Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)
1977-12-01 / 45. szám
1977: DECEMBER 1. MAGYAR ÚJSÁG B. OLDAL* Tofrháy Cecil: BUJDOSÓ KÖNYV — Folytatás — $ Kelőbb hallottam meg, hogy a Mária Lerözia-kaszarnyáhan mi történt. Kun Béla lazító beszédeket mondott ott is. JílőzŐleg két,zsidó tizedes készítette elő a legénységet. De a katonák megfenyegették őket. A tizedesek megszöktek. Krái Bála pedig beszélni próbált. A legénység letartóztatta. Pofonok zuhogtak rá, aztán becipelték egy zárkába és ráfordították a kulcsot. Nagy volt az öröm a kaszárnyában. A katonák megéljenezték tisztjeiket. Egy pillanatig szinte úgj> tétszett, hogy a Mária Terézia-laktanya legénysége helyt álh'és legyőzi az anarchiát. Ekkor érkezett meg kíséretével aulbmobilon Pogány József. Izgatottan tudakozódott a történtekről. Lehordta a tiszteket, a legénységet és Kun Bélából rohant. Hosszasan tárgyaltak egymással a zárkában, azfíín Pogány ünnepélyesen kieresztette a kommunistát és jobbkézt maga mellé ültette autójába. Közben megérkezett a Ferenc József-Iaktanya zendülő legénysége. Hamar ment. Mj re Pogány autója Kun Bélával elindult, a katonák már te If torokkal üvöltötték: • A-i Éljen a kommunizmus! jj Délután Károlyi Mihályné egy Jeszenszky nevű tisztnek, férje titkárának kíséretében meglátogatta a laktanyákat. Estére azt beszélte a város, hogy: zendülés van a kaszárnyákban, ma éjjel lemészárolják a polgárságot. . . Időnkéit robbanások hallatszottak a sötétben. Az a rémhír terjedt eb hogy a kommunisták levegőbe röpítették a csepeli mímíciógyárat és az összekötő vasúti hidat is. Nem bizonyult igaznak, csak a katonák mulatoztak. Ágyúkat sütögettek, kéjÉi .gránátokat puffogtattak, gépfegyvereket búztak ki az utcákra és szórakozásból lövöldöztek. , S Fegyverropogás szokatlan zenéje mellett közeledett az éjiéi. Mint karácsony estéjén, most is Mária testvéremnél gyűltünk össze. FIosszú vékony üvegkelyhekben már ott állt a fffvésífer-éji puncs. És a gyerekek minduntalan nézték az óift. #>[«! Egy levelet vettem elő. Kolozsvárról jött a címemre az utolsó magyar postával és mögötte lezuhant az oláh sorompó. És ez olyan volt, mint a háborúban, ha megjött holt h»e egy elesett rokonnak és iáikor már eltemették, megjött ulfclsó levele. 1 Összefacsarodott a szívem, pedig nem ismertem, sokasán láttam azt, akinek a keze írta. Olvasni kezdtem fenn-I gon a megszólítást, azután tovább: Kolozsvár, 1918 december 23. “Most olvastam Az Újság vasárnapi számában írott tredjetek!’’ című cikkét. Le nem írhatom, mit éreztem e ‘hatása alatt és mégis úgy érzem, kell most írnom, idén szó a szívembe vágpdott a maga rettentő metsző igamságúval. Ez a hang, ez a keserű kemény beszéd kell ma nekünk, úgy kell, mint az éhenhalónak a falat kenyér, mint agvizoefutónak az utolsó szalmaszál. Éz kell: a magyar ömérzet,' Öntudat hirdetése egy olyan világban, amelynek amiden nemzete tajtékzik a sovinizmustól csak mi, magyan» hirdetjük a nemzetköziség, a mások előtt való megalázk&dás, a mindenbe belenyugvás és mindennel megbékülés Í t, ,—1 ó sokkal túl azon a határon, amelyig nyomorult űzetünk elmenni kényszeríti. Igaz: a mi vezetőinknek nem fáj eléggé a magyar íl” és ami szörnyűbb, a költőink is úgy hallgatnak, tha nekik sem fájna! Én nem tudom eléggé forrón meg.íönni Tormay Cécile -nek, hogy e gerinctelen összeomló infáyÜkös magyár világban volt bátorsága ezt a szemünk í vágni. Vajon hányán vannak odafenn, az ország ellyartalanodott szívében, Tormay Cécile-hez hasonló martak és rajta kívül hányán érzik magyar írók ott azt, amit érzünk itt, mikor most, este ránk nehezedik a bizonyossíffijThógy holnap, Karácsony szombatján, hajnalban Kolof&váf, utcáit oláh csapatok tapossák?! \ ... Engedje meg, hogy érzéseink rokonságára hivatkozód, megküldjem két költeményemet, melyet Kolozsvár két séjfes napjaiban írtam. Bizonyára szerények, —> vidékiesek tálán itt a kifejező eszközeink, de ha a mi érzésünk fűtené agáknak a lantosoknak a lelkét, akik odafenn ma hallgßt nak: a maguk művészetével s az ő kifejező ieszközeikkel csodákat művelhetnének. Rajtunk pedig bizony-bizony már csak a csodák segíthetnek. £ Erdély nyomorult földjéről, Kolozsvár megszállásának előestéjén írom e sorokat. És kérem, ne hagyjon el továbbra s£n bennünket, szegény magyarokat. írjon nekünk! »— Mindjfh könyvét, minden írását úgy fogadjuk, mint börtön rabja a Napvilágot. Mert meglehet, hogy politikailag széthullunk, higy államilag darabokra tépnék a reánk dühödt farkasnemzelek, de nincs a gyulafehérvári gyűlésnek olyan törvénye é£nincs a nagyszebeni kormányzótanácsnak annyi hatalma s Víz oláh impériumnak annyi szuronya, hogy kitörölhetné, kivakarhatná a lelkűnkből a Tormay Cécile tolla nyomkt. lÉs amíg a magyar szellem el nem pusztul, addig örök aMeltúrtiadás reménye. ( -Manulok mély tisztelettel az erdélyi magyarok nevében isjhálás igaz híve: * Végvári. ií^ft^ymásra néztünk. Olyan volt ez a levél, mintha nem ! etlen ember írta volna, de maga Kolozsvár, vagy talán egész fájdalmas, búcsúzó Erdély .. . Mindannyiunknak könnybelábadt a szeme, i— Mi lesz egy év múlva? Mi marad meg Magyarorgból? — töprengve, szenvedőn ment körbe a jövendölés, gy elbírjuk a jelent, a jövővel biztattuk magunkat. Aztán orom, Ritoók Zsigmond mondta: — Nem bírnak úgy szétszedni minket, hogy megint :e ne kerüljünk! Anyámtól kérdeztem, hát ő mit hisz? —- Ezek már a ti dolgaitok »— mondotta anyám. Én id csak felülről nézem. 2 És ütött az óra. j 1919 január 1. \ Ez évben nem mernek egymásnak boldog újévet kösvaintefü az emberek. Mormognak valamit, aztán lefelé n*mek, ofyan furcsa kifejezéssel néznek, mintha nyitott síUoa látna a szemük. Iteaggfc.1.:-'1 ... Kassát megszállták a csehek! Székesegyháza öreg tornya alatt, lenn a kriptában ökölbe szorul Rákóczi csontkeze: Hát ezért hoztatok haza? És ugyanakkor otthagyta Pozsonyi a magyar katonaság a pesti katonatanács bizalmiférfiainal a biztatására. A pozsonyi helyi munkástanács mohó sietséggel átvette a hatalmat, míg ma újév napjára, Ricardo Ba recca olasz ezredes, egy ezred cseh katonával bevonult t városba. A Duna fölött a koronás fehér márványasszony lova mellett két magyar áll és a: Moriamur pro rege nostro van az ajkukon. Lesütötték-e szemüket, vagy a kövek még mondják Pozsonyban? Mondják, mialatt a magyar kormány pacifista megelégedéssel adja tudtul az országnak, hogy: a vérontás elkerülése végett a népköztársaság* fegyveres ereje mindenütt visszavonul . Az utolsó hetek magyar élete olyan volt, mint hogyha egy rothadt vizű kútból akartunk volna felvergődni a napvilágra. Kínlódva húzódtunk felfelé, kétségbeesetten erőlködtünk, hogy kiemeljük magunkat a víz békanyálas undokságai közül, de hasztalan: A kút falazása, mint egy nyirkos kürtő, csak egyre nyúlt a fejünk fölött, a vize utánunk jött és kivergődnünk nem lehetett. Békany.álas rothadt víz, undokságok, tapodó, lucskos undokságok. Tegnap a fóti kastélyban Mackensen vezértábornagyot körülzárták francia spahik. Azóta őrzik, mint egy gonosztevőt. Úgy hírlik, Károlyi maga kérte ezt. Régi szokás minálunk, hogy újév napján Magyarország miniszterelnöke beszédet mond,, visszapillant és előrenéz. Károlyi Mihály is elmondta ma délelőtt azt a beszédet. A múltat vádolta benne és lemondott a jövőről. Minden szerencsétlenségünkért a régi rendszert tette felelőssé. És mint egyetlen mentséget, imbecilis rögeszméjét hirdette újra; A pacifizmus gondolatában kell Magyarország ügyét keresnünk, mert ennek nevében fogunk győzni . . . Ha azon ban a pacifizmus végleg elbukik, akkor azt mondom: finis Hungáriáé . Pozsony, Kassa, Kolozsvár... a pacifizmus elbukott előttük. És ugyanaz az ember, aki magáról azt merte mondani október 31-én, hogy: “Magyarországot csak én menthetem meg”, — újévre odakiáltja a megcsalt magyar milliók nak: “finis Hungáriáé”. Ez a gyáva kijelentés felrázott a szomorú ünnepet zsibbadásából. Olyasmit éreztem, hogy abban a percben melyben Károlyi lémond prédájáról, a mienk, egészen a mienk lesz boldogtalan országunk. Ha számára vége van akkor számúnkra kell újra kezdődnie. Ezentúl még szívósabban és erősebben akarok dolgozni. Délután összejövetelünk volt erdélyi barátnőmnél. De mielőtt útnak eredtem volna, innen is, onnan is telefonfigyelmeztetések érkeztek, ne mozduljak el hazulról, mert zavargások lesznek. Lemondások jöttek. Valaki a rendőrségre hivatkozott, onnan kapta a figyelmeztetést, másol Károlyi környezetéből vették a riasztó híreket. Mikor leértem a lépcsőn, alig múlt négy óra, a házkapujt mégis zárva találtam. A kihalt utcákban jóformán senke sgrn járt, csal csukott boltok, csukott kapuk jöttek elém. Á házak zárkó zottan, önzőn néztek le rám. Éreztem, ha bajba jutnék, nem fogadna be egyikük sem. Az emberi hajlékok ma megtagadtak minden menedéket. A kitaszítottság és kiszolgáltatottság tudata nehezedett rám. Aki nappal nem járt még olyan vá rosban, amelyben kocsi és ember nem mozdul, amelynek minden kapuja, minden boltja csukott, az nem tudja, mi az elhagyatottság. Erdélyi barátnőm szalonjában csak kevesen gyűltünk össze. Szállingózva jött néhány asszony és politikus. Nehé: és szomorú volt a hangulat. Vita nem támadt semmiből elhatároztuk, hogy a magyar női társadalom szervezkedéséi Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének nevezzük. Mielőtt szétváltunk yolna, erdélyi barátnőm bizalma san megkérdezte tőlem, milyen anyagi eszközökkel rendelkezünk? Újszerűén hatott rám ez a kérdés. Zavarba jöttem és végtelenül nevetségesnek éreztem magamat. Bevallom, hogy eddig sohasem gondoltam erre. Egy krajcár pénzünk sem volt. így indulnak a szervezkedések, melyeket olyan valaki vezet, aki eddig mindent csak az íróasztalánál teremtétt. Aki el tudta képzelni, hogy kincsei vannak, mikor a zsebe üres volt. Messze utakon járt, idegen városokban, rejtélyes tájakon, míg k^t tenyere közé szorított fejjel otthon üldögélt. Forró nyarat tudott teremteni, mikoé kinn hullott a hó és egy szál virágból tavasat csinált magának. És házat is tudott építeríi, meleg arany ló életet aratni, bár telke és téglája, kertje, termőföldje egy tenyérnyi se volt soha. Érdél yi barátnőm elnevette magát és halkan odasúgta: — Ne mondd senkinek, de ha szükséged lesz rá, szólj nekem. Mire hazamentem, a város már olyan volt, mint mindennap. Elmúlt róla a lidércnyomás, a kapuk tárva álltak, a forgalom megint belefolyt a kiapadt utcákba és senki sem tudta megmondani, hogy tulajdonképpen honnan eredt a sajátságos riadó. A kommunisták akartak-e zendülést csinálni, vagy Bartha szétkergetett tiszti alakulatai terveztek valamit? Úgy látszik, ez rejtély marad. Január 2—3. A régi emberek életének és egyéniségének két sajátsága lett mostanában érthető előttem ... A mi nemzedékünk már úgy született, hogy ne vigyázzon arra: ki hallja, ki nem. Megszoktuk, hogy mindenről fennhangon beszéljünk. A biztonságérzet, melyben éltünk, szabaddá tette megnyilatkozásainkat, szinte az adta meg korunknak fegyelmezetlen jellegét. Gyakran megfigyeltem: anyám és kortársai sokkal halkabban beszélnek, mint mi és mértékletesen használják a szavakat. Őket olyan idők nevelték, amelyek leselkedő hallgatódzással voltak tele. Az előttünk járó nemzedékeket az osztrák abszolutizmus kémrendszere tanította meg az óvatosságra. Hányszor mondta anyám: — Ti mindenről beszéltek mindenki előtt. Hajdan azt hittem, hogy ez a mérséklet' csak egy finomabb kor nevelési princípiuma volt. De mióta a jelenlegi törvénytelen uralom, hatalmát féltőn, besúgókkal és spiclik kel szimatoltatja gondolkodásmódunkat, szavainkat és útjainkat, — rájöttem, hogy a régiek előkelő, tompított megnyilatkozása nem csupán egy arisztokratikusabb világ elvonult életlehetőségeiből, hanem végeredményében, önvédelemből eredt. Ugyanígy érthetővé lett előttem létüknek még egy sajátsága. A régiek másképpen építették meg a házaikat, másként készítették a bútoraikat, mint mi. Gyermekkorom óta szeretem a sokrekeszes ódon bútorok titkos fiókjait, szeretem a furfangosan szerkesztett régi Lázakat. Emlékezem, ha elmúlt idők hajlékaiban jártam, vén kastélyok, öreg lakások zeg-zugos építkezési módjában különös szépséget találtam. Vonzottak a rejtett falüregek, a láthatatlan faliszekrények, melyek a mi modern házaink síma vonalaival ellentétben, a régi falak között bujkálnak. Nem romantika és nem is véletlen volt ez. Most már tudom, hogy a!z emberek életében nincs olyan szokás vagy megnyilatkozás, mely mögött vagy támadás, vagy védelem ne rejtőznék: Az elmúlt építészet kecses falüregei, a régi bútorok rejtekei, az elmúlt emberek tompított elővigyázó beszéde, mindez csak védelem volt ólálkodó veszedelmekkel szemben. Mióta jelenünkben egyre lazább lesz a közbiztonság és egyre komolyabban hallatszik a hír, hogy az óriási összegeket felemésztő kormányzás rá akarja tenni a kezét a magántulajdon aranyára és ezüstjére, sokszor nézek körül, szinte kétségbeesetten lakásunk síma falai között, amelyek minden segítséget visszautasítanak és nem kínálnak rejtekhelyét sehol. Az erdőn most nincs rá mód, hogy az ember valamit elásson. Régen lehullott a lomb, orvvadász katonák csavarognak odakinn; fát lopnak a városiak mindenütt. Tehát csakis a lakásban lehetne elrejteni azt, amit az ember menteni akarna. A múltkor a pincében is körülnéztem, de betonos földjét csákánnyal kellene feltörni. Zajt ütne és a nyoma is megmaradna. A padlások sem jöhetnek számításba. Lehozattuk azt is, ami fenn volt. Még a ruhát se lehet odafenn szárítani. Külön padlásspecialisták járnak mostanában a pesti házak tetői alatt. Álmatlan éjszakákon sokszor töprengtem ezeken a dolgokon. Mikor majd hazahozom, hová tegyük az ezüstünket? Ha az ablak faburkolatát kibontanék? Törtem a fejemet. Ha a parkettát fölfeszítenők? Kicsi üreg támadna nagyon, alig férne oda valami. Aztán anyám talált megoldást és elhatároztuk, hogy hazaszállíttatom a bankból az ezüstös ládát. Ez sem volt egyszerű dolog. Egymagámban nem mertem vállalkozni rá. Pár napja történt, hogy testvéremhez gyalogkocsin képeket és függönyöket küldtünk. Katonák egyszerűen leemelték a csomagot és elszaladtak vele. Unokaöcsémet, Eperjessy Adorjánt kértem hát meg, legyen segítségemre. Egyenruhát húzott, revolvert vett magához és harcias fedezete mellett nyargaltam végig a gyalogkocsit követve a városon. Valahányszor katonák és tengerészek jöttek szembe, összeszorult a torkom. Annyi kedves emlék, annyi régi holmi bújt meg a ládában, jóformán minden értékünk ott döcögött a rázós kis kocsin. Holtfáradtan érkeztem haza. Aztán elmúlt a nap. Mikor éjszaka lett és feltűnés nélkül be lehetett csukni az ablaktáblákat, a személyzet pedig aludni ment, nekifogtunk hárman, hogy a holmikat elrejtsük. Anyám csomagolta be a dolgokat, aztán hosszú zsinegeket kötözött a kannák és tálcák fülére. Közben könyvtáram tetejére kicsi szegeket vertem, rájuk erősítettem a zsinegeket és a bútor káta és a fal közé egymásután Ieeresztgettém a tálcákat. Kitűnő megoldás volt ez, se felül ről, se alulról nem látszottak a dolgok. Békésen lógtak a levegőben. Az ezüst bouilloireral és a kaniákkal több bajunk volt, de anyám ekkor is segíteni tudott. \ szalonba sárokra szegezve függött a kandalló felett egy íagy tükör és üreg volt mögötte. Két kampójára hátul fel ehetett akasztani a zsinegeken függő tárgyakat. A szoba homályában egyetlen villanykörte világított a :siIIáron. A kandallón egy szék állt, a széken szinte a mennyezetig érőn, egyenruhában az unokaöcsém. Anyámmal adogattuk fel neki a zsinegeken himbálódzó tárgyakat, a hosszú fiú pedig lehajolt, felnyúlt és egészen úgy mozgott, mintha karácsonyfát díszítene. Éjfél régen elmúlt, mire elkészültünk. Mikor aludni mentem, eszembe jutott az az este, amelyen a szemközti házban a rekvírálás elől ruhákat dugdostak a lakók. Ma még élénkebb közösséget éreztem velük, mint akkor és — igazat adtam nekik. Az állam a katonák számára rekvirálta el az emberek ruháit, de akiket illetett volna, alig kaptak valamit belőle. Szociális cégér alatt az is csak rablás volt, mint minden más egyéb, ami most történik: a beszedő és kiosztó közegek a ruhák legjavát megtartották maguknak: Sok házmester és házbizalmi férfi egyszerre angol esőkabátban és jól szabott bundában sétált. Ki merne szólni ellenük? A protekciós zsibárusok pedig drága pénzen árulják az ellenérték nélkül elkobzott dolgokat. Ha az ezüst rekvírálására kerülne a sor, az is így végződnek. És elalvás közben valaminő csempészörömmel gondoltam a tükör üregére és a szekrények mögé ... Január 4. Az utcán még kevés ember járt. Korán indultam otthonról. A Ganz-gyárban már elvégeztük. A villamosokra is rákerül a sor. De előbb az államvasúti gépgyárakat kell szocializál4 nunk. A csavargyárban, az óbudai hajógyárban, a fegyvergyárban, mindenütt elcsapjuk a vezetőséget. A vidéken i$ ráncba szedjük az üzemeket. Kun Béla, meg Vágó elvtárs Salgótarjánban már sepert. « — Szomorú seprés volt, — mondottam — ■ tizennyolc halott és vagy száz sebesült az eredménye. Tudja-e, hogy alig van ház, amelyiket épségben hagyott a siralmas rombolás? ,—' A kommunista munkásság önérzetesen viselkedett/ A csőcselék fosztotta ki a várost. — Úgy értesültem, hogy Kun Béla uszította a felfegyverzett munkásságot a fegyvertelen polgárságra. Azt mondják, bányászok robbantottak dinamittal a városban. Ök kerítették hatalmukba a tárnákat, a postát, a vasútat. Ilyesmire kóbor cigányok sem képesek. Jól szervezett lázadás volt az. ; Az ember egy ideig a földre nézett és közben egy veszszővel csapkodta a Iábaszárát. Mikor felpillantott, gyűlölködő kifejezés volt a szemében. — Hát értsék meg végre az urak, hogy ezentpl így lesz ez minálunk. Elég ideig volt minden az övék, most legyen minden a népé. “ ' /— Nem gondolja, hogy valamikor az urak is nép voltak? Az “úrnak lenni , olyas valami, mint egy állás, amiért.. dolgozni kell és dolgozni érdemes. Csakhogy nem egy emberéletre szorítkozik a munka, de sok nemzedék életére, míg végre az egyik nemzedék aztán eléri a célt. Ha ezt a lehetőséget elveszik a nemzedékek elől, az olyan, mintha az egyén elől elvennék a szorgalom, a munka és a tehetség eredményét. Dolgoznék maga a jobb megélhetés lehetősége nélkül? , — Nem, — mondotta az ember bizonytalan hangon.'*’ Aztán mintha dühbe jött volna a saját megingása felett, nyersen odavetette: — A szakszervezetekben másként be-, szélnek. ' — A zsidó vezetők... . n : '> — Az már igaz, mind ahány zsidó, — dörmpgte rosszkedvűen. — Ennek is az urak az okai, miért nem jöttek közénk? Sohse törődtek velünk, otthagytak a zsidóknak, — Ebben megint magának van igaza. És az ember köszönt, mikor felszálltam a villamosra. ... Átfázva érkeztem haza. A lépcsőn három férfi jött lefelé, két katona és egy polgári ruhás egyén. A szobaleányi aki ajtót nyitott, mindjárt azzal fogadott, hogy lakást rekvirálni jártak nálunk. — Beeresztették őket? De hát miért nem mondtál«* meg, hogy van már egy Iakásigazolványos lakónk? — Nem használt semmit — mondotta a leány. — Félrelöktek és bementek. Szegény öreg Méltósága, olyan go^ rombák voltak vele. Benyitottak mindenüvé, mindent megnéztek és azt mondták neki, hogy csak két szobát hagynak meg. •••• - '■ Anyámat kellemetlenül érintette az eset. — Egy négygyerekes fogorvos jelentett be lakásigényt három szobánkra, közös konyha- és fürdőszobahasználatra. Úgy emlékszem, Polláknak nevezték és eddig a Dob-utcában lakott. 0 | (P I Féktelenül dühbe jöttem. Sohasem hallottam eddig, hogy ismerőseimnél erdélyi menekülteknek rekvirált volna a lakáshivatal: azokat kitoloncolják, míg az osztrájc honos galíciai menekülteket közénk telepítik. De hát mi tőidéi nek? Mi elől akarnak védekezni, hogy keresztények otthonába furakodnak? Vagy kémsizolgélatra osztják be őket. közénk? — Majd teszünk róla, ne aggódjék, — mondottamé anyámnak. — Ennyire talán mégsem jutottunk... Január 5. * Anyám maga vette át a meghívót és az ember, aki hozta, a lelkére kötötte, hogy csakis az én kezembe adja, mert fontos és bizalmas. Tudtam, miről van szó és kora délután útnak eredtem. Előzőleg egy erdélyi hölggyel találkoztam, aki Kolozsvárra indult. Kértem, vigye el az asszonyok szervezkedésének gondolatát szülőföldjére. Öl óra volt, mikor a ferencrendi szerzetesek bérháza kapuján belordultam. Előttem urak mentek felfélé a lépcsőiá. Az érkezőket dolgozószobája ajtajában ZsembeTy István volt képviselő fogadta. Régen ismerém, mint a katolikus ifjúság egyik vezérét. Lakásában, már sokan gyűltek össze. A forradalom előtti politikai életnek jóformán minden számottevő tagja megjelent. Csak ketten hiányoztak. Andrássy Gyula gróf, mióta lemondott a külügyminiszteri tárcáról, eltűnt. Legtöbben nem tudták, hógy hol van. Apponyi Albert gróf pedig kijelentette, hogy végleg visszavonul minden politikai tevékenységtől. — Folytatjuk — Ma reggelre új helyszíni szemlét rendeltek el a hűvösvölgyi betörés ügyében. Hosszas kilincselés után kiderült, hogy a rendőrség megfeledkezett róla és sohase nyomozta a tetteseket. Az ügy aktái pedig feljelentésemmel együtt elkallódtak. Ez mostanában így szokás. A hivatalokban eltűnnek az akták. Új emberek adminisztrálnak a régiek feje felett és hanyagságuknak nincs határa. Ma is volt benne részem. A megszabott órában kimentem a villánkba, aztán — visszajöttem. A rendőrség részéről nem jelent meg senki. Megfeledkeztek-e, vagy. . . ? Izgatott hangulat van a városban. A munkásság fenyegetően lép fel a gyárak vezetőségei ellen. A Ganz-gyárat ma reggel fegyveresen körülkerítették. Elcsapták az igazgatóságot, bizalmi férfiak ellenőrzése mellett újat állítottak a helyére. Mik or leértem a hegyről, sokáig kellett várnom a villamoskocsira. Kívülem csak még egy ember lézengett a megállónál. Kockás szövetű hentessapka volt a fején. Lompos, pecsétes katonaruhát viselt, gomblyukában a szocialisták jelvénye, a kalapácsos vörös ember virított. Az állomás körül elhagyatott volt a hűvösvölgyi tájék. Kényelmetlenül éreztem magamat. Az idegen minduntalan felém nézett. Szerettem volna tudni, kivel van dolgom. ' — Talán forgalmi akadály van, hogy nem jön kocsi? — Lehet — mondotta szárazon. Aztán szinte, mintha a jelenlétem ingerelte volna, hirtelen elfutotta a harag. — Most már hozzálátunk egy-kettőre, hogy rendet csináljunk. TORMAY CECIL EMLÉKBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A Magyar Újságban folyamatosan megjelent és még megjelenő részletek könyvalakban való nyomása befejező-dött. A könyvkötő december 11-re készíti el az első kötet bekötését és így karácsonyi ajándékképpen küldhetjük ka- t rácsonyra szeretteinknek. \ Az Emlékbizottság a hirdetett kedvezményes előfizetésig lehetőségét meghosszabbítja 1977. december 31-ig. Mind-* az tehát, aki december 31-ig beküldi a két könyvért a vé-* telárat, 25 dollár helyett 20 dollárért kapja meg Tormay\ Cecil örökértékű könyvét, a Bujdosó Könyvét. ,* Az első kötetet december 12-én adjuk postára, a má-i sodik kötetet pedig annak elkészülte után, kb. húsvétra. * 0 Megrendelem I ormay Cecil: Bujdosó Könyvét. ! Mellékelem az árát (25 dollár helyett) $20.-t. Kérem az alábbi címre küldeni a könyvet. J Név:.....................................................................................................................; Utca, Iiázszám: ...................................................................... ....... i Város: ................................................................................................................. t ÜZíip CWe • • • • • •
