Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Találkozók
Charkov, 1943 június. Németh Jenő százados élőcélok-elleni bombák között elmélkedik. (Szerző gyűjteményéből.) Vigyázz János bátyám, rajtunk vannak — ordított most fülhallgatómba Csorba tizedes. Találatok kopogtak a Schwanz-on. — Érzem, hogy gépem nehezebben engedelmeskedik — kiabáltam a mikrofonba. — Majd segítek — szólt Lévay Pali, s ezzel elkapta botom szarvát. Felém fordulva nézett hátra. Csűrtük a kormányt most már ketten jobbra meg balra, aszerint ahogy ránk jöttek. Jöttek azok bizony, egymást felváltva, de most már csak öten. — Most vigyázz ! — kiáltotta Csorba — Mögöttünk van, ne mozogj! Benne van a fonálkeresztemben! Borzasztó pillanatok, de nem szabad irányt, magasságot változtatni, hiszen lövészem ismét kér, hogy kedvező lőhelyzetbe jusson. Lassan, nagyon lassan vánszorgó pillanatok ezek ! Csak figyelek. Érdekes, hogy nincs halálfélelem, nem futott le előttem életem filmje ... Ez jó jel. Érzem ismét, a muszka gépem farokrészét lövi. — Hát szétlövi a gép kormányát! — ordítok. Ebben a pillanatban Csorba megszólaltatja ikerpuskáját. Enyhe rázkódás remegteti meg gépünket, melyet Feri lövéssorozata okozott. Most aztán megkaptad, amit kerestél! — csattan fel Feri hangja. Találatot kapott a La.5-ös és égve zuhant a mélybe, saját vonalaink mögött, saját területre. Feri kiáltása után elült a csatazaj. Elnémultak az ikerpuskák és hazafelé repülésünk közben láttuk távolodni a szétszóródott négy La.5-ös vadászt. Már nem okozott gondot sem a légvédelem sem az orosz vadászok. A győzelem jóleső érzésével, lassan süllyedve közeledtünk bázisunk felé, melyet — a sérült farokrész miatt — igen óvatosan közelítettem meg. A "rácsapás" helyett csupán rárepüléssel, de a győztes repülőktől elvárt és jogos "billegtetéssel" üdvözöltem az otthoniakat. A sérülés ellenére gépem símán földet ért. Begurultam szeretett bajtársaim körébe. A gépből kiszállva örömmel öleltük meg egymást és szemünkben a testvéri együttérzés fénye csillogott. Körüljártuk gépünket. A számos találatot szenvedett kormányfelületek és a sérült géptörzs elárulta az orosz vadászok támadási irányát és a rácsapások hozzávetőleges számát is. Persze légiharc közben nem számoltam meg pontosan a rácsapásokat, de így utólag — ahogy elnéztük a sérült gépet — 10-12-re becsültük azok számát. Isteni szerencsénk volt! Beszálltunk a ránk várakozó gépkocsiba és körletünkbe hajtottunk. A századirodában jelentettük, hogy a feladatot végrehajtottuk, miközben hat La.5-ös vadászszal légiharcba keveredtünk. Még a légiharc elején egy La.5-ös — védekezésünkből eredően — meredek szögben, oldalogva — szovjet terület fölött — elhagyta a harc színhelyét, egy másikat pedig sikerült lelőni saját terület fölött. Ez utóbbiról az első vonalból jelentették : 1943. szeptember 22-én 13:30 órakor egy FW.189-es légiharcban lelőtt egy La.5-öst, amely saját területen csapódott be. Néhány nappal később német felügyelő felettesünk, a Rinke osztály parancsnoka, Rinke százados, igazoló okiratot küldött légigyőzelmünkről, egyet a gép parancsnoka és egyet a gép személyzete részére. Ezeket az igazoló iratokat századirodánk másolatba vette és hitelesítette. Az első, valószínű, légigyőzelmet tanú hiányában nem igazolták. Gépemet természetesen a javítóműhelynek kellett átadni és néhány hétig nagyon hiányzott nekem. Ez történt 49 évvel ezelőtt. Ma is szerető szívvel gondolok hűséges bajtársaimra, kikkel együtt a fent leírt légiharcot megvívtuk és túléltük. Balatonfüred-Budapest, 1992 őszén 168 vitéz Suttay Koppány János
