Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Évfolyamtörténetek
Ekkor már kezdett világosodni előttünk : mindenki összeesküszik itt ellenünk ! Lementünk a szalonnáért a 2-es hangár toldalék épületében lévő konyha elé, ahol mindenki kapott egy darab szalonnát és egy jó nagy darab kenyeret. Megettük a szalonnát, és a hozzávaló kenyeret, de még maradt jócskán a kenyérből. Nem tudtuk, mint csináljunk vele, eldobtuk. Fáradtan tértünk nyugovóra. Elalvás előtt Zwinz Karcsi engedett nyers, katonás modorából és úgy mesélt nekünk a repülésről, mint jövendőbeli kollégáinak. Másnap reggel ébresztő, gyors mozsdás, öltözködés, körletrend....parancsnokaink nagyon jól játszották a rabszolgahajcsár szerepét. Csuklógyakorlat után reggeli. Megyünk a csajkákkal a konyhára, kiosztják a komisz feketét. — Hát kenyeret nem kapunk hozzá ? — kérdeztük. — Azt megkapták tegnap este egy napra ! Mit csináltak vele ? Ma este kapnak egy egész kenyeret, az két napra fog szólni — hangzott a felvilágosítás. Hát úgy látszik, ez lesz Mezey Lojás diétás kosztja. Reggeli után Váradi szakaszvezető úr kiosztotta a komisz ruhát. Hát amit kaptunk, arra még a "komisz" kifejezés is túl jó volt. Hihetetlenül koszos, össze-viszsza foltozott holmit dobáltak ránk. A nadrágomon negyvenegy foltot számoltam össze, a bakancsom felemás volt, az egyik szalmával volt bélelve és befolyt rajta a víz. Egyik évfolyamtársunknak gróf Bethlen Istvánhoz volt közeli kapcsolata. Valahogy szerét ejtette, hogy siralmas felszerelésünket ecsetelje neki. Néhány napon belül ennek is meg lett az eredménye, amiről majd később számolok be. Irányi Pali eljutott Tamássy hadnagy úrhoz. Jelentette, hogy micsoda merénylet készül ellenünk : Szakály őrmester úr meg akar szabadítani bennünket lobogó sörényünktől. Nem voltam ott, csak Pali elbeszéléséből tudom : Tamássy hadnagy úr fel volt háborodva, hogy mi a szolgálati út megkerülésével ki akarjuk játszani Szakály őrmester urat. Tessék megnyiratkozni és nem itt siránkozni ! Ezután egyik fő beszédtémánk az volt : vajon a karácsonyi szabadság idejére milyen hosszúra fog megnőni a hajunk ? Közben a repülőtéren nagy készülődés folyt az október 4-re tervezett repülőnapra. Minden épkézláb munkaerőre szükség volt. Szakály volt a szolgálatvezető őrmester. Tudta azt hogy évfolyamunk fele cőgerájból jött, tudunk a puskával bánni és tudjuk hogy kell őrséget adni. Nosza hát, a volt cőgereket bevonta őrszolgálatra, ezzel felszabadított munkaerőt a repülőnap előkészületeire. Persze kis szépséghibája is volt a dolognak : nem voltunk felesketett katonák. Az eskütétel csak újonckiképzés befejeztével tartható meg. No de azért adtuk az őrséget, évfolyamunk másik fele — a polgári életből jöttek — pedig főleg hangársöpréssel és ablaktisztítással volt elfoglalva. A hangár előtt őgyelegtünk valami intézkedésre várva, amikor Uhlyarik Titusz rep. szertári főhadnagy úr kilépett a hangárból és rámutatott Szarukán Pistára: — Magának mi a végzettsége ? Alázatosan jelentem, középiskolai érettségi ! — válaszolta Pista. — Jó, akkor söpörje ki a hangárt ! — adta ki a parancsot Uhlyarik Titusz főhadnagy úr. Eljött október 4-e. Az időjárás kedvezett a repülőnapnak. Nagy tömeg vándorolt ki a repülőtérre, ahol — tekintve akkori szegényes felszerelésünket — igazán szép bemutatóban volt része a közönségnek. Szakály őrmester úr kis rövidnadrágos diáknak felöltözve egy óvatlan pillanatban odaszaladt egy járó légcsavarral álló gazdátlan Udet géphez, s a közönség nagy megdöbbenésére "ellopta" azt. Igazán mesterien tudta imitálni egy teljesen tájékozatlan, dilettáns repülését, s a közönség csak később jött rá : egy mester ül a gépben. Ejtőenyőugrás is volt: Imrey Ödön, Tamássy Miklós hadnagyok és Szakály János őrmester ugrottak egy Fokker F.VII-es gépből. Valahogy nem sikerült a számítás és meglehetősen messze a közönségtől, a sóstói erdőben értek földet. Szakály Jankó fennakadt az egyik fán, úgy kellett "leasszisztálni" onnan. Másnap, október 5-én bevonultak a "civil" karpaszományosok — vagy hetvenen — tartalékos tiszti kiképzésre. E nap délutánján váratlanul leszállt egy Junkers Ju.52-es gép a repülőtéren. Lajstromjele "HADÚR" volt. Kiszállt belőle Kenese Waldemár tábornok, a Légierők parancsnoka és kísérete. Riadószerü gyorsasággal sorakoztattak egysoros vonalban bennünket "elkápévéjéket" (Ludovikás KarPaszomány Viselésére Jogosult akadémikus jelölteket) a Ju. 52-es közelében. Mindegyikünknek jelentenie kellett, hogy mi baj van a ruházatával. (Aha ! Bethlen István gróf bizonyára beszélt Kenésével, illetve "közbenjárt" — gondoltuk.) Mindenki sorban jelentette egyéni problémáját, s Kenese minden jelentésre így válaszolt: "Látom" —, majd döntött, hogy a ruhadarab kicserélendő-e, vagy sem. Mikor hozzám ért, jelentettem, hogy nadrágomon 41 folt van, bakancsom felemás, egyik szalmával bélelt és befolyik rajta a víz. — Látom — volt Kenese válasza. Döntött : a bakancsot kicserélni, a nadrágot nem. A "ruhaszemle" után Kenese egy rövid beszédet intézett hozzánk, ami valahogy így hangzott: — Nehogy azt higyjék, hogy már bent vannak az Akadémián ! Hogy oda bekerülnek-e, az itteni magatartásuktól függ. Ezért hát becsüljék meg magukat, mert aki nem üti meg a mértéket az repülni fog ! Ezzel fordult, kíséretével együtt beszállt gépébe és a НА-DUR elstartolt. Nyilván nem tetszett neki gróf Bethlen István közbenjárása, de talán magában helyt adott a panasznak, legtöbbünkét helyben hagyva. Mi, 246
