Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Papp Ferdinánd: Vigyázott rám a jó Isten

don siklott be a leszállójel mellé, majd kb. egy méter magas­ságból felemelte a gépet, egy bukfenc és abból máris leszállt, mintha mi sem történt volna. Szemiink-szánk tátva maradt a cso­dálkozástól. Ki más lehetett a gép pilótája, mint a mi legendás Bánhidi Tóni bátyánk, Bánhidi Pál testvérbátyja. A Horthy Alap végeztével irány Szombathely. A REGVI-nél aztán komoly repülő elméleti és katonai kiképzés következett, majd Bücker Bü.131, Áradó Ar.96 és Nardi 315 típusokon meg­kezdtük a katonai repülő kiképzést, miközben remekül összeko­­vácsolódtunk a fiukkal. Vidámak, egészségesek voltunk, min­dent elviseltünk és kibírtunk. Egyetlen célunk volt : a Repülés, nagy "R"-rel írva. Miticzky László őrnagy századparancsnokunk kemény, szigo­rú, de emberséges volt velünk, példamutató, katonás szellemben nevelt bennünket. Volt azért "lazítás" is, meg jó hangulat. Tré­fára mindig kaphatók voltunk. Történt, hogy Kovács Károly zászlós (Stuka) oktatónk, nőtlen lévén, odaát az "A" repülőtéren lakott. Bánatunkra az volt a szo­kása, hogy minden reggel ébresztőre többünket büntetésből oda­rendelt. (Valószínű, hogy nem volt órája.) Mi ezt úgy próbáltuk megoldani, hogy csak egy személy ment át. Elváltoztatott han­gon mást és mást személyesített meg. Ment is ez egy darabig, de mit ad Isten : Kovács zászlós egyszer ki is nyitotta az ajtót. In­kább nem mondom tovább, hogy mi lett a nóta vége. Bánatomra sérvvel megoperáltak. Hogy a műrepülő kiképzést folytatni tudjam, a repülőorvos fűzőt csináltatott részemre. Eredt is ebből nagy ugratás, móka, amikor társaim meghúzták a fűző­zsinórokat. Hiába, a repülésért sok mindent el kellett viselni. 1943 őszén Börgöndre kerültem a vadászrepülő iskolára. Pa­rancsnokom Jablonszky Elemér főhadnagy (Jakab) volt. Egy WM.21 "Sólyom"-mal végrehajtott sikeres kényszerleszállásom után szárnyai alá fogadott. El nem múló hálám és tiszteletem emlékének ! Egy igen szép, Börgönd-Szombathely-Budaörs-Bör­­gönd kis magasságban végigrepült vándorrepülésre vitt el ma­gával. Szerencsére Budaörsön még majdani feleségemmel is ta­lálkozhattam. A vadásziskolán több típus repülésével, változatos, szép fela-Arado Ar.96/B-ben a börgöndi vadásziskolán 1943-ban. (Szerző gyűjteményéből.) datok végrehajtásával telt az idő. Egy alkalommal FIAT CR-42- es típussal műrepültem és belemerészkedtem egy nagy kiterje­désű felhőbe — minden vakrepülő kiképzés nélkül. Háton zu­hanva estem ki a felhőből, de volt még megfelelő magasságom a kivételre. Ezért körbefutás a repülőtéren — ejtőernyővel fűsze­rezve — volt a büntetésem. A műrepülést már a Horthy Alapnál elkezdtük. A REGVI-nél annyira megszerettem, hogy úgy mondjam, a vérembe ivódott. Mást sem tudtam elképzelni, mint hogy vadászrepülő legyek. Az is lettem. Szinte ez lett a kenyerünk a vadásziskolán. Rá sem tudtam nézni a nehéz kétmotoros gépekre, ami szerencsémre ké­sőbb mégis bekövetkezett. A géppár- és kötelékrepülést szintén nagyon megszerettem, él­vezettel csináltam. Később az Országos Magyar Repülő Egye­sületnél (OMRE), majd a Kilián iskolán oktattam a műrepülést. Közben azért volt egy kijózanító esetem. 1949-ben Balatonkili­­tin, a repülési napok kezdetén minden oktató egy húszperces gyakorlórepülést — műrepülést, kötelékrepülést — végezhetett. A reggeli nyugodt levegőben a Balaton fölött úgy kötelékeztünk, hogy befűzve a szárnyak, elengedett kormánnyal ... leírhatatlan élmény volt. Egy ízben kedvet kaptam arra, hogy földközelben háton repül­jem végig a repülőteret. Ment is a dolog szépen, de a repülőtér keleti szélén lévő szőlődombokat kihagytam a számításból (pe­dig úgy ismertem a repülőteret, mint a tenyeremet — gondoltam én). Egyszerre csak előttem volt a domb ! Ösztönösen emeltem és fordítottam elfelé a gép orrát, a domb lejtését követve, hatá­rozott kormánymozdulattal. Ezt csak úgy lehet kifejezni, hogy megúsztam, de három hétig derékszögbe hajolva vonszoltam magam, annyira megrándult a derekam. Ezek után is imádtam a műrepülést egészen az előrebukfencig bezárólag, de mindig szigorúan megfelelő biztonsági magasság­ban. Lecke volt ez egy életre. Megtörtént az 1944. március 19-i német megszállás. Bennün­ket Börgöndről Pápára telepítettek. Ott Bánlaky György főhad­nagy lett a századparancsnokunk. Eléggé melankolikus volt az általános hangulat, amikor váratlanul a parancsnoki irodába hi­vattak. Nagy meglepetésemre kezembe adták leszerelési okmá­nyomat, ami a MÁV-nál egykor betöltött állásommal kapcsola­tos intézkedésre történt. Bánlaky György főhadnagytól (a mi ”Gyurikánk"-tól) öleléssel váltam el. Sajnos, akkor találkoztunk az életben utoljára. Repülő életem itt egy időre megszakadt, életemet más terüle­ten folytattam. 1944. április 21-én megnősültem, régi gyermek­kori pajtásomat vettem el feleségül, aki jól ismerte eddigi repülő életemet és igen sokat segített a kiesés áthidalásában. Nem sokáig voltam "civil". Még az év augusztus 1-jén bevo­nultam Pápára. A vadásziskola már feloszlott, engem azonnal a Mátyásföld-i Fővezérségi Futárszázad-hoz vezényeltek. így ma­radtam le a Messerschmitt Bf.l09-es átképzésről. Hosszas töp­rengés, csalódás után még örültem is, hiszen "haza" kerültem (Rákoscsaba csak 12 km-re van Mátyásföldtől), otthon laktam feleségemmel nagy boldogságban. Az alakulathoz való jelentkezésem úgy kezdődött, hogy az el­sőtiszttel, Jenik Győző tartalékos főhadnaggyal — aki a MÁV sportrepülőknél oktatóm volt — összetalkálkoztam. Haláláig atyai jóbarátom maradt. E századnál találkoztam az első világháború legendáshírű pi­lótájával v. Fejes Istvánnal — Pista bácsival. Igen sok érdekes, lebilincselő élményről számolt be a repülés hőskorából és légi­győzelmeiről. Mátyásföldön futár- és légvédelmi célrepüléssel, típusátképzés­sel teltek a napok (Levente II, He.46, FW.58, Fieseler Fi.156 "Storch"). Az egyik légvédelmi célrepülésnél négyezer m-en rót­tam a köröket. Egyszer csak sztaniolcsíkok csillogtak körülöt-248

Next

/
Thumbnails
Contents