Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Wieland Aladár - Frankó Tibor: Találkozók
tkközHmk яг BO tores мриШаШкогд» Az üdvözlő táblánál. (Salamon Ferenc felvétele.) Tokajban végigmentünk tűző napon a főutcán, majd betértünk egy őstermelő pincéjébe borkóstolóra. Megízleltük borait, majd ki-ki ízlése és pénztárcája szerint választott és vitt magával italt, hogy otthon poharazás közben felidézze Tokaj és a pince kellemesen hűvös, de mégis vérpezsdítő hangulatát. Sajnos Sárospatakon is rohannunk kellett, így csak annyi időnk volt, hogy végigsétáljunk a vár kiállítástermein, és megnézzük a vár melletti templomot. Legtöbbünknek így is nagy élmény volt, mert még sohasem jártunk Patakon! Sajnos a Makovec által tervezett üzletsort, házakat és iskolát már nem volt időnk megnézni. Erre a kirándulásra is elkelt volna még egy fél nap, de csak ennyire tellett, így is nagyon jól éreztük magunkat és örültünk, hogy részt vehettünk rajta. Találkozónk folyamán néhányfős küldöttség a szikszói kórházban tisztelgő látogatást tett Kistelegdi Ernő őrnagy úrnál, akit 1944 novemberében kineveztek a Repülő Akadémia, majd a továbbképzésre Németországba kivezényelt 1. alapkiképző zászlóalj parancsnokának. Volt parancsnokunk — aki combnyaktörési operáció utáni mozgástechnikai utókezelésben részesült a szikszói kórházban — láthatóan nagyon megörült a látogatásnak : szemeivel egyszerre sírt és nevetett meghatódottságában. Tökéletes emlékezőtehetségével és szellemi frissességével ugyancsak meglepte látogatóit. A kórházban mindenki nemcsak szereti, de csodálja is őt kedvessége láttán, sok szép repülő élménye, nemkevésbé háború utáni küzdelmes élettörténete hallatán. Még nekünk, a látogatóknak is kijutott a kórházi személyzet és betegek kedvességéből és szeretetéből, amikot megtudták, hogy az "Öreg harcos" régi katonái vagyunk. Ama bajtársainktól, kiknek a déli órákban indult vonatuk, már reggel, a tokaji kirándulás előtt elbúcsúztunk, a többiektől ebéd után. Szomorú szívvel váltunk el egymástól, mert jó volt együtt lenni !!! Már minden tag ábrázata visszaváltozott "ifjúvá", a kezdeti idegen furcsaságok letisztultak, eltűntek, és mindenkiből előbújt régi énje, fizimiskája, öreges mozdulatai felvették a jellegzetes ifjúkori tartást, egyszóval 50 év előttinek láttuk egymást. És most vissza kell változni öregúrrá ! Hát ezért voltunk szomorúak ! És úgylátszik nemcsak egyesek éreztek így, hanem mindenki, mert bárkivel beszéltünk utóbb, mindenki nagyon élvezte az együttlétet, és mindenki szeretné mielőbb megismételni! Végezetül megemlékezünk vendéglátóinkról, a Borsod Megyei Aero Club-ról, akik biztosították számunkra étkezésünket, elhelyezésünket a miskolci repülőtéren kellemes, házias formában oly áron, amit mindnyájan kibírtunk. Ugyanez vonatkozik a repülési lehetőségek megteremtésére és a számunkra még mindig oly sokat jelentő végrehajtására is. Kellemesen hatott ránk mindjárt, amikor a repülőtérre érkezésünk alkalmával a főépület bejárata fölött olvashattuk a nekünk szóló nagytáblás üdvözletét. A mi időnk és az azóta lezajlott számos politikai, gazdasági, társadalmi forrongás és változás ellenére jól megtaláltuk egymást, mert hamarosan rájöttünk, hogy elsősorban magyarok maradtunk és a repülés még mindig ideálunk. Találkozónk visszhangjaként említhetjük, hogy arról mindenki nagybetűkkel ír. Egyesek már az 55 éves találkozóról beszélnek, ami korunkhoz képest, sajnos, elég messze van. Jövőre, 1995-ben lesz ötven éve, hogy fogságba estünk, ami éppenséggel nem tölt el bennünket büszkeséggel, főleg nem szép emlékekkel. Mindazonáltal okot adhat egy újabb örömteli összejövetelre, márcsak azért is, mert túléltük. 106 A szervezők és szerkesztők nevében kívánunk •KELLEMES XMÁCSOü^yi ÜOWHBTfKprtS 'BOL'DOg ÚJÉVEI! ‘Wieíand ЯШаг Frankó TiSor