Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Benkó Béla: Az utolsó bevetés
>BEéÉMbáw<fliillHBlw8wWw Vi W;Xl «ВUf wÄ» ш %Ж.дш »и »дvi вдл щ ®м ¥т¥^Ш *Я BL^i И а>1 НВ И »7*1 Visnyey Gábor:-főhadnagy; hősi -halála. 1943. október 5-én a délelőtti órákban a Berdicsev-i repülőtérről napi távolfelderítő bevetésére indult Visnyey Gábor főhadnagy megfigyelő és személyzete az 1/1 önálló távolfelderítő rep. század F-923 jelű Junkers Ju.88-as típusú repülőgépén. A gép pilótája Székely Sándor őrmester, hajózó távirásza Kiss Róbert őrmester és hajózó szerelője Vargai Béla szakaszvezető volt. Az időjárás felderítésre kedvező volt: szép napsugaras, koraőszi idő, kevés felhőzettel. Jól emlékszem erre a napra — már ilyen a katona —, mert aznap került kiosztásra az időszakos egészségügyi élclemadagunk. Ez a nap a fronton önmagában is nevezetes szokott lenni a fent említett tény miatt. Mindenki elemózsiával felpakolva igyekezett szálláshelye felé. Szálláskörletünk előtt tábori csendőrökkel találkoztunk. Valamilyen ügy nyomozása közben vetődtek be repülőtéri körletünkbe. Mikor meglátták milyen csomagokkal vagyunk megrakva, megjegyzéseket tettek: — Na ! milyen jól megy a repülősöknek ! Majd átkérjük magunkat hozzátok ! — és így tovább. Röpködtek a megilletődött szavak a finom élelmiszerek láttán. Nem sokat foglalkoztunk velük "Több nap, mint kolbász !" alapon, de főként azért, mert kicsivel előbb hírt kaptunk a rádiószobából. — Visnyeyék légiharcban vannak ! Több szovjet vadászgép támadta meg őket! Harcolva, teljes gázzal porolnak hazafelé ! Nem kell talán külön kihangsúlyozni, hogy az egész körlet legénysége egy nagy "drukk" alatt volt. Lestük, vártuk az újabb értesüléseket a rádiósoktól. A rádióösszeköttetés azonban lényegileg megszűntél) Az iránymérők nyugtattak bennünket: — A levegőben vannak ! Több mint fél órán keresztül izgultunk értük. Nem is nyúltunk a "kajához", bármilyen éhesek is voltunk a finom falatokra. Végre megszólalt Ju.88-asunk rádiókészüléke : — Az egyik vadászt lelőttük ! A többiek leváltak rólunk ! Sietünk hazafelé. Most repülünk át a frontvonal felett. Visnyey főhadnagy súlyos sebet kapott. Mentőt, orvost kérünk. Csak az egyik motorunk működik. Mindannyian — úgy ahogy voltunk — rohantunk lefelé a lépcsőn, ki az épületből. A mentőkocsi lépcsőjén, vagy a kocsiba kapaszkodva igyekezett, aki tudott, a kifutópálya felé. Ott lestük, kémleltük az eget, s vártuk a gép érkezését. Kisvártatva — ami nekünk hosszú időnek tűnt — megláttuk a gépet. Először csak egy pontot. Majd mindjobban közeledve, láttuk a lógó, félrebillent számytartású Ju.88-ast, furcsán zúgó, füstölgő motorral, szinte cammogva közeledni. A laktanyaépületek fölé már kiengedett futóművel érkezett, szárnyait a légigyőzelem jelzésére enyhén billegetve leszálláshoz készült. Elhűlten, aggódva néztük, miként tudja Székely őrmester a "féloldalas" gépet — hátszélben leszállva — úgy letenni, hogy az futómütörés nélkül be ne "rádlizzék". Sikerült! A gép egyideig félkeréken futott, majd símán vízszintesbe billent és tovább gurult, végül megállt. A mentőautó azonnal a géphez hajtott, s mi a bajtársakkal együtt szintén oda rohantunk. Székely Sándor őrmester pilóta a gép ablakát kinyitotta és falfehér arccal hányni kezdett. Az ügyeletes szerelő közben az alsó gondolát — a lövészteknőt — nyitotta. Visnyey főhadnagyot már holtan emelték ki a gépből. Utána a személyzet többi tagja is kikászálódott, mindannyian műanyag kezeslábasban, haubeval a fejükön. Halovány, sápadt arcok, vérrel lefröcskölten. A kezeken és ruházaton is vér volt mindenütt. Megmutatkozott rajtuk, hogy mit élhettek át az előző félórában. Akaratlanul is remegtek a kezek, a lábak, a testek. Szó alig jött ki az ajkukon. A kérdésekre csak a fejüket rázták, vagy épp bólintottak. A mentőkocsi az orvosi szobába szállította őket. A személyzet egy hónap szabadságot kapott. De mielőtt elutaztak volna, alkalmam nyílt beszélgetni velük a temetés után. Székely Sándor őrmester pilóta és Kiss Róbert őrmester hajózó távirász, külön külön is szinte egybehangzóan mesélték el a történteket. Konotop városa fölé érve a gép kondenzcsíkot kezdett húzni. Itt kezdődött volna el felderítési feladatunk. De mivel "becsöngettünk" (2), más irányba fordultunk, hogy felderítési feladatunkat megváltoztatott útvonalon repüljük le. Jól választottuk meg az irányt — szerencsénk volt —, a kondenzképződés megszűnt. Sorra fényképeztük le a repülőtereket, vasútvonalakat, állomásokat, utakat, s nagy ívben visszatértünk Konotop légterébe. Addigra már ott sem jelentkezett az áruló párakicsapódás, a kondenzcsík. Székely őrmester, a tapasztalt, kitűnő pilóta, odaszólt Visnyey főhadnagynak: — Főhadnagy úr ! Ne repüljünk rá a városra ! Már becsöngettünk ! Várni fognak bennünket! — Na és akkor mi lesz ?! — felelte Visnyey. — Egy kis csetepatétól talán nem fogunk megijedni !? Pedig ő is tudta, ha a feladat döntő részét végrehajtották, nem szabad kockázatos vállalkozásba bocsátkozni, ami a felderítés eredményének hazajuttatását veszélyezteti. — Gyerekek ! — mondta Visnyey — ha besz...i fiuk lettünk volna, nem mentünk volna repülőnek ! Ezután a kis közjáték után a gép egyenesen rárepült Konotopra. A repülőtér a vasútállomás közelében volt. Alig hogy Visnyey beindította a 75 cm-es fókusztávolságú kamerát, Vargai szerelőlövész — aki az alsó gondolában hátrafelé fekve kezelte az ikergéppuskákat — felkiáltott: — Alattunk 500 m-el három vadász ! Székely az ütközésig bevágta a gázkarokat s a gép orrát egy kissé a horizont alá nyomva, hazafelé, nyugatnak vette az irányt. A szovjet vadászok pillanatok alatt mögéjük és föléjük kerültek. Amerikai gyártmányú Airacobrák voltak. Visnyey is hátra ment a hajózó távirász mellett levő géppuskájához. Kiss Róbert — amint az első támadó vadászt közeledni látta — rászólt Visnyeyre: Főhadnagy úr ! Bújjon le a páncéllemez mögé ! — Ugyan fiam ! — felelte Visnyey — nem mondtam előbb, ha betoji srác volnék, akkor most nem lennék itt közöttetek !? így, mindketten a támadó gépre tüzelve, vállvetve harcoltak a hazajutásért, az életükért. Sajnos, már a második vadász rácsapásánál bekövetkezett a tragédia. A nyomjelző lövedékek "jól ültek", kopogtak a gép törzsén és egyik pillanatban nagy csattanás! — Kiss Robi tüzelés közben is látta, amint Visnyey mellőle hátratántorodik és lezuhan a padlózatra. Egy lélegzetvételnyi támadásközti szünetet kihasználva hátratekintett és látta, hogy Székely pilótaülésének hátvédő páncélle-207
