Magyar Újság, 1977 (67. évfolyam, 2-49. szám)
1977-06-09 / 22. szám
1977. JÚNIUS 9. MAGYAR ÜÜSÄG B. OLDAL DINGELL KÉPVISELŐ A MAGYAR HŐSÖKRŐL Ünnepélyes terelek közt emlékezett meg Detroit magyarsága a helyi M.H.B.K. valamint a Szabadsági)arcos Szövetség rendezésében a magyar Hősökről. A kegyeletes koszorúzás a Szent Kereszt rám. kát. templom udvarán felállított Hősök Szobránál történt. Az ünnepséget Ft. Csorba Domonkos, a templom plébánosa mélyenszántó angol nyelvű imája nyitotta meg. Majd Dingell John képviselő, a magyarság őszinte barátja emlékezett meg az amerikai háborúk magyar bőseiről. Számszerű adatokkal szolgált, mind az amerikai nemzétalapító szabadságharc, mind a polgárháború magyar hőseiről. Ezután Báldy Pál, az M.H.B.K. vezetője, valamint Kovács Béla a Szabadságharcos Szövetség elnöke koszorút helyezett el a szobor előtt. Báldy Pár röviden a magyar hősök emlékét idézte történelmünkön keresztül, az 1956-os szabadságharcig. Sajnos ez utóbbi heroikus küzdelem éppen Nyugat passzivitása következtében elveszett, holott az egész emberiség szabadságügyét szolgálta. Az ünnepségen az amerikai Veteránok díszlövéseket adtak le, majd a kürtös imája következett. Az ünnepség a Magyar Himnusz akkordjaival ért véget. Emlékeztünk. MÓR JÓZSEF FESTŐMŰVÉSZ DETROITI KIÁLLÍTÁSA rendkívüli komoly erkölcsi és szép anyagi eredménnyel zárult. A kiállításnak, közvetlenül a Hősök Napi ünnepély után, többszáz látogatója : volt. A kiállítást Kovács Béla a rendező Szabadságharcos Szövetség elnöke nyitotta meg. A művészt S. Koósa Antal író mutatta be. Mór József hozzávetőlegesen száz képpel szerepelt, köztük egészen rendkívüli grafikai és templomdíszítő anyaggal. Ft. Csorba Domonkos plébános urat illeti a köszönet, hogy a Szent Kereszt templom Iskola-termét erre az alkalomra díjmentesen rendelkezésre bocsájtotta. A kedves és népszerű művészt a látogatók szívükbe zárták. A magyar sajtó részéről is gratulálunk a jeles művésznek. Virág Minden Alkalomra G A YER-FANCHALY VIRÁG ÜZLÉT 4714 Lorain Ave., Cleveland, O. 631-1882 MEGHALT Dr. VECSEY JÓZSEF Lapzártakor'kaptuk a hírt, hogy dr. Vecsey József, teológiai tanár. Mindszenty bíboros volt titkára 64 éves korában Sl. Gall en, Svájcban meghalt. A következő számunkban emlékezünk meg életéről és működéséről. ÖRÖKRE ELNÉMULNAK A romániai földrengés valódi méreteiről csak mostanában értesült a nyugati világ. A sajtó és televízió részlete sen beszámolt a bukaresti károkról és az ottani halottakról, egy szó sem esett arról, hogy mi történt Erdélyben. A román kormány, közvetlenül a földrengés után hírzárlatot rendelt el a Székelyföldön. Külföldi újságíróknak és fotóriportereknek nem volt szabad meglátogatni a magyarlakta vidékeket, így történt, hogy heteken keresztül semmit sem hallottunk a földrengés erdélyi hatásáról. A március 4-i földrengés középpontja a havasalföldi Vrancea megye volt, amely a Kárpátok másik oldalán Há romszék megyével határos. A Háromszéken lévő 71 refor mátus templomból mindössze kettő maradt épen. 69. templom, torony, várfal és számos parókia súlyosan megrongá- ( Iódótt. Nagyméretű kórokat szenvedett a sepsiszentgyárgyi gótikus vártemplom és vár, a pákéi templom és kultúrház. ‘ a tamásfalvi templom, a zabolai gótikus templom, a torjai templom, a kovásznai templomtorony, hogy csak néhányat említsünk. A hatóságok elrendelték a, pákéi, a tamásfalvi és még három más székely templom azonnali lebontását. A sepsiszentgyörgyi vártemplomot szintén lezáratták. A színmagyar város református népe a kis szemerjai temp lomba szorult. A templomokon kívül igen sok lakóház és csűr is súlyosan megrongálódott. Még a temetők sírkövei is ledőltek. Sírunk és jajgatunk. Belefáradva a nehézségekbe, kétségeskedünk ... írják a háromszéki reformátusok. "Segítsetek! Mozgassatok meg mindent és mindenkit! Jöjjön egy bizottság! Ezt látni kell hangzik egy másik jajgató levél, amit nem mertek Háromszéken postázni, nyilván féltek annak elkobzásától. Az ottani egyházi vezetők felmérése szerint, a megsérült templomok kijavítása mintegy másfél millió dollárba kerülne. Ez, erdélyi viszonyok közt, olyan hatalmas összeg, amit az amúgyis koldusbotra juttatott háromszéki egyházak a maguk erejéből képtelenek lesznek összehozni. Ha a nyu gáti világ és köztük mi. nyugati magyarok nem segítünk rajtuk, a háromszéki harangok örökre elnémulnak. A Kál vin Egyházkerület idei zsinata gyűjtést rendelt el a földrengés- sújtotta erdélyi egyházak megsegítésére, Az adományok összegyűjtésére május 29. vasárnapját jelölték ki. Adományokat a Református Hírek szerkesztősége is átvesz, nyugtáz és rendeltetési helyére pontosan továbbit. (R. H.) AZ INSTANT LOTTERY TV-JUTALOMSORSOLÁS 40 SZERENCSÉS JÁTÉKOS ÉLETÉT TEHETI GAZDAGGÁ * Több mint 100,000 dollárt sorsolnak® ki az Instant Lottery tv-jutalom játékán ... ön is nyerhet. * Öné lehet az 50,000 dolláros főnyeremény! Vagy nyerhet 10,000, 5000* vagy 1000 dollárt. 40 nyertes van! * Sorsolás hetenként. Izgalmas. Érdemes! Mit tenne, ha önnel történne ez meg? Ön is résztvehet a legközelebbi sorsoláson, ha beküld 4 darab nem-nyertes Instant Lottery szelvényt a következő címre: TV Bonus, P.O. Box 6510, Cleveland, OH 44101. Az 50 centes Pót O Gold nyerőszámai is szerepelnek! A főnyeremény minimum 40,000 dollár. Most, vagy soha! Játsszon őn is, a szórakozás kedvéért! csütörtökön este 7:30-kor nézze az Ohio Lottery TV. műsort A Iörvény értelmében az Instant Lottery teljes bevétele Ohio állam vagyonát gyarapítja, mert szétosztják az ohióiak javára olyan területeken, mint oktatás, közjóiét, szellemileg visszamaradott» k gyógyítása stb. AD #193-R nák, mert minden gazdag gyerek elbújhatna a cukorkákkal, meg mindenféle vacakkal, amivel ilyenkor odaállnak, meg versikéket makognak... Szóval nagyon beleéltük magunkat a rendkívüliség lázába . . . Aztán ebbez még pénz sem kell, csak egy kis füst, gondoltuk sóvárogva és nagyon utáltuk a Sckmoll-pasztás gépet, ami büdös cipőpuccolót hirdet, amikor nekünk nagyobb szükségünk lenne rá. j Ha az égre nem is, de a gyárkéményre felírhatjuk az üdvözletét y, szólalt meg a bátyám, aki kapitalista gazdagságában nagyon rosszul érezte magát. Kicsit úgy néztünk rá, mint aki hirtelen megbolondult, de éppen ezért nagy érdeklődéssel. Rögtön elmagyarázta a tervet. Nem kell hozzá más, csak egy fehér zászló, amit ő felvisz a Schwarz-üzem udvarán álló, évtizedek óta üzemen kívüli gyárkéménybe és kitűzi a tetejére. A zászlóra ráírjuk nagybetűvel, bogy Isten éltessen, Édesanyám , aztán kihívjuk a mamákat és rqegmutatjuk, bogy "majdnem az égig ér a szeretetünk. És ilyen sem volt még a történelemben. Óriási lelkesedés fogadta az ötletet. Egész megzavarodtunk az örömtől, bogy milyen rendkívüli örömet szerzünk majd. A zászló kérdést megoldotta Somogyi Tercsi inge. Nagyon rongyos volt, hát levetettük róla, ráadtuk a ^[Tglás Editét, Edit megkapta a Soós Erzsiét, aki viszont I átvette a Sógor Icáét, akinek én odaadtam az enyémet, amit feste bevallottam Édesanyámnak, aki csak annyit mondott, bogy máskor, ba ajándékozni akarok, előbb kérdezzem meg s majd 6 ad, és semmiesetre sem tűri, bogy a kapu alatt elosztogassam az ingemet. A Tercsi zászlót Farkas Vilma-néni szépen kimosva megvarrta (azt mondtuk, az iskolába kell) és Weigerding Imre, aki már második polgárista volt és nagyon szépen rajzolt, gyönyörűen megírta arany festékkel. Vasárnap délután 4 órára volt meghirdetve az ünnepélyes zászló kitűzés. Három órakor engedélyt kértünk, hogy kimehessünk játszani s rohantunk a grundra, ahol volt a ' gyülekezés. Bátyám fekete tornanadrágban s az ünnepi alkalomra való tekintettel fehér trikóban indult útnak. Trikója alatt, kis fapálcikára erősítve vitte a zászlót. Átsegítettük a Schwarz-üzem kőkerítésén és rohantunk a ház elé lesni, mikor jelenik meg a kémény tetején, hogy kihívhassuk az érdekelteket, akik számára ilyen meglepetést készítettünk. Nagyon sokáig várakoztunk, míg végre megláttuk azt a parányi fekete alakot a kéményből kibukkanni. Rohantunk, mint a szélvész s rángattuk a Mamánkat: gyorsan, gyorsan, ilyet még nem láttak . . . Hát sok látnivaló neyi igen volt. A zászlóból nem lát- 1 szőtt jóformán semmi, a bátyámból is nagyon kevés. Valami j kis fekete alak rázott egy zsebkendőnyi rongyot. De azért mi csak ordítoztunk, meg éljeneztünk, meg ölelgettük Édesanyáinkat és bosszú ideig nem is vettük észre, hogy olyan élettelenül állnak, mint a sóbálványok. Amikor Édesanyám összecsuklott, mint egy földreejtett ruhadarab, akkor támadtak csak életre, mi meg elcsendesedtünk, mert a Csongor-útcában nem igen ájult el még senki. Legalább is nem ! a szemünk láttára. Mire felsegítették volna, már magához is tért. Felállt i s kicsit reszkető kézzel már ő integetett a fiának, hogy jöjjön le'. I j Lassan, kisfiam — suttogta s aztán összekulcsolt kézzel csak állt nagyon csendben. Miután minden mama imára kulcsolta a kezét, Kát mi is azt cselekedtük. Nagyon szép pillanat volt és igazán nagyon megbatódottak voltunk, hogy ilyen nagv gyönyörűséget okoztunk. Olyan, mintha templomba lennénk — súgta Ica barátnőm, aki nagyon vallásos is volt és soha el nem mulasztotta volna a májusi ájtatosságot, vagy az októberi litániákat. Sokáig álltunk így csendben, amig végre jött a bátyám, karján a grundról felszedett ruhájával. Olyan volt. mint egy évszázados kéményseprő. Még a szemfebérje is kormos volt. Mi megint ugráltunk, meg éljeneztünk, Édesanyám meg csak magához ölelte a bátyámat s valahogy ott is maradt vékony vállain, s félig megdőlve könnyes szemmel nézte a magasban lengő kis rongydarabot. Aztán bevezette (vagy talán fordítva?), hogy megmosakodjon, mi meg hosszasan magyaráztuk a még mindig túl meghatottnak látszó mamáknak, hogy ez az Anyák Napi ajándékunk, és hogy az egy aranybetűs zászló, csak nem látszik és az van ráírva, hogy Isten éltessen, Édesanyám’, és hogy ez mindenkié és ezt mi találtuk ki és ilyen még nem volt... és lelkesedtünk és áradoztunk és nagyon, nagyon elégedettek voltunk magunkkal és a hatással. Nem ok nélkül. Mert bár másnapra már eltűnt a zászló s a gyárkémény ajtaját Schwarz üzemtulajdonos úr személyes ellenőrzése mellett befalazták, még húsz év múlva is emlegették a Csongor-utcai mamák a ‘meglepetést. Az bi zonyos, hogy nem 12 éves ereje, sem vakmerősége de a szeretet, mindannyiunk saját Édesanyja iránt érzett szeretető vitte fel bátyámat a több, mint 30 méter magas gyárkémény rozsdamarta fokain a tetőre. A Szeretet óvta, hogy halálra nem zúzódott s a rémülettől kővédermedt Édesanyák imája, akik esztelen ötletünk kivitelezése láttán, talán életükben először érezték: milyen nagyon, őszintén nagyon szeretjük őket'... * * * ; Elkésett az Anyák Napi szépen festett, bolti lapom . . . Pedig olyan npgyon, nagyon szeretlek most is, Édesanyám, mint mikor majdnem az égig álmodtuk az aranybetűs zászlót. Most már csak egyedül lengetem feléd Somogyi Tercsi kis ingét és szeretném, ba látnád a felírást: Isten éltessen, Édesanyám! Koósa Mária ■ KIKÖTŐI TITKÁR KINEVEZÉSE Perk J. Ralph clevelandi polgármester Putka C. Andrew' kikötői igazgató első munkatársául ügyintéző titkári minőségben Micbalski B. Róbertét nevezte ki. A 45 éves Micbalski a clevelandi South középiskolában véozett, majd az Ohio állami egyetemen szerzett oklevelet. Két évi katonai szolgálat után 4 évig az obiói Zanesvilleben tanított. 1963-ban Perk, mint Cuyahoga megye akkori auditora, helyettes auditorrá nevezte ki. Micbalski azóta különböző fokozatokban teljesített megyei szolgálatot. Kinevezés június 1-i hatállyal történt évi 27,000 $ fizetéssel. Nős és 2 gyermek atyja, több hivatásrendi szervezet tagja. ANYÁKNAPJA A CSONGOR-UTCÁBAN Szomorúan és bosszankodva állapítom meg, hogy ez évben is késve adtam fel az Anyák Napjára szánt üdvözlő lapot. Addig búztam-balogattam az írást, hogy nem ér el időben. Pedig már betekkel ezelőtt megvettem, hosszas válogatás után. Szép színes csokor volt a fedőlapján és megható szöveg a belsejében. Ha otthon majd lefordítják az angol szöveget; biztosan könnyek gyűlnek nemcsak az anyai, de a fordító szemekben is. Tulajdonképpen csak alá kellett volna írni, hiszen ennél szebb szöveget én sem találhattam ki, és mégis elkéstem vele. Majd Anyák Napja után megérkezik s akkor is örömet szerez. Hiszen az a fontos, hogy: Iám, mégsem feledkezett meg rólam a gyermekem . . . Milyen komiszul megváltozik az ember, mire felnövekszik, gondolom magámban, magamról, — és eszembe jutnak a régi szép ünnepek, amikor úgy készültünk rajongó szerététünknek kézzelfogható jelét adni ezen a napon. Mennyi titoktartást és takarékosságot igényelt a meglepetés. Sokszor majd megfulladtunk a mindenáron kikivánkozó ‘ titoktól ’, és minden este megeskettük egymást a bátyám mai: esküdj meg, hogy nem mondtad meg. Édesanyám még segített is izgalmasabbá tenni a várakozást. Hetekkel előbb elkezdte a kérdezősködést. Előbb csak általánosságban, hogy: mi van veletek? Ti valamire készültök, látom. Nekem nem szabad tudni? Nem, nem, r- tiltakoztunk kórusban s egymásra kacsintottunk, hogy azért egy pillanatig sem kételkedjen abban: igenis valami készül. Pár nap múlva már határozottabb kérdéseket adott fel, hogy, hallottam Édesapátoktól, kértetek füzetre pénzt, amire már tegnap én is adtam. Mire kell nektek az a pénz? Titok, — nevettünk rá s rögtön utána tettük, hogy O is fog örülni neki, mert azért valahogy tudtul óhajtottuk adni, bogy a ‘titok’ neki szól. S mire elérkezett az Anyák Napja, addigra már azt is megtudta, hogy hány szem cukor van a dobozban, amit MAJD kap. Ugyanis mindig cukrot vettünk neki, mert azt nem szerette. Illetve nem AZÉRT vettük, meri nem szerette, hanem azért, mert mi szerettük. Édesanyámat is, meg a cukrot is. Aztán mindig örült, amikor látta, mennyire örülünk mi, ba még betek múlva is elővette a szép-díszes dobozt s adott egy-egy szemet belőle. Ilyenkor nem mulasztottuk el megemlíteni, hogy: milyen jó azoknak az édesanyáknak, akiknek jó gyermekei vannak és sokat spórolnak meg, nem isznak tejet az iskolában, csakhogy örömet szerezzenek. És Édesanyám helyeselt, hogy bizony: ő nagyon boldog és szerencsés. Egy Anyák Napi meglepétést azonban sikerült igazán titokban tartani. Igaz, hogy el is ájult szegény Édesanyám, amikor meglátta. És nem is az örömtől, hanem a kétségbeeséstől. Történt pedig ez a Csongor-utcába való költötözésünk második évében. A Csongor-utca, minden költői eredetét meghazudtolva, Budapest Székesfőváros legszegényebb negyedében szerénykedett s egyetlen lakóház éktelenítette, mely egészen ismerétlen oknál fogva a 24-es számot viselte. A ház pontosan az utca egyik oldalának közepét foglalta el és bárom emeletén 66 lakás volt. Ebből könnyen megállapítható, hogy ‘proli’ ház volt, ahol egy-, kétszobás lakások sorakoztak egymás mellé és fölé. Gyárimunkások, munkanélküliek, szegény albérlők s egy-két szerényebb jövedelmű tisztviselő lakta. A házzal szemben volt egy gyár, mely az idők folyamán üzemmé csökkent, s ebben háztartási darálógépeket készítettek. Az üzem tulajdonosa, a Schwarzbácsi szintén a házunkban lakott, két felnőtt fiával együtt. Közvetlenül mellettünk volt egy kis acélgyár, amelynek bejárata a másik utcáról volt s azzal szemben, a Sch^varz-üzem mellett, volt egy üres telek, a “grund”, melyen tavasztól-őszig nyakig nőtt a fű és gyom, télen pedig a bó. Az uica mindenestől a mienk volt, Csongor-utcai gyerekeké. Jármű forgalma csak annyi, hogy hetenként egyszer megjeleni á szemetes, egyszer meg a sörös kocsi, amely a sarkon lévő kocsmába, aminek bejárata ugyancsak másik utcából nyílt, vitte a sört. 1 ulajdonképpen nagyon szerencsések voltunk, hogy egy EGÉSZ UT CÁT birtokolhattunk és a szülőknek is külön áldást jelentett, miután a gyerekek javarésze ezen töltötte a nyári vakációt s a téli begyek szépségét is a grund hóbuckái helyettesítették. Sokat lehetne írni a Csongor-utcáról és lakóiról, de most az Anyák Nap-i meglepetésről van szó, amit a ház földrajzi helyzete és a szegénység szült. A harmincas évek elején világszerte pusztító gazdaságit válság, valami titokzatos módon megtalálta a mi címünket is. A Csongor-utca 24 számú ház lakóinak nagyrésze munkanélkülivé vált. Amikor reggel szépen felsorakozva elindultunk az iskolába (miután elemitől a polgáriig egy iskolába jártak a ház gyerekei és szülői parancsra csak együtt mehettünk), a legtöbbnek ételhordó volt a kezében, hogy délben hazahozza a népkonyhái ebédet az egész családnak. Iszonyatos szomorú idő volt és tudom, sokat sírtunk és könyörögtünk Édesanyámnak: csináljon valamit, hogy mi is niebéssünk az ingyen konyhára a többiekkel. Anyám szokása ellenére hajthatatlan maradt, mig egyszer aztán elveszítette a türelmét és megengedte, hogy Sógor Icával (aki a legjobb barátnőm volt), cserélhetek. Ö nálunk ebédel, én pedig megkapom azt, amit a népkonyháról hoz. Miután egy hétig majd ében haltam (sem Ióvirstlis lencsét, sem a híg, babbéjjas levest nem szerettem) soha többet nem nya valyogtam a Népkonyháért. Jutalmul az Ica ingyen ’ nálunk ebédelhetett továbbra is, amit nagyon megérdemelt, mert jó barátnő volt. De visszatérve Anyák Napjára, az általános házkeli szegénység nagyon kétségessé tette a Csongor-utcai mamák ajándékozását. A közel 50 gyermeknek együttesen nem volt 50 fillérje. Ebből is 45 a bátyámé volt. Egész délutánokat tanakodtunk a grund zsenge füvét rugdosva, hogy mit vehetnénk mindenkinek, de nem tudtunk kitalálni semmit. Felettük nagy zúgással húzott el naponta a Schmoll-paszta cipőkrémet hirdető repülőgép, ami felírta fehér betűkkel az égre, hogy Schmoll-paszta’. Ilyenkor elhallgattunk s azt bámultuk csodálkozva. Egyszer, amint éppen a lassan foszló feliratban gyönyörködtünk, Szerb Sanyi kitalálta, hogy: milyen jó lenne, ba ez a gép a mienk lenne és akkor Anyák Napján felírnánk a Csongorház fölé, hogy Isten éltessen, Édesanyám . Ezen aztán sokáig elábrándoztunk, mert, hogy ilyen még nem volt, aztán ez milyen öröm lenne a mamánk
