Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1976-01-01 / 1. szám

1076. JANUAR I. MAGYAR ÚJSÁG 5. OLDAL LEHORGADT FŐVEL CSAK AZÉRT IS MŰKÖDIK a détente, még kul­túrcsere vonalon is próbálják bizonygatni mind anyanyel­vűnk hazai inspirációkból merítő amerikai művelői, mind óhazai egyházi életünk gyöngyösbokrétájának jólismert 'C- rágszálai. Igenis, lebetséges a kétoldalú kultúrcsere, riposz­toznak azok felé, akik kintről nem egyszer rámutattak egy­oldalú mesterkedéseikre. Mostanában jelent meg Budapes­ten Újszászy professzor és a sokoldalú dr. Tóth Károly kö­zös gondozásában — abogy manapság otthon mondják — egy sokunk által nagyrabecsült és nagy értéknek tartott amerikai református pap-költő, néhai Szabó László válo­gatott vers-gyűjteménye Örök hűség címen. Meggyőző­désünk, bogy a marxista szólamoktól megcsömörlött hazai olvasóközönség csak nyerhet ezekkel a tiszta, nemesveretü lírai alkotásokkal s rajtuk keresztül olyan öregamerikás magyar költőt ismerhet meg, akit most, másfél évtizeddel halála után még nagyobbnak látunk, mint életében. De ettől függetlenül nem rejthetjük el rossz érzésünket, hogy van valami célzatosság ebben a kései honi felfedezésben. A külföldön élő magyarság soraiban ugyanis sok kiváló írónk költőnk, esszéistánk van, akikről hallgatni kénytele­nek. Idekinti termésük egyrésze ugyanis kemény ítélet és kritika a honi rendszer felett. Egy olyan apolitikus külföldre szakadt magyar íróembert kellett tehát keresni, akitől lehe­tőleg nem idézhető semmi, ami kellemetlen, kritikus, vagy éppn támadó. Ezt vélték most megtalálni Szabó Lászlóban. De még ennél is töbet sikerült találniók. A régi bevándorló magyar kínzó honvágyát, tépelődését, keserűségét, ami oly kedves a honi füleknek. Mert mégis csak jobb és hitelesebb az a ma is külföldre vágyó, szabadságra szomjazó magyar fiataloknak, ha egy amerikai magyar költő mond el ilyes­miket: A nyugtalan vérű magyar Mihelyt vándorbotot fogott, Hazátlanul kettős a léte, A teste itt, a lelke ott. Meg hogy: Mind, mind hazátlan a magyar, Aki vándorbotot ragad. Szánandóbb az őszi madárnál, Mindig készül s mindig marad. Újszászy Kálmán azt írja az előszóban Szabó László költészetéről: Szeretné ismertetgetni velünk a teljesebb magyar valóságot és szeretne elgondolkoztatni emberen, világon, önmagunkon. — Ezt a költő meg is teszi de más­ként, mint Újszászy gondolja. Mert látnoki szemekkel meg­látja, megírja a teljesebb magyar valóság másik oldalát is. Ahogy mi látjuk innen. Szabó László amerikás magyarja, Ha végleg hazalátogat, Átsüti új életöröm, Otthon száz új csalódás vérzi S lehorgadt lejjel visszajön Mert bizony, professzor úr, egytől-egyig visszajön! Méghozzá lehorgadt fővel! (Református Hírek, 2.2.) AMERIKA BIZTONSAGA 1975 áprilisában a közvéleménykutatás azzal az ered ménnyel végződött, hogy Amerika népének háromnegyed része az Egyesült Államok biztonságát a Szovjetunióval szemben katonai fölénnyel akarja elérni. Akkor azonban Amerika népével nem közölték azt a tényt, hogy az Egye­sült Államok a katonai erő szempontjából világviszonylat­ban a második helyre szorultak. Mivel a szavazókat erre senki sem figyelmeztette, a honvédelmi kérdések megvita­tása során a honvédelem érdekeivel ellentétes vélemények győzedelmeskedtek, aminek az lett a következménye, hogy az Amerika biztonsága szempontjából rendkívül fontos ka­tonai kiadások fedezetére szánt költségvetési összegeket lé üvegesen csökkentették. Miért? Azért, mert Washington­ban az a hiedelem támadt, hogy az amerikai nép nem hajlandó a megfelelő honvédelemről gondoskodni. És miért terjedhetett el a legmagasabb körökben is ez a hiedelem? Azért, mert az volt a meggyőződés, hogy a közvéleményt az országos hírközlő szervek nagy részétől és a néhány több­milliós csoporttól naponta áradó honvédelem-ellenes meg­nyilatkozások zuhataga fejezi ki. Ennek következtében az amerikai nép háromnegyed részének véleményét kisebbségi véleményként teki n tették. Ilyen körülmények között Walters A. Vernon altábor­nagy, a CIA helyettes igazgatója hiába tnutatott rá már 1975 július 23-án, hogy az Egyesült Államok Vatlley Forge óta először kerültek abba a helyzetbe, hogy egy másik ha­talom meg tudná semmisíteni, vagy komolyan meg tudná bénítani. Süket fülekre talált Sir Robert Thompson Retreat című cikke is, amely 1975 április 3-án a New York I imes -ban jelent meg és maró gúnnyal hivatkozott az amerikai kormány külpolitikájának megbízhatatlanságá­ra, ami miatt azonban nem kell aggódnunk, mert hiszen a Kongresszus máris lefektette az új külpolitika alapelvét: ha megadod magad, megszűnik a gyilkolás. Thompson sze­rint ez világos üzenet volt a világnak, hogy az Egyesült Államok szégyenletesen megadják magukat. Az Egyesült Államok fennállásának 200. évforduló­ján legfőbb ideje, hogy Amerika biztonságának veszélyeire rádöbbenjünk, másokat is rádöbbentsünk, az igazi közvé Ieménynek s a többség akaratának érvényt szerezzünk, Wa­sh ingtonba pedig olyanokat küldjünk, akik az* ország ér­dekeit bátran szolgálni merik s nem engedik magukat meg­téveszteni sem hamis propagandával, sem álszent szemfor­­gatással. Amerika biztonsága mindennél fontosabb! Az American Security Council” ilyen meggondolá­sokkal kezd új közvéleménykutatást, amelynek az a célja, bogy a kormány és a Kongresszus az amerikai nép több­ségének valódi felfogásáról nyerjen állandó és rendszeres tájékoztatást. GÖRBE TÜKÖRBEN A minnesotai egyetem bevándorlástörténeti kutatóköz­pontja (Immigration History Research Center) Kami G. Michael szerkesztésében megjelenő Spectrum című folyó­iratában külön szerző feltüntetése nélkül a magyarokról (Hungarians) a következőket (Vol. 1., No. 3.) írta: A magyarok (Hungarians, or Magyars) kisebbséget alkottak a Magyar Királyságon belül, amely nagyszámú ruszin, szlovák és délszláv népességgel is rendelkezett. Ma­gyarország ezek között a népességek között a királyságon belül a XIX. század végén magyarosítási mozgalmat in­dított. Ez a törekvés, amely a magyar nyelvet és kultúrát a szlávokra igyekezett erőltetni, az Újvilágban is folytatódott, abol a magyar kormány mind a katolik us, mind a protes­táns egyházakat és emigráns egyesületeket pénzügyileg mindaddig támogatta, amíg azok magyarbarátok maradtak. Ezt a propaganda-kifejtést jól bizonyítja az IHRC egyik nagyobb gyűjteménye: a magyar miniszterelnökség kivándorlással kapcsolatos levéltára (Miniszterelnökségi Le véllár). A gyűjtemény 67 mikrofilm-tekercsből áll, és az 1900-tól 1914-ig terjedő korszakot öleli fel. A gyűjtemény­nek hozzávetőlegesen egy harmada német, a többi magyar. A Miniszterelnökségi Levéltár gyűjteménye részletes ada­tokat tartalmaz a ruszin-többségű görög katolikus egyház helyzetére az Egyesült Államokban, a szlovák egyházak és világi egyesületek, valamint a ruszin orthodox egyház működésére Amerikában a ruszin emigránsok csatlakozásá­ért folytatott verseny terén, továbbá a különböző délszláv csoportok politikai és vallási magatartását illetően. A Miniszterelnökségi Levéltár anyaga általánosság­ban elmondja, hogyan hanyatlott és szűnt meg a magyar befolyás Magyarország Amerikában élő szláv bevándorolt­jai körében. A szlávok a maguk népi egyéniségét szíve­sebben juttatták kifejezésre saját nyelvükön és műveltségük útján. Maga a magyar emigráció katolikus, protestáns és zsi­dó vallási megosztottságban tömörült, ahogy a Magyar Ki­rályságban uralkodó jelenség volt. Ezekre a csoportokra vonatkozóan az IHRC magyar anyagában találunk anya­got. A vallásos magyar tevékenységre vonatkozó kiadatlan anyag a következőket foglalja magában: a budapesti Ma­gyar Evangélikus Református Konvent levéltárának iratait 1904-től 1920-ig, amelyek az Egyesült Államokban és Ka nadában működő magyar evangélikus-református egyházak ügyeivel foglalkoznak (mikrofilmen); a clevelandi magyar református egyház keresztelési anyakönyvi bejegyzéseit, jegyzőkönyveit és pénzügyi elszámolásait 1890-től 1944-ig (ugyancsak mikrofilmen). A kiadott források között található: a Bethlen Naptár (Ligonier, Pa.) 1943-tól 1975-ig, fi Conference Proceedings oI the Calvin Synod (korábban az Evangélikus Református Egyház Magyar Zsinata) 1940-től 1967-ig (Toledo),'a Fraternity (Ligonier) 1956-tól 1975-ig; a Históríás Kalen dárium (Youngstown, Ohio) 1964-től 1975-ig, a Katolikus Szemle (Róma) 1963-tól 1974-ig; az “A Szív' (Yonkers, N. Y.) 1971-től 1975-ig és a Katolikus Magyarok Vasár­napja (Youngstown) 1966-tól 1975-ig. Az IHRC birtokában vannak még 35 önálló magyar evangélikus és református gyülekezet émlékkiadványai és évi jelentései az Egyesült Államok és Kanada területéről . Eddig a cikk szövege. A folyóirat címe, amelyben ez megjelent, magyarul színképelemzés -t jelent. Nos, a ma­gyarokra vonatkozóan kétségtelenül bizonyos előítélettel hiányosan és elfogultsággal, ez a színképelemzést görbe tükörben történt. AZ ARABOK SEM KIVÉTELEK Az olajkivitellel rendelkező országok miniszterei Bécs ben arról tanácskoztak, hogyan lehetne megakadályozni, hogy egyes tagállamok az olajkivitel fokozása érdekében az olajárakat csökkentsék. A tárgyalásokon heves viták foly­tak, ezek azonban hirtelen megszakadtak, mert a tárgyaló­terembe váratlan és hívatlan vendégek nyomultak be. Öt férfi és egy nő meleg nagykabátokba öltözötten és sportfelszereléseket tartalmazó zsákokkal akadálytalanul behatolt abba az épületbe, amelyikben a miniszterek tár­gyalása folyt. A laptudósítók egyik csoportjától az iránt ér­­dekdődtek, hogy még mindig tart-e a megbeszélés. Amikor igenlő választ kaptak, zsákjaikból fegyvereket rántottak elő, az emeleti tárgyalóterem felé rohantak és lövöldözni kezd­tek. A lövések 3 embert megöltek, 4-et pedig megsebesítet­tek. A tárgyalóteremben már könnyű volt a dolguk. A 13 olajminiszter közül a 11 jelenlévőt lefogták, majd az épület levegőbe röpítéséve! való szokásos fenyegetőzés után autóbuszon a repülőtérre hajtattak, előbb azonban mintegy 40 túszt szabadon engedtek. Mielőtt a scbwecbati repülő­térről felszálltak, két olajminisztert is elengedtek. Az egyik az algériai Abdesselam Belaid, a másik az iráki Karira Abdul volt. A négy megsebesült egyén közül egy a terroristák közé tartozott, akit az orvosok kórházba akartak szállíttatni. T ársai ezt nem engedték. Azt mondták, ők egységet alkot­nak s élve-halva együtt akarnak távozni. Kreisky Brúnó kancellár követelésüknek helyt adott. Az öt hosszúhajú fér­fit és társnőjüket az olajminiszterekkel együtt az osztrák repülőtársaság DC9 repülőgépén az algéri repülőtérre vitték, ahol a megsebesült terroristát kórházba szállították. A repülőgépet Bouteflika Abclelaziz algír külügyminiszter várta, aki a repülőtér várótermében tárgyalni kezdett a ter­roristákkal. Előbb öt olajminisztert elengedtek, de ötöt visz szatartottak, hogy követeléseiknek nagyobb súlyt tudjanak adni. A terroristák nemzetiségét nem tudták megállapítani. Az arab forradalom szerve ként nyilatkoztak, ez a név azonban eddig ismeretlen volt. Arab, angol és francia nyel­ven azt hangoztatták, hogy palesztinok és a cionizmus ellen tiltakoznak. A palesztin felszabadító szervezet (PLO) szó vivője szerint a csoport a szervezettel semmiféle kapcsolat­ban sincs. Az elhurcoltak közölt Algéria, Ecuador, Gabon, In­donézia, Irán, Irák, Kuwait, Líbia, Nigéria, Szaud-Arábin és Venezuela olajminiszterei voltak. Az Egyesült Arab Eímírség'ek küldöttje korábban távozott, Qatar olajminisz­tere pedig nem volt jelen. KARÁCSONY BETLEHEMBEN Mint minden évben, az 1975-ös szentévben is tízezrek zarándokoltak el a Megváltó születési helyére, a Jeruzsá­lemtől néhány mérföldnyire lévő Betlehem városába. Ka­rácsony este mintegy 25.000 ember ünnepelte Jézus szüle­tésének emlékét. A tömeg egyik része a Jászol-téren hall­gatott éjféli szentmisét, másik része viszont a közeli mezőre vonult, ahol az angyalok a pásztoroknak tudtul adták az Üdvözítő megszületésének örömhírét. Az ünnepségek középpontjában az idén is az a kör­menet állt, amely a római katolikus (latin) pátriárka veze­tésével december 24-én délután 1 órakor indult Jeruzsálem­ből Betlehembe. A körmenetet a város határában a helyi előkelőségek fogadták, akik a szűk utcákon át a vallásos és ifjúsági szervezetek tagjainak ezreivel együtt a Jászol­­térren vezették a zarándokokat. A térrel szemben van a "Megszületés Temploma”, amely azon a helyen épült, a­­melyiken a kis Jézus megszületett. E mellett a templom mellett áll a Szent Katalinról elnevezett ferences templom, abol az éjféli szentmisét bemutatták. A tempóm befogadó­­képessége csak 800 meghívott vendég számára biztosított helyet, ezért a téren a templomon kívül rekedt hívek soka­ságának a szentmisét televízión keresztül közvetítették. A “Megszületés Temploma” a maga vastag kőfalai­val olyan, mint egy hatalmas fellegvár. Az eredeti bazilikát még Nagy Konstantin római császár 326-ban építtette, az azóta eltelt 16 évszázadon keresztül azonban rengeteg vál­toztatás, javítás, újabb építkezés történt, amíg a mai bazi­lika kialakult. Jelenleg, katolikus, görög keleti orthodox és örmény templomot ölel magába. Énnek megfelelően Betle­hemben háromszor ülik meg a karácsonyt. A nyugati (ró­mai) kereszténység december 24-én az éjiéli szentmisén emlékezik meg Krisztus Urunk születéséről, a görög keleti (orthodox) egyház január 6-án, az örmény pedig január 18-án üli meg a karácsony ünnepét. A városon kivid elterülő “Pásztorok mezejé”-re vonuló zarándokok hagyományos karácsonyi énekekkel idézték az örömhír (evangélium) angyali meghirdetésének emlékét. TÁRGYI TÉVEDÉSEK A “Spectrum magyar fordításban közölt előző cikké­vel kapcsolatosan szerkesztőségünk levelet kapott Vecoli J. Rudolph professzortól, az IHRC igazgatójától, amelyben közli, hogy az amerikai magyarsággal szemben támadó jel­legűnek minősíthető magyarázatokat a folyóirat szerkesztője nem vette észre s a közölt cikk magyar vonatkozásait Szép­laki Józseffel, az IHRC magyar szakértőjével sem beszélte meg. Vecoli professzor utólagos magyarázata megnyugtató­nak nem minősíthető, mert a közleményben foglalt tárgyi tévedéseket korántsem helyesbíti. A cikk azt állítja, hogy a Magyar Királyságban a ma­gyarok kisebbségben voltak, de nem árulja el, hogy állí­tását milyen időpontra vonatkoztatja. A Magyar Királyság ugyanis 1001-tői ténylegesen 1921-ig, alkotmány- és nemzet­közi jogilag pedig 1945-ig állt fenn. A mohácsi vészig, tehát 1526-ig, a magyarok túlnyomó többségben voltak, csak az ezután következő századok török pusztításai követ­keztében szorultak saját országukban kisebbségbe, mert a nemzetiségek a török támadások útvonalaitól távol arány­lag nyugodtabb életkörülmények között gyarapodhattak, szaporodhattak, amíg az őket is védelmező magyarság nap mint nap a legsúlyosabb véráldozatot volt kénytelen meg­hozni. A törökök kiűzése után a német, majd osztrák elnyo­más és az ellene folytatott újabb véres harcok (a Rákóczi­­féle felkelés, az 1848/49-es szabadságharc) akadályozták a magyarság1 megerősödését, amit végre az 1867-es kiegye­zés után következő békés korszak tett lehetővé s nem a magyarosítás eredményezett. Magyarosítási propaganda valóban volt Magyarorszá­gon a XIX. század végén, ezt azonban a különböző nem­zetiségek önként elmagyarosodott elemei fejtették ki a neofi­ták (újbitűek) közismert túlbuzgóságával. A magyarság et­től függetlenül erősödött meg s már 1900-ban 51.4% -os, 1910-ben pedig 54.5%-os löbbségre tett szert. Ugyanebben az időben a nemzetiségek is kivétel nélkül arányosan sza­porodtak, a magyarság mögé csupán 5.1%-os veszteség­gel kerültek. Egyébként az ország legnagyobb nemzetisége az er­délyi románság volt (1910-ben 16.6%), amelyet az idézeti cikk írója még megemlíteni is elfelejtett. A ruszinok ugyan­ekkor az ország lakosságának mindössze 2.5%-át, a néme­tek (akiket a szerző ugyancsak elhallgat) 10.4, a szlovákok 10.7, a horvátok 1.1, a szerbek 2.5, az egyéb nemzetiségűek pedig 2.2%-át tették ki. A “magyarosítási propaganda tehát, amelyet — ismételjük — csak önként elmagyarosodott elemek fejtettek ki, egyáltalában nem járt olyan átütő si­kerrel, mint amilyen a cikk névtelen szerzőjének görbe tük­réből a tájékozatlan olvasó előtt látszik. Tárgyi tévedés az az állítás is, hogy a Magyar Király­ság a magyarosítási propagandát még itt Amerikában is. folytatta. Attól függetlenül, hogy ennek itt az ég világon semmi célja, semmi értelme sem lett volna, a kivándoroltak egyházainak és egyesületeinek támogatása inkábh azt iga­zolja, hogy a Magyar Királyság alattvalóinak vallási és nemzetiségi hovatartozására sohasem volt tekintettel, hiszen még itt Amerikában is valamennyit egyformán pénzügyi segélyezésben részesítette. Az már csak természetes, hogy addig, amíg szülőhazájuk iránt barátságos érzelmeket ta­núsítottak. Azt sem hallgathatjuk itt el, hogy a magyarság a ruszin (rutén) népet II. Rákóczi Ferenc felkelése óta a “pens fidelissima (a leghűségesebb nép) díszítőjelzővel tüntette ki, ami nem ok nélkül történt. A “színképelemzés - hez tárgyi tévedések nélkül ez is szorosan hozzátartozott volna. fájdalomcsillapító Az American Family Physician magazinéban az egyik pszihatrikus azt mondja, hogy érdekes dolog, hogy a nők nagyrésze elveszíti fejfájását a fodrásznál, ha a szárító alatt ül, mert a hő és a meleg pára gyógyítólag hat az ide­gekre, sőt az egyhangú csendes hang is. SAKHAROV FELESÉGE HAZAMENT Az 1975-ös Nobel-békedíjjal kitüntetett Sakharov Andrei orosz atomtudós felesége még augusztusban Olasz­országba utazott, ahol szemészeti műtéten esett át. Amikor Sakharov a békedíjat megnyerte, még mindig külföldön tar­tózkodott, így nem volt akadálya annak sem, hogy Oslóban ura helyett a Nobel-díjat átvegye. Ennek megtörténte után most hazatért a Szovjetunióba. December 20-án érkezett Moszkvába Párizsból, az Air F ráncé repülőgépen. A repülőtéren Sakharov, a család és mintegy 30 barátja vár­ta. Az atomtudós újságparírba göngyölt szekfűcsokrot szo­rongatott kezében, amelyet — mint mondta <— az utcán vett. A szekfűszálak elfagytak. A várakozó csoport a váróteremben elkülönülten tar­tózkodott. Sakharov egy padra állt, éigy leste felesége meg­érkezését. Amikor a vámhivatal felé haladó hitvestársát megpillantotta, hangosan felkiáltott: “Aha, itt van 1” Aztán csókot dobott feléje. Kíséretével együtt 2 és óráig kel­lett várakoznia, amíg a vámvizsgálat befejeződött. Sakha­­rovnét nem engedték a váróterembe, a vámhivatal másik ajtaján át kellett távoznia. Sakharov és kísérete a váróte­remből kisietett eléje. A tudós és felesége meghatottan ölelte át és csókolta meg egymást. Az asszony sírva fakadt. A vámvizsgálat során az arany Nobel-érmet és dísz­oklevelet Sakharov feleségének visszaadták, a nála talált könyveket azonban kivétel nélkül elkobozták. A könyvek között volt az atomtudós minden külföldön megjelent köny­ve, norvég, holland és dán nyelven kiadott műve, továbbá Mandelshtam Osip verskötete is, amelyet a Szovjetunióban adlak ki. A Moszkvából eredő AP-tudósítás külön hangsúlyoz­za, hogy annak a repülőnek az utasai közül, amelyikkel Sakharov felesége is. Moszkvába érkezett, sokan egy órán belül távozhattak a vámvizsgálat után, amely Sakharov felesége esetében 2 és Lk órát vett igénybe. MAROKKÓ ELÉRTE CÉLJÁT Mint emlzkezetes, II. Hassan, Marokkó királya, 1975 november 6-án 350.000 marokkói fegyvertelen polgár élén bevonult Spanyol Szahara területére, mielőtt azonban a spanyol katonai védelmi vonalhoz érkezett volna, hirtelen visszavonult és diplomáciai tárgyalásokba bocsátkozott a spanyolok kai, akik már korábban elhatározták, hogy sza­­harai gyarmatukat feladják. A területre Marokkón kívül Mauritania és a szocialista kormányzattal rendelkező Algé­ria tartott igényt. A diplomáciai tárgyalások során Spanyol­­ország Marokkót részesítette előnyben. A két királyság között létre is jött a békés megegyezés. Bár a spanyolok 1976 február 28-ig nem hagyják el a mintegy száz év óta fennhatóságuk alá tartozó gyarmat területét, a marokkóiak máris több fontos területrészt, kaszárnyát, bankot, hírszol­gálati és egyéb központot birtokukba vettek. A gazdát cserélő sivatag területe 100.000 négyzetmér­föld, lakosainak száma 50.000—70.000 nomád. A területek csak ásványi kincsei, gazdag foszfát-bányái teszik értékessé. Amikor Hassan király a bevonulást elrendelte, min­denki ától félt. hogy elhatározása Marokkó és Spanyolor­szág között háborút robbanthat ki. Három nappal később, november 9-én, amikor Hassan a visszavonulást elrendelte, intézkedését vereségként könyvelték el s azt jósolták, hogy uralkodásának hamarosan vége lesz. Most a két ország megegyezését világszerte megnyugvással vették tudomásul, Hassan király szokatlan nemzetközi fellépését pedig békés úton aratott fényes győzelemnek tekintik. A MORONI REPÜLŐTÉR BOMBÁZÁSA Peron Isabel argentin elnök a katonai zendülés ellené re sem mondott le. A peronista párt és a munkásszervezete! vezetőivel és néhány miniszterrel együtt az elnöki palotában lévő hivatalában tartózkodott. Rádiószózatában Argentina népét arra kérte, ne adjon hitelt a rémhírterjesztőknek, mert a felkelők kis csoportjának ellenállását rövidesen felszá molják. Caceres Cesar Julio, a lázadó repülőegység egyik tiszt je, kijelentette, hogy a felkelők nem tárgyalnak, inkább meg­halnak. A hadvezetőség a zendülés felszámolása mellett foglalt állást, ennek megfelelően két óráig tartó repülőtá­madást és bombázást intézett a moroni repülőtér ellen. A repülőtéren tartózkodó újságírók szerint a bombázás kevés kárt okozott, mindössze két propeller-hajtású parkolt kikép ző repülőgép semmisült meg és egy erőműtelep robbant fel. A támadók ugyanis óvatosan hajtották végre a repülőtér bombázását, hogy annak használhatóságát ne veszélyeztes­sék. Sebesülések sem történtek, mert a kormányzathoz hű pilóták repülőbajtársaik közelében a bombák ledobását és a tüzelést elkerülték. A zendülők géppuskákkal tüzeltek a támadó repü lökre, amelyek mintegy 20 yardnyire zúgtak el az épületei: felett, légelhárító tüzet azonban nem nyitottak. A támadást a zendülők kezében lévő moroni repülőtér ellen másfél órával azután ind.tották meg, hogy a felkelők vezetője, Capellini Jesus Orlando brigadéros tábornok meg­tagadta a zendülés feladását és helikopteren visszatért a légi támaszpontra. Moron Argentina elsőrendű helikopter­­támaszpontja, de nagyobb támadásra alkalmas erővel nem rendelkezik. A zendülést követő bárom napon át a lázadók propeller-hajtású kiképző repülőgépekkel keringtek az el­nöki palota felett. Az elnöki palota hivatalnokait hirtelen eltávolították az irodákból. A kulcsállások betöltői az alagsori múzeumba vonultak. A gépkocsikat is elvezették a környékről. Min­dennek az a magyarázata, hogy az illetékeseknek eszükbe jutott az a légitámadás, amelynek során 20 évvel ezelőtt a lázadó repülők Peron D. Juan elnököt akarták a palotából kibombázni s e közben a Plaza de Mayo-n az ártatlan pol­gárok százai lelték halálukat. A lázadók a negyedik napon még visszautasították a katolikus érsek békítési kísérletét és fogadkoztak, hogy el­lenállásukat, folytatják, az ötödik napon azonban, miután meggyőződtek róla, hogy egyedül maradtak, megadták ma­gukat. A lázadók sorsa egyelőre ismeretlen.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents