Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)

1977-06-30 / 25. szám

ALASZKÁBÓL Június 20-án Alaszka északi partjáról a közel 10 billió $-os költséggel Jelépített: csövezeten keresztül megindult az olaj az állam déli pariján lévő Valdez kikötőjébe, ahol majd azt tankhajókba Öntik s úgy szállítják tovább a kali fomiai Long Beacb kikötőjébe. A csöveken egyelőre csak 300,000 bordó nyersolajat szállítanak le, de a tervek szerint ez a mennyiség már 600,000 bordóra szaporodik, 1978-ban pedig már naponta eléri az 1.2 millió boclónyit. A csővezet szivattyúrendszeré­nek tökéletesítése révén az 1980-as években már naponta 2 millió hordónyi nyersolaj lesz Prudhoe Bayből Valdezbe továbbítható. Az alaszkai olajvezetékek működésének megindulása kétségtelenül jelentős eredmény, az Alaszkából szállítható nyersolaj azonban az Egyesült Államok napi 20 millió hor­dónyi szükségletének csak kis hányadát fedezi. Prudhoe Bay környékén a becslések szerint 10 billió hordóra való nyersolajtartalékot talállak. Felhasználásával évenként 6 billió $-t lehet megtakarítani az olajbehozatali kiadások te­rén, de semmit sem lehet csökkenteni a fogyasztói árakon, mert az alaszkai nyersolaj ára hordónként ugyanúgy 13-14 $-ba kerül, akárcsak a behozott nyersolajé. Ennek oka és magyarázata és olajvezeték felépítésének és a tankhajókon történő továbbszállításnak a jelentős költsége. Érdemes megemlíteni, hogy az Alaszkából elvezetett nyersolaj 53%-a a clevelandi székhellyel működő Sohio tulajdonában van. A vállalat ezt a részesedést körülményes szerződések révén a brit British Petroleum Ltd-től szerezte meg. A fennmaradó részesedés mintegy 20%-a az Exxont és az Arcot illeti, a további 27%-on pedig a Mobil, a Phil­lips, a Union 76, ab Amerada Hess, a Marathon, a Getty Oil és a Chevron osztozik. FOLYIK MÁR Június 20-án Prudhoe Bayben az Alyeska Pipeline Service Company mintegy száz hivatalos tényező és lap­tudósító jelenlétében megnyitotta az alaszkai olajvezetéket. A nyolc nagyobb olajvállalat által megszervezett konzor­cium szóvivője szerint még senki sem ünnepel, mert senki sem tudja, hogy a csőrendszer hogyan működik. A legelső szívattvúáHornosnál például rögtön észrevették, hogy a cső vezet szivárog, mintegy 10 gallon nyersolaj kifolyt. A hibát a szerelők azonnal kiküszöböltek. Csak a szelepeket kellett megszorítani. Az olaj óránként 1.1 mérföldnyi távolságra jut. Útját figyelik és kísérik. Ennek megkönnyítése céljából a 48 inch átmérőjú acélcsőben az olaj útjába 8 láb hosszúságú fém­darabot (“pig -et) helyeztek, amelyet az olaj maga előtt görget. A fémrúd eközben elég zajt csinál ahhoz, hogy út­ját kívülről nyomon követhessék. Az olaj a 800 mérföldes útat körülbelül egy hónapig teszi meg. Az olajmező, amelyből a nyersolaj a csövön keresztül délre árad, Prudhoe Bayben körülbelül akkora tundra-si­vatag alatt terül el, mint amekkora North Dakota állam területe. Az első olajforrásra 1968-ban az Atlantic Rich­field Co. (Areo) fúrógépe bukkant. A feltárási munkálatok hoz később még 16 vállalat csatlakozott. A csövezet építését késleltette az a per, amely a környezetvédelmi szempontok biztosítása érdekében indult. Az eredeti tervek lényeges módosítása után az építkezés 1974 áprilisában kezdődött el. 1975-ben és 1976-ban a munkálatok 21,600 személyt vet­tek igénybe. AZ OLAJVEZETÉK VÉDELME Az alaszkai olajvezeték működése még meg sem in­dult, máris országos gondokat keltett, amelyekkel az East­­land James szenátor vezetésével működő kongresszusi al­bizottság is behatón foglalkozott. A gondokat az a kérdés okozza, vajon elég biztonságban van-e az olajvezeték ah­hoz, hogy abban az alaszkai nyersolaj állandóan és zavar­talanul eljusson a Prudhoe Bayből a valdezi kikötőbe. ‘ Az aggodalom nem alaptalan. Február közepén ugyan­is az Alyeska Co. három volt alkalmazottja azzal fenyege tőzött, hogy a csövezetet 18 helyen felrobbantják, ha nem kapják meg a követelt összeget. Az ellenőrző vizsgálat során sehol sem találtak robbanóanyagot, a fenyegetőzés mégis arra késztette az illetékes szerveket, kormány- és szövetségi hatóságokat, hogy komolyan számoljanak várható terror­­cselekmények lehetőségével. Külön veszélyt jelentenek az indiánok, akik vélt vagy valódi sérelmeik orvoslása érdekében birtokba vehetik a szivattyútelepeket. Nem szabad figyelmen kívül hagyni a vadászok gondatlanságát sem, mint mondják, mert az alaszkai útjelző táblák 80%-a lövedékektől okozott lyukak­kal van tele. Az olajvezetékek tehát mindenképpen állandó és rendszeres őrzésre, védelemre szorulnak, akárcsak az or­­szágútak. Amíg azonban ebben a kérdésben mindenki egye­tért, addig abban a másik kérdésben, hogy ki gondoskod­jék a védelemről, már eltérők a vélemények. Vannak, akik mondják, az olajvezetékek őrzéséről maguknak az olajvállalatoknak, pontosabban azok konzor­ciumának, az Alyesca Pipeline Service Co-nak kell gon­doskodnia. Mások azt gondolják, hogy ez az állam, Alaszka feladata. Ismét mások külön őrség megszervezését látják szükségesnek szövetségi alapon. Egyelőre az érdekeltek és az illetékesek a kérdés beható tanulmányozásával foglalkoz­nak. Bármi lesz a döntés, azzal mindenképpen számolni kell, hogy az olajvezeték legkisebb megrongálása esetén az egész vezetéket le kell zárni, amíg a kárt helyre nem hozzák. AZ ÓLAI A SOHIO HELYZETE A Sohio, pontosabban a Standard Oil Company oí O! .io edd igi helyzete az alaszkai nyersolaj birtokában ege szén megváltozik. Az amerikai olajválla latok sorában a 18. helyről a második vagy harmadik helyre kerül; csak az Exxon Corporation lesz nála nagyabb, mert a Fexacova! körülbelül azonos mennyiségű nyersolajjal rendelkezik. Prudhoe Bay olajmezőit az 1960-as években fedezték fel. Az első fúrásokat a British Petroleum Lt., az Exxon és az Atlantic Richfield (Arco) az 1960-as évek végén haj tóttá végre. A Sohio, mint a BP amerikai alvállalata 1970 január 1-én jutott az alaszkai olajmezőkön nagyobb érdé kéltséghez. A feltárási munkálatokhoz több mint 800 millió $-raI, az olajvezeték építéséhez több mint 2.5 billió $-ral járult hozzá és több mint 600 millió $- t fektet be a nyers olajat Valdezból Long Beachbe szállító tankhajók felépí tésébe. A Sohio azzal a tervvel is foglalkozik, hogy 500 millió $-os befektetéssel a kaliforniai Long Beachen tankhajó­­állomást építtet, ahonnan a nyersolajat csővezetéken szál­líthatja tovább a keleti partok felé. A Sohio finomítói ugyan­is Ohioban és Pennsylvaniában vannak. Toledói és limai finomítói számára a nyersolajat 90%-ban más amerikai vagy külföldi olajvállalatoktól kellett beszereznie. A BP tői átvett töltőállomások ugyancsak a keleti partokon van­nak, mint ahogy a BP-től megszerzett olajfinomító is a pennsylvaniai Ma rcus Hookon van. MÁSIK OLAJVZETÉK Az alaszkai olaj gazdaságos felhasználására háropi lehetőség van: l) a Panama-csatornán át tankhajókon a ke­­leti partokra történő szállítása, 2) átengedése Japánnak cse­ré ben külföldi nyersolaj ellenében, vagy 3) újabb olajveze­téken át a keleti partokhoz közelebbre juttatása. Az első két lehetőség több nehézségbe ütközik, ezért a Sohio a har­madikat akarja értékesíteni. Ennek alapja az Arizonában és New Mexicóban már meglévő 800 mérföld hosszúságéi, eredetileg természetes gáz vezetésére használt, elhagyott csövezet, amelyhez Kaliforniában és Texasban még 200 mérföld hosszúságú csövezetet kellene építeni, hogy a nyers­olaj Long Beachből a texasi Midlandbe jusson. Az újabb csövezet kiépítésére vonatkozó tárgyalások folyamatban vannak, az elé csak a helyi hatóságok gördí tenek akadályokat, mert attól félnek a Long Beachen léte­sülő tankállomás igen károsan befolyásolná a város amúgy is veszedelmes állapotban lévő légszennyeződését. A csö­­' vezet kiépítésével kapcsolatos tárgyalásokból az Exxon már ki is lépett, a Sohio azonban tovább folytatja azokat, mert számításai szerint a nyugati partokon lévő olajfinomítók már a következő évben elérik teljesítőképességük felsőfokát, ezért a Sohio a nyersolajat mindenképpen szeretné a keleti partok finomítóiba juttatni. Az újabb olajvezeték megépítését indokolja az a kö­rülmény is, hogy a tengerészeti geológusok megállapítása szerint Prudhoe Bay olajmezői szomszédságában hatszor­­hétszer annyi nyersolajat rejtő mezők vannak, mint ameny­­nyt Prudhoe Bay mezőin találtak. A SZOVJETUNIÓBÓL NYUGATRA Az olajszállítmányok a Szovjetunióból Nyugatra 1976- ban az 1975-ös kivitelhez viszonyítottan megkétszereződtek. Ennek az a magyarázata, hogy a Szovjetunió olajtermelése minden évben mintegy 600,000 tonnával emelkedik, jelen­leg napi 10.4 millió hordónyit tesz ki. Az évi termelés 30%-a, körülbelül 3 millió hordó olaj finomított formában kerül külföldre. A külföldi országok közt nemcsak a keleti tömbhöz tartozó államok foglalnak helyet, hanem nyuga­tiak is. Az utóbbiakba irányuló olajkivitel mértéke állandó növekedést mutat. A Szovjetunió olajkivitele mennyiségileg az egész vi­lágon a harmadik helyen áll, csak Szaúd-Arábia és Irán előzi meg. Venezuela, Irák, Kuwait, Nigéria és Líbia csak utána következik. A Szovjetunióból naponta 2.22 millió hordónyi olaj kerül kivitelre s ebből a nyugat-európai or­szágok 960,000 hordót kapnak. TERMÉSZETES GÁZ Az alaszkai olajjal együtt Prudhoe Bayben 26 trillió köbláb természetes gáz is rendelkezésre áll. Ebből 7.2 trillió köbláb nyi mennyiség a Sohio tulajdona. Az Egyesült Álla­mok évi szükséglete 19 trillió köbláb. Az alaszkai természetes gáz felhasználása újabb cső­rendszer kiépítése révén válik lehetővé, erre azonban az 1980-as évek eleje vagy közepe előtt aligha kerül sor. A gázvezeték a jelenlegi elgondolások szerint a kanadai Mackenzie-folyó medrében, vagy az alaszkai főúttal párhu­zamosan vezetne az Egyesült Államok közép-nyugati részé­be. Az olajjal együtt kiszabaduló természetes gázt a terve­zett gázvezeték kiépítéséig visszaszorítja a talajba, hogy az; olajforrásokban annak nyomása segítsen az olaj felszínre jutásában. Anderson J. Richard energia-szakértő, aki korábban a Battelle Memorial Institute erőgazdálkodási programját irányította, jelenleg azonban magánemberként foglalkozik az erőgazdálkodási tanácsadással, azt állítja, hogy 100 év múlva az Északi Sarok veszi át a Közép Kelet mai szerepét, mert a Prudhoe Baybén talált olajon és gázon kívül a ka­nadai Mackenzie-folyó torkolata, az északi-sarki szigetek, Grönland és Norvéia sarkvidéke alatt rendkívü 1 nagy mennyiségű nyersolaj és természetes gáz rejtőzik. A térképre vetett figyelmes tekintet hamar felfedezheti, hogy a jövő századnak ez a várható északi energiabősége a szovjetnek kedvez. Az Egyesült Államok hi rtokában lévő néhány száz mérföldes alaszkai partvidékével szemben ugyanis az oroszok a sarkvidék néhány ezer mérföldes vo nulatával rendelkeznek. Anderson szerint a XXI. század Szaúd-Arábiája a Szovjetunió lehet. SZENTTÉAVATÁS Június 19-én világraszóló ünnepség keretében VI. Pál pápa ünnepélyesen a szentek sorába iktatta Neumann Ne­­pomucene John volt philac lelphiai püspököt, aki az Egyesült Államok első férfi szentje lett. Előtte két amerikai nő, Cabrini anya 1946-ban és Selon anya 1975-ben kerüli a szentek seregébe. A szenttéavatási ünnepségen 30.000 ember, köztük 20.000 amerikai élén 8 amerikai bíboros, Lodge Henry Cabot, az Egyesült Államok vatikáni képviselője és Rizzo Franz philade Ipl íiai polgármester vett részt. Jelen volt még az a két amerikai is, akiknek Neumann püspök közbenjá­rására történt csodálatos meggyógyulása a szenttéavatást lehetővé tette. A 19 éves Flanigan Michael 6 éves korában csontrákból ép ült fel, a 46 éves Lenahan Kent J. pedig 19 éves korában gépkocsibaleset következtében elszenvedett fejzúzódását élte túl. Az előbbit szülei a püspök sírjához vitték, az utóbbit egy apáca a püspök reverendájának kis darabjával érintette meg. Á Philadelph iából, illetőleg a pennsylvaniai Vili ano­­vából való két amerikain kívül a szenttéavatáson ott volt a 65 éves Benassi Éva olasz asszony is, aki 11 éves korában súlyos, gyógyíthatatlan betegségéből gyógyult fel egyetlen éjszakán át, miután egy apáca Neumann püspök képével megérintette. Neumann Nép. John 1811-ben a csehországi Pracha­­titz községben német szülőktől született, középiskolát végzett, majd orvosi és jogi tanulmányokat folytatott, -aztán papi pályára lépett, 25 éves korában azonban kivándorolt Ame­rikába, ahol Dubois John, New York püspöke szentelte fel. Négy éven át 9000 négyzetmérföldnyi területen német plé­bániát vezetett. Amikor ez az emberfeletti munka fizikailag teljesen kimerítette, a redemptórista rendbe lépett s annak kötelékében folytatta New York, New Jersey, Ohio, Penn­sylvania, Delaware, Maryland és Virginia német bevándor­lóinak lelki gondozását. Baltimoreban a Philadelphiából át helyezett Henrick P. James érsek gyóntatója lett. Az ő aján­lására nevezték ki Neumannt 41 éves korában, 1852-ben Philadelph ia püspökévé. Ebben a minőségében két éven belül az egyházközségi iskolák tanulóinak számát 500-ról 9000-re emelte (ma 269 elemi és 30 középiskolában mintegy 200.000 a tanulók száma). A megerőltetett munka korán sírba .vitte; 49. életévét sem töltötte be, amikor 1860 január 1 5-én elh únyt. KÁDÁR A PÁPÁNÁL A Cathol ic Universe Bulletin június 17-én megje­lent számában a Vatikánból keltezett NC-tudósítás közlése szerint VI. Pál pápa 50 percig tartó külön kihallgatáson fogadta Kádár Jánost, a Magyar Szocialista Munkások (kommunista) Pártjának első titkárát. A kihallgatáson jelen volt Casaroli Agostino érsek, az egyházi közügyek tanácsá­nak titkára és, aki a helsinki konferencián a Vatikán kép­viselőjeként vett részt és Púja Frigyes magyarországi kül­ügyminiszter is. A kihallgatáson a pápa annak a reményének adott ki­fejezést, hogy az 1975-ben Helsinkiben kötött megállapodás végrehajtást nyer. Megállapította, hogy az utóbbi 14 esz­tendő folyamán a Szentszék és a Magyar Népköztársaság között lassú, de töretlen folyamat ment végbe, amely az el­távolodás és feszültség hosszan tartó időszaka után, amely még mindig nem fejeződött be teljesen (“which are not yet completely dispelled”), a Szentszéket és a Magyar Nép­­köztársaságot közelebb hozta egymáshoz. Elismerte, hogy Kádár hasonló kívánságát gyakran kifejezésre juttatta. VI. Pál pápa megjegyezte, hogy Magyarország föld­rajzi helyzete Európa szívében természetszerűen a béke szeretetét és vágyót ébreszti fel. Miután rámutatott, hogy Magyarország 1969-ben azoknak a törekvéseknek támoga­tását kérte a Szentszéktől, amelyek a helsinki konferenciá­hoz vezettek, a pápa hangsúlyozta reményét abban, hogy a konferencia zárónyilatkozatában foglaltakat “teljes egészük­ben és híven alkalmazzák . A Vatikán hivatalos közleménye szerint a pápai foga­dást követően az egyház és az állam egymáshoz való vi szonyát Magyarországon tüzetesen megbeszélték. Mindké KÉT NAP EMLÉKE Július hó elején az Amerikában élő magyarnak két nap emlékét kell idéznie. Az egyik az amerikai Független­ségi Nyilatkozat kiadásának napja, július 4-re esik s a 13 amerikai angol gyarmat függetlenségi harcának kezdetére hívja lel figyelmét. A másik a magyar honfoglalás befeje­zésének napja, július 5, Árpád fejedelem fiatal nemzetének hősi helytállását juttatja eszébe. Július 4 minden amerikai szemében, a magyar ameri­kai számára is az állami függetlenséggel együttjáró felelős­ség vállalásának és a legteljesebb szabadság érvényesítésé­nek emlékünnepe, a sötét eget megvilágító tűzijátékok va­kító fényében úszó ujjongás, reménykedés, büszke öröm al­kalma: immár 201. alkalommal. Július 5 a legtöbb magyar előtt ismeretlen, évszázado- J kpn át feledésbe ment élethalálharc döntő ütközetének 1070. •“'évfordulója. Gazdag és hatalmas befogadó hazánk tomboló örömének ünnepnapja után jusson eszünkbe, hogy őseink 907 július 5-én az ennsburgi csatában fennmaradásukért voltak kénytelenek megküzdeni a rájuk támadó, ugyancsak derekasan harcoló bajorokkal szemben. A bajorok vezérei >-* Luitpold őrgróf és I heotmár salzburgi érsek <—i a csatame­zőn maradtak. A magyarok feltartóztatták ugyan a pusztu­lással fenyegető támadást, súlyos veszteségeik azonban meg­fosztották őket a győzelmi mámor örömétől. Árpád fejedelemnek az ennsburgi honvédelmi ütközet­tel sikerült a honfoglalás nagy művét befejeznie, a harc közben kapott seb azonban mintegy két hónappal később sírba vitte. Örökségét egyetlen életben maradt, legkisebb liát, a la eves Zoltán vette át, aki mellé országának főem­berei valamennyien egyértelemmei és közakarattal” ország­bírókat (rectores regni) és hadvezéreket (ductores exercitus) rendeltek. Demokratikus jellegű kormányzatról beszélni abban az időben korszerűtlen tévedés lenne, a nemzeti közösségtu­datra történő hivatkozás azonban éppen az amerikai július 4 után s éppen Szent László koronázás nélkül történt ki­rállyá avatásának 900. és Nagy Lajos király balkáni győ­zelmének 600. évfordulóján már teljesen indokolt. Július 5 minden magyar számára nemcsak a Kárpátok medencéjében végrehajtott, hősies honfoglalás befejeződé­sét jelenti, hanem azoknak a szakadatlanul folyó, elszánt küzdelmeknek kezdetét is, amelyekben a X. század folya­mán Bogát lia Bulcsú, Kölpény fia Botond és Tas fia Lél tűnt ki, a XX. század folyamán pedig a két világháború s az 1956-os szabadságharc hősei, amerikai vonatkozásban a koreai és vietnami harcok vitézei hozták meg az emberi és nemzeti szabadság oltárán legnagyobb áldozatukat. Két nap emléke július elején a magyar amerikai és az amerikai magyar lelkében tíz évszázad szédítő szakadéka felett épít lel olyan hidat, amilyenen át csak a szabadság és a függetlenség megvalósításának útja felé haladhat. (Somogyi Ferenc) fél kijelentette, hogy a hasonló megbeszéléseket folytatni akarja, hogy a még megoldatlan kérdésekre megoldást ke­ressenek és találjanak. TÜNTETÉS A "MÉSZÁROS" ELLEN Kádár János pápai kihallgatását megelőzően jobbol dali tüntetők ( rightist demonstrators ) röplapokat osztogat­tak Rómában, lőleg a Szent Péter-téren, amelyben élesen támadták a magyarországi kommunista párt első titkárát. Kádár Jánost, akit mészáros -nak neveztek. Érdemes meg­jegyezni, hogy ezzel a “dí§zílőjelző”-vel korábban csak a Szovjetunió kommunista pártjának első titkárát, Krushche­­vet tisztelték meg. A Vatikán Városból kiadott NC -tudósítás a tüntetéssel kapcsolatban /—< mintegy annak indokolásaként <—< elmond­ta, hogy amikor 1956-ban a koalíciós magyar kormány Ma­gyarországot semleges állammá nyilvánította és bejelentette a kelet-európai országokat összefogó varsói egyezmény szer­vezetéből való kilépését, Kádár ellenkormányt szervezett és a Szovjetunió hívta segítségül. VOLUME 67. ÉVFOLYAM ~ NO. 25. SZÁM. 1977. JÚNIUS 30. EGYES SZÁM ÁRA: 30 cent

Next

/
Thumbnails
Contents