük, ahogy végigvezettem őket a lakáson. Futólagos tekintettel néztek szét. Mikor a szobámba értünk, a polgári ruhás elővette a jegyzőkönyvét és belehajlott az íróasztali lámpa fényébe. Egy darabig keresgélt a könyvében, aztán hirtelen fürkészően nézett rám : <— Ez az ön szobája? i— Igen. r— A rendőrségtől vagyunk. Itt kutatást fogunk tartani. Kellemetlen kis rezzenést éreztem a gyomrom táján. — Miféle jogcímen? De aztán mást gondoltam. Eszembe jutott az elrejtett ezüst. Legokosabb lesz, ha nem ellenkezem. - .j Különben, ha úgy tetszik,■ mondottam*és odaadjam neki a kulcsaimat. Egyik emerre, a másik amarra ténfergett. Háromfelé néztem egyszerre, néztem a kezüket és a zsebük irányát. Közben 'hihetetlen gyorsasággal jutott eszembe mindaz, amit elfelejtettem elégetni. Lélegzetvesztő szorongásban eszembe jutottak a feljegyzéseim is, a köny-j vek mögött. Ha rájuk akadnának? Olyan erősen kellett erre gondolnom, hogy félni kezdtem, meglátják az; arcomon. Ha odavezetné őket a gondolatom ?. . . Az egyik katona a kályhalyukba nézett: Közben világosan láttam, hogy a másik , cigarettákat szed ki egy kis-dobozból és a. zsebébe tömi. A civil,leült az íróasztalomhoz és. kihúzta a fiókját. i *— Van tudomása az ellenforradalom szervezkedéséről? — Igen, — feleltem <—< a * Népszavá -ból értesültem Az ember buta, kerek szemmel rám bámészko dott Egyszerre veszedelmesen jó kedvem lett. Fellélegzettem és örömömben valami szívességet szerettem volna nekik tenni miért olyan hasznosan felületesek. Talán odaadhatnám v igarettáimat, vagy más egyebet?. . . Bolondság lenne, lendbe szedtem az arcom kifejezését. Megint nyugodtnak látszottam. Egy csomó levél hevert az asztalomon; az ember egyiket a másik után a kezébe vette. Aztán egy kis könyvet kezdett fölforgatni. Tegnap anyám lapozott benne. Albach: “Heilige Anklage ...” Hirtelen irtózat fogott el. Goromba szerettem volna: lenni, hogy így' hozzá mer nyúlni egy idegen ember az én dolgaimhoz, és Iefogodossa róluk kedves kezeknek az érintését. Bejönnek, felnyitják a szekrényeket, túrkálnak, kotorásznak és mindez azért történik itt, Magyarországon a népszabadság aranykorában, mert >—< magyar vagyok. Mikor a három ember hiábavaló kutatása után elment, végtelenül fáradt voltam. Kinyitottam az ablakot és nyitva hagytam egész este. Február 1 í. Már sokan voltak a teremben, mikor odaértem. Az Országos Katolikus Nőszövetség közgyűlését tartotta ma és előzőleg felszólított, beszéljek az egybegyűlteknek. Gróf Károlyi Gyuláné, Károlyi Mihály mostohaanyja ült az elnöki székben. Családjának számos tagja megjelent. Károlyi Mihály egyetlen édestestvére, Pappenheim Siegfriedné is ott volt. Egy asztalnál gyorsíró jegyzett. Az elnöki megnyitó után kerültem sorra. Szervezetlenségünkről beszéltem. A másik tábor szervezett volt. így történhetett meg, hogy mialatt mi, mint az alvajárók tántorogtunk, a bűnös és felesleges forradalom elfűrészelte országunk pilléreit... Mialatt beszéltem, idegen férfiak tolakodtak be az ajtón, aztán eltűntek megint. Talán detektívek voltak? Károlyi Mihály testvérére tévedt a szemem. Oldalt nézett felfelé, egy falon függő kis képre és közben idegesen harapdálta a szájaszélét. — A széttépett, a megcsúfolt, a csüggedt hazában mi asszonyok vagyunk a hit, mondottam ekkor. Magam csak egy bolyongó láng vagyok, vigyenek ennek a lángnak a tüzéből, hordják szét a sötétben, világítsanak be vele az otthonokba, hogy derengésénél átvirrasszuk az éjszakát, míg újra magyar és keresztény lesz a reggel. Mert, Istenemre, eljön még a mi reggelünk ... Voltak, akik sírtak, voltak, akik tapsoltak. Károlyi Gyuláné szeme könnyes volt, mikor felnézett rám. Pappenheim Siegfriedné beszédem utolsó szavánál felállt és hirtelen eltávozott, Az asszonyok körülfogtak. r— Burkoltabban kellene dolgoznunk, — mondotta egy hölgy. I *—< Dolgozzék mindenki úgy, ahogy jónak látja. Csak dolgozzék. Ha pedig baj származnék belőle, toljanak rám mindent. Vállalom. | Valaki a fülemhez hajolt: j r-i Veszedemet bozasz a fejedre. A mai beszédedért bosszút állnak rajtad. — Azoknak nem szabad félteniök magukat, akik a ro- 1 hamot vezetik, mert akkor meginognak a következő sorok és hiába minden ... j I Február 12—13. \ Álmomban éjjel is gondolatok vergődnek a homlokom mögött. Onnan tudom, hogy így van, mert ha időnként ; jelriadok, terveket, egyre új terveket találok készen a fejem! ben. Honnan kerülnek elő? Miért nem hagynak nyugodni í soha. | Hogy változik mostanában az emberek lelke. Október j végén’ kábult lázadás volt a lelkem. Novemberben sötét j kétségbeesés. Decemberben valami, ami a reménységhez hasonlít. Aztán jött a szavak ideje, beszédeket mondtam, széthordtam sajátmagam tüzét. Akkoriban cselekvés volt a szó. Most szűkek lettek számomra a szavak határai. Tenni kellene, hamar, egységesen, mert ha mi nem teszünk, majd tesznek ők. És a magyar politikusok még mindig üléseznek, tanácskoznak, a pártjaikra és sajátmagukra gondolnak. Az egységet pedig még ebben a rettentő viharban se képesek megteremteni. Hát nem érzik, hogy mit vétkeztek a múltban a nemzet ellen? Nem érzik, hogy jóvá kellene tenniök valamit? Bethlen István és barátainak tervét, a nagy nemzeti egyesülés gondolatát sok szenvedő tanácskozás után hajótörés érte. Az egységes zászlóbontás helyett a temérdek kicsi lobogó mellé egy új lobogó fog kerülni és mindössze annyi történik, hogy Bethlen István tábora elszigetelten még egy pártot alakít. A nemzet három színéből apró zászlócskákat szabdal magának a magyarság, míg véle szemben az internacionalisták egyetlen, vérbe mártott zászlót húznak fel az árbocra és köröskörül a határhegyekről egységes zászló skal ömlenek be a rónára csehek, oláhok, szerbek. A vigasztalan nagy magyar széttagoltságban, becsületükre legyen mondva, az asszonyok nemcsak a fővárosban, de a vidéken is megteremtették a kapcsolatokat. Pedig a posta nem szállítja felhívásainkat. Kézben viszik bátor aszszonyok, derék vasutasok és mozdonyvezetők. És a felhívások lelkét viszi Kiss Károly, a szövetség titkára és egy hazáját szerető fiatal újságíró: Hegedűs István, fagyban, hidegben járva az országutakat. Elrejtett falvakban, terro[ rizált városokban már száz és százezer magyar otthonban ég a kis láng, amelyet felgyújtottunk. . . És ez az, ami ingerli és nyugtalanítja a hatalom bitorlóit. A nagy keleties szem, amely ránk nem tudott hatni Ienyügözésével soha, gonoszul figyel most. Követ a tekintete, amerre járunk, Ieskefődik, zaklat és fenyeget. A múltkor, mialatt Sombory Lajosné lakásában összegyűltünk, fegyveres katonák szállták meg a ház lépcsőjét, őrszemet állítottak az előszobaajtó elé és végül házkutatást rendeztek. Idehaza minálunk is mindegyre becsengetnek furcsa emberek. Tegnap két katona akart bejönni. A szobaleány, 1 akipek megtiltottam, hogy ezentúl bárki előtt is ajtót nyison, belülről kérdezte meg, mit akarnak? Az emberek tudaoltók, hogy úgy-e iroda van itt és kérdezték, van-e telefon? \ leány az ajtón át kiabált ki: Ez nem iroda, hanem Tormay Béláné Öméltósága akása. r—* Nincs többé méltósága, ~ rivalltak rá az embeek . . . A leány otthagyta őket. Aztán még sokáig csengettek s dörömböltek a bezárt ajtón. Ma reggel, mikor elindultam, bogy anyámnak jó reggelt köszöntsek, egyenruhában egy fiatal zsidó állt a szobám ajtaja előtt. Azóta se derült ki, hogyan került a lakásba. >—< Mit akar? <— A Iakásrekvirálás miatt jöttem. Ebben a pillanatban elvesztettem nyugalmamat: >— Elég volt, takarodjék innen! Meghökkenve nézett rám és dadogni kezdett. Nincs nap, hogy ide ne tolakodnának. Csak az otthonunk maradt meg. Azt hagyják békében. Hirtelen összekapta szétteregetett írásait és odébb állt. Homályosan olyasmit éreztem, hogy ez a kidobott ember kellemetlenséget fog csinálni. Bementem az anyámhoz és elmondtam neki, ami történt. Nevetni kezdett: < Én is kidobtam a múltkor egyet. Ez a megállapítás arra az elhatározásra vitt, hogy elmegyek személyesen a lakáshivatalba és ha lehet, valaminő mentesítést szerzek az otthonunk számára. Nagy vergődéssel kapaszkodtam fel egy villamosra. Most már a Parlamentben, a főrendiház helyiségeiben ütött i tanyát a szociáldemokrata Garbai fennhatósága alatt mű: ködő lakáshivatal. Az Országház szép márványlépcsője feltűnően piszkos volt. Falait bemázolták színes ceruzákkal, vörös firkálások látszottak az oszlopokon: Éljen a köztársaság! Éljen a szociáldemokrácia! Minden hivataluk ilyen. A középületek ; szédületes sebességgel merülnek bele a piszokba. Nem jártam ott, de olyanok mondták, akik látták, hogy a királyi vár: I az úgynevezett nemzeti palota oly söpretlen és ronda, mint [ egy balkáni pályaudvar. Mária Terézia selymes kis termei, ben cigarettavégek és kolbászbőrök bevernek szanaszét a íöldön. A szép régi kályhákat majd szétveti a beléjük tömött szén, füstös körülöttük a fal, tintapecsétesek a régi [ művészi asztalok, amelyeknél ingujjban ülnek a közigazgatás új emberei. Egy darabig tétovázva álltam az Országház összeköp; ködött folyosóján. Mellettem emberek rohantak el, de felvi! Iágosítást senki sem tudott adni. Találomra bekopogtattam egy ajtón. Rendetlen hivatalos helyiségbe léptem. Bolyhos fejű, hosszú ember görnyedt az íróasztalnál. Egy pohos állt mellette, mások is voltak ott. Gutturális hangok hallatszottak. Odébb küldtek. A következő szobába jutottam. Ott is - bolyhos fejűek ültek. Kellemetlen hangon szóltak rám és küldtek tovább. Folyosók, irodák, előszobák, hivatalok és s TORMAY CECSL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar LJj ságban folyamatosan megjelent és meg megjelenő részletek könyvalakban való lenyomása részben " befejeződött. A két kötetes mű első kötetét már karácsony > j előtt postáztuk a megrendelőknek, a második kötet nyomása g folyamatban van, és kb. húsvétra az is megjelenik. Á múlt- * ban felajánlott előfizetési kedvezmény tehát módosul. A * két kötet ára a megjelenés után 25 dollár lesz, Aki március l i 31-ig befizeti a II. kötet árát, 12.50 helyett 10 dollárt fizet \ | csak. Ha szükséges az első kötet, azt már a rendes áron f kaphatja, 12.50-ért. ^ Megrendelem Tormay Cecil: Bujdosó Könyvét. Mellékelem a két kötet árát $25.00 helyett 22.50-et. j Mellékelem a II. kötet árát 12.50 helyett 10.00 dollárt. * » Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. Név:......................................................................................... { i t I Utca, ház szám: * # i Város: ................................................................................................. * IÁllam:............................................................Zip Code.................... újra irodák, és mindenütt ugyanazok az arcok, mintha megismétlődtek volna. Megint • mentem, közben lassú szorongás szállt meg. Sajátságos egyedüllét érzete fogott el, kínzó, végtelen magányban voltam, a sok idegen között. Csak most tudtam meg... csak most éreztem ál igazán, mi történt a magyar hivatalokban. Szorongásom minden átmenet nélkül félelemmé, vált. Ekkor már szinte futva haladtam odébb, de nem tudtam kijutni ez újfajta tisztviselők közül, ők voltak mögöttem is, előttem is és én olyasmit kezdtem érezni, mintha hazajáró lélek lennék az ősi házban, amelybe már beköltözködött az új tulajdonos ... A gondolataim mintha szédültek volna. Aztán ez is elmúlt. Szavakat mondtam, hangtalanul beszélni kezdtem magamban: Korán van, még nem, hiszen még nem haltunk meg, csak ők tesznek úgy, hogy elfoglalhassák az örökséget. Láthatatlan kéz szorította össze a torkomat és kibotlottam a folyosóra. Lépcső nyílt előttem, nyargalva szaladtam lefelé. Egy parlamenti szolga állt a fordulónál. Ez a szolga magyar volt. Az egyetlen magyar, akivel eddig találkoztam. <— Merre van a gazdasági hivatal? Egy barátom volt abban a hivatalban. Oda akartam jutni. I j A szolga meglepetten nézett rám, sajátságos kifejezése lehetett az arcomnak. i— Igen? Arra. . . Köszönöm, mondottam és rohantam tovább. yv Előszobán mentem keresztül. Azután barátok voltak körültem. i—i Mi történt magával? kérdezte Szabó Ödön. — Olyan sápadt, mint a halál.-— Eltévedtem a sok új hivatal közt. Egyik szobából a másikba küldtek és ugyanazok az arcok néztek rám min- ... denütt. Tele van velük a régi főrendiház valahány szobája. *^ Ellepték a parlament egész épületét. A mieink már sehoL. sincsenek. Úristen, hát már mindenütt csak ők vannak? <— Mindenütt... hangzott a felelet tompán, szó- ' morúan. És nékem ellenállhatatlanul a két kezembe kellett ** temetnem az arcomat és sírnom kellett keservesen. Február 14. Családi ünnepünk van ma. Mióta emlékszem, ezen a napon mindig összejöttünk, ahányan voltunk, nagyanyám születésnapjára. Régen nincsen többé köztünk, de az emléke azért most is összehív. &f> . Gyerekkoromban tombola és croquenbouche-torta volt nagymamánál ezen a napon. Cserép-jácintot tettek a karomA „ hajlásába és verset kellett mondanom. Az aranyozott falüszterekben temérdek gyertya égett és minden tele volt virág- """ gal. Most nincs virág és nem ég gyertya nagyanyám kis kápolnájában az álgyesti hegyen. A hegy alatt pedig lenn az ő kertjében kifosztottan, üresen áll hajdani háza és küszöbéhez a téli úton csak oláh rablók bocskoros’ nyoma vezet. Évek múltak, mióta ő elment, a fiatalabbak közül is sokan utána mentek és újak jöttek, gyerekek, akik nem is ismerték, de azért ünnep nekik is a napja. így élnek tovább még a földön is az áldott emlékű, eltávozott asszonyok... Ez évben más ünnep ez, mint hajdan. Tombolák és torták nincsenek többé. És a kicsi fiú a croquenbouche helyett a fehér kenyérre néz a mi régi, falánk gyerektekintetünkkel: torta-kenyér”, ^ mondja és mosolyog Ide jutottunk a búzatermő róna országában... Tortának hívják a városi gyerekek a fehér kenyeret. Február 15. Megszámlálhatatlan szál húzódik át a történéseken. Némelyik símán, láthatóan fut a felszínen, némelyik eltűnik, kúszálódik, csomók kötődnek rá. A csomókat kibontani nem lehet, mert sötétség van felettünk. Az élet pedig halad és kérdései felelet nélkül maradnak. Aztán sok idő múlva váratlanul feloldódik egv-egy csomó, az ember visszanéz a szál messze eredetére és világos és egyszerű lesz, ami olykor hónapokon át érthetetlen és kúsza volt. így történt most is. Gróf Haller Györgynénél találkoztam József főherceggel és Auguszta főhercegasszonnyal. Magányosan jöttek, szárnysegéd, udvarhö így nem kísérte őket. Változnak az idők, de ők ketten, akik megosztották velünk háborús napjainkat, akik jóban, rosszban mindig velünk voltak, nem változnak. Udvartartásuk nincs többé. A hajlongok eltűntek. Régi cselédségük ellenük fordult s gyűlésekre jár és megesik, hogy nincs, aki asztaluknál a tányért váltsa. Palotájukban megfizetett kémek környezik őket, ablakaik alatt vörös katonák ólálkodnak. Sohase tudják este, mit hoz a reggel számukra, mégis itt maradnak szerencsétlen országunkban és egyszerűen, nemesen megosztják velünk a veszedelmes sorsot. r 'mi 1'oly tat jut —*
