Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Szemtanú jelentkezik
színi jelentések kerültek be. Az itteni (debreceni) Megyei Levéltár őrzi a légoltalmi parancsnok hiteles jelentését, amit átnéztem. Kizárt dolognak tartom, hogy 1944-ben az OLP országos központja annyi létszámmal rendelkezett volna, hogy mindenhova el tudták volna küldeni egy közegüket helyszíni szemlére, s nem hagyatkoztak volna a hivatalosan kinevezett helyi légoltalmi parancsnokokra, akik közül pl. a debreceni légoltalmi parancsnok egy rendőrfőtanácsos volt. Kézenfekvő, hogy a vidéki — nem debreceni illetőségű — halottak későbbi eltemetése és a súlyosan sérültek közül a későbbiek folyamán elhalálozottak nem szerepelhetnek az 1944. június 8-i helyszíni kárjelentésben. Cikkem hosszú terjedelme miatt nem tudtam fénykép archívumomból a június 5-én a Köztemető XV/3-as sírhelyén megtartott egyetlen tömegtemetésröl képet mellékelni. Magyar- és német tábornoki küldöttség, magyar- és német díszszázad, az egyházak képviselői és 30 ezer főnyi tömeg jelent meg a temetésen, melyen én is részt vettem. Lényeges különbségek vannak Sárhidai úr által közölt ledobott bombamennyiség és az USA összesítések között. Craven-Cate : The Army Air Forces in WW II. — П-Ш. vol. 312. oldal (Historical Division/The University Chicago Press 1951.) szerint 1000 db. bomba ledobása szerepel. A MAGYAR REPÜLÉS TÖRTÉNETE c. mű második kiadásának (1977) egyik lektora volt Sárhidai úr. A 246-ik oldalon szerepel Debrecen vesztesége 1944. VI. hó 2-án. Itt 319 fő halott szerepel és 1000 db. bomba ledobása. Nem értem, hogy ezt az adatot Sárhidai úr mint lektor, miért nem kérdőjelezte meg ? Vasváry József Vitafórum (1991-es MSZ 220-ik oldal.) Winkler Lászlónak ezen az oldalon vitatott, az 1988-as MSZ 37-ik oldalán megjelent cikkével kapcsolatban szeretnék észrevételt tenni. 1944. március 18-19-én A RKI részéről repülőtér ügyeletes tisztként a Ferihegy-i repülőtéren tartózkodtam. Szokásom volt, hogy az őrszemeket utoljára a hajnali órákban ellenőrzőm, mert — tapasztalatom szerint — az éberség ekkoriban a leglanyhább. Március 19-én hajnalban is így történt, mármint akkor ellenőriztem. Az ellenőrzés befejezése után visszatértem az őrszobára, amikor erős repülőgépzúgásra lettem figyelmes. Az őrszobán tartózkodókkal együtt megdöbbenve tapasztaltuk az alábbiakat: Német vadászgépek alacsonyan repülve megközelítették a repülőtér légterét és a repülőtér körül köröztek. Rövid idő múlva Junkers Ju.52-es szállítógépek érkeztek nyitott ajtóval a repülőtér fölé, szintén alacsonyan repülve, ök is köröztek egy ideig, majd — feltehetően — mikor semmi mozgást sem láttak a földön, leszálltak. A gépek kigurulás után szétszórva megálltak. A látványon mindnyájan nagyon meglepődtünk. Azt hittük, hogy valami gyakorlatról van szó. Fel se tételeztük, hogy "fegyvertársaink" megszállnak bennünket. Egy idő után a Ju.52-esekből terepszínű ruhás, rohamsisakos ejtőernyősök ugráltak ki sorjában, miközben a vadászgépek továbbra is a földközelben köröztek. Az ejtőernyősök rövid szökelésekkel váltakozó kúszással közelítették meg az épületeket, miközben mi csodálkozva néztük ezt az érdekes harcgyakorlatot. Bámészkodásunk csak addig tartott, amíg az ejtőernyősök a közeliinkbe nem értek. Ekkor megdöbbentő és hihetetlen esemény történt: Fegyvereiket ránk szegezve, lefegyvereztek bennünket és mindnyájunkat bezártak az őrszobába. Mivel foglyok voltunk, azt nem tudom elmondani, hogy mit müveitek a repülőtéren. Dóczy Lóránd alezredes, a RKI parancsnoka — akit mindenki Gazdának hívott — délfelé érkezett a repülőtérre. Azonnali intézkedésére kiszabadultunk fogságunkból. Visszakaptuk fegyvereinket és az élet a régi kerékvágásban folytatódott. A megszálló német egység még aznap elhagyta a repülőteret. A cikkben közölt Armin Weirich főhadnagy leírása nem felel meg a valóságnak. Azt írja többek között: "... a repülőtérre siettem, felébresztettem a legénységet és riadókészültségbe helyeztem őket. Különös volt, hogy vasárnap ellenére a repülőtéren tartózkodó magyar egységeknél már kora hajnalban nagy sürgés-forgás uralkodott..." A repülőtér RKI felé eső oldalán — ahol én is tartózkodtam — ekkor a szolgálatban lévőkön kívül senki nem tartózkodott. A repülőtér túlsó oldalán sem volt semmiféle sürgés-forgás ! Lövöldözésre még véletlenül sem kerülhetett sor, hiszen én voltam az egyedüli tiszt ott, aki tűzparancsot adhatott volna ki. Azonban ilyesmi meg sem fordult a fejemben, hiszen — ahogy már írtam — csak gyanútlan érdeklődéssel néztük a németek "harcgyakorlatát". Még megjegyzem, hogy a repülőtéren goha nem volt 4000 magyar katona ! A RKI, a vadász- és éjjelivadász egységek, valamint a légvédelem összes katonai állománya még az 1000 főt sem érte el. Lakos Imre Szemtanú jelentkezik Bcnkó Béla bajtársunk küldte be az alábbi újságkivágást: Véletlenül került a kezembe a Magyar Fórum 1992. április 2-i száma, amely a Lakitelek Alapítvány mellékletében közli a Magyar Királyi Honvéd Légierők hősi halottainak névsorát. Ebben olvastam Rigó Miklós repülő főhadnagy nevét. Nos, ennek a Rigó Miklósnak és két társának — egyikük százados, másikuk altiszt volt — hősi halálát a saját szememmel láttam. Röviden : Kolomea alatt (ahol már oroszok voltak), Lomadzin és Ivanovce Sadzawka községekben, a Prut közelében mint a 24. honvéd műszaki oszlop parancsnoka teljesítettem szolgálatot. 1944. júniusában — a napra sajnos nem emlékszem —, szemtanúja voltam annak, hogy egy magyar felderítőgépet, egy lassú menetű Gólyát két gyors orosz vadászgép, valószínűleg Rata, lelőtt. A magyar gép a földbe fúródott a Prut partján. Odarohantunk, de sajnos csak a véget tudtuk konstatálni. Négy fényképet készítettem erről a gyors légicsatáról, illetve a lezuhant gépről, mellette Rigó Miklós főhadnagy holttestéről, aki kiugrott az égő repülőből, de későn. Igazolványa szerint a kaposvári IV. közelfelderítö osztályhoz tartozott. Értesítettem a légierőket, akik a bajtársak eltemetéséről gondoskodtak. Kérem a T. Szerkesztőséget, szíveskedjék a segítségemre lenni levelem közlésével, hogy Rigó Miklós hozzátartozói részére szomorú emlékeimet átadhassam. Szeretném a hozzátartozók címét megtudni. Tisztelettel: Szucsák Elemér 4200 Hajdúszoboszló Bajcsy-Zsilinszky u. 4. A fenti levelet abban a reményben közlöm, hogy a MSZ otthoni olvasói összeköttetést tudnak létesíteni Rigó Miklós bajtársunk rokonaival. Tudjuk azt, hogy a gép megfigyelője Hídvégi Ferenc százados, távirász lövésze pedig Bánffy Sándor szakaszvezető volt. A légiharc 1944. június 6-án folyt le, s gépük nem Gólya (Fi. 156), hanem Focke Wulf 189-es "Bel ami" volt. 296 Szerkesztő
