Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Tanyasi: Egy bánatos kedves emlék…
Egy bánatos kedves emlék és egy szomorú búcsú Tanyasi Néhányan, akik a régiek közül még élünk, tudjuk, hogy Siófokon a móló nyugati oldalán fekvő telket, mely a Balaton túlsó partján fenségesen trónoló tihanyi templom- és apátságra néz, a Margitszigeti Atlétikai Club tagjai mindennemű állami, vagy egyéb külső segítség nélkül vették meg. Ugyanazok terveztették és építtették fel önerőből a telekre telepített clubházat is olymódon, hogy az kedves környezetébe tökéletesen belesimulva szolgálja célját, a vitorlázásra és vizirepülésre vágyók munkáját, szórakozását, pihenését. Mindez a harmincas évek közepe táján történt. Most pedig a régmúltnak egyetlen napjára : 1934. július 13-ára kívánok emlékezni, mikoris az akkor szereplő mai öregek nagyon fiatalok, huszonévesek voltak. Állt aznap a levegő a Balaton fölött. A parti nádas és a fák levelei mozdulatlanságba merevedtek, a víztükör símán feszült föl Siófok és Tihany között. A clubház lakóinak többsége óckodott kibújni szobájának lefüggönyözött ablaka mögötti viszonylagos hűvösségéből, vagy ha elő is jöttek némelyek, akkor a vízbe bújtak nyakig. Csak a Légierők ide vezényelt pilótái pihegtek az épület árnyékában felállított nyugágyaikban és közülük is mindig csak egy, a soros ballagott ki onnan lomhán az égető napra, a móló belső oldalához horgasfa segítségével faroló, pörgő légcsavaréval reá váró kis Junkers masinához. Deske volt a soron következő, aki most istrángjával bekötötte magát a hullámlemezből épített alumínium-madár kényelmes vezetőülésébe. Játszva a gázkarral és gépe oldalkormányával, bújt ki ügyesen a móló keskeny nyílásán át a nyílt Balatonra. Ott, tövig benyomva a gázkart, gépének orrával megcélozta a távoli Füredet, majd olyan arányban, amilyen mértékben nőtt gépének sebessége, terhelte át vízre támaszkodó úszóinak súlyát a maga alá gyűrt levegő párnájára. Ekkor vette kezdetét Deske számára az a szavakkal el nem mondható, betűvel le nem írható öröm, gyönyörűség érzése, melyet csak egy magasbalendült géppel való egyedüllét képes kelteni bennünk. Hogy mi ebben az öröm ? Talán az, hogy uralni tudunk egy olyan masinát, mely ott fenn békét teremt szívünkben, megmagyarázhatatlan módon nyugalommal tölti el nem egyszer háborgó lelkünket. Talán az, hogy a földtől való elszakadással odalent hagyunk mindent, ami gondot, nehézséget, bánatot okozott. Talán az, hogy odafönt nem találkozunk senkivel, aki bánthatna minket, vagy akaratlanul is irritálhatná idegeinket tőlünk idegen modorával, viselkedésével. Talán az, hogy onnan fentről nézve a hangyányi sürgő-forgó emberek és kicsi házaik olyan békések, barátságosak, mint a mesében. Nézte Deske a tarka lepkéknek tűnő, a szélcsend miatt egyhelyben rostokoló vitorlásokat és az egyetlen mozgó valamit, gépének árnyékát, melyet a Kenese fölötti égen felfelé törekvő nap rajzolt a síma víztükörre. Füred fölé érve megkereste a valamikor régen copfstílusban épült Horváth ház cirádáit, az ezernyolcszázas évek közepe táján született klasszicista Blaha-kúriát, a Jókai-villát és a kilátót a Tamáshegyen, a Kéki-völgy dús parkerdejét benne a buzogó hőforrással, majd egy jobb fordulóval Akarattya fölé érve tiszteletkört írt le az akkor még élő, dúslombozatú "Rákóczifája" fölött Mintha aznap a szokottnál is mélyebben hatott volna a jövőt nem ismerő Deske lelkére az elébe táruló, jól ismert kedves tájnak a szépsége, mintha ma maradandóbb emlékként kívánta volna agyába elraktározni az északi part akkor még sűrű erdővel borított Bakonyát, a távoli Szigliget, Csobánc, Tátika hirtelen kiugró gúláit, tetejükön a festői várromokkal és az egész akkor még tisztavízű tó cikk-cakkos betonmentes partvonalát. Élvezte nyitott masinájának a nagymeleg nyárban a füle mellett elsuhanó levegő hűvösét mely jó közérzettel ajándékozta meg olyannyira, hogy kőrútjának végén, amikor visszatért oda, kedve támadt a mit sem sejtő, hőségtől elbágyadt barátainak megtréfálására is. Fejreállított gépével hajszállal a fejük fölött elhúzva ugrasztottá ki őket kényelmes nyugágyukból. Egyesek ökölbeszorított kézzel fenyegették — persze tréfás fenyegetés volt ez — az ismét magasba húzó Deskét : "Gyere csak haza ! Majd adunk neked a pihenő embernek ily goromba megza-225 SZENfíSTVANY DEZSŐI EMLÉRCNEK I93^f JULIUS 13
