Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)
Gáspár Frigyes: A RECSETI története dióhéjban
A rendes foglalkozáson felül az uradalom mezőgazdasági munkáiban is kisegítettünk. A bombázások itt is utólértek bennünket. Az iskolaév befejezése után, 1944 júliusában szabadságra mentünk. A szabadság letelte után szeptemberben — mi (kb. 100-an), akik szerelőkiképzést kaptunk — a tapolcai repülőtérre vonultunk be. Szálláshelyünk a Tapolcától 4 km-re eső Lesencetomajon volt, az iskolában. Az iskola mellett volt a templom és a plébániahivatal Bugledits János plébános úrral. Sokat jártunk hozzá fát fűrészelni, havat lapátolni, ministrálni. A tapolcai repülőtéren а П. önálló Repülő Javító Műhelyhez osztottak be bennünket Kenéz Endre mérnök százados, a Műhely parancsnoka felügyelete alá. Kenéz százados úrban nagyon nagy tudású, rendes, becsületes embert ismertem meg. Az ellenséges bombázó kötelékektől lemaradó gépek és a magyar vadászrepülők közötti légiharcok legtöbbnyire a Balaton térségében zajlottak le, amikből soknak szemtanúi voltunk. Mikor а П. önálló Repülő Javító Műhelyt Tapolcáról kihelyezték Nemesgulácsra, mi is oda jártunk át dolgozni. Ott ért bennünket 1944. október 15-e : a Fekete Vasárnap. Három napig nem tudtuk, mi lesz a sorsunk, de azután tovább ment minden úgy, mint azelőtt. Decemberben szabadságot kaptunk, amiről 1945. január 10-én kellett bevonulnunk. A legnagyobb télben, 1/2 — 1 méteres hóban igyekeztünk vissza, mert a nyilasok összegyűjtötték és elvitték volna a "lógósokat". így aztán tovább jártunk dolgozni Lesencetomajról Nemesgulácsra, ahova Tapolcán keresztül lehetett csak eljutni. 1945 februárjában Nemesgulácson megjelent Pályi György százados, a Szent László hadosztály repülő lövész ezredének parancsnoka, s elmondotta, hogy a Garam-Ipoly menti harcokban alakulata hősies ellenállás után a többszörös szám- és tűzerőbeli túlsúlyban lévő ellenséggel szemben vereséget szenvedett. Ezekben a hősies harcokban a RECSETI növendékei közül is többen résztvettek, s életüket áldozták a Hazáért. Pályi százados azért jött, hogy a RECSETI növendékeiből feltöltse ezredének harci állományát. Nemesgulácsról Sárvárra vezényeltek bennünket, ahol — rövid kiképzés után — bevetettek bennünket a fronton Székesfehérvár irányába. így kerültek be a dunántúli harcokba a RECSETI növendékei — nem pedig az altisztképző iskolások, mint ahogy azt több helyen tévesen rögzíti az irodalom. A mi iskolánk neve és növendékei soha nem lettek megemlítve az akkori eseményekkel foglalkozó tanulmányokban, irodalomban. Pedig a RECSETI a Szent László hadosztályon belül nagy hírre tett szert és a növendékek emelték az iskola hírnevét, nemcsak a Garam-Ipoly menti harcok során, hanem az egész dunántúli harcokban is. Nagy harcok és csaták voltak a Mura hídfőnél. A nagy túlerővel rendelkező szovjet csapatokat késleltettük és feltartóztattuk, ugyanakkor biztosítottuk a mintegy 100-150 ezer polgári lakosság és katonai hozzátartozó Nyugatra való távozását. A Szent László hadosztályban mint hírvivő teljesítettem szolgálatot a zászlóaljparancsnokság és a századok között. Mint 16 éves gyerek, a zászlóaljparancsnoktól vittem a szóbeli és írásbeli parancsokat, ki az első vonalba, komoly harcok között. így jutottunk el egész Ausztriáig : Karinthia, Deutsch Landsberg, Klagenfurt, Villach, Bleiburg, Preittieneg hegy 3000 m magas csúcsáig, ahol a Montgomery marsall parancsnoksága alatt harcoló Vin. angol hadtest előtt a Szent László hadosztály letette a fegyvert. A tisztek megtarthatták oldalfegyvereiket. Mielőtt június 12-én az ünnepélyes fegyverletételre sor került volna, egynapi pihenőt kaptunk, hogy rendbe szedjük magunkat. A piros-fehér-piros osztrák, valamint a piros-fehér-zöld magyar színű szalagokkal feldíszített Bleiburg városán átvonulva, a polgármesteri hivatal előtt ácsolt dobogón álló tisztikar előtt díszmenetben elvonultunk. Ez volt az utolsó katonai felvonulás. Ezután következett a fegyverletétel. Angol hadifogságunk idején a Bleiburg környéki falukba osztottak szét bennünket, ahol az osztrák lakosságnak segítettünk a mezőgazdasági munkák elvégzésében. Később három magyar tiszt mellé osztottak be, akikkel a környéket jártuk és ellenőriztük, hogy az osztrák parasztok rendesen bánnak-e a hadifoglyoldcal. Kétlovas kocsival jártuk be a környéket. Bleiburgban abba a vendéglőbe jártunk, ahol az angol tisztiétkezde is volt. Itt mindig kaptunk valami dobozos kekszet, ami nagyon finom és friss volt, azonkívül cigarettát, meg ezt meg azt. így aztán a környéket bekocsiztuk. Eljutottam egészen Villachig a wörth-i tó partján, ahol ámultam és bámultam a gyönyörű vidéket. Még ma is előttem vannak azok a felhőkből kiemelkedő csúcsok. De jó is volna, ha lenne lehetőségem ezeket a tájakat ismét végigjárni békés körülmények között! Szeptemberig tartott a hadifogság, amikor az angolok feloszlatták a hadosztályt és hazaszállításunkra sor került. Ezt a visszaemlékezést az iskola megalapításának 50-ik évfordulója alkalmából és hősi halált halt növendékbajtársaim emlékére írtam, akik becsülettel megállták helyüket és méltók az iskola hírnevére. Tetteikkel megcselekedték amit megkövetelt a Haza. Ezért tisztelettel meghajtunk a RECSETI több mint 300 növendéke előtt, akik a Szent László hadosztály kötelékében bátran harcoltak, s sokan közülük életüket áldozták. Ennyit tudok írni a RECSETI történetéről, remélem, a történészek fel tudják majd használni visz-szaemlékezésemet. 128 Gáspár Frigyes
