Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Életrajzok
ORBÁN GYÖRGY Mocsáry István őrnagy, a "Boszorkány" bombázó osztály hősi halált halt parancsnokának nevét sokan ismerik régiek, újak egyaránt. Azon a végzetes, 1942. augusztus 14-i bevetésen ketten maradtak életben, ejtőernyővel a "senki földjére" ereszkedve, ahonnan aztán földi csapataink bátor járőreinek segítségével elkerülték a hadifogságot. Ez a két bajtársunk : Németh János vezérkari alezredes, az akkori -—--------------Repülő Csoport vezérkari főnöke és Orbán György főhadnagy, Mocsáry István segédtisztje. Gyurka változatos, küzdelmes, eseményekben gazdag életútjáról könyveket lehetne írni. Röviden csak ennyit: Már a katonaiskolában kitűnt a sport terén elért kiváló képességeivel. Nagyszerű szertornász volt, mint az 1936-os berlini olimpiászra kiutazó szertornász csapat egyik tartaléka szerepelt. Csak azért nem jutott ki Berlinbe, mert az egyik "nagyfejű" sportvezér "benyomta" fiát — aki semmiképpen sem illett be az olimpikonok közé — Hegyeshalomnál a berlini transzportba és Gyurkát leszállították, nehogy túllépjék a létszámot. Ettől aztán Gyurkának örökre elment a kedve a szertornától. Már akkoriban — akadémikus korunkban — észleltük, hogy Gyurkának erős hajlama van a művészetek iránt. Jött a háború és azalatt "hallgattak a múzsák". Gyurka szovjet hadifogságba esett, ahonnan sok szenvedés után, viszonylag későn szabadult. Itthon megjárta a kommunisták börtönét. 1956- ban Nyugatra távozott. Először Nyugat-Berlinben telepedett le, azután néhány évig Dél-Amerikában festett, majd ismét Berlin lett végső állomása, ahol sokáig kerámiával is foglalkozott. Sokat járt festeni Párizsba. Leginkább olajban jelennek meg alkotásai, melyekkel oly nagy sikert arat, hogy 1988 óta önálló tárlat-kiállításai vannak Berlinben a Savignyplatz galériában és az Oppenheim villában Charlottenburgban. Legutóbbi — öthetes — kiállítása éppen ma — október 13-án — zárul a Savignyplatz-i galériában. Az erről készült impozáns brosúra Gyurka 12 szebbnél szebb alkotását mutatja. Miután lapunk nem elég "módos" ahhoz, hogy színekben adja vissza Gyurka munkáját, egyet fekete-fehérben közlünk. Szerkesztő Montmartre (Rue Girardon) 7Ост x 60 cm, olaj. 237