Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
v. Suttay Koppány János: Pilóta tojás
A szerző 1990-ben. (Szerző gyűjteményéből.) lótahibát, sem más, a balesetet előidéző körülményt. Kezdtük rossz szemmel nézni a "csalfa masinát". Hogy a pilóta babona se maradjon ki, abban a légtérben és magasságban egyelőre nem végeztünk Heinkellel fordulógyakorlatokat. Úgy emlékszem harminc kör után mentem el egyedül július első felében. Rendre lerepültem az előírt gyakorlatokat (23 feladat volt a másodfokon). Minden símán ment, említésre méltó esemény nélkül. Oktatómmal mindinkább közelebb kerültünk egymáshoz és jó hangulat jellemezte közös munkánkat. Abban az időben imoki feladatokat láttam el a szolgálatvezető irodájában. Vezettem az összes rep. leírást és a repülési naplót, melynek alapját a starton vezetett startlap képezte. A térképszekrény gondozását is rám bízták. Eljutottam a harmadfokú kiképzés kezdetéig Fokker FCVD típusú gépen. Az általam eddig még meg nem hódított masina a starton álldogált. Oktatómra vámom kellett. Várakozás közben becserkésztem a harmadfok "királynőjét". Eddigi képzettségi fokomon már más szemmel mustrálgattam ezt a gépet, mint újonc koromban. A repülés szemszögéből figyeltem a gép sárkányát és motorját. Repülő tapasztalataimat egyenlő értékűnek tekintettem az eddig repült gépek tulajdonságaival. Ez a tudat újabb és újabb önbecsüléssel töltött el. Ereztem, mint jutottam birtokába elméleti és gyakorlati tudásomnak, s így parancsolójává lehettem mozgásba lendült gépeimnek. Nem sokáig kellett oktatómra várni. Jöjjön, jelentkezzünk — szólt a szűkszavú parancs. Hat iskolakor 200 m-en — jelentette oktatóm vitéz Vesztényi János főhadnagynak. Elindultunk a már berepült gépünk felé. Oktatóm az utasülést foglalta el, én a pilótaülést. Eddigi repüléseim alatt szerzett kifinomult figyelemmel vettem tudomásul a tennivalókat. A Fokker élénkebb mozgású és jóval erőteljesebb gép benyomását keltette, mint a Heinkel. Légcsavarja szinte harapta a levegőt. A gép a gázkar és a kormányszervek legkisebb mozdulataira is friss erővel azonnal reagált. Úgy ment minden, mint a karikacsapás. Ez a gép nem döcögött sem erre, sem arra. A boton és gázkaron éreztem oktatóm minden segítő szándékát. Talpam alatt az oldalkormány nagyon finoman remegett. Gépünk sietett a startzászló felé, ahol beálltunk a szélirányba és szokás szerint egy pillanatra megpihentünk. A fehér zászló intett. Gázt adtam s gépünk minden ellenállást legyőzve gurult, mintha megállítani sem lehetett volna. Nagy élmény volt tapasztalni, hogy ilyen hatalmas erőt kis mozdulatokkal is uralni lehet. A gázkar teljes előretolásával a gép sebessége megnövekedett s az iránytartás szilárdan kézben maradt. Ekkor a botot magam felé engedtem s a szárnyak alatt mindinkább elmaradt a föld. Gépünk megkönnyebbült, s körülvett bennünket a repülés misztikuma. Csak a sárkány, a motor és a légcsavar szólhattak. Minden más elmaradt közeliinkből. Figyelmemet a repülés kötötte le. Nemcsak hallottam, de éreztem is milyen hangok keletkeznek több, vagy kevesebb gáz adagolásakor, emelkedés közben, vagy a fodulókban. Néhány kör elegendő volt, hogy megszeressem legújabb barátomat, a Fokkert. Elkezdtük róni az iskolaköröket, miközben mind jobban összeszoktam gépemmel, sokkal hamarabb, mint az előző két fokozat géptípusaival. Úgy emlékszem, 28 iskolakor után mentem el egyedül. Az előírt 40 egyedüli iskolakör után ismét feladatrepülések sora következett, ez kb. 20 feladatot foglalt magában. Ezeket biztató érzéssel és jó eredménnyel fejeztem be. A harmadfok után Udet, vagy Hungária gépeken műrepülést gyakoroltunk és — az iskolarepülés befejezéseként — húzott fordulót, bukfencet, gyors és vezetett orsót és dugóhúzót kellett bemutatnunk. Végül vándorrepülést hajtottam végre Fokker CVD géppel 1000 magasságban a megadott célállomások között. Ez két vagy három város légtere volt, a az általunk elkészített térképvázlat alapján kellett lerepülni egyedül, részidők, kurzosok, stb. megjelölésével. Ezzel harmadfokú pilótakiképzésemet be is fejeztem, 1936. szeptember 21-én, címzetes őrvezető koromban. Nem voltam még egyéves katona. A startot akkor vitéz Vesztényi János főhadnagy vezette. Jelentkezésemkor símán gratulált. Rövidesen parancsban jelent meg a minősítésem 9/3 sorszámmal mint repülőgépvezető és azzal a megjegyzéssel, hogy "az aranysas viselésére jogosult" vagyok. Boldogság és öröm töltött el. Köszönetét mondtam Csapó Béla szakaszvezetőnek, aki nagy hozzáértéssel foglalkozott növendékeivel mint pilóta és mint katona egyaránt. Vizsgám után — kiérdemelten — barátjává fogadott. Megköszöntem szerelőimnek a sok-sok segítséget és drukkolást, mellyel szeretett masinájuk repülését bírálták, sőt osztályozták is. Tudatomban messze mögöttem maradt a kis Hungária gurulás közbeni szöcskéndezése, vagy a Heinkel HD.22-es lusta, ráérős mozgása. Megnyugodva vettem tudomásul, hogy a repülőgépvezetés alapjait elsajátítottam és megszűnt bennem a "pilóta tojás" alsóbbrendű érzése. Soha nem váltam elbizakodottá és repüléskor mindig tisztelettel ültem gépembe. így felkészülve indultam újabb és komolyabb feladataim felé. 91 Budapest, 1992. január hó 26-án. v. Suttay Koppány János K.F. tábori pilóta
