Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
évfolyamtársam a Repülő Akadémián. Faluról kerültél a gimnáziumba, magaddal hoztad a szarvaskői hegyi emberek szorgalmát, természetszeretetét, józan paraszti eszét, de visszahúzódó szerény magatartását is. Tanulmányaidra nagy gondot fordítottál, mindig az elsők között voltál! Döntéseidet, cselekedeteidet az átgondolt alaposság jellemezte. Szerény, háttérbe húzódó magatartásod végigkísérte életedet. Nem törekedtél pozíciókra, maradtál diákjaid szeretett, kedvelt és nagyrabecsült tanára, a nemzet napszámosa. A családodnak éltél, hőn szeretett feleségedért Erzsikéért, aki melletted szolgált szenvedésed minden percében, és fiad családjáért. De volt két nagyobb létszámú család is, akik nagyon közel álltak hozzád: osztálytársaid és repülő baj társaid. A háború utolsó felvonását a Berlin melletti gatowi repülőtéren éltük át, ahonnan négynapos gyaloglás után kerültünk amerikai fogságba, az Elbánál. Hadifogságunk legkomiszabb szakaszát egy búzamezőn létesített lágerben éltük át Büderichben. Itt teljesedett ki barátságunk, ahol a szabad ég alatt éltünk. A naponta átvonuló hideg, széllel kísért záporok elől köpenyeink alá menekültünk, és agyagos földön összebújva melegítettük egymást! Valószínűleg ez a nyirkos hideg kezdte ki más baj társainkhoz hasonlóan egészségedet, és ami később a belgiumi szénbányából már akkor kórházba kényszerített. A háború befejezése után eltérő hivatást választottunk, de kapcsolatunk nem szakadt meg, összetartott bennünket élményeink sokasága és közös szerelmünk a repülés, melyet mint Horthyista tisztjelöltektől megtagadtak ! Barátságunkat azonban nem tudták elvenni! Mindig számítani lehetett Rád, nem hagytál cserben minket csak most. Az 50 éves érettségi találkozónkra már nem jöhettél, mi kerestünk fel a kórházban pár vigasztaló szóra. A háromnapos miskolci, szintén 50 éves jubileumi pilóta-találkozónkra kedden már csak halálhíredet vihettem, megszomorítva vele bajtársainkat, akik annyira szerettek, és annyira várták a Veled való találkozást. Vagy mégsem hagytál bennünket cserben, csupán előresiettél ? Hiszen mindannyian oda igyekszünk. Egy mérnök könyvében, aki egy baleset kapcsán hat percig volt a klinikai halál állapotában, részletesen számol be élményeiről. Tömören fogalmazva : csodálatosan boldognak érezte magát! Ezzel a reménykedő tudattal búcsúzom tőled Te kedves, öreg, előreszaladt Barátom ! Légy odaát boldog, mert példás életeddel és hosszú földi szenvedéseddel rászolgáltál. Ezt kívánom osztálytársaim, hazai és külföldi bajtársaim nevében is! Poraid pedig idelenn nyugodjanak békében ! Eger, 1994. június 10. Frankó Tibor Az alábbi verset Üveges József alsózsolcai (Borsod m.) földműves ifjú írta, aki a második világháborúban mint honvéd 1942. október 2-án elesett a Don-menti harcokban. Beküldte : M. Skultéthy Ilona 50 TÁVOL A HAZÁMTÓL Távol a hazámtól, messze idegenben, Keleti mzöknek lángoló tüzében, Olykor megpihenve csendes éjszakákon, Elmereng a lelkem a hazai tájon. Feltűnik előttem kicsi falum népe, Mint csábító délibáb messze idegenbe'. Csalogatja lelkem az álom tündére, Vágyódó szívemnek csókokat Ígérve. Látom a bölcsőmet amelyben ringattál, Hallom az édes dalt, mellyel elaltattál. Érzem édesanyám ölelő két karját, Amellyel rámtette a melegítő párnát. Azután ott járok a Sajónak partján, S lubickolok vígan ringató hűs hátán. Hullámzó vizéből alig szabadulok, Napnak melegében tovább csónakázok. Bejárom a határt, búzatermő földet, Nagy füves legelőt, hol gulya legelget. Hallom a pacsirta dicsérő énekét, Melyben imádkozik, dicséri Istenét. Karcsú tornyú templom két kicsi harangja Falunak lakóit imádságra hívja. Kísérő orgona, zsoltárok zengése, Áhitatos hívek imádkozó szíve. Fehérhajú lelkész öreg bibliája, Melyből igét olvas hívők hallatára Úrnak szent asztala, melyről vacsorázunk, Kik úrvacsorázni a templomba járunk. Azután megállók a temetőkertben, Elődök pihennek nyugodt néma csendben. Virágot ültetek névtelen sírokra, És visszatér lelkem a messze távolba. Kedves édesanyám, otthon vagyok veled, Magam előtt látom könnyező szemedet. Ha vissza nem térek jó szülőfalumba, Imádkoztass értem kicsi templomunkba'. Üveges József
