Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1976-07-08 / 27. szám

4. oldal:

1976. JÚLIUS 8.

FAITH and FATE

A SHORT CULTURAL HISTORY OF THE HUNGARIAN PEOPLE THROUGH A MILLENNIUM

By

Ferenc Somogyi Ph.D., LL.F). and

Lél F. Somogyi

6

ORGANIZATION OF A EUROPEAN STATE

The basis for a nomadic state had been established by the blood alliance (vérszerződés) between the seven peoples making up the Hungarian population in about 890. Prince Árpád had laid the foundations for growth. Of course, Hungary had not yet become a westernized state. The new state found it necessary to maintain the nomadic cultural heritage it brought from the East. Only in foreign policy did Hungary find it advantageous to adopt the political methods used in the West, finding them ideally suited to achieving its own goals. Internal affairs, such as systematically occupying the basin, were taken care of by the tribes, each assigned a certain region to conquer and subsequently settle. Each tribe established a summer and a winter dwelling site in its region. Between each region, unpopulated land strips, rivers or mountains marked the borders. As protection from foreign invasion they made use of dense forests, marshy plains, and uninhabited strips of land as natural barricades. To fortify the barricades even more, they sealed off any corridors through the region by cutting down trees and otherwise altering the landscape.

The Hungarians did not occupy every section of the Carpathian Basin. Only land well suited for grazing or agriculture was considered. Wherever the Hungarians went, they found only scattered populations of people already inhabiting the basin. These people were left alone, for the Hungarians lived on the plains whereas the earlier population was generally confined to the hillsides and backcountry. It can be noted however that as Hungarian villages grew, the surrounding populations quickly picked up the Hungarian way of life. Other groups also continued to enter the basin in the mid-10th century, including the pagan Petchenegs, fleeing from the even stronger Russian principality of Kiew, Moslim Bulgarians from the south, and Jewish merchants from other regions. All were quickly assimilated into the mainstream of Hungarian culture.

After the death of Árpád, the burden of leadership passed to his 13 year old son, Solt (or Zoltán, ruling 907-945). Because of his youth, a council of tribe-leaders assumed the decision making powers he was to have had. In this way, the body of leaders clouded the centralizing role of the chief ruler (fejedelem) of all the tribes. Fájsz (945-950) and Taksony (950-970) were unable to regain this power completely.

Replacements for the ruler were called the horka and the gyula. The previously mentioned Bulcsu was the horka. He led the military activities directed west. In the east, the gyula formed an alliance with the Byzantine emperor, took on Christian beliefs and allowed Byzantine priests to preach Christianity in the region of the Maros River. The Byzantine Patriarch Theophylaktos consecrated a monk napied Hierotheos as the first bishop of Hungary in 954. With this, the conversion of Hungary to Christianity began.

The chief ruler (fejedelem) was able to regain his power when the horka suffered defeat in battle (955) and the gyula was left without a male heir. His first task was to reuni !e the whole Hungarian people into one nation. Taksony bound the two “wings” of the Hungarian people together figuratively and literally by arranging the marriage of his son, Géza to the gyula’s Christian daughter, Sarolta.

Géza assumed power (970-997) and in 973 used diplomacy to gain peace with the German-Roman Emperor Otto the Great. Twelve dignitaries of high rank were sent to Quedlinburg where they obtained assurance of peace. With this act, Prince Géza cut the ties of Hungary with the East, established the western form of Christianity as the dominant form of religion, and also put an end to the strivings for independence by some of the Hungarian tribes.

Bishop Piligrim of Passau brought his priests to Hungary and started his missionary work. Supposedly over 5000 distinguished Hungarians were soon baptized including1 Prince Géza and his then 5 year old son Vajk, later to become St. Stephen. But Bishop Piligrim was motivated politically and not just religiously, for he wanted Hungary to fall into his diocese. He had aspirations of becoming an archbishop. In 974 the Bavarian Prince Henry the Quarreler led a revolt against the emperor, while Prince Géza j fought for the independence of the Bavarians. With this ! war, the missionary work in Hungary ceased. Only afterJ two decades was it resumed when St. Adalbert, Bishop of Prague, arrived in the country.

The city of Esztergom became the location of the seat of Géza s power for he wished to have direct contact with western Christianity by way of the Danube River. Géza commissioned the construction of a palace and furthered the formation of the kingdom in other ways, such as assembling a king’s court and instituting the practices of feudalism. He began the organization of the unoccupied territories between the tribes into counties and also aided the growth of military and economic strength in these regions. To further strengthen his centralized government he opened lines of communication and established ties with other kingdoms and principalities by arranging inter-marriages between his family and other European royal families. By arranging the marriage of his son Stephen (István) to the Bavarian Gizella he assured acceptance and recognition for Hungary.

7

FOUNDATION OF A CHRISTIAN KINGDOM

Th e son of Géza, later to be known as St. Stephen

MAGYAR ÚJSÁG

(997-1038), continued the work his father kiad begun. Pope Sylvester II. bestowed him with a crown 'in 1000, with which Stephen became the first .Christian king of the Hungarians. He made provision for two archdioceses, 8 dioceses and numerous abbeys in Hungary. I he establishment of pilgrimage centers in Ravenna, Rome and Jerusalem also encouraged the faith. Using Frankish innovations as his model, St. Stephen organized 41 counties in Hungary and raised his own army. In Transylvania he designated an overseer to rule the region and guard the border. By designating a keeper of the palace court ( nádo r = p ala tinus=eo m e s palatii), he was able to devote more of his time to fcbe affairs of state. Later the office of nádor constitutionally became the second most important position in government. He automatically became the head of state if warranted by the death or absence of the king.

St. Stephen preserved the ancient unwritten laws of the nation and also laid the foundations for Christian Hungarian trial, criminal and civil law codes. In the Admonitions he addressed to his son, St. Emery, St. Stephen recorded moral and ethical laws which remained as directives for the governance of the country for centuries. Flis most famous statement was: The country with only

one kind of heritage, virtue and custom is weak and powerless”. Occasionally representatives of the people (senatus, consilium maior and minor) a.dvisecl St. Stephen on proposed policies before any decisions were made.

Dealing not only politically, but also militarily, St. Stephen strengthened Hungary. He contained the Petcheneg Tonuzoba and Koppány of Sonvogy revolts. On the basis of a Byzantine alliance, he defeated the aspirations for power of Ajtony of Marosvár. He turned back invasions by the Petchenegs in the east, Bulgarians in the south, and in 1030 by Germans in the west, keeping Hungary safe. Under his guidance, German, Venetian and Papal political connections were created and Frankish relations were initiated. After the death of his only son. Emery (prince and saint), he named Peter Orseolo, son of hrs sister, as his heir.

Stephen became a saint because of his compassion, even to those who sought to hurt him. In his old age assassins tried tp kill him in his sleep, but he awoke and spoke in such a forgiving manner that his assailant fell down and begged for forgiveness. However, the instigator of the plot was doubly punished. In Europe it was common to eliminate challengers to the throne. When one of his relatives, the pagan Vászoly, attempted to win the throne, St. Stephen showed mprcy and only put out the challenger’s eyes, a common form of punishment in those days.

St. Stephen clearly saw the advantages and benefits of Hungary’s ethnography and geography, recognizing the historical mission of Hungary to act as a mediator between the East and the West. By realizing this important mission he was able to prepare his nation for its destiny. His strong Christian faith, wisdom and iron will enabled him to build a country, to become the ‘‘splendid guiding star of the Hungarians .

Under the 41 year rule of King St. Stephen, the eastern nomadic culture of the Hungarians was radically modified. The leaders of Hungarian society adopted, Christianity and other western ways of thought. The tutor j of St. Emery, St. Gerard (later bishop of Csanád), became the author of the first known codex in Hungary. The Beatified Maurice, bishop of Pécs, became the first Hungarian writer in Latin. By 1010 a school had opened in Pannonhalma and by 1026 theology students in Esztergom were busy with their studies. The oldest embroidered pieces were prepared in 1031 by the Beatified Queen Gizella, with the assistance of the nuns in Veszprém. Originally intended for use as a church vestment, it was later used as the robe in the crowning ceremonies. Other works such as the magnificent elephant ivory hilted sword of St. Stephen, preserved since 1387 in the Cathedral of Prague, and the even older Attila s swo rd’ , remain from the early years of Hungary.

The Church is known to have had nine cathedrals in Hungary during the reign of St. Stephen. Even though nine stone carvings have been found showing Sassanid Persian ornamentation from the same period, the remains of the royal palace preserved in Esztergom indicate that the Hungarians were quick to adopt Western Christianity and willing to further adopt Western-European culture to their own needs.

(To be continued)

IZRAEL ELLEN

Moszkva minden jel szerint új diplomáciai támadást indít a Közép-Keleten, amelynek szemmel láthatóan kettős célja van: egyrészről Izrael zsidó államiságát akarja megsemmisíteni, másrészt az arab egységet szeretné megbontani. Kosygin Alexei szovjet miniszterelnök Damaszkuszba és Bagdadba készül, hogy véglegesítse az új arab felsorakozást Izrael ellen. Kosygin valószínűleg azt a tervet támogatja, amelyet eredetileg Muammar el-Qaddafi ezredes sugalmazására jalloud Salam Abdel líbiai miniszterelnök kezdeményezett. Ez a javaslat azt kívánja biztosítani, hogy mind Líbia, mind Algéria készüljön fel katonai és pénzügyi erejének Szífia, Irák és a továbbiakban majd Jordán erejével való egyesítésére. Ez az összefogás arab elutasító arcvonal életrekeltését eredményezhetné, amely nyílt szembeszállás esetben Izrael legyőzését biztosítaná. Arafat Yassir palesztíniai vezető természetesen az összefogás híve s már el is utazott Líbiába, hogy ott Palesztínia szerepét a szövetségben tisztázza.

Damaszkuszban a hatalmon lévő Baath-párt vezetői titkos ülésen foglalkoztak a javasolt elgondolással, amely Irák és Szíria közt államszövetséget is jelentene. Irák, Líbia és Algéria elnökei a jövő hónapban Tripoliban találkoznak.

Az új felzárkózás kétségtelenül kettészakítaná az arab világot, ez azonban Moszkva szempontjából rendkívül előnyös lenne, mert el tudná szigetelni Egyiptomot és térdre tudná kényszeríteni Sadatot, aki a szovjetet kiszorította országából. A szövetség elszigetelné azokat a mérsékelt arab államokat is, amelyek nyersolajban bővelkednek, elsősor

ban Szaud-Arábiát és Kuwaitot. Ez viszont minden olyan amerikai kezdeményezésnek is végét vetné, amely a Közép- Keleten a békét lépésről lépésre igyekeznék megvalósítani.

LIBANON

Akárhogyan csűrjük-csavarjuk a kérdést, Libanon i— Angola után —■ az Egyesült Államok újabb kudarcának színhelyévé vált. A szíriai megszálló csapatokhoz csatlakozó líbiai katonai egységek és a palesztíniai osztagok a libanoni helyzetet olyan bizonytalanná tették, hogy Ford R. Gerald elnök legjobbnak látta az országban tartózkodó mintegy 1800 amerikai távozásának elrendelését.

A külföldiek kivonulását nem az Egyesült Államok hatóságai szervezték meg, hanem a brit követség gondoskodott arról, hogy mintegy 2000 külföldi 30 gépkocsin és mintegy 50 autóbuszon .—■ szíriai, líbiai és palesztíniai csapatok védelmében — Szíria fővárosába, Damaszkuszba juthasson.

A járműkaraván vitte magával Meloy Francis Jr. amerikai követ és Waring\ Robert gazdasági tanácsos nemzeti lobogóval letakart koporsóit is, amelyeket csak Damaszkuszból szállítottak külön repülőgépen Washingtonba.

Meloy követ és Waring tanácsos gépkocsin Sarkis Elias libanoni választott elnökhöz igyekezett. Útjuk harci övezeten vezetett át. Gépkocsijukat a libanoni Moghrabi Zuber sofőr vezette. Mindhármukat elrabolták és meggyilták. A palesztin felszabadító szervezet elfogta azt a három libanonit, aki a tett elkövetéséért felelős. A letartóztatottak a szervezet szóvivője szerint bevallották, hogy a gyilkosságot ők követték el. A bűnügyi “teljes kivizsgálása” megtörtént.

A Libanonból korábban táozó 276 amerikait és európait elszállító hajó, a ÜSS Spiegel Grove utasai szerencsésen a görög fővárosba, Athensbe érkeztek. A Beirutban visszamaradt 20 amerikai és mintegy 180 más külföldi távozását ugyancsak a britek tették lehetővé. A 27 országból származó külföldiek Szíriába jutását mintegy 6 autóbusz és 50 magángépkocsi biztosította.

Brown Dean L. nyugalmazott követ a szenátusi albizottság előtt azt mondta, Libanon talán örökre megsemmisült’.

A KABAY-KÖR

A háború után betiltott magyar ifjúsági mozgalmak közül különösen jelentős szerepet töltött be a református diákok Soli Deo Gloria Szövetsége, az SDG. Ki ne emlékeznék nagyszerű kiadványaikra (pl. Makkai Sándor Ady tanulmányára), impozáns virágvasárnapi országos konferenciáikra, a népi írókat megszólaltató híres szárszói találkozóra, s nem utolsó sorban a mozgalom Kabay Márton Körére”, amely a 17. századbeli prédikátortól, a tokaji felkelés egyik vezetőjétől vette nevét? E kört ünnepelve, az egykori református diákmozgalom régi Kálvin-téri székházára nem régiben díszes emléktábla került, amelyet dr. Pintér István, a Párttörténeti Intézet főmunkatársa ós Sebestyén László újságíró avattak fel ünnepi beszédeikkel.

Persze, szó sincs arról, hogy a rendszer az egykori egyházi mozgalmakat kívánta volna ezzel rehabilitálni s em- I1 erezetbe idézni. Csupán a Kabay Kör neve köré fontak gyér babérkoszorút, mert az 1942-ben létrehozott egy “munhás-paraszt-értelmiségi egyesületközi találkozót”, miután előzőleg a kommunista és szociáldemokrata ifjak meghirdették a haladó magyar ifjúság összefogását, a független, ázabad, demokratikus Magyarországért harcolók frontjában . 1944 novemberében pedig ,—■ szövi tovább a mesét

Pintér István a Soli Deo Gloria csatlakozik a Magyar Ifjúság Szabadságfrontjához, amelyet a Kommunista Ifjúsági Szövetség irányít”. Sebestyén László pedig külön kiemeli megemlékezésében, hogy az 1942-es “tanácskozás egy teljes napján jelen volt Ságvári Endre is”, a később Hűvösvölgyben agyonlőtt kommunista újságíró.

E fenti — erősen költött dicshimnusszal szemben mi maradjunk meg a valóságnál. Tény, hogy az SDG Szövetségnek, amelynek egykori tagjai százával élnek idekint az emigrációban, volt Kabay Márton Köre, amelyet a kiváló népdalkutató és egyházzenei szakértő, Bállá Péter tanár hozott létre a népi kultúráért, a magyar hagyományokért, a népi írókért, a paraszt ifjúság remek népfőiskolái mozgalmáért lelkesedő s azokért munkálkodó értelmiségi fiatalokból. Viszont, legjobb tudomásunk szerint, e Szövetségben soha nem szorgalmazták a példátlan üldözésnek kitett kommunista párt még törvényen kívüli helyzetében is rendkívül hatékony politikai munkájának megismerését . Hiszen még mutatóban is alig akadt akkoriban e párt harcosaiból. Valahol a szovjet arcvonalak mögött lappangtak még. Az emlékbeszédek, hogy a celebrált ügy jelentőségét legalább utólag növeljék, ez emlegetett ifjúsági összefogásba belevonták még a “radikális paraszti programot valló katolikus népfőiskola parasztfiataljait is . És természetesen, e nevezetes konferencián, amely széles medrű társadalmi-politikai vitafórummá vált, a jelenvoltak elsőrangú szövetséges csoportra találtak a Győrffy kollégistákban .

Jó lenne, ha ez ügynek az emigrációban élő koronatanúi is kiegészítenék a maguk részéről ezt az egyoldalú képet. Nekünk például az tűnt fel, hogy amikor az SDG egy körét ünneplik, teljesen hallgatnak a mozgalom akkori két prominens vezetőjéről, akik nélkül Bállá Péter nem igen kezdett el semmiféle akciót. Miért hallgattak az elnökről, dr. Soós Géza törvényszéki bíró, külügyminisztériumi tanácsos, későbbi amerikai lelkész személyéről és szerepéről? Talán azért, mert 1944 őszén a magyar különbéke kísérletek során nem Moszkvába, hanem az angolszász oldalra repült s korai, Amerikában bekövetkezett haláláig kizárólag a magyar érdekeket képviselte a szovjet hódítással szemben? Vagy miért kellett, az ünneplés folyamán elhallgatni az ügyvezető elnök, Bodnár István tanár nevét? Talán, mert egy értelmetlen szovjet géppisztoly-sorozat vetett véget 1945 elején fiatal, ígéretes életének?

Mi is emlékeztünk most: a Soli Deo Gloria Református Diákszövetségre, a Kabay Kör derék, idealista fiataljaira és mártírjainkra. A szomorú csak az, hogy e cikk történelemhamisító idézeteit, nem a budapesti Szabad Népből, vagy egyéb párt-orgánumból vettük, hanem a Budapesten megjelenő Református Egyház című lapból, amely alcíme szerint a magyarországi református egyház hivatalos lapja .

(Református Hírek.)

VÁLASZTÁSOK

Az április végén Portugáliában megejtett választásokon a szocialisták jutottak viszonylagos többséghez, de a parlamentáris kormányzáshoz megkívánt fölényt nem tudták maguknak biztosítani, mert a 263 országgyűlési képviselői megbízásból csupán 106-ot szereztek meg. További 71 mandátum a népi demokrata párt birtokába került, míg a konzervatív központi szociáldemokraták csak 41 helyet kaptak. A kommunista párt, amelynek hívei a hatalmat minden áron magukhoz akarták ragadni, mindössze 40 mandátumhoz jutottak. A fennmaradó 5 mandátum közül egyet a szélső baloldali népi-demokrata unió szerzett meg.

A szocialista ereje a múlt évi választások eredményéhez képest 2.7%-kaI gyengült, 35.01% lett. A népi demokrata párt 2.37%-kaI 26.38%-róI 24.01 %-ra csökkent. A kommunisták aránya 2%-kal 15.87%-ra erősödött, a konzervatív szociáldemokraták szavazatai pedig majdnem megkétszereződtek.

Soares Mario, a szocialista párt vezetője, nyilatkozatában a választási eredmény kihirdetése után azonnal kijelentette, hogy az új kormány megalakítására kész, csak az elnök megbízását várja. Az új kormány ereje attól függ majd, hogy a szocialista párt melyik pártok koalícióját tudja biztosítani.

Iváni Zoltán:

LEVÉL AZ UJ RODOSTÓBÓL...

NE BÁNTSUNK SENKIT!

Édes Néném!

Legutóbbi levelemen még meg sem száradt a tinta, a múlt az éjszakai órákban a postára vittem, ide a közeibe, amikor máris az volt az érzésem, hogy valamit kifelejtettem a Zitakönyvvel kapcsolatban, hozzá még talán a leglényegesebbet, ami a történelem távlatán időrendben napok, keltezések szerint is összeesik. Bár az asztrológiával, csillagképekkel véges erőmtől telhetőén óvatosan bánok, most mégis szólnom kell erről.

Említettem azt a rágalmat ,amely Károlyt és Zitát érte s azt is mondtam, hogy a kiválasztottak és szürke halandók jobban egymáshoz tapadnak a megméretésnél, mint a köztük lévők, akik a maguk dolgát keresik.

Mi mindent összehordtak ellenük! Károlyra ráfogták, hogy a franciákkal, angolokkal tárgyal, Zitára, hogy párizsi szemmel osztrák, német szemmel olasz. S a félelmetes igazság az, hogy a rágalom könnyebben hitelre talál azok között, akik a helytállásban is folyton a miérteket keresik. Azt nem vették észre, hogy Károly harcolni, vagy vadászni a Kárpátokba, gyönyörködni pedig a napfelkeltében a debreceni pusztára azért is ment, hogy értse az ott lakók gondolkozását, Zita viszont mindig nyílt őszinteséggel megmondta a maga véleményét, különösen ha valakiről az volt a megérzése, hogy nem egyenes úton jár.

Nos tehát, amikor e fejtegetés kapcsán kibuggyan a mindenek felett való igazság és ebben az azok mellett való kiállás, akikkel sorsa összekötötte, itt említem pótlólag, amit pótolni kell. Tanulságul, hogy minden ellentétes elképzelés dacára is egy helyre tudunk, mi magyarok, jutni. De csak akkor, ha a távolabbi cél a “magyar” szóban találkozik.

Igen, Édes Néném, az évszámok és a napok keresésében, amint írógépemhez visszaérkeztem, hirtelen eszembe ötlött két pont: ugyanazzal a keltezéssel, március 27-tel, de köztük kerek 245 esztendő különbséggel.

1676-ban ezen a napon született II Rákóczi Ferenc.

1921-ben ezen a napon, húsvétkor jelent meg a párizsi gyorsvonattal Magyarországon Károly király, hogy átvegye a hatalmat.

Az egyik: kuruc, a másik: labanc.

így rövidení S ha azt is oda biggyesztem, hogy: még pedig mindkettő a javából, akkor ez a “javából” szó nem az ellenségeskedésre, hanem véges dolgok felett a távolabbira, a bennük lévő egyformaságra vonatkozik.

A sok szószaporítás helyett, amit, tudom, Keed sem kedvel, jobb talán, ha csak idézek, vagy emlékeztetőül csak megemlítek. Egyrészt Rákóczitól, aki akkor Rodostóban él, lengyel, francia és török ígérgetések között vár, figyel. És Károly királytól, aki a húsvéti látogatás után Tihanyba kerül — szinte fogolyként.

Mikes Kelemen’ Rákóczi íródeákja azt írja: “Mert azt sokszor hallottam szegénytől, hogy nem kívánja a portának a némettel való hadakozását, mert irtózik a törökkel való hadakozástól, és hogy inkább szereti itt halálát, mintsem azt látni, hogy érette rablásokat tegyenek Erdélyben”.

És mit jegyez fel Csonka Emil, a Zita-könyv szerzője Károly királyról? Csak úgy röviden összefoglalva: nem akar testvéri vérfürdőt látni és annak árán uralomra jutni.

No lám, Édes Néném, az ilyesmi is az előbbi levélben említett emberi arculatot jelzi, amelynek kurucnál, labancnál minden időben össze kellene hajolnia. Még a sikertelenség árán is! Mert — hosszú távon bár — erkölcsi igazolás egy nemzettel, egy néppel szemben csak így remélhető, különösen ha kis ország ügyiről van szó, amelyet előbb-utóbb meg kell hallgatniuk a kombinatív nagy erőknek, mert más kiút nem lehet az engedés —• nem engedés kérdésén túl az ellenségek esetében is örök emberi megbecsülés szempontjából.

Rákóczi Rodostóban 1735 húsvétján (április 8-án), Károly király pedig Tihany után egy évre a másik húsvétkor (április 1-én) — mivel egyébbel, ha nem ezzel a gondolattal — lehelték ki halhatatlan lékükét. Hogy még egyszer ismételjük: a kuruc és a labanc. Mert az egyik a jobbágyok katonáskodását ellenző nemességet látja fájó szívvel, a másik meg az ő idejében ugyanígy a békével még talán megmenthető haza ügyének elrontóit.

Bizony, Édes Néném, ne bántsunk senkit! Hiszen a hontalanságból nézve a dolgokat, maholnap annyian maradunk csak, hogy egyetlen szilvafa árnyékában is elférnénk. Vigyázzunk a tiszta gondolatra, emberségre, a tisztánlátásra ebben a kérdésben, mert különben a közeli vagy távoli jövőnek is csak rabszolgái és kullogói lennénk.

Ügyesség, ravaszság, diplomácia: bizony szükséges dolgok. És ha ezek tekintetében csak önmagunkra gondolnánk s ezen felül még arra is vetemednénk, hogy az “ügy” nevében rágalmazzunk és testvéri harcot vívjunk apró-cseprő hovatartozások emlegetésével: bizony nem lennénk méltók sem a nagyságos fejedelemhez, sem a felséges királyhoz.

Ez jutott eszembe, Édes Néném, a nagymajtényi síkról, meg Budaörsről itt a Hudson partján s küldöm pótlólag Édes Nénémnek, de mindnyájunk közös eligazítására.