Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)
1977-06-30 / 25. szám
Y977. június 30. MAGYAR fÜJSÄG 5. 'OLDAL Várdyné Huszár Ágnes dr.: f f £ KÉTNYELVŰSÉG 1 AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN Az amerikai magyarság körében újabban mind gyakrabban felvetődik a magyar nyelv és kultúra átadásának problematikája, a magyarság külföldön való fennmaradásának kérdése. Kisebb-nagyobb eltérésekkel a magyar nyelv és kultúra ápoláséval kapcsolatos vélemény négy főcsoportra osztja a magyarságot. Az első csoportba tartoznak azok a magyarok, akik kivándorlásuk kezdeti évei óta az ubi bene, ibi patria (abol jól megy a sorsom, ott a bazám) elveit követték s ezért a mielőbbi asszimiláció füvei. A magyarság fennmaradásának kérdése ezeknek s gyermekeiknek nem okoz problémát. Ezek céljukat 20-30 év leforgása alatt nagyrészt el is érték: gyermekeik szüleiknek és nagyszüleiknek hazáját már csak hírből ismerik. Magyarul természetesen nem beszélnek, a magyar kultúráról, hagyományokról halvány ismeretük sincs, sőt, nagy részben még érdeklődést sem mutatnak múltjuk iránt. Gondolkodásukban, életfelfogásukban, az élettel kapcsolatos megnyilvánulásaikban teljes mértékben a körülöttük lévő amerikai társadalom normáihoz igazodnak. Nehéz ennek a csoportnak felbecsülni a számát. Egy bizonyos: a magyarság számára teljesen elvesztek, ha csak valami véletlen fordulat nem tereli érdeklődésüket nemzeti s a magyar kultúra felé. Erre azonban csekély remény és lehetőség van. A fenti _» “ahol a kenyerem, ott a hazám /—r elvet valló asszimilándok mellett a második csoportba tartozók-is a beolvadás híveiből tevődnek össze, ezeket azonban nem annyira az opportunizmus, hanem némi mélyebb átgondolás, megfontolás vezette ehhez az állásponthoz. Ök az első emigráns évek nehéz küzdelmei után lassú érlelés következtében értek el ahhoz a felfogáshoz, hogy gyermekeik számára a magyar nyelv és kultúra ismerete semmi előnyt nem hozhat, ellenben több irányú negatív hatást idézhet elő. így például a szülőknek az volt a meggyőződésük, hogy a magyar nyelv megismerése, használata gyermekeik angol nyelvtudását megzavarja, s gátolja iskolai előmenetelüket. Továbbá olyan érzelmi világot fejleszt ki bennük, amely lehetetlenné teszi, hogy a befogadó ország társadalmába kellőképpen beilleszkedjenek, ennek következtében ott mindig idegenek lesznek, ugyanakkor a hazai magyaroktól is eltérnek mind életkörülményeikben, mind élmény- és gondolatvilágukban, így aztán sem itt, sem ott nem találnak valódi otthonra; a “sehova-sem-tartozás -nak ez az érzése aztán különböző lelki törésekhez vezethet. Végeredményben a második csoportba tartozók éppen-, úgy (vagy majdnem annyira) megtagadták magyarságukat, mint az “ubi bene, ibi patria” elvét követők. Közöttük talán csak az a különbség, hogy az előbbiek elvi opportunizmusból (vagy ha úgy tetszik, elvtelenségből), az utóbbiak viszont félig-meddig megfontolt racionalizmus alapján szakítottak múltjukkal. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az utóbbi években több jel mutat arra is: az utóbbiak eddigi meggyőződésükben meginogtak. Néhányan megkérdőjelezték egykori elhatározásuk helyességét, s mások még lelkiismereti kérdést is csináltak belőle, sőt még arra is igen sok példa akad, hogy egykori döntésük helyességét saját gyermekeik kérdőjelezik meg, akik közül időközben jó néhányan rájöttek a két- és többnyelvűség előnyeire. Mások viszont önmaguk látják be döntésük helytelenségét, és 10-15 éves késéssel igyekeznek gyermekeik figyelmét volt hazájuk nyelve és kultúrája felé terelni, ami azonban igen nehéz feladat. Hiszen az amúgy is nehéz korban lévő, konformizmusra hajlamos tizenévesek gondolatvilágát új irányba terelni (ha csak nem önmaguk keresik azt) majdnem a lehetetlenséggel egyenlő. Talán külön is ki kell emelni, hogy a második cso; porthoz tartoznak a vegyes házasságban élő magyar szülők is. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy akár az anya, akár az apa nem magyar, a gyermek kizárólag csak a szá mukra közös nyelvet, a befogadó ország nyelvét beszéli. Ha ért is esetleg magyarul, s ha van is némi ismerete a magyar kultúra köréből, ennek a magyarság fennmaradása szempontjából elenyésző a jelentősége. Továbbmenően a vegyes házasságoknak nemcsak a magyarság fennmaradása, hanem az egyéni boldogság és családi harmónia szempontjából is lehetnek bizonyos negatív, sőt tragikus következményei. Számtalan eset közül például megemlíthetem annak a fiatal egyetemi adjunktusnak LÁTTAM A MAGYAR CSODÁT Az emigrációs élet sok meglepetéssel jár. Az elmúlt húsz év részemre is sok mindent hozott. Azt is elmondhatom; inkább rosszat, mint jót. A rosszakat megpróbálom elfelejteni. Egy-egy gyűlés, atni a Hiszekeggyel kezdődik és a Megbűnhödte már e nép magasztosan bús dallamával zárul, nem minden esetben méltó a kezdő és zárókordok méltóságához. A hozzászólások, az egymást támadások a békésen résztvevő gyomrában előbb csak savat termelnek, azután fekélyt koznok. Végül is az egykor ideálista elmenekül. Kijelenti, hogy neki az egészből elég volt. Sokszor voltam én is ezen a ponton. Aztán jön Tollas- Tibor, Gábor Áron és a többi igazi magyart mentők, a fáradhatatlanok. Mit is tehetnék? r~> elszégyenlem magam. végzésére, az Isten felé vágyókat szogáljad és a magyar ifjúságot vidd előre a hiten keresztül. Istennel, Krisztussal szolgálni a fajtát, a hazát! Ezzel a céllal eltelve beszéltél és kevesen érezték át és tudták megrendítőbb áldozattal hordani, sorsunk emberi és történelmi áldozatát vállalni •—< mint tel A jövőbenézés harangszavát kongattad minden magyar számára bízva a Krisztushit szabadságában. Az ő. evangéliumának szava kell felrázzon, hogy bátor kereszténnyé, bátor, egységben élő magyarok lehessünk. * * * Nagy és egyetlen örömöd az —< szóltál <—* ha az ember ilyent tud kérni Krisztustól és tenni az emberekért! * * * Ez volt első szentbeszéded. Biblikus alapja eljövendő diákonus szolgálatodnak. i—< Nagyszerű!. . . Gyönyörű!.,— suttogták mindenfelé. * * * A mise folytatódott, jött a felajánlás, átváltozás, a Miatyánk és áldozás. Balássy maga osztotta ki az Úr testét. Az orgona diadalmasan szólt, szállt az ének és az elbocsátáskor ő szólt, fejét égnek szegezve, két karját felemelve az egész templomot betöltő hangon — A misének vége — menjetek kébével. Majd leeresztette karját, ölelésként terjesztette ki, egész alakjával a közönség felé fordulva. A fényes kisérő papság Monsignore Szabó János protonotáriust követve megindult és én büszkén . . . diadalmasan néztem utána, amíg csak el nem tűnt — Balássy Gézának a diákonusnak — magas alakja a sekrestye nyitott ajtajának homályában. .. az esetét, aki sok más 1956-ban kikerült magyarhoz hasonlóan amerikai lányt vett feleségül, 8-10 évi házasság után azonban, amikor magyarságtudata ismét felébredt, kiderült, hogy feleségéhez kevés lelki szál fűzi. Más az élményvilága, I más a gondolkozásmódja, más az érdeklődési köre. Gyerfmekei természetesen egy szót sem beszélnek magyarul, ő i pedig önmagával meghasonultan és családjától lelkileg el- 1 szakadtán éli tovább életét egyszerűen azért, mert túl későn ébredt rá magyar mivoltára, a magyarsághoz való tartozásának tudatára. Most aztán, feleségétől s gyermekeitől külön utakon járva, újra felfedezett magyarságában keres vigaszt. A külföldre került fiatal magyarok egy részének szomorú és elgondolkoztató sorsa ez. A magyar nyelv és kultúra átadásával kapcsolatos véleményeltérések harmadik csoportjába azok a magyarok tartoznak, akik megkísérelték, hogy családjuk körében a magyar nyelvet és kultúrát tovább ápolják, de ez a törekvésük különböző okokból igen kevés eredménnyel járt. A létfenntartással kapcsolatos küzdelmek,' a szórvány élet nehézségei, az amerikai társadalom olvasztó-kemence ’ jellege, a gyermekek természetes hajlama a körülöttük lévő társadalomba való beilleszkedésre, valamint saját magyarságtudatuk vagy szellemi éetük sekélyessége mindinkább aláásta küzdelmük eredményességét. Talán éppen saját magyarságtudatuk ingatagsága és szellemi megalapozottságuk gyengesége következtében elnézték, hogy gyermekeik keverjék a két nyelvet, hogy magyar nyelven feltett kérdéseikre angolul válaszoljanak, s így lassan, szinte észrevétlenül az angolt tegyék meg a család elsődleges érintkezési nyelvének. Igen sok esetben az a fonák helyzet alakult ki, hogy a szülők szinte kizárólag magyarul beszélnek gyermekeikhez, a gyermekek azonban mindig angolul válaszolnak. Az ilyen család esetében a szülő kből egyszerűen hiányzott az erős akarat és tudatos elhatározás, hogy gyermekeiknek a magyar nyelvet és az azzal járó magyar kultúrát átadják. Kényelmességük, hanyagságuk és ingatagságuk következtében gyermekeik már csak afféle félmagyarok lettek, akik csupán a legnagyobb erőfeszítéssel és bántó idegenséggel képesek magukat magyarul kifejezni. írni és olvasni persze már egyáltalán nem tudnak, s beszédkészségük alig terjed túl az egyszerű konyhanyelven. S mivel nyelvtudásuk szintje szinte kivétel nélkül arányban áll magyarságtudatuk szint jével, a magyarság szempontjából ezeket is majdnem a félig-meddig elveszett “volt magyarok’ közé vagyunk kénytelenek sorolni. A fenti kategóriák és jellemzések egyaránt vonatkoznak a második világháború, az 1956 utáni idők, illetve az 1960-as években kikerült magyarokra, illetve azok Amerikában született és felnőtt gyermekeire, akiknek a magvarsághoz való viszonyát — születési helyüktől függetlenül — szüleikéhez hasonlóan a fenti kategóriákhoz történt csatlakozásuk határozta meg. Ezen a téren, sajnos, a már kinn felnőtt fiatal szülők legtöbbje szinte törvényszerűleg a saját szülei által elindított irányzat követője lett. A fentebb említett kivándorlási hullámok és nemzedékek mindegyikében felismerhető az előbb felvázolt három irányzat vagy csoportosulás, ugyanakkor azonban megvannak köztük a negyedik irány képviselői is, akiknek az a jellegzetessége, hogy hívek maradtak a magyar nyelvhez és tradícióhoz, s ennek következtében az amerikai magyarság megmaradásának tudatos és önérzetes képviselőivé, munkáiéivá lettek, s habár még erősebben megkövetelik gyermekeiktől, hogy az amerikai társadalomban is rangos helyet vívjanak ki maguknak, szűk családi körükben továbbra is csak magyarul beszélnek, gyermekeiket öntudatos amerikai magyaroknak (vagy inkább magyar amerikainak, a szerkesztő) nevelik. Gyermekeik ennek a nevelésnek következtében természetszerűen vonzódnak a magyar nyelvhez és kultúrához, mert tisztában vannak azzal, hogy' ezáltal élmény- és lelkiviláguk mélyebb és gazdagabb lett. (Folytatjuk) PERK POLGÁRMESTER KÉRÉSE Előző számunkban közöltük, hogy Perk clevelandi polgármester rendeletet adott ki a pornográfia termékeinek terjesztése ellen. Lapunk mostani számának más helyén beszámoltunk arról a szavazásról, amelyet Perk J. Ralph polgármester elrendelt. A 24.000 példányban kiosztott “szavazólap -oknak eddig csak egy része került vissza, de ez a rész a polgármester szándékát fölényes többséggel helyesli. Perk J. Ralph polgármester június 8-án kelt levelében a nemzetiségek vezetőinek segítségét kérte pornográfia-ellenes küzdelméhez. A pornográfiát a polgármester — nagyon találóan r- társadalmunk rákfenéjének nevezte. Kövessünk el mindent, hogy ez a gyilkos métely minél gyökeresebben kiirtható legyen ne csak a város, hanem az egész ország társadalmi életéből. A Magyar Tanyán jöttem rá arra, hogy az. eddig ismert magyarkodás mellett van egy másik, eddig utópiának ismert út, a magyar összefogás és alkotás útja, ahol pár' ember magyarszeretete csodát művel. A történet pedig a következő: Meghívást kaptam a Magyar Tanya vezetőségétől, tartsak szerzői estet a Magyar Politikai Foglyok Világszövetségének konferenciája s az azt követő díszvacsora után.,* Bácskai H. Béla barátom és rabtársam, a Magyar Tanya egyik áldozatos vezetőségi tagja várt a philadelphiai repülőtéren. Péntek este volt. Bájos családja testvérként Ifogadott. Másnap reggel újabb vendég érkezett: Bocskay József Chicagóból, a politikai foglyok egyik eminens vezetője, aki a magyar egység gondolatát képviseli és aki erre; alkalomra magával hozta a már világszerte ismert Mindszén ty Vándor Zászlót. Szombaton kora délután mentünk ki a Tanyára. Kővágó József, a szabadságharc legendás budapesti polgármestere már ott volt. Többedmagával ott ült a három emeletes, magyar iskolát is befogadó, székelyfaragásos kúria ámbitusán. Fölmentünk a hatalmas tanácskozó terembe. Fél' óra sem telt el, a termet megtöltötték a volt rabok. Arcok, amiket húsz-huszonöt év óta nem láttam. Füzesi Lajos a nosztrai szabadító”, Töttösy Miki, Cserjés Vilmos, Simon j Lajos író, Ughy Béla, Hóka Ernő, Helcz Tibor 'a határtalan szorgalmú és kitartásáról közismert elnök és még sokan., A közgyűlés alapszabály módosításon, valamint az új veze- ( tőség megválasztásán dolgozott. A gyűl és után elszéledtünk. Kinek-kinek megvolt a ' maga beszélgetni valója. Kedves asszonyok, rabok feleségei, volt rabtársak öleltek. Itt nem volt formaság, szeretet volt csak, minden társadalmi konvenció nélkül. Bementem az öltözőbe is. Egy szimpatikus úriember sietve borotválkozott. Vásott munkaruhája ott feküdt a földön. Eszembe jutott Szodfridt Jóska neve, akivel még nem találkoztam, de eddig is sokat hallottam róla. A borotválkozó urat kérdeztem meg, merre találhatom Jóskát? Ö volt az. Percek alatt felöltözködött. Aztán arra kért; jöjjek vele megnézni a Tanyát. Örömmel vállalkoztam rá. Amit eddig láttam már az is elkápráztatott, hiszen az anyaépület is valamikor rom volt. Hegyi csapáson mentünk fel autóval. Az autóban oxigén palack, fűrész, egyéb szerszámok, meg por. i— Vigyázz, ne érj semmihöz >—< mondja Jóska, aki munkaidőben egy bicikligyár igazgatója. Itt a Tanyán elnök, műszaki vezető, napszámos és mindenes. Percek alatt fenn voltunk a síkon. Valamikor ez is hegyoldal volt. Ma egy óriási úszómedence, gyermekfprdő, étkezőkioszk, modemül felszerelt konyha és egy föIkc&Jt-;; állapotban lévő nyolc szobás, emeletes hotel. A kioszk terméskő oszlopokon áll. Építésművészeti remek. Szerencsém volt az építővel is kezet fognom. Legszívesebben megcsókoltam volna. Akkor is az állványon dolgozott. Neje is ott volt, segített neki. A medencék mögött erdőövezte cserkésztáborozási tisztás, sátrakkal, sportpályával. Visszamentünk a kocsihoz. Esteledett. Az erdő fölött bukott a nap. Utolsó sugara még megcsókolta a kéklő vizét. Gondoltam visszamegyünk. Ekkor jelentette Jóska: most pedig megtekintjük a tanyát. Elállt a lélegzetem attól, amit ezután láttam. Az erdős hegyoldalban apró bemart telkek" sorakoztak. Trailer otthonok, körülöttük virágágyások, sziklakertek. A fák sziklaperemmel körülépítve. Mindenütt Virág, muskátli, petúnia. Néhol apró kerítés, napfogó. Közé-" pen kicsinyke dísztér. Erdei fenyővel, díszcserjékkel. Szeme- ; met elborította a könny. Homályosan láttam a Csodát’ i Aztán az örömkönny zokogásba fűlt. Hát ezt is lehet? Az utolsó kocsiotthon előtt fiatalok s az apa dolgozik. Jóska előző nap vezette oda a vizet. Holnap a földtúró elegyengeti. — Fiúk, holnap egy ajtót építünk be a fürdőmelletti épületnél. Segítség kell. ~ Ott leszünk, Józsi bácsi, i—< kiáltja mindeglik. A muskátlik már ott is virítottak. Lefele menet barátom megmutatta a hatalmas és nagyon kihasznált földtúrót. Közel hozzá három hatalmas fenyőoszlop sátorcsúcs-szerűen összefogva. Tegnapelőtt a motor bedöglött. Ki kellett emelni. Egy magyar autómechanikus darabokra szedte szét. Most ismét üzemképes. És mindez magyar érzésből. Nem óradíjra, nem nyerészkedésre. Beesteledett. Az anyaépület előtt mesterséges tó. Leállt az autó. Jóska a Hősök Emlékkövéhez vezetett. Márványtábla hirdeti a Hősök emlékét. Alatta sárguló koszorúk, erdei fényők, vas mécsesek. És akkor rájöttem arra, hogy buldózereken, villamos erőcentrumokon, víztisztító rendszereken felül ebből a háznagyságú bazaltkőből árad az az erőtöbblet, amely megalkotta a magyar csodát. Ki is ez a Szodfridt Jóska? Volt katonatiszt, aki a börtönben ezermesterré képezte magát, hogy évtizedekkel ké sőbb pár magyar rabtárssal és azok, barátaival, verítékével megalkothassa szabad Amerikában a magyar élniakarás templomát. Dehát hogyan is indult az egész? Öt lelkes börtöntviselt magyar 20.000 dollárért megvett egy 120 holdas területet, egy hatalmas romházzal. Kalákáb an fe lépítik. Ma a Magyar Tanya részvénytársaság. Vezetőségében fiataln- • kát is találunk. Az atyák fiai. Ezáltal a jogfolytonosság évtizedekre biztosítva van. E pillanatban sokszázezer dolláros birtokról beszélhetünk. A zsúfolásig megtelt étkező-terem már csak minket várt. Meglepetésemre New-Yorkból Mózsi Ferenc költőtár sam is lejött, hogy előadásom előtt versével köszöntsön. Ez volt a legnagyobb kitüntetés, amit valaha is kaptam életemben. A vacsorát az aznapra beosztott négy szakács, négy úriember készítette el. Mondhatom rendkívül finom volt. Előadás után Bocskay József kisérettel hozta be a . Mindszenty Vándorzászlót, amit Ft. Stinka József, trentoni ’ görögkatolikus lelkész, 56-os menekült, áldott meg. Aztán előjött egy őszhajú matróna, lila díszmagyarban. Viniss Erzsébet, mint zászlóanya szalaggal díszítette a magyar ereklyét. ~ Nem hiszem, hogy szem szárazon maradt azon az es1--' tén. Ez a másfél óra könnyek jegyében pergett le. A hölgyek orrocskája piros volt, s a férfikönnyek is gátlás nélkül > peregtek. Megkönnyebbültünk. Szinte jólesett. *=!-*■ Előadásomat a vajákos asszony gyógyító szerepével kezdtem. A végén megvallottam; a vajákos asszony is betege volt, de meggyógyította a magyar Csoda! Köszönöm nektek egy életre. * JóE S. Koósa Antal Virág Minden Alkalomra GAYEIl-FANCHALY VIKÁGÜZLÉT 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 Radnay Rudolf: EMLÉKSOROK EGY MAGYAR DIÁKONUSNAK Jólismert magyar barátunknak < Balássy Gézának — diákonussá való felszenteléséről számoltunk be múlt héten a pármai Szent Család templomában végbement külön délutáni misével kapcsolatban. Számunk ismertette az igazán nem mindennapi felemelőhangulatú egyházi eseményt. Most pedig folytatjuk, mert az új diákonusnak első szentbeszédéről lesz szó. Vannak az életben néha olyan religiózus események, jelenetek, melyek a maguk jelentőségében oly sokatmondók, oly tömörek, ünnepélyesek sőt szinte drámaiak hogy az első pillanatra valószínűtlennek Iát szanak. * * * Minden újság beszámolójának hatása és sikere azon múlik, milyen szemszögből, nézőpontból tekinti problémáját. Mit hagy ki belőle, mi tesz hozzá, vagy csak egyszerűen leírja, amit látott, végigélt. A beállítás a fontos, hogy amit közöl —i mint a mostani is lélekkel teljes legyen, vagy — ez alkalommal méginkább >—> megindító legyen a maga különleges, szokatlan szépségében. * * * Ezen gondolkoztam már a múlt vasárnap is a felszentelés ünnepén, mert könnyen lehet, hogy Balássy Géza mégis csak a világ legelső magyar diákonusa. És ez nem jelentéktelen tény sem az ő, sem a mi tudatunkban, mert vasárnapi első szentbeszédje szinte egy belső vallásos magyar hallucináció lesz, melyet mi is hallani fogunk! Amit elmond,, saját hiteként fog megjelenni, nem lesz csupán szónoki képzelőerő, nem lesz ellenőrizhetetlen, mert jólismerjük őt a Szent Imrében. Régen és jól! Ezért szeretném ha e pár sor mintegy képszerűen is sikerülne, hogy oda tehesse, mint egy fényképet a többi csa- Iádi emlék közé. * * * A kis magyar templom előtt álltunk fényes napsütésben, bár néha elborult majd újra kisütött. Kellemes nap volt, a városban nyugalom, vasárnapi csend, a levegő meleg, de éles, tiszta! ... talán — gondoltam ez az első szent beszéd, melynek minden szava, gondolata messzebbre is fog hallatszani ez alkalommal. Több lesz mint szép és mások is felfigyelnek rá, nemcsak a misét hallgatók. * * * Emiatt máris meghatottan mentem fel a templom előtti még most is meredeken maradt régi lépcsőn. Bent sűrű sorokban ültek —I sőt álltak az emberek. Közéjük vegyültem és leültem, hogy jegyezhessek, mert nemcsak beszámolót, tudósítást kellett csinálom, hanem emléksorokat is az eseményről. Nemcsak külsőségeket. Múlt hét óta a második alkalom, hogy ez a célom. Szeretnék is figyelni, mert már kezdődik a mise. Körülöttem beszégetnek, suttognak. i—i Ismeri őt? < kérdezi valaki. i—* Hogyne <—< feleltem és gyorsan jegyezni kezdtem noteszembe, mert az orgona búgott, énekszó hangzott és a bejárat felől már közelgett is a menet. Monsignore Szabó János a southbendi protonotárius-plébános celebrálta a misét — a Katolikus Liga elnöke, az Amerikai Magyar Szövetség társelnöke, nagy papi kisérettel, színes csoportban haladt a virágbaborult oltár felé. Figyelő tekintettel a pirosszalagos dalmatikába öltöztött diákonus felé fordultán. Szétnézek a közönség közé.. . látom mindenki ezt teszi. Amikor a felvonulásban meglátom, majdnem köszönök neki, de ő izgalmában nem Iát, kezét összekulcsolva csak előre néz és kissé elfogultan, de szelíden mosolyog. . * * * Szeretném nyugodtan leírni, ami ezután történik, de attól tartok magam is túlságosan izgatott leszek, pedig ettől szabadulnom kell, mert a Monsignore már megkezdte a misét, áhitatotkeltő formában. Az ünnep alaphangját adja meg minden mozdulatában. Emelt hangon, felemelt szemmel és kézzel mondja a mise szövegét. A mennyei Atyától kéri szívünk meghallgatását. Majd az olvasmány következik, a zsoltárt a diákonus rokona, a szentleckét felesége olvassa. Az evangélium következik. Mindnyájan felállunk, hallgatjuk vallásunk legfőbb prófétájának, Jézusnak szavait. Balássy Géza az új diákonus mondja! Utána nagy csend. Megkezdi első szent beszédjét. Mindenki figyel. * * * Vajon ki meri elkérni tőle szónoki képességét? Én. Aki szólni akarok rólad, yajon milyen problémával köszönsz te I életünkbe? Vajon mire helyezed a hangsúlyt? Milyen Ielkülettel akarsz minket irányítani, mily köntösbe burkolod gondolataidat? . . . Mert tudom, nem vagy álmodozó, tapasztalataidra, az életre építesz és ma mily formában akarod ezt beszédedben bizonyítani? Judom, hogy a pillanattól meghökkent szíved hevesebben ver, kifényesedő szemmel ; beszélsz, mert boldog vagy, hogy ide érkeztél, hogy minket magadhoz ölelhetsz és elmondhatod diákonus lelked vá- j gyait. Vajon felismered-e a magad szerepének elsődleges követelményét? Szentbeszédednek újformájú igényét várjuk, i Ezt kielégíteni a te feladatod lesz, ezt óhajtjuk. Gondolataid régiójába akarunk tekinteni, hogy mértéktartóan párosítsd azt a régivel. * * * Ez is történt! Le meg a szeretet, a magyarságoddal összeolvadtak. Nem mintha külön éltetek volna, de ma eljött a pillanatod, hogy végérvényesen egyesüljetek. Nemcsak hited valóságát adtad, mint úzt elöljáróban éreztem. Egy / őszinte magyar lelki hallucinációt hallottunk, amit vártunk is, melybe te életet teremtettél az oltár előtt. Ehhez nemcsak hit( de képzelő erő is kell . . . ezért figyelmesen hallgattunk. Szerettem volna valamiféle tündérsarut ölteni, hogy veled suhanhassak abba a magyar magasságba ... de te ügyét sem vetettél persze rám, hanem tovább lebegtél fok ról-fokra feljebb . .. oda, ami kétségkívül a siker mennyországát jelentette számodra ... * * * Mit is mondtál, amikor legutoljára beszélgettünk? Isten szabadságot adott, megsegített és ez arra int téged, hogy más utat vágj magadnak a magyarságért eddig végzett munkaterületeden. Az Úr hívott meg az Ö munkájának
