Magyar Szárnyak, 1995 (23. évfolyam, 23. szám)
Vesztényi János: A magyar katonai repülés 1920-1945
1931-ben Érden a MSrE és a BSERO működnek, továbbá megalakulnak a debreceni és miskolci motoros repülő Aero-clubok, valamint Gyöngyösön egy vitorlázó repülő egyesület. Továbbra is feszült és nem javul a viszony a LÜH és a MAeSz között olyannyira, hogy a MAeSz hivatalos lapjának, az Aviatikái Értesítő-nek az utcai árusítási engedélye is veszélyben forog, mert — ezt írja a LÜH a Kér. Min.-nek 1928. február 22-én (179) — "tekintve, hogy a lap szerkesztősége a múltban több ízben a légügyi hatóságok alaptalan megtámadására mutatott hajlandóságot", próbaképpen csak három hónapra javasolja megadni. A MAeSz 1928. december 16-án tartotta a géprepülés negyedszázados évfordulójának megemlékezésére rendezett ünnepélyes ülését, amelyen dr. Karafiáth Jenő, az OTT elnöke, országgyűlési képviselő mondott beszédet a "magyar repülés jövőjéről." (180) Ebben a beszédben a következők megvalósítását kívánja : Aerodinamikai tanszék felállítása (a kultuszminiszter megigérte), — a pilótakiképzés fokozottabb kiépítése, — a sportrepülés beállítása a leventék kiképzésébe, — a légjárás "gondolatának népszerűsítése" az iskolákban, sőt a Tanárképző Főiskolán is, — a ki nem elégítő anyagi eszközök miatt kívánatos a társadalom és a közületek segítsége ; a városok létesítsenek repülőtereket és építsenek hangárokat, — versenyek, kiállítások rendezése, — vegyük át a cseh Masaryk Liga programmját, ez a minimum, — a Magyar Aero Szövetség átszervezendő, hogy képes legyen összefogni a különböző sportrepülő egyesületeket, a Magyar Aviatika Barátainak Szövetségét, stb. Ez utóbbi feladata lenne a film, a szaksajtó és az aviatikái kiadványok népszerűsítése és támogatása, a társadalom "következetes és tiszteletreméltó" áldozatkészsége nélkülözhetetlen. Tehát az államot terhelné az oktatás, a sportkiképzés és a légiközlekedés. A városok létesítsék és tartsák fenn a repülőtereket. A vármegyéket pedig föl kellene kérni, hogy gyűjtés útján legalább két-két repülőgépet ajánljanak fel a magyar aviatika céljaira és állítsák üzembe azokat. A MAeSz pénzügyi helyzetének javítására és munkájának támogatására a BŰM (Belügyminisztérium) 1929-ben engedélyt ad propaganda repülőnapok rendezésére és pénzadományok gyűjtésére Budapesten, Székesfehérvárott, Egerben, Veszprémben, Nagykanizsán, Kecskeméten, Szolnokon és Hódmezővásárhelyen, 1930-ban pedig Debrecenben és Kaposvárott. A HFP 1929. május 29-én felhívja a parancsnokságok figyelmét a repülőnapokra és utasítja őket ezeknek a rendezvényeknek a támogatására. (181) Ugyanekkor ismét szó van a MAeSz alapszabályainak átdolgozásáról. A részleteket nem ismerjük, az ügyiratból (182) csak az tűnik ki, hogy erre a Szervezési Bizottság illetékes. Ennek elnöke a VKF, szakértője pedig a Kereskedelmi Minisztérium V. (légiforgalmi) ügyosztálya, vagyis a Légügyi Hivatal. A LÜH a MAeSz és a MSrE támogatására 1927- ben és 1929-ben átadja a kiképzésre már nem használt Bristol School repülőgépeket, 1928-ban pedig egy kiselejtezett kis-Brandenburg gépet. A MAeSz hivatalos lapja szerint (183) 1931-ben 13 motoros repülőgéppel 26,979 felszállást, 11 vitorlázó géppel 1,902 felszállást, 1 léggömbbel 14 felszállást hajtottak végre. 101 Néhány jelesebb aviatikái esemény. Hosszú szünet után, 1928. május 17-én ismét megrendezik a repülőnapot Mátyásföldön. Tizenötezer néző előtt mutatkozik be a szombathelyi "repülőosztály" Udet és Bristol School repülőgépekkel. A szegedi repülők légiharcot és ballonvadászatot mutatnak be, ifj.^sjc^Horthy István pedig Udet gépen műrepülést végez. A nézők megtekinthették a legújabb magyar gyártmányú repülőgépeket, a Hungáriát és a csepeli Heinkel HD.22-t. (184) Az 1929 évi repülőnapot a MAC motrosport osztálya rendezte Pünkösd vasárnapján. Nagy sikert aratott a Kenese alezredes vezette 18 repülőgépből álló kötelék. Bemutatkozott a Caproni Ca.97 és az új holland Fokker F VII utasgép is. es Forráshelyek (174) HL VKF 5184/T.-VI.l/d.-1929. (175) HL VKF 5394/T.-VI. l/d.-l929. (176) HL VKF Lüh 201.407/eln. Szk.-1929. (177) HL VKF 5009/VI.l/a.-1929. (178) HL VKF 105.400/eln.VI. 1/a.-1929, (179) HL VKF 4029/VI.l/a.-1928. (180) OSzK Karafiáth : A magyar repülés jövője. (181) HL HFP HM 4662/Elns.-1929. (182) HL VKF Lüh 201.340/eln.-1929. (183) HL Magyar Katonai Szemle 1932/1. sz (184) OSzK Aviatikái Értesítő 1928/4. sz. Megjegyzés V. ö.: e számunkban leközölt Bánhidi Antal véleményével "Tóni bácsi visszaemlékezik..." cím alatt. Szerkesztő