Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Horváth Endre: A 34/36 M. Gamma-Juhász légvédelmi lőelemképző
1944 őszén a Kárpátok nyugati oldalán Tisza-híd, főútvonali csomópont, harcoló csapatok légvédelmét láttuk el. Ekkor parancsra kellett több tűzcsapást leadni az ütegből nem látható, térképen meghatározott, 6.5 km távolságban lévő területre, ahol ellenséges erők gyülekeztek. A célterület és az üteg között jelentős méretű község helyezkedett el, mely felett át kellett lőnünk. Ezt a szokatlan, teljesen tábori tüzérségi feladatot a lőelemképző segítségével oldottam meg. A megjelölt célterület oldal és távolság adatait a térképről leolvasva, azokat északi irányba tájolt lőelemképzőbe tápláltam és nulla sebességgel a tűzcsapásokat leadtam. Visszajelzést kaptam, hogy a tűzcsapások igen hatásosak voltak. 1944 késő őszén az üteg a Vág-hídak védelmét látta el. Ennél a bevetésnél az üteg mellé egy 3.5 m átmérőjű parabola tükörrel rendelkező lokátort telepítettek. Ennek kezelői a mérési adatokat távbeszélőn továbbították a lőelemképzőhöz. A lőelemképző körbefordulásakor a lokátor távbeszélő kábeleinek hurcolása nehézséget okozott, és gátolta a kezelők mozgását, tevékenységét. Ezzel az eljárással tűzharcra nem került sor. A fentiekből látható, hogy az üteg és így természetesen a lőelemképzője is térben és időben sok harcterületen került alkalmazásra. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy felvonulásának útvonalát zömmel (kb. 90 %) saját tengelyen tette meg és kisebb arányban vasúti szállítással. 1942 tavaszán a Keleti frontra való felvonulásnál a saját tengelyen megtett kb. 1750 km út nagy részét útnak alig nevezhető földúton tette meg. Ezeket az útakat esős időben tengelyig érő sár, száraz időben fél méteres gödrök és dombok jellemezték. A sáros útszakaszok egy része vastag fatörzsekkel volt "burkolva", és ezek a jobb utaknak számítottak. A rossz utak a lőelemképzőt szállító műszerkocsit a leggondosabb vontatóvezetés ellenére is nagy igénybevételnek tették ki, ami a lőelemképzőre, annak rugós alátámasztása ellenére is visszahathatott. Ilyen, zuhanásokkal kiegészülő szállítási körülmények (valószínűleg a lőelemképzőt alátámasztó rugóknál nem egy esetben menetfelfekvés és ennek következtében közvetlen erőhatás átadódás állt elő) ellenére a lőelemképző a legköze- i lebbi tűzkésszétételnél kifogástalanul, pontosan működött. Egy 1943 decemberi felmérés szerint (Pataky, Rozsos, Sárhidai: Légi háború ; Magyarország felett, l.k. 109 old.) abban az időszakban 116 db. 8 cm-es löveggel rendelkező 37 db. ágyús légvé- | delmi üteg volt Magyarország különféle helyszínein tüzelőállásban. Ebből következik, hogy ennyi Gamma-Juhász lőe- j lemképző volt alkalmazásban. Ezt a következtetést azért merem tenni, mert szá- j momra elképzelhetetlen, hogy 1943 végén, a már ismert repülési harceljárások ellenére lőelemképzővel nem rendelkező, csak segéd tűzvezetési eljárást (célelemmérő, 2 m-es távmérő, lőelem-táblázatok) alkalmaz légvédelmi ütegeket ütőképesnek tekintettek. A fenti, csupán a Gamma-Juhász lőelemképzővel kapcsolatos tapasztalatokra kiterjedő, vázlatos, terjedelmében megszabott összeállításból látható, hogy ennek a lőelemképzőnek az alkalmazásával mennyi lehetőség mutatkozott az üteg tűzképességének, hatékonyságának növelésére. A 34/38 M. Gamma-Juhász lőelemképző igen jó, megbízható, pontos, hatékony tűzvezetési eszköznek bizonyult. A már 1944-ben megjelent új repülő harceljárások és módozatok (nagy sebességek, nagy magasságok) már jelezték, hogy a 8 cm-es légvédelmi ágyúknak és a 34/38 M. Gamma-Juhász lőelemképzőknek teljesítményük felső határát kellett nyújtaniuk, és rövidesen már nem elégítik ki az állandóan fejlődő, korszerű követelményeket. így ezek lényegbevágó fejlesztése, korszerűsítése, vagy a hadrendből való kivonása vált szükségessé. Ezt igazolta az idők folyamán bevezetett földlevegő légvédelmi rakéták alkalmazásba vétele. Az ágyúkkal szemben a légvédelmi gépágyúk megtartották jelentőségüket, és azokat ma is alkalmazzák. A fenti tapasztalatokat a Budapest állomáshelyű 101 légvédelmi tüzér osztály 2. légvédelmi ágyús ütege harctéri és honi alkalmazásának folyamán szereztem. Ennél az ütegnél egy és negyed évig mint elsőtiszt, majd 1942 decemeber közepétől mint ütegparancsnok szolgáltam. Budapest, 1994. augusztus 29-én. Horváth Endre nyugalmazott százados, okleveles gépészmérnök A Szerző 1943-ban. A lövegcsövön látható csíkok a lelőtt repülőgépek számát jelzik. (Szerző gyűjteményéből.) 300
