Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)

1977-05-05 / 17. szám

1977/MÁJUS 5. MAGYAR ÜJSÄG 5. OLD AL I ormay Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV — Folytatás -Nagy és méltóságteljes voll a távol képe. Nyugtalan és izgató mindaz, ami a közelben látszott. Részletek körvona­­lozódtak. Jelenetek színeződtek. Világosabbá vált az embe­rek arcjátéka és itt-ott a dolgok mögé lehetett még pillantani. Az, ott messze, túl már a história volt, ez pedig emitt meg meleg, lihegő emberi élet. Hogyan is történt? Mikor volt? . . . Akkoriban már vo­nat vonat után gurult végig Magyarországon. Hosszú kato navonatok vitték a csapatokat a lelszabadult orosz frontról az olasz és francia határ felé. Soha se látszott közelebbnek a há­ború befejezése. A győzelem reménye magával ragadta a lel­keket. Még a sötét jósok is elnémultak. A becsületes béke le­hetősége, mint a délibáb játszott a horizonton. Magyarország határai érintetlenek maradnak! Annyi volt a mi békénk felté­tele. Mást sohase akartunk. Összeszorítottuk a fogunkat, ki­tartani! Ez az utolsó erőfeszítés. Aztán szabad az út a máso­dik ezer év felé. De akkor egyszerre, mintha a sötétből egy éles kést döftek volna a levegőn át. Rövid nyilaié világosság támadt. És a világosságnál, a nemzet elszánásán friss seb látszott Mi történt? Ki cselekedte? Imeretlen tettesek ez év január első napjaiban lázító ki­áltványokat csempésztek be a muníció- és fegyvergyárakba. Éjnek idején, hazaáruló nyomtatványok vándoroltak titko­­lódzva, a kaszárnyaszobákon át. Munkások! Testvéreink! katonatestvérek! ”... “Egy fillért se a hadseregnek!” A- kinek módjában állt ezeket a forradalmi nyomtatványokat elolvasni, nem kételkedett, hogy a magyar létérdekkel, a ma­gyar pszihével és a magyar nyelvvel ellenséges szellemből termettek. Hol van a bűnös? Amire irtózva gondoltunk, valóra vált. Ellenség bujkált közöttünk és a frontokon innen akarta elvégezni, ámi a frontokon túlról nem sikerült. Az clet-hnlál­­harcát vívó nemzet felháborodva követelte: Állítsák elől Le az álarccal! . . . És mikor az álarcot letépték a merénylőről, a kíméletlen világosságban ott állt, hunyorgó szemmel, ruj­­takapottan a szabadkőművesek egyik tudományos színű szer­vezete, az internacionális Szabadgondolkodók Magyarorszá­gi Főiskolai Fiókja. Ott állt a budapesti Galilei kor, jófor­mán kizárólagosan zsidó ifjúsága. Ez a kis tábor láthatóvá lett. A többiek, akiknek még ré­szük volt a merényletben, hirtelen visszahúzódtak a háttér sötétjébe és mintha belemállottak volna a homályba, nem látszott többé az arcuk. Károlyi Mihály magára nézve, feles­legesnek találta ezt az óvatosságot. Ö továbbra is a színpad előterében maradt és bár palotája kapuján gyanús idegenek lopództak be ^s a küszöbéhez sajátságos nyomok vezettek, senki sem háborgatta. A rendőrség sem zavarta, pedig tudo­mása volt arról is, hogy Károlyi a lázító nyomtatványok szer­kesztése idején sűrűn érintkezett a galileista ifjúsággal, sőt gyakran órákat töltött a kör helyiségében. Egy közeli ház ab­lakából figyelték meg. De Károlyi Mihályt láthatatlan ha tal­­mak védték. És híre járt, hogy vezetőhelyekről, beavatott bá­látok mindig idejekorán figyelmeztették, valahányszor hely­zete bizonytalanná lett. Sőt akadt olyan is, aki Becsben a ki­rály előtt kezességet vállalt érte. Keserűségben kimondott ne­vek kísértettek. Ha igaz a szörnyű vád, mely azokhoz a ne­vekhez tapad, számoljanak le a bűnpártolók saját lelkiisme­retűkkel, majd eljön még az óra, amelyben a nemzet előtt kell számolniok. A közvélemény ideges volt ezekben az időkben. 1 ürel­­metlenül várta a megtorlást. A Galilei kor helyiségét lepe­csételte a rendőrség. Letartóztatásokat foganatosítottak. Il­lőbb néhány vádlott neve hangzott ki a tárgyalóterem zárt aj­taja mögül. Megdöbbentő hangzású nevek. Még ma is em­lékszem egynéhányra: Duczynska Ilona, Sugár-Singer Ti­vadar, Helfgott Ármin, Csillag-Stern, Kelen-KIein. Fried, Weiss, Sisa, Bellér Ignác és még vagy három orosz zsidó, közöttük egy Solom nevű hadifogoly, akinek sokszorosító­gépe volt. Egyetlen egy magyar sem akadt közöttük. Sötét, i­­degen kezek turkáltak a végzetünkben! De erről senki sem beszélt. Pedig a Galileista-pör, névsora útmutató könyv volt, amelyben titkok álltak a jövőről. Mi azonban nem tudtunk ebben a könyvben olvasni. A magyar nemzet soha sem tudja kibetűzni ami jelenben a jövőről írva van. A Galilei-kör aktái lezárultak. A hadbíróság két feltű­nően enyhe ítéletet hozott, a többi vádlottat felmentették. Ennyi töitént. Aztán csgnd lett, ugyanaz a csend, mely 1917 őszén eltakarta Károlyi svájci útját és megfojtotta azt a tapo­­gatódzó suttogást, amely arról beszélt, hogy odakinn elárulta a franciáknak a németek készülő offenziváját és szindik;.lis­tákká és bolsevistákkal tárgyalt. Csak a cattaroi tengerész­­lázadás idején támadt megint új hullámzás. A hadvezetőség titoktartása dacára, hírek szivárogtak át. Egy magasrangú tisztnek a legénye zubbonyába varrt levelet hozott. Odalenn, a cattaroi öbölben fellázadt a flotta. Horthy Miklós, a Novara hőse, elnyomta a lázadást és mégmentette a Monarchia tengeri erejét. A szétvert tűz zsarátnoka alatt a­­zonban a hadvezetőség meglepő nyomokra talált. Az egyik Frock ijnak szólt, a másik - Károlyi Mihálynak . . . Megint nem törttént semmi! Hadi érdekek . . . Neves emberek vannak kompromit­tálva. A király sem akarja. Most nem időszerű. Ekkoriban lehetett, hogy gróf 7 isza Istvánnak ismét fel­említettem azt a levelet, melyet Svájcon át, 1914 őszén kap­tam és amelyről akkoriban mindjárt szóltam neki. Az a levél jóformán egyidejűleg érkezett meg a hazatérő Károlyi Mi­hállyal, kit az általános mozgósítás francia földön talált. A levél szerint a franciák tudták, miért küldték vissza hazájá­ba Károlyit. Jutalmát kap, ha jó munkát végéz . . . még le­het belőle a magyar köztársaság elnöke. 7 isza István csak rázta a fejét: <—> Rémeket Iát. Bolondság lenne Károlyiból mártírt csi­nálni. Régen történt. Sok minden elmosódott azóta, de arra a teheted en keserűségbe, mely akkor elfogott, még mindig em­lékszem. És ahogy Tisza István vélekedett, úgy vélekedett a töb­bi politikus is. Nem vették komolyan Károlyi Mihályt, mert nem látták azokat, akik mögötte álltak. A közvélemény fi­gyelme pedig másra terelődött. Az élet mindennap nehezebb lett és messze Brestlitovskban folytak a béketárgyalások. Az orosz Szovjet-kiküldöttek furfangosan húzták a tárgyalást. A türelmét vesztett német hadvezetőség kardjára ütött a bé keasztalnáí. Trockij, a Szovjet külügyminisztere pedig dele­gátusaink feje felett ravasz, lázító beszédet intézett az asztal mellől — katonáinkhoz és munkásainkhoz. Idehaza sajátságos nyüzsgés támadt erre a beszédre. Mintha jeladás lett volna: a magyarországi zsidó sajtó tá­madni kezdte a német szövetségest ... A feloszlatott Ga­lilei-kör tüntetést rendezett a német konzulátus előtt és bever­te az ablakait. A Trockijok, Radekek és Joffek budapesti 'laj­­rokonai, a kezükben tartott munkásszervezetek hatalmával, sztrájkokat idéztek fel. így támogatták oroszországi felebará­taik békeügyét és gyengítették a mi delegátusaink helyzetét. A sztrájkok napjaiban, egy este, Károlyi Mihály felesé­gével sétált a Belvárosban. Károlyiék egyik külső kerület­ben lakó rokonukkal találkoztak és boldog izgatottságban kérdezték tőle: »—' Ugye odakinn már lázong a nép? . . . Leverten hallgatták a tagadó választ. — Mindegy . . . Még nem érett meg a helyzet, de a lor­­radalmat azért nem kerüljük el. A sötétségek egyre hal (hatóbban suttogtak. Ekkor már olyan idők jártak, hogy a szavak is dolgozni tudtak. És a sza­vak munkába fogtak: <— Csak a különbéke menthet meg a forradalomtól . . . Ott kell hagyni a németeket. Ök az okai mindennek. Miat­tuk tart a háború. EIszász-Lotharingia . . . Láthatatlan szájak mondják ezt szívós következetesség­gel. Hangok beszéltek, melyeknek az eredetéről nem tudtak azok, akik gépiesen megismételték. És messze a harcterektől, az ország fővárosában, a gyárak és kaszárnyák alatt, titok­zatosan, lassan mozogni kezdett a föld. Pedig a frontok soha sem álltak szilárdabban, mint ekkor. Az ukrán és az orosz béke után, talán ezek voltak utolsó perceink, melyekben, ha erőt, egységet és elszántságot mutatunk, reménységünk lehe­tett volna, egy elfogadható békére. De a monarchiából a végzetjelölte napokban valami gonosz laterna magica a né­met szövetség meglazulásának a képét és belső lázadások és zavarok látszatát vetítette ki ellenségeink felé. Ezektől a ve­tített képektől új életre kapott odaát a lankadó tűz, míg itthon minálunk egyre világosabb lett, hogy élnek közöttünk embe­rek, akik magyar katonák védelme alatt eszik földünk kenye­rét, isszák kútjaink vizét, alusszák éjszakáink álmát és köz­ben azon törik magukat, hogy elveszítsük a háborút. Ha jól emlékszem, Károlyi Mihályról politikai tábora ebben az időben kezdte terjeszteni azt a hírt, hogy érintkezést létesített az entente vezetőivel. Poincarée valamikor ügyvéd­je volt a Káolyi-caládnak . . . Mesék keringtek. Mások meg arról tudtak,- hogy Trockijval vannak összeköttetései és a pestvidéki kis községekben szociálforradalmár barátaival tit­kos tanácsokat szervez. — Áruló! Mialatt családomban árulónak neveztük őt, a radikális sajtó prófétát csinált belőle és a tömegek megtévesztetten honmentönek tartották. A szabadkőművesek, a szocialisták, a feministák és a gal ileislák mögötte álltak. Szűkebb családjának néhány asz-.' szonya, mint tanítványa vette őt körül és kritikátlanul utána szajkóit mindent, amit hirdetett . . . Amiért egy közhuszárt felakasztottak volna, azt Károlyi Mihály, tiszt létére, bántat­­lanul mondta el, cselekedte. Az urak kezet fogtak vele a ka­szinóban és a társaságban többen eredetinek és mulatságos­­na k találták, h ogy kisleányát Bolsevikj Évának nevezte . . . A mértékek mintha elvesztek volna. A dolgok színe megváltozott, az eszmék meglazultak, repülő piszok terjedt a levegőben és belepte azt, ami addig még tiszta volt. A gőgös Károlyi Mihály, aki gazdatisztjeit nem kínálta volna meg üléssel és aki a háború alatt biztos kommandók­nál — jó messze a front mögött — nem adott kezet a lövész­árokból sárosán, véresen odavetődött gyalogsági tiszteknek, mert — ”ils n étaient pás de famille” — demokráciát, egyen­lőséget szavalt és szűkebb rokonsága fiatal asszonyai között divatba hozta a . . bolsevizmust! . . . Ebben a kis körben befolyása oly nevetséges arányokat öltött, hogy egy hozzá közelálló dáma, demokratikus buzgal­mában, a népről beszélve, elragadtatva mondta: — Úgy szeretem a mobot ... Károlyi Mihályné szép és felületes fiatal asszonyroko­nai pedig, Károlyi tanítása szerint, kinevették a hatzaszerete­­tet, lelkesültek az internationalizmusért és mint külföldről im­portált szokatlan és bizarr ruhát, az 1918. évi téli szezonjára viselni kezdték az orosz bolsevizmus valaminő szalonmaska­ráját. Ez játék volt. de könnyelmű, bűnös és veszedelmes já­ték, mert leplezően módot adott az oroszországi vörös viselet­re azoknak, akik nem játékból hordták . . . Őrölő nyugtalanság fogta el a lelkeket. Hát minden szabad itt? Mire várnak még? A fiatal király a legjobb szándékkal volt eltelve. 7 alán látta is a veszélyt, de mindig újra meghátrált, ha fel kellett volna vágnia a fekélyt, melyet Károlyi és társai tenyésztettek. Ausztriában amnesztiát adott és kieresztette börtönükből a cseh árulókat. Az egykor császárhű osztrák nép elkedvetle­nedett. A szabadlábra helyezett árulók az uralkodó ellen for­dultak . . . Magyarországon vizsgálatot rendelt el az árulók ellen, de nem követelte a vizsgálat végrehajtását. így történt, hogy a hazájukért aggódó magyarság kiszolgáltatottnak kezdte érezni magát és megcsalódottan, keserű szemrehá­nyással gondolt a királyára, míg a sötétben dolgozó elemek bátorítást merítve a végzetes habozásból, egyszerre kimerész­kedtek a napvilágra és megindult Magyarországon a verte­ién háború utolsó rohama Magyarország ellen. A Nyugaton hatalmasan lendülő1 német offenzíva még egyszer, egy pillanatra megremegtette a destrukció táborát. A nagy szövetséges sikereinek hírét Károlyi sápadtan, izga­tottan hallgatta. Felesége sírógörcsöket kapott és bizalmas lapszerkesztőjük, Hatvány Lajos báró, kétségbeesetten mondta jelenlétemben, hogy ”a német győzelemnél nagyobb szerencsétlenség nem érhetne bennünket. Ezerszer kívánato­sabb reánk nézve az orosz bolsevizmus, mint a német mili­­tarizmus. Mintha szakadék nyílt volna meg előttem, mikor ezeket a szavakat hallottam. Emlékszem a feleletemre: —- A német militarizmus fegyveresen megy fegyveresek ellen; az orosz bolsevizmus fegyveresen megy fegyvertelenek ellen. Lehet, hogy ez magának jobban tetszik, de én a kettő közül a militarizmust választom. A budapesti radikális sajtó hangja akkoriban mér ép­pen olyan volt, mint Hatvány lapszerkesztő hangja. Ugyan­az a sajtó, mely a háború elején nemtelenül csaholta ellen­ségeinket, most érzelgősen írt róluk. Ugyanazok a lapok, me­lyek az orosz inváziók veszedelme idején undorítóan csúsz­­tak-másztak a német hatalom előtt, most arcátlanul rugdos­ták a sebesült óriást. Mert Németország ekkor már sebesült volt. Az offen­zíva akadozott. Ellentmondó hírek terjedtek el. És mialatt el­lenségeink a legégetőbb nacionalizmussal, a legádázabb ro­hamra indultak ellenünk, Magyarországon gyanús békebe­szédek hangzottak el és Károlyi társaival pacifizmust és in­­ternationalizmust hirdetett. A radikális sajtó szinte diadalt ült. Most már nemcsak a szövetségeseket marta, de belemart abba is, ami magyar volt. Szabad préda lett minden. Bün­tetlenül dobálták sárral I isza István tiszta nevét. Nemzeti ér­tékeinkből csúfot űztek. A királynéról aljas hírek keringtek. A tekintély és a hagyományok megdöntése a nemzetek pusztulásának előfeltétele. A radikális sajtó lázas sietséggel teremtette meg ezt a szörnyűelőfeltételt. Gyanúsított, vádolt és bizalmatlanságot szított a tömegekben. Egyenetlenséget hintett el magyar és j magyar között. Kigúnyolta azt, ami nekünk ezer év óta szent volt. A látni tudók vad fájdalomban látták, hogy nem Ame- I riká, nem Anglia, nem is Franciaország municiógyáraiban, hanem idegen pénzen, itthon minálunk, a budapesti radi ká­­lis sajtó nyomdáiban, kis ólombetűkből öntik azt a golyót, a j mely minket halálosan eltalál. Ilyen baljóslatú jelek közt jött el az ötödik háborús nyár, mely elhozta az ötödik rossz termést . . . Nyugaton retten­tően, feltartóztathatatlanul hátrált a német front. Keletről be­­(fújt a Kárpátokon az orosz forradalom szele. És frontjainkat ellepték Károlyi agitátorai. Aki hurokra került, az függött. De azért még mindig akadt elég, jól fizetett kútmérgező, aki átcsúszott. Aztán könnyű munkájuk volt, aranyat adott hoz­zá a Nyugat és példát a Kelet. A métely terjedt . . . Német erő düledezése, az osztrák hadvezetés sok régi bűne, hadseregünk piavementi katasztrófája, az aránytalan magyar véráldozatok keserűsége és a magyarkínzó cs. és kir. katonai szellem, politikusaink egyenetlenkedése, erőtlen kor­mányunk őrjítő látninemtudása, a nyomor, a drágaság, a ki­merültség . . . minden azokat szolgálta, akik a hatalomért Magyarország vesztére szövetkeztek. Rossz hírek jöttek. Aradon, Nagyváradon egyes menet­századok fellázadtak és megtagadták az engedelmességet. Iz­gató iratokat találtak a kaszárnyákban. Budapesten fenyege­tően nyugtalankodtak a munkástömegek. A községi élelmi szerbódék és boltok körül már nem ácsorogtak hallgatagon türelmes emberek. Sokszor megálltam a járdaszélen és fi­­gy eltem rá, mit mondanak maguk között. A lerongyolódott, várakozó, fáradt embersorok két ék között vergődtek órák hosszat. Odabent a boltban az árdrágító kereskedő szívta az életerejüket, kinn az utcán a felbérelt agitátor ingerelte őket ügyesen, burkoltan az urak ellen —- Csak tőlünk függ, meddig tűrjük! Hiszen mi va­gyunk többen, nem ők. A tömeg helyeselt és nem vette észre, hogy a sémita faj csupán a két sor végén foglalt helyet, de a tolongok, a sze­gények, az éhezők között, mint vásárló, nem állt ebből a faj­ból egyetlen egy sem . . . Szimbólum volt ez, Budapest sű­rített képe. Az eladó és a lázító ók voltak. A vevő és a Iázított pedig a lővárosi nép. Egy kocsi robogott el az utca közepén. Beteges arcú, halovány asszony ült a kocsiban. A várakozíó embersorok rosszindulatúan morogtak a kocsi felé: Hát ez nem tud gya­log menni? Csúnya szavak repkedtek. Végignéztem a soron. A bújtogató nem volt ott többé. De a mag, amelyet elhintett, hirtelen vetésbe zsendült! Az emberek ingerülten beszéltek egymással és kihívóan kiáltoztak azokra, akiken jó kabát volt: Minek neki az a kabát!? . . . Majd másként lesz még! Irigység és gyűlölet torzította el az utca képét. A sajtó egy része ekkor már nyíltan izgatott az osztálygyűlöletre. Az öngyilkosságnak fullasztó, kábult előestéjét élte ez a város, amely nehéz, reménytelen önmarcangolásban készült elemészteni magát. És ezekben a napokban, mint egy villám­­csapás, belenyilalt az utcákba a hír, hogy lenn délen, a bol­gár hadsereg lerakta a fegyverét! Emlékszem arra a szörnyű napra. Szeptember huszcn­­hatodika volt. Égő, keserű fájdalommal a lelkemben, kicsi holt keresztfiamhoz ind ultam Nád udvarra, temetni mentem le a Flórtól rágyra, a felajzott, nyüzsgő fővároson át. Temér­dek ember lepte el az utcákat. Mentében mindenki újságot olvasott és olyan bizonytalanul lépett, mintha nagy ütéstől bódult volna meg. Senki se tudta, mi fog történni. Szomorú arcok rohantak el mellettem. Csak itt-ott látszott némi ellen­tét. Nem fogtam fel mindjárt, csak később. Két zsidó beszélt egymással: hallottam, amikor mondták: v- Csakhogy már itt tartunk! Beneidenwertes Volk, e­­zek a bolgárok. Jó feltételeket fognak kapni. Prima Bedin­gungen! És ez a béke kezdete! Furcsa, ők örülnek ... A nap is mintha nevetett volna a tetők felett és a kora ősz csillámló fényében volt valami, ami egy elmúlt év kora tavaszának friss, tiszta világítására emlékeztetett. Ugyanerre jártam. Mikor is volt? Megvonag-; lőtt a szívem. A gorlicei győzelem reggelén sütött így a nap a zászlók színes lobogása felett. És egy könnyön át, ezüstsző­ke fejével, egyszerre a holt fiúcska, a holt reménység képe tűnt elém : kis Tormay András ... A háború alatt jött, mo­solygott és ment. Itt volt és egy nagy világcsatáról mégsem tudott semmit. Kicsinyke életével zárult az utolsó óriási fel­vonás. De vajon az utolsó é? Vagy csak új kezdet megint? (Folytatjuk.) KÖNYV ELŐJEGYZÉS TORMAY CECIL: BUJDOSÓ KÖNYV című könyvét két kötetben, vászonkötésben. A két kötet (kötetenként 500 oldalon felül) bolti é r» ?5 dollár lesz vászonkötésben. Azoknak, akik a könyvet etc­­;egy7ik és az árát beküldik. 20% kedvezményt nyújtunk és a postadíjat sem számítjuk fel. Kérjük, támogassa ezt a könyvkiadásunkat. A legszebb karácsonyi ajándék lesz! Az előjegyzési ár összegét 25 dollár helyett $20.00-t nellékelem. ű Tormay Cecil: Bujdosó könyv K MIT TESZ * AZ ILLUMINATING COMPANY A LÉGSZENNYEZŐDÉS ELLENŐRZÉSE CÉLJÁBÓL? FUj. hatásosabb elektrostatikus szívó­­szerkezetet építünk, amely gyakorla­tilag minden részecskét kivon a leve­gőből. A Davis-Besse atomtelepen ki­tisztítjuk a használt vizet, mielőtt az Erie-tóba visszaengedjük. A' követ­kező 5 éven át olyan további építkezé ­seket tervezünk, amelyek 295 millió ! $-t emésztenek fel. Ez több, mint egy millió $ hetenként. TT Miért kell a vállalatnak osztalékot fizenie a részvényeseknek, ha köz­szükségletet lát el ? FA vállalat ezreké, akik beruházásként bocsátották pénzüket rendelkezésre Ha nem kapnak tőlünk megfelelő osztalékot, akkor más vállalkozásokba fektetik be pénzüket. Tőkéjükre a to­vábbi fejlesztés céljából is szüksé­günk van. Minek a hirdetés, hiszen villanyáramra mindenki­nek szüksége van? F Hirdetéseink nem eladást céloznak, hanem kapcsolatot tartanak a fogyasztókkal és tájékoztatják őket az energiafogyasztásra vonatkozó kérdé­sekben. Különben is a legolcsóbb megoldási lehetőséget választjuk. K Víit javasol az Illuminating Company az atom-hulladék kezelésére vonatkozóan? T? Az ún. atom-hulladék meglepően ke­­vés: 1 millió kilówattos atom-reaktor működéséből származó hulladék csak annyi, hogy azt egy 4 X4 X4 tartály­ban tárolni lehet. Eleinte minden telep maga gondoskodik a hulladék tárolásáról, később aztán azt az ország földtanilag biztonságos részén együtt el lehet égetni. A szövetségi és állami hatóságok máris szorgalmasan dolgoznak a Iegkielégítőbb terv elkészítésén. Bármilyen probléma esetén, vagy bővebb felvilágosításért forduljon hozzánk, szivesen rendelkezésére állunk. írjon néhány sort a következő címre: "Talking It Over" P. O. B. 5000, Cleveland, Oh. 44101. Szeretnénk, ha megismerne bennünket. The Illuminating Company

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents