Magyar Szárnyak, 1993/94 (22. évfolyam, 22. szám)

Irányi Pál: Sóstótól Pockingig

December elején, a vadásziskola befejezése után, vonultam be az 1/1 vadász századhoz Mátyásföldre.

MÁTYÁSFÖLD

A gyorsan feszültté váló világpolitikai helyzet — aránylag korán — egy csodálatosan sikeres kezdetet tett lehetővé 1939 tavaszán, a Kárpátalja-i harcok alkalmával. Március 24-én reggel Csekme Béla főhadnagy FIAT CR-32-es gépekkel ellátott századának egy háromgépes raja három szlovák AVLA géppel ütközött meg. Mind a három AVIA-t veszteség nélkül lelőtték. Ugyanaznap délutánján a kilencgépes század egy három LETOV bombázót kísérő hatgépes AVLA kötelékkel keveredett légiharcba, melyben az ellenség négy AVIA-t és két LETOV-ot vesztett. Saját veszteségünk egy gép volt, melynek pilótája kiugrott és saját területen épségben ért földet.

Ezt a hallatlan teljesítményt az alakulat annak ellenére érte el, hogy a nagyszerű konstrukciójú AVIA géptípus teljesítménye messze meghaladta a CR-32- esét. E harcok főhőse Negro Aladár főhadnagy — a század elsőtisztje, a második raj parancsnoka (kísérői Kertész és Szoják őrmesterek) — volt, aki maga két légigyőzelmet aratott. Az új magyar Légierők ragyogó kezdeti sikerét a legfelsőbb vezetés helyesen értékelte és pszichológiai hatását helyesen felismerte : Csekme Bélát és Negro Aladárt a Magyar Érdemrend kardokkal ékesített Tisztikeresztjével tüntette ki, Szoják őrmestert pedig — aki szintén két légi győzelmet aratott — Arany Vitézségi éremmel. A légiharc többi részese közül, akik légigyőzelmet arattak, a tisztek Lovagkereszt, a legénységiek Nagyezüst Vitézségi érem kitüntetésben részesültek. Miután a légíharc Szobránc és Pálóc helységek légterében zajlott le, Negro Aladár nevét "Szobránczy"-ra, Szoják Sándor pedig "Szobránci"-ra magyarosította. Mindkettőt vitézzé avatta a Kormányzó Ur.

A fent ismertetett népszerű helyzetéből, valamint a vele született tehetségből kiindulva, Szobránczy Aladár — aki minden vadászrepülő eseményt, mozdulatot, gyakorlatot alaposan kianalizálva állandó fejlődésre törekedett és képezte embereit — lett a magyar vadászok szellemi vezetője. Szerepét — a mi akkori helyzetünkben — nyugodtan hasonlíthatjuk Mölders szerepéhez a német légierőknél.

1939 őszén történt a Légierők legnagyobb mérvű átszervezése (felfejlesztése), melyet az akkor a Dél- Olaszország-i Grottaglie-ben pilótaképzést nyert (DRT) 200 jól kiképzett ifjú pilótacsoport tett lehetővé. Felállítottak két vadászezredet, ezredenként két-két osztállyal, s osztályonként két-két századdal. Az első vadászezred teljes egészében Budapest-Mátyásföldön állomásozott. Az ezred parancsnoka vitéz Eperjesy

("Pufi") József alezredes volt, az I. osztály parancsnoka Batáry ("Hangár") Lajos őrnagy lett, a II. osztály parancsnoka pedig Heppes Miklós őrnagy. A négy századparancsnok:

1. század : Szobránczy Aladár százados;

2. század : Gulden György százados;

3. század : Tömör László főhadnagy;

4. század : Mocsáry György főhadnagy.

Az 1. század mint "Ricsi" század került a repülő

történelembe. Ugyanis Szobránczy Aladár igen büszke volt a "Ricsi" névre hallgató óriási méretű dán-dog kutyájára és a kutya feje — mint századjelvény — került fel a gépek oldalára.

Szobránczy és Gulden testi-lelki jóbarátok voltak. Az egész osztály elhelyezése a szükség-adta körülmények következtében majdnemhogy közös volt, úgy hogy a két század a kiképzési munkát is együttesen végezte. A "Ricsi" század elsőtisztje az 1938-as avatású Pottyondy László hadnagy volt, míg én — 1939 augusztusi avatás — a harmadik hivatásos tiszti helyre kerültem. A századnál teljesített szolgálatot a szobránci harcok egyik hőse, Kertész Árpád őrmester is, valamint a legöregebb generációhoz tartozó, nagy gyakorlattal rendelkező öreg róka : Imre László törzsőrmester. A DRT-s csoport ifjú pilótái közül az elsőkként hazatérők kerültek hozzánk : Bárány és Raposa tizedesek az 1. századhoz, Bajcsy és Nébli tizedesek pedig a 2. századhoz.

Szobránczynál a levegőben a tudás és tapasztalat számított, nem a katonai rang, így én csak szervezés szerint voltam a 3. raj parancsnoka, a levegőben Imre törzsőrmester vezette a rajt, én pedig a balkísérője voltam.

Ebben az időben — 1939/40-ben — Szobránczy a felkészülést és kiképzést három témakörre osztotta fel: a) Légiharc tökéletesítése a repülő technika finomításával.

b) Kötelékrepülés az akkoriban világhírű Görz-i (olasz) magasiskola példája alapján. (Ez azt jelentette, hogy három V-rajos kilences kötelékben bukfencet, oszlopban "óriáskereket" 50 m magasságig és — talán ez volt a legnehezebb — hetes ékben vezetett orsót hajtottunk végre a vezér körül.).

c) Műszerrepülés, amit a Légierők parancsnokságán működő "Link trainer" tanfolyam elvégzésével abszolváltunk. Bár a FIAT CR-42-esban nem volt rádió, Szobránczy minden alkalmat felhasznált arra, hogy — magas felhőalap esetén — századkötelékben felhőrepüléseket, illetve felhőáttöréseket gyakoroljunk. Ezt külön azért említem meg, mert a későbbiek folyamán rá kell mutatnom arra a nagy "handycap"-ra, ami az amerikai vadászokkal szemben megmutatkozott: a háború alatt a kényszerhelyzetből adódó gyors kiképzésben részesülő ifjú pilótacsoport a b) és c) pontok alatti ágakban vagy nem részesült, vagy kiképzése erősen hiányos volt.

112