Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Benkó Béla: Repülő Fényképész Tanfolyam
(8) Végh Ferenc — Finommechanikai kisiparos. (9) Kürti János — Angol-német szakos nyug. középisk. tanár. (10) Bácskai József — Hivatásos katonatiszt -nyá. százados. Érdekes módon nyilatkozik meg a három osztály tanulóinak tehetsége, beállítottsága, szakmai képzettsége az osztálytablók összeállítása, kimunkálása tekintetében. Az A osztály tablója : Az eredeti tabló színes temperával festett egyedi mű. A művész alapgondolata a mű létrejöttének körülményeit kifejezően érzékelteti. A háttérben álló kettős kereszt a kereszténység védelmében vívott háborút jelképezi, amint magyar katonák vonulnak a töredező vörös csillagra ráfutó harckocsi után. Előtérben a tudás géniusza magasba emelt fáklyával világítja meg a tudáshoz vezető utat (oktatóink, elöljáróink szelleme, példamutatása). A légi filmtekercset a földgömbön kiterítő ifjú a Fényképész Tanfolyam hallgatóit jelképezi. А В osztály tablója : Az osztály hallgatóinak zöme a polgári életben szakfényképész végzettségű volt. Tablójuk tehát fotótechnikailag kiváló. Fekete-fehér árnyalatokkal fényképszerűén kimunkálva. Az általuk felhasznált szimbolikus képelemek meglévő műalkotásokról mintázottak. így a Horthy híd emlékműve, a Horthy István emlékbélyeg, a "Hadak útja" mithológiai jelentőségének hatásos alkalmazása. A C osztály tablója : Nincs önálló eszmei alapgondolata. Inkább az előbbi kettő utánzása. Fényképész-szakmailag kezdetleges, nem a legjobb színmegválasztású, kidolgozása elnagyolt. A tanfolyam közösségi élete jó volt, vitaszellemtől, nemes tanulmányi vetélkedéstől pezsgett. Az első hónaptól kezdve nívós faliújságot szerkesztettünk. Ebbe bárki írhatott cikket, tanulmányt, verset, készíthetett fotót, rajzot, vagy éppen karikatúrát. A tanfolyam végén az 1/1 ívnagyságú "Dipa" kartonon megjelent faliújságunk számaiból reprodukciós képsorozat készült. Sajnos, most 50 év után még a volt szerkesztőbizottság tagjainál sem tudtam fellelni egyetlen példányt sem. A vizsgabizottság elnöke Keksz Edgár alezredes, a Szakkiképzö Ezred parancsnoka volt. Végignézte a vizsgafeladatok elkészítését, meghallgatta a feleleteket és kérdéseket tett fel. A vizsgák befejeztével személyesen gratulált a jó eredményt elért hallgatóknak és az oktatói karnak, majd jókívánságait fejezte ki a tanfolyamon tanultaknak mind a polgári életben, mind a haza védelmében s a harctéri gyakorlatban való helyes alkalmazására. A tanfolyam végeredményének kihirdetésénél Buday őrnagy tanfolyamparancsnok bejelentette, hogy a tanfolyam tíz legjobb hallgatóját áthelyeztette az oktatói karba. Ez természetesen nagy meglepetést jelentett számunkra. Később tudomásunkra jutott, hogy az 1. önálló távolfelderítő osztály, illetve a LFKCs nem fogadta el, s a Légierők Parancsnokságánál megfellebbezte áthelyezésünket, azzal az indokkal, hogy mi módon akar a tanfolyam parancsnoka olyan oktatókkal taníttatni, akiknek nincs gyakorlata ? Ezt az érvelést a Légierők Parancsnoksága elfogadta, s mindnyájunkat visszavezényeltetett anyaalakulatunkhoz, a LFKCs-hoz. A tanfolyam végeztével az "elosztás" — a végzett hallgatók kiáramlása — az egyes repülő alakulatok igényei szerint történt. így valóban nem midenki került vissza vezénylő alakulatához. Pl. Bártfai László, akit a távolfelderítő osztály vezényelt a tanfolyamra, annak befejezése után a m. kir. honvéd Légierők Szertárába került rep. fényképész átvevő szakmai referensnek a Daróczy útra. A LFKCs pedig beérkezésünk után — 1943 január elején - beosztott minket a frontra, az 1/3 távolfelderítő (fényképész) századhoz leváltásként kiküldendők csoportjába. A harctéri események — a Don-i áttörés — miatt azonban csak márciusban került sor a leváltásra. Addig a Don arcvonal felderítési anyagát tanulmányoztuk, illetve dolgoztuk fel. De erről majd ott. Néhány egyéni történetecske a tanfolyamról. A Légifényképező készülékekkel való első ismerkedés jó bemutatkozásnak bizonyult. A tanfolyam kezdetén szemléltetésképpen egy gyakorlati óra keretében az egyik tanteremben a légifényképező kamerákat kívánták bemutatni működésben, hogy valami fogalmunk legyen ezekről a műszaki rendszerekről. A tanterem berendezésében mi hallgatók is résztvettünk a raktárból való felvételezéstől a szállításon keresztül a kamerarendszerek összeszerelésétől az üzembehelyezésig. Minden légifényképező készülék és tartozékai igen masszív, kellően védett, kívül vasalt, belül párnázott egységládába volt csomagolva, kiékelten elmozdulás, rázkódás és egyéb káros mechanikai behatás ellen biztosítva. A tápfeszültséget repülőgép akkumulátortelep szolgáltatta. Az elhelyezés és összeépítés után két kameránál kisebb üzemzavar mutatkozott. Az egyik Williamson P. 15-ös kézikameránál a filmtovábbítás és zárfelhúzás nem működött. A bemutatást vezető tisztes megkísérelte a zavar elhárítását, de nem boldogult vele. Amint beavatkozását figyelemmel kísértem és zavarát láttam, engedélyt kértem tőle, hogy "belekotnyeleskedhessek" a baj elhárításába. Csavarhúzót kértem és leszereltem a borítófedelet. Egy olyan szabadonfutós, kilincsmüves mechanizmust láttam, mint amilyeneket szakmámban, a villamos erősáramú maximál automatakapcsolóknál is alkalmaztak. Észrevettem, hogy a kilincsműhorog húzórugója ki volt akadva. Helyretettem, s a kamera működött. A másik zavar egy Zeiss SM-2-es kameránál lépett fel. A filmkazetta felhelyezése után filmtovábbítási akadály jelentkezett. Itt a készülékben egy elgörbült emelőkar okozta a zavart, mely nem tette lehetővé a filmtovábbítást végző tengelykapcsoló működését, mert a meghibásodott kar elmozdulási útja ezáltal lerövidült és így a közvetítő csap nem zárhatta a kapcsolót. Ezt felismerve, egy 1/4 inch méretű Whitworth csavarmenetből lefűrészelt 15 mm-es toldattal megjavítottam a készüléket. Ez a két kis epizód szép sikerélményt jelentett és önbizalmat adott nekem. Az oktatók is felfigyeltek szakmai ismereteimre, igyekezetemre. A laboratóriumi épület a tanfolyam megindulása után került átadásra. A beüzemelésnél kellemetlen jelenségek, üzemzavarok gátolták munkánk folyamatosságát. A villamos hálózat nem bírta a terhelést. Az automaták természetesen rendre lekapcsoltak. Az építővállalat a hibák kijavítására, a bajok elhárítására nem volt mozgósítható. Buday Szilárd őrnagy, tanfolyamparancsnok törte a fejét : mit lehetne tenni, hogy a laboratóriumok zavar nélkül üzemelhessenek ? Jelentettem neki, ha szerszámokat, műszert és segítséget kapok, rendbehozom a hálózatot. ■ Te értesz hozzá ? — kérdezte Buday őrnagy. Ij»en ! — feleltem. Es elvállalod a javítást ? Igen! Na, akkor láss hozzá, de nehogy bajt csinálj! Felvételeztem a szükséges szerszámokat és műszereket. Kértem két fő segítséget. Felmértük a hálózatot, összeírtuk a berendezéseket, azok teljesítményét. Ahol nem volt adattábla, ott műszerrel mértük az áramfelvételt. Megvizsgáltuk a vezeték keresztmetszeteket, s az egyes áramkörök kisautomatáinak áramerősség-kapacitását. Az adatokat összevetve megállapítottuk, hogy egyes áramkörök a nagyobb egyidejű wattszükséglet miatt túl voltak terhelve. Voltak azonban alacsonyabban terhelt és tartalék áramkörök is. Ezek átkötése automatacserék, illetve a kisautomaták védelmének házilagos behitelesítése után, a hálózat az adott terhelést üzemzavar nélkül elbírta. A munka elvégzése után Buday őrnagy dicséretben részesített és megkérdezte : szeretnék-e továbbszolgáló lenni ? Nem vállal-70
