Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Ahogy azt megírták… és ahogy az meg- történt…
vonult ki. A sok viszonylag egyszerű szürke közkatona között volt néhány meghatározhatatlan beosztású tiszt is. A legérdekesebb jelenség H. páncélos százados, aki határtalan és nem leplezett ellenszenvvel viseltetett Keksz alezredes iránt. Ennek, vagy talán egyébnek is köszönhetően (noha hallatlan becsvágy dolgozott benne) soha harci feladatot nem kapott, azaz bevetésre nem osztották be. Egy alkalommal egyik kollégánk (a futárjárat révén) otthonról csomagot kapott, benne nagy doboz kekszet. H. a kinált kóstolót mindenki füle hallatára hangos "Utálom a kekszet" megjegyzéssel visszautasítja. Dermesztő csend, percek alatt kiürül az étkezde. Néhány nap múlva (a pletyka szerint) német kívánságra különgép kirendelését kérik, teljes tankolással. Egyesek szerint messze a frontvonal mögötti feladat elvégzése céljából. A feladatra H. századost jelölik ki, becsvágyának így adnak alkalmat a bizonyításra. Szívesen vállalta, de mi többé nem láttuk színét se. Ahogy az megtörtént Hais Tibor százados beosztása nem volt meghatározhatatlan fegyvertiszt volt, egyben К-tiszt (kémelhárító) is. Nagyon szeretett volna bevetésre menni, de Keksz alezredes nem engedte, mert az 1941-es délvidéki események során mint közelfelderítő megfigyelő, repülőgép baleset következtében súlyos gégesérülést szenvedett, ami magassági repülésre alkalmatlanná tette. Miután Keksz nem tett eleget kérésének, kérte a földi csapatokhoz való visszahelyezését, ami meg is történt. A későbbiek folyamán Hais százados földi harcokban, egyedülálló bátorságot tanúsítva halt hősi halált. A harcokban való aktív részvételi igyekezetét inkább "harcos szellem"-nek, mint "becsvágy"-nak minősíteném, lévén ez utóbbi kifejezésnek kissé elitélő mellékzöngéje. A kirendelt különgép története szigorúan a pletyka világába tartozik és kitalált mese. Szerkesztő BETEGÁPOLÓ SZEREPKÖRBEN (Kivonat) AH/1989 december, 21. oldal Ahogy azt megírták Zsóri balra előttünk repül, 200-300 m magasan vagyunk. Rövid idő után arra leszünk figyelmesek, hogy Zsóri gépének jobb motorja leáll. A lecsökkent sebességű gépet magunk mögött hagyjuk. Nincs semmi baj, mondja Laci bácsi, Zsóri jól repüli a 86-ost, egy motorral akár Pestig is elrepülhet. Alig mondja el a megnyugtató véleményét, amikor Maszlagi előrejön és mondja : Laci bácsi, a Zsóri eltűnt egy domb mögött, egészen alacsonyan volt, lehet, hogy kényszerleszállást végzett. (A 86-osban a rádiós egy kiereszthető gondolában ült, egyben mint lövész is, hátrafelé figyelte a légteret.) Visszafordulunk, meglátjuk a gépet, valószínűleg baj lehetett a másik motorjával is, mert a 86-os ideális vitorlázó típusú sárkány volt. Egyik motorjából füst szállt fölfelé, Zsóri a motor mellett állt és integetett. Ahogy az megtörtént Bállá István elfelejtette megemlíteni, hogy a gép kényszerleszálláskor kigyulladt és teljesen elégett, a benne szállított sebesülteket alig tudták kimenteni. A nagy munka Zsórira hárult, miután megfigyelője, Remete Miklós hadnagy karját törte, rádiósa, Rózsa Mihály szakaszvezető — aki a kényszerleszálláskor a leereszthető rádiósgondolában maradt — mindkét lábán súlyos, hosszú hónapokig gyógyuló törést szenvedett. Bállá nem látta volna a levegőből, hogy a gép ég ? Vagy időközben megfeledkezett a baleset nem is olyan vidám következményeiről ? Szerkesztő Franz A. Vajda MÉGEGYSZER A Ju 88 TÁVOLFELDERÍTÖKRÖL AH/1989 december, 45. oldal. A két és féloldalas hozzászólás szövegét nem közlöm, csupán felhívom a figyelmét azoknak, akik esetleg forrásul akarják használni az anyagot, járjanak el a legnagyobb óvatossággal, mert sok téves adatot tartalmaz. Már évekkel ezelőtt levélben rámutattam Vajda Ferenc Antal úr tévedéseire, de ő nem hisz nekem. A távolfelderítő osztállyal vonultam ki a frontra 1942. június 12-én, ahonnan 1943. július első napjaiban tértem vissza a hátországba. Eme időszak géphelyzetét jól ismerem, személyesen legalább hat db. Ju.88-ast vettem át a németektől Konotopban, Baranoviciben és Vinnizán. Hogy csak egy példát említsek Vajda úr téves adatai közül: A jobb hasáb második bekezdésében Vajda Ferenc Antal azt állítja, hogy ”....1942 július-augusztusában a németek leszállították az Ígért 6 TF gépet : Do 17 helyett modernebb Do 215 gépeket — ezek ki is kerültek a frontra...." Ez az állítás helytelen, mert a németek csupán 3 db. Do.215-ös gépet szállítottak le a frontra, illetve mi vettük át azokat Nikolajevben. Do.l7-esekről különben sem volt szó, mert már 1942 májusában Budaörsön átképeztek bennünket a Do.215-ös típusra. Még egy kiáltó példát szeretnék felhozni Vajda Ferenc Antal úr adatainak hihetőségére: "Meg kell említeni azt is, hogy a magyar légierők távlati fejlesztési tervében már 1941 januárjában 160 Ju.88D Tf gép beszerzését tervezte 1943 október 1-ig." Aki csak egy kicsit is tisztában van a hadseregszervezés abcjével, azonnal látja, hogy itt csak elírásról lehet szó ! Egy 47 százados légierőben 10 távolfelderítő század lenne akkor, amikor csak 13 vadász-, 12 bombázó- és öt közelfelderítő századot terveznek ? Még a laikus szemlélő is látja, hogy ez képtelenség. Végül pedig szeretném megjegyezni, hogy sem a távolfelderítőknek, sem más magyar repülőalakulatnak nem voltak Ju.188- as gépei. Vajda Ferenc Antal úr összetéveszti a szándékot a tényekkel. Lehet, hogy a németeknek szándékukban volt kiutalni Ju.l88-asokat a magyarok részére, de ez sohasem valósult meg, mert a háború közbeszólt. 112 Szerkesztő
