Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Levelek a szerkesztőhöz
-Érd, 1995. január 30-án. Tisztelt Péterdi úr ! Először is kívánom, hogy soraim a legjobb egészségben és boldogságban találják családjával és munkatársaival együtt. A Rubik Ernő úr által vezetett "Repülési Emlékek Bizottsága" üléseire járok, melyek havonta vannak megtartva. A januári összejövetelre Winkler László titkár úr hozott magával egy Magyar Szárnyak című könyvet. Nézegetés közben rátaláltam Édesapám nevére és hiányosságokat is fedeztem fel: a tragédia napjának dátumát és egy személy nevét nem találtam. A dátum 1949. november 14-e, a hiányzó személy egy hajózó szerelő gyakornok, neve Tandary István. Édesapámék nyolcán voltak testvérek, ebből a négy fiú a repülő szakmában dolgozott. Minár Gyula a legidősebb, Kvasz Andrással együtt a Rákosi réten konstruált és repült. Korban következő József, aki a székesfehérvári repülőtéren szerelő volt és ejtőernyőket próbált ki. Utána Édesapám, György, aki 1927 vagy 1928 óta volt a szakmában először mint földi-, azután mint hajózó szerelő egészen 1949. november 14-én bekövetkezett haláláig. Édesapám öccse pedig a MALERT-nél dolgozott, őt egy Junkers Ju.52-es nyitva felejtett ajtaja fejbevágta, majd egy év múlva meghalt. Ő nevét Nemesi Istvánra magyarosította. Én az OMRE-nél mint szerelő dolgoztam, majd 1949 nyarán Algyőn Bücker Bü.131 típusú gépen repülőgép vezető kiképzésben részesültem. 1949 szeptember közepén behívtak katonának a szolnoki Repülő Hajózó Tiszti Iskolára. Algyőn oktatóm Bartos Buci volt, aki valahol Amerikában él. A MALÉV vezetősége a füle botját sem mozdítja meg, hogy a szerencsétlenül járt pilóták és személyzet neveit megörökítsék. Ezirányú kérésünket azzal hárítják el, hogy ha az utasok egy ilyen emléktáblát meglátnának, akkor az utaslétszám erősen csökkenne. Mindez úgy bukott ki, hogy Tandary István fia panaszkodott : a szülők nem érdemlik meg egy emléktábla felállítását. Pedig Ferihegy Il-n egy skanzent akarnak felállítani, ahova nemcsak a mi szüléink és azok bajtársainak a neve férne el, hanem a polgári légiforgalom fennállása óta szerencsételnül járt személyzeteké. Fel fogok menni a a Közlekedési Miniszterhez és ha ő is elzárkózik, akkor majd felkérjük a Világ összes légiforgalmi vállalatát, hogy egy emléktáblára valót összekolduljunk. Sajnos a Magyar Szárnyakat nem tudtam alaposan áttanulmányozni. Zárom soraimat. Köszönöm, hogy türelmesen elolvasta levelemet, én viszont türelmetlenül várom kedves válaszát. Tisztelettel üdvözlöm Minár Jenő nyugdíjas ***** Norwalk, 1995. február 11-én. Kedves Jenő Barátom ! Január 30-i kedves leveledet és a Magyar Szárnyak (MSZ) "Repülőhalált halt bajtársaink" rovatára vonatkozó kiigazítást hálásan köszönöm. A helyesbítéseket máris átvezettem készülő idei számunk hasonló című rovatában. Nem is tudom hogy téveszthettem össze boldog emlékű Édesapád keresztnevét nagybátyádéval, mert Édesapádat nagyon közelről ismertem. Édesapád tragikus halálának a híre akkoriban nagyon lesújott. Rajta kívül Molnár Béla volt önkéntes-társamat, Ujszászi Jancsi volt távolfelderítő hajózótávirászt — akivel már a távolfelderítőknél is többször együtt repültem — sirattam meg. Igyekszem leveled kivonatos tartalmát leközölni az idei MSZ-ban, s hogy módodban legyen közelebbről is áttanulmányozni ezt a sajtóterméket, a napokban — felszíni postával — címedre útbaindítok egy példányt. Abban a reményben, hogy soraim jó egészségben találnak kedves Jenő, bajtársi szeretettel köszöntlek Péterdi A. János ***** Budapest, 1995. március 7-én. Tisztelt Péterdi úr ! Minár Jenő küldeményéhez ezt a beadványt küldöm Önnek, illetve a Magyar Szárnyak részére. Erre azért van szükség, hogy tisztában legyenek törekvésünkkel és egyben azzal is, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenünk egy közös magyar emlékhely létrehozása érdekében. A volt bajtársak, kiket van szerencsém személyesen ismemi, örömmel adták aláírásukat. Abban reménykedünk Jenő barátommal, hogy kezdeményezésünk megfelelő visszhangra talál és foganatja lesz, mert erre nagy szükség van. Apám a pécsi repülőút után kapta volna meg kinevezését mint önálló hajózó szerelő. Egyébként Minár György volt apám mestere. Wittinger Kálmán is nagyon jól emlékszik apámra, elég sokat repültek együtt. Egyébként megjegyezni kívánom, hogy a hazai újságcikkek, kiadványok hemzsegnek a hibáktól. Ezek nevek és dátumok elírásában, vagy kihagyásában nyilvánulnak meg. Pedig csak arról van szó, hogy kicsit utána kellene járni a megfelelő adatoknak. Most, hogy felkavarjuk az eseményeket, remélem, hogy az illetékes urak a tettek mezejére lépnek. Katasztrofálisnak tartom a helyzetet : tudomásom szerint dátuma sincs a magyar polgári repülés kezdetének !!! Összegezve : nincs évforduló, nincs mit ünnepelnünk, nincs egy központi hely, ahová elhelyezhetnénk egy koszorút......... Kiváló tisztelettel Tandary István ***** Norwalk, 1995. március 21-én. Tisztelt Tandary Úr! E hó 7-én kelt levelét és annak mellékleteit köszönettel nyugtázom. Úgy gondolom, a Magyar Szárnyak Baráti Közösségének (MSZBK) érzéseit és gondolatait fejezem ki, amikor közlöm Önnel, hogy Közösségünk az Önök nemes törekvésével teljes mértékben egyetért. Hogy ügyük előremozdításában segítsékükre legyek, szándékomban van a Gépipari Tudományos Egyesület Repülési Emlékek Bizottsága 1994. szeptember 29-én megtartott ülésén a polgári légi katasztrófák áldozatainak emlékére létrehozandó emlékmű ügyében tett javaslatát a Magyar Szárnyak idei számában leközölni. Áldozatos munkájukhoz sok sikert kívánva honfitársi köszöntésemet küldöm Péterdi A. János 3
