Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Halottaink
Tóni bátyánk repülő- és a repülés ügyét előremozdító teljesítményeit nem szükséges itt felsorolni, azokról mindenki tud, aki a repülés berkeiben otthonos. Ellenben azt meg kell említeni, hogy a kommunista rendszer mily igazságtalanul bánt vele, jóformán száműzte a repülés birodalmából csak azért, mert sziklaszilárd egyenességével soha nem volt hajlandó behódolni nekik, eszméiknek. Élete utolsó három évtizedének nagy részét kis budaörsi gyümölcsösének földpadlós vityillójában élte le valóságos nyomorban, villanyvilágítás, vízvezeték nélkül. így dacolt az őt "büntető", még nyugdíjának nagyrészét is gálád módon tőle megvonó rendszer ellen, mindig azt hangoztatván : "Nem az a legény, aki üti, hanem az, aki állja !" Egyet azonban nem tudtak elvenni tőle : barátainak, tisztelőinek szeretetét, vele való együttérzését. A kis budaörsi vityilló zarándokhellyé vált, ahova szorgalmasan eljártak a régi- és a nem is olyan régi repülők, Tóni bátyánkat látogatásukkal megtisztelni és eszmefuttatásait meghallgatni. Mint ahogy a gyászjelentés is említi, a Kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra, katonai pompával temették el. Jó leszállást Tóni bátyánk ! Súlyos veszteség érte a magyar repülést 1994. március 18-án, életéneií.92. évében elhunyt ÉBSb&ÍWI Я9^ГЯ£ Széchenyi-Díjas okleveles gépészmérnök, repülőig ép-tervezői és -építi, volt sport-, forgalmi, vadász-, és szállítópilóta, tartalékos repülő őrnagy, a EME Egyetemi Tanács Tiszteletbeli Tagja, a íMűegyetemi Sportrepüli Egyesület egyike alapító tagja, négy Signum Laudis, a Magyar érdemrend Lovagkeresztje, a Magyar ‘Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetés ek.tulajdonos a. Jíamvait 1994. április 26-án, 11 órakor katonai tiszteletadással és a református egyház szertartása szerint helyezzük, végső nyugalomra a Kerepesi temetőben. gyászolják.: felesége, hozzátartozói, barátai és az egész magyar repülitársadalom. 48 Szerkesztő Fájdalmas búcsú egy Míthosztól. Pótolhatatlan veszteség érte a Magyar Repülést.: Bánhidi Antaltól kell búcsúznunk, elhunytéval olyan repülő barátunktól, bajtársunktól kell búcsút vennünk, akinek személye megtestesítette az egész Magyar Repülést, annak megszületésétől fénykoráig, a világháború hősi repülő csatájáig. Talán az utolsó volt, akiről mindezt jogosan elmondhatjuk. Az eddigieken túl biztosan sok írás fog megjelenni és kell is, hogy megjelenjék az arra hivatott repülés történészek tollából, Tóni bátyánk csodálatos életútjáról, de most itt úgy érzem, néhány mondatban le kell írnom a saját érzésemet, mint korban hozzá közelálló és mint akinek a háborúban pilótaként két alkalommal szerencsém volt Vele együtt repülnöm, amire mindig büszkén emlékszem. Egy tulajdonság kivételével csak a legfelső fokon emlékezhetem meg róla. Maga volt a becsületesség, a bajtársi szeretet, segítőkészség, a nyílt, egyenesszívűség, a szaktudás, precizitás megtestesítője. Az egy kivétel saját személyét illetően nyilvánult meg, talán a kelleténél nagyobb mértékben. Ez a szerénység minden erkölcsi és anyagi — teljesen megérdemelt — elismeréstől való visszahúzódás és elhárítás. Neki soha nem a saját személye, csak a Magyar Repülés, a magyar repülők voltak fontosak, egész életét ennek szentelte. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy egyénileg is mennyke fáj,
