Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)

Gaál Gyula: Közelfelderítők 1941: Élmények

Ukrajna, 1941 november. Sólyom felderítőgép a cél felé repül. (Tömő László felvétele, Szerző gyűjteményéből.) kintve, a He.46-os és a Sólyom alkalmas lett volna he­lyi viszonylatban, tehát az utódállamok ellen szükség esetén, de Oroszországban óriási távolságok voltak és az ősz beálltával a gépek üzembentartása egyre nehe­zebb lett. Télen pedig használhatatlannak bizonyultak, nem is említve azt, hogy mindkét típus nyitott gép volt. A hajózok egész nap kártyáztak, én pedig a szerelőkkel tüzeltem. Estig sikerült mind a repülőmotorokat, mind a tehergépkocsikat meleg kövekkel annyira átmelegíteni, hogy megindultak. A feladat nehezebb fele az éjszakára maradt, amikor a motorokat reggelig melegen kellett tartanunk. Mindegyik motort minden órában beindítot­tuk, bemelegítettük és a gépet újra feltöltöttük. Reggelre azonban minden repülőgép és teherkocsi indulásra ké­szen állt. Kötelékben fel is szállt a század, de hamaro­san olyan erős ködbe kerültünk, hogy az alakzatot fel kellett bontatni és rajonként folytatni útunkat. Végül is a 12 Sólyom Oroszország nyolc különböző helyén kényszerleszállt, egyedül az én rajom jutott el Prosku­­rovig — de ez sem a rendeltetési repülőtér volt, hanem véletlen szerencse. Hehs századosnak két hetébe került, amíg a kényszerleszállt gépeket üzemképessé tette és útnak indította. A századot többé összeszedni nem le­hetett, újra csak december végén találkoztunk Szombat­helyen, ami a 3. század békerepülőtere volt. Illő egy-két szóban megemlíteni, hogy ez a század a nyár folyamán a felderítésen kívül bomba- és alacsonytámadással tá­mogatta a földi hadműveleteket. Ugyan ma már nem mindenkire emlékszem, de Martini századparancsnok helyettese Szervánszky Gábor százados volt, az első­tiszt Módos Jenő főhadnagy, majd báró Stipsicz Ká­roly százados megfigyelő, Bánházy József zászlós megfigyelő, Csiky László főhadnagy pilóta (hősi halált halt Zaporozsje felett), Nagy László főhadnagy megfi­gyelő, Besse Lajos százados megfigyelő, Lévay Pál hadnagy, Szarukán Sándor főhadnagy, Sziklai Miklós zászlós, Baranyai László hadapród őrmester, valamint Gerendás Sándor hadnagy, aki szintén hősi halált halt." "Szeretnék egy érdekes esetet elmesélni, amit a sze­replő személyektől hallottam. Augusztus végén, vagy szeptember elején a század magyar honvédeknek adott támogatást Zaporozsje szigetén. Egy korai reggelen az egész századot riasztották azonnali bevetésre. A hajó­­zóknak nem sok ideje maradt felöltözni, amit Bodó Miklós hadnagy úgy oldott meg, hogy vérvörös pi­zsamájára felhúzott egy még vörösebb házikabátot, rá derékszíj, pisztolytáska, repülősapka, kesztyű és máris startolt. A bevetés folyamán gépe találatot kapott, de sikerült saját területen kényszerleszállnia. Magyar gya­logság kezébe került, de nem akarták elhinni, hogy ma­gyar repülőtiszt. Végül egy magasabb parancsnokságra vitték, ahol a parancsnok nem a leghízelgőbben nyilat­kozott a Légierőknél tapasztalt ruhaviselésről. Bodó né­hány nap múlva került vissza alakulatához ugyanabban az öltözékben. A parancsnok éppen lehetett volna meg­értőbb, mert jórészt ennek a századnak köszönhető, hogy a Zaporozsjén lévő saját erők kevesebb veszte­séggel úszták meg (a vállalkozást). A felderítők jól is­merték a terepet, és mikor úgy alakult a helyzet, ala­csonytámadásokkal támogatták földi csapatainakat. Bo­dó Miklós 1944 tavaszán hősi halált halt az ország vé­delmében." Visszatérve a raj Proskurovba érkezésére, az első és legfontosabb probléma az üzemanyag volt. A Légierő gépeit hazarendelték, minden mozgásban volt és ez ne­hézzé tette a benzinellátást. Végre a németek hajlandók voltak a gépeket feltölteni, miután a felelős személyt a magyarok barackpálinkával "megkömyékezték". így sikerült elérniük december második felében Kolomeát, ahol állandó magyar parancsnokság és javítóműhely volt. Egy hétig időztek itt, amig a gépeket megjaví­tották. "A Sólyom alkalmas volt repülésre, csak az időjárás nem. A Kárpátok felett állandó felhő és jegesedési ve­szély, Kolomeában hóvihar, felszállni csaknem lehetet­len. Egy reggel a német parancsnokság értesítette a ma­gyar állomásparancsnokságot, hogy a városban tífusz­­járvány van és déltől kezdve Kolomea vesztegzár alatt áll. Ez volt eddig életem legizgalmasabb repülése. Kiro­hantam a repülőtérre, ahol azzal fogadtak, hogy zárt fel-125

Next

/
Thumbnails
Contents