Magyar Újság, 1976 (66. évfolyam, 1-50. szám)

1976-12-30 / 50. szám

4. OLDAL

MAGYAR Ü J $ A G

1976. DECEMBER 30.

MEGSZÜLETETT,

MEGSZÜLETETT....

Valahol, a lelkünk mélyért tudtuk, hogy Karácsony lesz. És vártuk is a Gyermeket s emlékeink elrongyolódott színes selyméből próbáltunk fekhelyet készíteni Számára, hiszen olyan szükségünk volt a Megváltóra . . . De olyan hideg volt a tél és olyan idegenül tipródtunk egymás testén és idegein mint összezsúfolt, ijedt barmok. A húsz személyes zárkába negyvenhat asszonyt tereltek be a decemberi zárkarendezésnél, amely a fegyőrök kedvelt szórakozása volt.

Ha már gondolták, hogy a rabok kicsit elrendeződtek, megszokták egymást, akkor átrendezést csináltak, amit kizárólag este, a zárás után hajtottak végre. így érdekesebb volt, mert mindenki levetkőzött már, aki éppen soros volt ha jat vagy inget mosott s különös élvezetet nyújtott a jeges folyosóra, percek alatt kihajtott 800 asszonyt nézni.

Nevetséges látvány is voltunk. Kéken-Iilán, csöpögő hajjal, befűzetlen fabakkancsainkban zajosan topogva reszkettünk kívül és belül. Szorongattuk a kincseinket’: bsajkát, a félévi csomag széthulló iparadványait s közben lelkűnkben leszámoltuk az elveszett kincseket: szalmazsákba rejtett varrótűt, a ceruzabelet, egy letépett levéldarabkát és ki tudja, talán még fénykép is volt az elrejtett holmik között. Ezeknek vége. . . Zárkarendezésnél a smasszer kivágta az ajtót s egy pillanat alatt kinn kellett mindenkinek lenni a folyosón. Nem volt sem idő, sem alkalom előkotomi az eldugott holmikat.

Aztán jött a névsorolvasás s a nevek után az új zárkaszám, ahová beutaltak . A válogatás gondos és tervszerű volt: a gyógyíthatatlan betegeket és öregeket a gyilkosok közé, az apácákat az utcalányokhoz, a fiatalkorúakat a cigányokhoz, az életfogytiglan elitélteket a pár hónapra lezártakhoz ... a legkegyetlenebb variáció szerint.

1954 telén, december 23-án került sor erre az ünnepi játékra . Pontosan akkor, amikor mindenki azt hitte; most már nem kell félni, készülhetünk nyugodtan a Szentestére. Zárás után lázasan szedegettük elő a varrodából össze lopdosott rongydarabokat, pici fenyőgallyakat, kifordított fogpaszta tubusokat, tűt, cérnát, száraz kenyérfalatokat, amelyek fontos kellékei voltak a rabkarácsonyoknak. Milyen csodálatos díszek készültek az arany és ezüstbelsejű tubusokból, ajándékok a rongyokból, Kisjézuska, jászol, bárány és Szűzanya a péppé rágott, aztán szoborrá formázott kenyérbélből! És most minden odaveszett! Csak álltunk kékrelagyva a folyóson és egész valónkat rázta a gyűlölet. Ezzel a gyűlölettel mentünk az új helyre és méregettük egymást az új zárkatársakkal. Mindenki idegen. Vajon ki, vagy kik a besúgók közülük? Melyik az őrült, a tolvaj, a vér vagy tüdőbajos? Hol van az Isten!!! Hol van a Gyermek, Akit vártunk, még itt és így is?! Miért, miért, miért???

Még arról a jó’ szokásról is megfeledkeztünk, hogy a szasszerjáték feltételei szerint 10 perc után eloltják a lámpákat, tehát, aki az első pillanatban nem rohan ágyat foglalni, az'már csak tapogatódzhat a sötétben, hol talál talpalatnyi helyet az idegen falak, idegen testek között. így történt, hogy mindannyian még hely nélkül voltunk, amikor ránkborult a sötétség. Ez esetben a jótékony sötétség, mert, eltakarta gyűlöletünket. A baj csak az! volt, hogy most már igazán nem tudtuk. merre menjünk.

r-i Volt már valaki ebben a zárkában? — kérdezte egy hang.

— Igen, én — jött a válasz.

— Hogy hívnak?

— Iszkádi Kati.

— No, akkor te tudod, hogy hol vannak a kiblik, hol a vizespad, meg hány ágy van, te irányíts. Senki ne mozduljon kiáltotta jó hangosan, mert egyesek közben már kezdtek gyufát gyújtogatni és mocorogni.

Nem tudtam, ki beszél, de máris vonzalmat éreztem az irányító után, aki így feltalálta magát. Az ő erélyének köszönhettük, hogy az öregek és betegek ágyhoz jutottak, (Iszkádi Kati emlékezőtehetsége folytán), s úgy, ahogy mindenki elhelyezkedett. Természetesen a szennyesvödrök melletti helyre is szükség volt s legnagyobb tiszteletemre, maga az irányító hang’ vállalta az egyik helyet. Mi sem természetebb, minthogy rögtön jelentkeztem a másikra. Még mindig csak hang volt, és a kiblik melletti lakrész a világ legutálatosabb pontja még a börtönben is, de nagyon tetszett az a magatartás ahogyan, az idegen kezébe vette sorsunk intézését.

Amikor a bűzös vödrök közelében végre helyemre találtam a hang’ már teregette a pokrócát a kisujjnyi vékony szalmazsákon. Halkan bemutatkoztunk, aztán elfordultunk és nem szóltunk többet. Ki tudja, ki a másik? .. .

Egész éjjel egyikünkNsem aludt. Nein volt olyan tíz perc, hogy ne jöttek volna a w.c.’-re, ami azt jelentette, hogy megbotlottak a lábunkban, ránk léptek és hajnal felé meg már kibírhatatlan volt a bűz. Átkoztam hirtelen támadt lelkesedésemet a ‘hang’ iránt, mert akadozó szívem miatt én is a beteg listán voltam s ha jelentkezem, akkor most ágyon fekszem valamelyik távoli sarokban. A hang is ébren volt, láttam sötét árnyát, amint néha felült, megfordult, vagy kinyújtott kezével irányította a vödrök között botladozókat.

Az ébresztőnél gyújtott Iámpafénynél láttuk csak igazában, milyen borzalmas a zsúfoltság és tulajdonképpen kikkel kerültünk össze. A ‘hang’ is formát öltött és legnagyobb örömömre a legszebb formát, amit csak álmodhattam. A Nemzeti Színház örökös tagja, \L. Margit meredt reám ugyanolyan érdeklődéssel, mint én őrá.

— Rád aztán igazán nem gondoltam —< nevettem el magam —* és ő sem állta meg nevetés nélkül. Hogy mi volt olyan nevetséges? Talán, hogy ezt is kibírtuk. Hogy élünk és nem egy iszonyatos testtel vagy lélekkel kell megosztani a rothadt szalmát, hanem valakivel, akivel tudunk beszélgetni, akitől nem félünk, hogy besúgó, nem lopja el éjjel a kenyerünket és ezer apró, de nekünk életet jelentő ok miatt nevettünk örömünkben. Egy pillanat alatt barátok lettünk

s halála után nyolc évvel is így őrzöm emlékezetemben . . .

Szerencsénkre éppen nappali turnusban dolgoztunk a varrodában, így délután volt időnk tisztességesen elrendezkedni. Katit, akiről reggel már láttuk, hogy inkább néni , mint Katika, megválasztottuk szobaasszonynak és gyorsan nekiláttunk, hogy egyszerre elvégezzük az ismerkedést, meg

a rendcsinálást is. Húzgáltuk a rongyos zsákokat, tologattuk az ágyakat, hogy minél kényelmesebb hely legyen mindenkinek. Hová lett a gyűlöletünk? Elvitte az álmatlan éjszaka. Új nap, új reménység m ez a rabok kimondatlan jelszava ^ s e szerint éltünk.

Csodák-csodájára: mindenkinek jutott hely. Még mi is elkerültünk az életveszélyes zónából, mert három ágyat egymáshoz toltak a falhoz, úgy, hogy aki a legbelül feküdt, annak két másik ágyon át kellett kimásznia, de vállalták ezt a kényelmetlenséget, csakhogy nekünk jobb helyünk legyen.

Szaladt a délután és nem esett szó arról, hogy ma van Szenteste. Pedig mindannyian azt fájlaltuk a lelkünk mélyén, hogy amire úgy készültünk elmaradt. Odaveszett a sok ajándék, amit készítettünk, a karácsonyfa — és minden.

Zárás előtt, már úgy-ahogy rendben voltunk. Vártuk a vacsoraosztást és ki-ki beszélgetett a mellette lévővek

— Margit, csinálunk karácsonyt , súgtam a páromnak.

—- Van valami ötleted? kérdezte.

<—- Az nincs ,—■, súgtam vissza, — de van három luftballonom.

LIa meggyullad alatta a szalmazsák, akkor sem ugorhatott volna fel rémültebben Nemzeti Színházunk nagy művésznője. Majd hirtelen mellém ült, átkarolta a vállamat és egészen a fülemhez hajolva, hogy még csak véletlenül se hallhassa meg senki, kérdezte:

— Mondd meg őszintén, becsavarodtál? Ami hétköznapi nyelven annyit jelent, hogy valaki elveszíti a normális eszét, ami sajnos még csak rendkívüli esetnek sem számított. (

<—> Nézd, ne kérdezd, mert úgysem mondom meg hogyan, de VAN —- és a takaró alatt felé nyújtottam a hárm kis vékony gummi csikót, amelyek valóban léggömbök voltak természetesen levegő nélkül.

Margit bebújt a pokróc alá, s hallottam, ahogy próbálgatja fújni. Aztán egyszerre kibukkant a feje és olyan csillogó szemekkel meredt rám, mint aki angyalt Iát.

No fiókám, lesz itt olyan karácsony, amilyen még nem volt a világon —< súgta nevetve s ezt minden további nélkül el is hittem. Mert volt minekünk már ezerféle tiltott kincsünk időről-időre (igaz. hogy legtöbbször csak pár percre), de léggömbünk még soha!

Zárás után, alig távolodtak el az őr léptei, Kati-néni szobaasszonyi tekintélyével bejelentette, hogy: most pedig karácsonyi ünnepélyt rendezünk s akinek valami kifogása van ellene, az mehet a pokolba, vagy jelentheti a szasszernak. Hogy egyszerre csend lett és senki sem mozdult, elkezdte imádkozni az Üdvözlégyet. Sietve csatlakoztunk s a malaszttal vagy teljes’-ncl már beértük s együtt mondtuk tovább. Mire a végéhez értünk, már patakokban omlottak a könnyek.

A Miatyánknál már zokogtunk ... Ki vinnyogva, ki hangosabban, de sírtunk és sírtunk és minél tovább nyögdécseltük az ima szavait, annál inkább meg akart hasadni a szívünk. Mert Karácsony van és e rácsokon KÍVÜL szőletett a Megváltó. A családunknak, a szabadoknak, a világnak még a szasszerokn ak is! Villognak a tündérszép karácsonyfák, ajándékokat bpntogat gyermekünk keze, amit nem mi vettünk, sír az Anyánk valamelyik templom utolsó padjában, férjeinket más asszony vigasztalja éppen ezen az estén. EZ jutott NEKÜNK a Szeretet ünnepéből???

Sirattuk a VOLTAT, életünk minden elrablott, megcsúfolt pillanatát s már alig páran tudtuk csak kipréselni a Hiszekegy szavait. Menthetetlenül keserűségbe fulladt a kierőszakolt ünnepély . Iszkádi Kati-néni azonban nemhiába származott Ozoráról: nem hagyta magát, sem a tervet. Biancát, az Opeiaház volt növendékét szólította elő éneklésre. El (is kezdte szegény a Csendes éj, szentséges éj -t, de olyan fájdul más, könnyfátyolos volt a hang, mint egy haldokló pacsirtáé. Nem igen ért el az még a plafonig sem, nemhogy az Égig. Azért a második szakasznál már mindannyian dudoltuk a dallamot. Az egymás mellett ülők átölelték egymást, s mintha mindegyik a másiktól kapná az erőt, kezdtek kiegyenesedni a bánattól megdőlt derekak. A Pásztorok már jóbban ment s Margit elérkezettnek látta az időt, hogy felmásszunk az egyik emeletes ágy tetejére, ahol feltűnés nélkül elbújt a pokróc alá. Helyette is kieresztettem a hangomat, majdnem elterelve szegény pásztorokat E: Bianca által vezetett gyönyörűszép ösvényről Még nem értünk a végére, mikor Margit megnyomogatta lábával a hátamat, jelezve, hogy elkészült. A ‘Mennyből az angyalt — indítványoztam s készséggel el is kezdtük mindannyian. Amik pr a második sort zengtük, Margit egymásután kezdte leeregétni a három, óriásira felfújt színes gömböt. ,

Lassan, puhán libeglek a labdák, mintha jól éreznék magukat a levegőben, vagy angyalok tartanák selyemszálon, hogy le ne essenek. Egyszerre elnémult az ének és 44 vörösre sírt szempár meredt a Csodára ... Csak nézték, nézték e színes tüneményeket, mig valahol felhangzott egy kis sikoly, egy kacagás és egyszerre 88 kéz kapott utánuk.

És szálltak a labdák kézről-kézre. Fel a magasba, át a szobán és boldogságtól kivirult arcokhoz simultak, ezer csókot kaptak. Karácsony, Karácsony volt! Megszületett s eljött közénk a Gyermek, és gyermekké varázsolt minket is.

Dobtuk, paskoltuk a labdákat s gyermekkorunk fényben fürdő virágos rétjén futkároztunk. Olyan tisztán és olyan boldogan, ahogyan csak megváltottak tudnak . . . Dicsőség, Mennyben az Istennek . . . szakadt ki valamelyik boldogságtól elszoruló torokból, s olyan szívből, teíetüdőyel zengtük a dalt, mintha az egész világot fel akarnánk ébreszteni.

Ki tudja? I alán ezt is akartuk. Hírül adni, hogy: Megszületett! Itt van közöttünkI Krajcáros, semmi kis gömbökbe zárva, a Megváltó Szeretet... \

Tudom, lehet kifogásolni, kétségbevonni, őrültségnek nyilvánítani ezt a hitet’. De nekünk, akik oly sok éven át az emberi lét legalacsonyabb fokán éltük meg a karácsonyi évforduló kát, nem volt bol ondság. És nem volt szívünkben egy jottányi kétség sérti afelől: Isten a legszebb ajándékot adta nekünk: elvette a múltat, elvette a jelent. Közénk dobott három színes labdát s megengedte, hogy Egyszülött

Fia születése napján gyermekként lehessünk —< gyermekei.

* *- *

A másnapi ÁVO-s kihallgatáson egyáltalán semmit sem segített, hogy Lánczy Margit művésznő élete Iegna-Gőbor Áron:

BURG KASTL OSTROMA * V

11.

Oskó írnák fővádló viselkedésében egymásra torlódnak a kérdések. A mai napig ismeretlen, hogy miért támadta meg azt az iskola-szellemet, pedagógiai rendszert, amelyet nyolc éven át anyagilag és erkölcsileg támogatott. Miért feketítette be a tanári közösséget, amelyet a Szülői Tanács elnökeként megértéssel elfogadott. Hiúságában sértették meg? Embersége lázadt fel a fegyelmezés ellen? Világnézeti ellentétbe került a tanári karral és a Szülői 1 anács tag- ! jaival? Anyagi érdek kényszerítettei? Hazalátogatásai során j rájött, hogy tuhíjdonképpen hová tartozik? Öt is, mint annyi hazalátogatót egyszerűen megszarolták? Beugrott a német baloldal választási jelszavainak? Magával ragadta a szereplési vágy és nem tudott időben visszalépni? Magyarsága nem tudott megbirkózni az “emigritis” Ielket-becsületet pusztító nyavalyájával?

Az emigrációs magyarságszolgálat és a hiúság fogalmilag összeférhetetlen.

Gyakorlatilag? \

A hiúság egyszer százlóerős motor, nemes célt szol- 1 gáló pénzforrás, máskor árlóbb az ellenségnél. Ebben a te- I kintetben Oskó nem egyedüli eset. Nehezen gyógyítható j típus. Úgy, mint a többi Oskó Los Angelestől Melbourneig, Stockholmtól 1 orontóig és Buenos Airesig. Nyolc ! éves magyarságszolgálat után akkor ment ellenzékbe, amikor az ríj igazgatóság kiiktatta az oskóizmust , a kiskirály- I ságot az iskola nevelési rendjéből és a Szülői Tanácsot megszabadította az elnök diktatúrájától. Hogy ez nem ment simán és Oskó a bosszúban keresett vigasztalást az csak annyiban rendellenes, hogy az ostor nem az új igazgatón, hanem az iskola hírnevén és létén csattant. Oskó megsértettsége alapjában veszélyezbelte az emigráció egyetlen , magyar gimnáziumát. Közvetve, esetleg akaratlanul, azt az | ideológiát szolgálta, amely elől a Felső-Pfaltz biztonságában kapott erkölcsi és anyagi .segítséget.

Embersége lázadt fel a “középkori fegyelmezés ellen?

Nehezen hihető. Akkoris sarokba állítottak néhány rosszalkodó kisdiákot és atyai legyintést kapott néhány fegyelmezetlen nagyobb diáik, amikor Oskó teljhatalommal uralkodott a Szülői T anácsban és teljes sikerrel érvényesítette akaratát az iskola vezetésében. Emberi érzése csak akkor lázadt fel és diktált feljelentést a felügyeleti hatóságokhoz, amikor a Szülői 1 anács kifogást emelt Oskó magyarországi látogatásai ellen. Féltette Oskót és az iskola hírnevét attól, hogy a felügyeleti szervek és az isko Iát támogató njagyar emigráció összetéveszti a szülőföld természetes vonzását, a politikai kapcsolatok lehetőségével.

VILÁGNÉZETI ELLENTÉTBE KERÜLT OSKÓ CA SZÜLŐI TANÁCCSAL ÉS A TANÁRI KARRAL.?

A világnézet és politikai szemlélet változtatása emberi és polgári jog. Mégsem valószínű, hogy a Szülői Tanács egykori elnöke és a Burg Kastl-i szellem híve egy-két hazalátogatás után éljen ezzel a joggal. A politikai helyezkedés olyan látványos fordulatát, ahogy Oskó tette, otthon sem várják el senkitől. Sőt, taktikai okokból megtiltják. Anyagi érdek kényszerítette Oskót a vádló szerepére? Legkevésbé valószínű. Oskó és felesége diplomás állatorvos, a németországi magyarság legtöbbet kereső tagjai közé tartoznak. Okosan használták ki a lehetőségeket, amelyeket a kereszlényszociaíista kormányok a kommunizmus elől menekülő magyarságnak kínáltak. Oskó és felesége Németországban fejezte be tanulmányait és ,—■ ‘ teljes joggal >— egyetlen lehetőséget sem szalasztott el, hogy olyan életkeretet biztosítson, amilyenről otthoni kartársaik nem is álmodhatnak. Felső-pfalzi házuk dollárban is százezreket ér, de burgenlandi és balatoni villájuk miatt sem szégyenkezhetnek. Úgy dolgoztak és gyarapodtak, ahogy nyugaton kötelező. Azt kapták jutalmul, ami minden magyarnak kijár: német szomszédjaik megbecsülését és a Burg Kastl-is iskola bizalmát. Az “ostrom után mindkettőt elvesztették? Cseppet sem valószínűtlen.

Hazalátogatásai során rájött Oskó, hogy tulajdonképp hová tartozik? Felesleges kérdés. Mindnyájan tudjuk, hogy akkoris szülőföldünkhöz kötődünk, ha jólétet, társadalmi megbecsülést, tudományom rangot új környezetünk ad. Sokszor csak azt tévesztjük szem elől, hogy a haza örök vonzása és az ideológia pillanatríái varázsa összeegyeztethetetlen. Oskó sem értette még? Egyelőre csak annyi világos, hogy az ostrom alatt megtévesztő jelzések érkeztek Budapestről. A “jólnősült” Rajna-vidéki magyar gyáros és történelmi nevét mocskoló magyar gróf (nyilas főszölgabíró volt)

gyobb alakításának vallotta a léggömbök felfújását s ezen állítása mellett hűséggel kitartott. A büntetésül kapott tiznapi sötétzárkát és háromhónapi szigorítottat becsülettel kiülte velem. Közben Arany János balladákat szavalt s engem is próbált — sajnos sikertelenül <—- megtanítani erre a művészetre. Nyolc éve már, bogy elszállt e földről s most valószínűen az angyalokat tanítgatja, hogyan ropogtassák a

V betűket a ‘Tengerihántás’ első sorában megénekelt ropogó tűzben.

Minden karácsony esté elszaladok hozzá, beszélgetni. /— Emlékszél még? ... kezdem és úgy kívánnám, hogy a nagy Mennyei boldogságban emlékezne: hogyan is volt azokkal a semmi kis léggömbökkel.. .

Mert annyi mindenünk volt, sőt van. Fejfájást, komoly gondot okoz a karácsonyi ajándékok vásárlása. Házban, házon kívül csillognak a karácsonyfák, fűtött kocsikban megyünk az Isten házába. Zeng a világ a karácsonyi hozsannáktól . . . De olyan keserűen, főradtan, megöreg'edet, kihűlt lélekkel várjuk a Gyermeket. Hol van a hitünk, tiszta gyermeki hitünk ami elhitetné velünk, hogy megszületet, ma született a MEGVÁL. I ÓHókönnyeket hullat az ég a gyűlölettől részkető, könnyben fürdő világra. Most, most kellenének, Margitom, szép, puha labdáid, hogy örömre gyúlnának a szívek csupán azért, hogy megszületett, megszületett. . . !

Koósa Mária

azt a hírt kapták a németországi magyar követségtől, hogy a tisztogatás után a budapesti kormány szívesen ad évi, egy millió márkát a Burg Kastl-i gimnázium újjászervezésére. Tudott erről Oskó, amikor a s^ciáldejnokrata párt választási programjában szerepet vállalt? Sokkal hihetőbb, hogy otthon félrevezették, vagy megzsarolták. Tudta nélkül olyan taktikai ballont kötöttek nevéhez, amelytől nehéz szabadulni és még nehezebb vele az emigrációban élni. Ügy járt, mint előtte többen, akiket a magyar nyelv féltése, fiatalságunk magyarságtudatának védelme vitt a budapesti anyanyelvi konferenciákra.

BECSAPOTTAK, FÉLREVEZETETTEK ÉS MEGBÉLYEGZETTEK LETTEK

Oskó elfogadta a német baloldali jelszavait?

Ez sem lenne kifogásolható, ha a jelszavakból és a nyomukat követő esetleges kormányprogramból azt szűrné ki, ami az iskola javát szolgálhatja. Sajnos, ellenkezőleg történt. Oskó nem hitt a baloldali frázisóknak, amikor a szociáldemokrata párt segítségét kérte. Viszont a szociáldemokrata párt agitációs szeryezete sem hitt neki, amikor segítséget adott. Oskónál sértett hiúság, esetleg otthoni félrevezetés, a szociáldemokrata pártnál erkölcsi és politikai gátlástalanság játszott főszterepet. Olyan szövetség jött közötfiosszabbításáról van szó, hanem a Burg Kastl-i szellem megsemmisítése a tét? Az emberi indulat és a tiszta értékelés ritkán jóbarátok. Talán a szereplési vágy ragadta el és nem tudott időben megállni? Ez is emigritis-tünet. Ugyanolyan ragályos, mint a csillogó kitüntetések hajszolása. Ha jól utánanézünk, számtalan emigrációs terv, jóakarat, segítőkészség bukott el azon, hogy kinek neve kerül, vagy nem kerül a. lapok első oldalára, kinek mellére akaszt kitüntetést néhány fellengzős frázis. Az alól Oskó sem kivétel. Legfeljebb annyiban, hogy nem délibábos tervet fújt széjjel, hanem a magyarságszolgálat legszebb külföldi alkotását a Burg Kastl-i Magyar Gimnázium létét tette kockára.

Magyarsága nem tudott megbirkózni az emigritis lelket-b ecsületet pusztító nyavalyájával?

Ez a kérdés csak akkor lenne jogtalan, ha emigrációs szokásainkhoz híven, úgy mérlegelnénk az eseményeket, hogy ki hagynánk belőlük a véges emberi természetet.

* * *

Burg KastI európai kultúrát ad és a magyarságtudatot szolgálja. Védelméhez pénz kell!

Adományainkat küldjük a következő címre:

Ungarisches Gymnasium D-8455 Kastl/Amberg West Germany, Europe.

Soproni Bálint:

GONDOLJUK CSAK MEG...

Igen. gondoljuk csak meg, mennyit is számít a látszat, egy futó, külső benyomás s általában, ha valakit felületesen ítélünk meg, anélkül, hogy jobban megismernők, mélyebben a leikébe tudnánk nézni . ..

Bár úgy hiszem, szinte mindenki tapasztalta már ugyanezt, de nem hiszem, hogy sokan elgondolkoztak rajta, úgy, mint mi próbáljuk azt tenni most. Képzeljünk el agy fiatal, másod- vagy éppen harmadgenerációs magyart, aki kivételesen beszéli szülei, nagyszülei nyelvét s aki itt kollégiumot. vagy éppen egyetemet végzett. Á sors úgy hozza, hogy először magyarul kezdünk beszélni vele s amint az már ilyenkor szokásos, megmosolyogjuk egyszerű nyelvhasználatát, sokszor meg éppen még a tájszólását is; hogyne, hiszen a nagyszülők a Dunántúlról jöttek, azt hiszem, Vaszprém (Nem sajtóhiba, ott így ejtik ki) környékéről. . . S amikor elválunk újonnan megismert fiatal magyarunktól, az a benyomásunk hogy: milyen kedves, egyszerű lélek!. ..

S később, találkozunk ugyanezzel a távoli honfitársunkkal (soká kerestem a helyes jelzőt, de a távoli rokon analógiáján ez tetszett a legjobban) de ezúttal amerikai társaságban, ahol mindenki angolul beszél s nagy meglepetéssel látjuk, hogy nini... az előzőleg egyszerű léleknek tartott fiatalember lényegében egy magas intelligenciával és műveltséggel rendelkező valaki, vagyis: angolul beszélve egy gyökerében más ember, aki messze felette áll ónnak, akit eredetileg magyarul beszélve ismertünk meg . . . Mintha két lélek I akoznék benne . . . : az egyik, a dunántúli parasztgyerek, a másik pedig, az amerikai intellektuel. Nem különös, egy emberben két annyira más egyéniség . . . sjtnégis, hiszen a szemünkkel látjuk, itt ül előttünk, ugyanaz az ember.

S ki nem vette észre még (csak talán restellte bevallani magának), hogy sokszor az ilyen “távoli honfitársainkat szívünk mélyén egy kicsit lenézzük, de feltétlenül lekicsinyeljük, rrtert többnyire csak magyarul beszélünk velük s ennek alapján alkotunk — legtöbbször nem hízelgő, de legalábbis erősen leértékelt —< véleményt róluk. Pedig nincs igazunk, mert az illető nem egyszer felettünk áll tanultságban, intelligenciában is tál án, csak MI látjuk úgy, mintba ez nem így volna.. . Mert a nagymama nyelvét beszéli és a nagymama nem járt egyetemre.

De ha tovább gondolkodunk, akkor sokkal ijesztőbb dolgok derülnek ki. . . Ez pedig a következő: Gondoltunk-e valaha is arra, hogy az amerikaiak, amikor minket megismernek s a rtii angolságunkat hallják, vajon mit gondolnak rólunk, vajon hogyan Ítélnek meg minket? A legtöbbünk ugyanis, ha már beszél is angolul, nem itt járt iskolába (egyetemre még kevésbbé), s így azt hiszem, nem nehéz arra következtetni, hogy ha valaki a mi angolságunk s a mi accentusunk (tájszólásunk), után Ítél meg minket. .. bizony, hiába van akár doktorátusunk is, sokszor, attól tartok, ugyanúgy alkot ítéletet magában rólunk, mint mi tettük a fentebb leírt “távoli” honfitársunkkal. ..

S csodálkozunk-e akkor, ha a legtöbb esetben, nincs az amerikaiak előtt olyan respektusunE amint, azt szerettük volna?