Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Frankó Tibor: Kiszolgáltatottan - arctalanul

gyespusztán volt részünk, szerencsére itt elkerült bennünket. Akkor már bevagoníroztunk, vagonokban laktunk és honnan, honnan nem, elkapott bennünket egy rendkívül erős hasmenés, úgy mondták ukrán betegség. A hirtelen és nagymennyiségű folyadékveszteség szinte fél nap alatt úgy legyengítette az áldozatokat, hogy azok csak segítséggel tudtak visszamászni a vagonba. Az itteni sterilen csomagolt száraz élelemtől ilyen kellemetlenség nem érhetett bennünket. Bár az időjárás szeszélyes és komisz volt — főleg kiszolgáltatottságunk miatt —, nem tudok arról, hogy közülünk vagy környezetünkből beteg lett volna valaki, kivéve Demény Alit. Szerencsétlen még Berlinben, vagy útközben megsértette egyik újját fegyvertisztítás közben, s így jött végig fájó ujjal. A seb a megfelelő ellátás hiánya miatt befertőződött, majd üszkösödni kezdett. Akkor még nem volt kellő felszerelés a lágerben, így négy amerikai katona lefogta Alit és izzó dróttal kiégették sebét minden érzéstelenítés nélkül. Előtte kapott egy nagy adag Ness kávét és valami erős italt, talán gint, mert égetés közben — szégyen ide, szégyen oda — elvesztette eszméletét, majd mély álomba merült. Mikor felébredt, megkérdezte hálótársát, Góbét:

— Biztosan aludtam egy jó órát, ugye ?

— Egy órát és még egy napot! — válaszolta Góbé.

Még egy érdekesség : legyengülten, fél életünket a nyirkos földön feküdve töltöttük egy hónapon keresztül, de senki sem fázott fel ! Igaz, fiatalok voltunk és mostoha körülményeinkhez igyekeztünk egészségünket óva alkalmazkodni. Betegek nem voltunk, de rettenetesen lefogytunk egy hónap alatt. Mérleg nem volt, de azt hiszem nem nagyon értük el az 50 kilót. Valami szörnyű élmény volt egymást ruhátlanul látni: csontra aszott vékony végtagok, csak a boka, térd és könyök "vastagodott" meg irreálisan (tulajdonképpen eredeti méretűek voltak). Ezek felülete kívül élénkpiros színű volt a fekvéstől. Ezek a pontok és a medencecsont — mivel kiemelkedtek törzsünk felületéből és letűnt róluk a zsírpárna és az izom — mint a tüskék, úgy érintkeztek a talajjal, amin feküdtünk. Szúrták a földet! A megpirosodott folt — ahol a kemény talajjal érintkezett — középső részén a bőr sárgás barnává keményeden. Olyankor látni ilyesmit, mikor éhező afrikai embereket mutat a híradó. Szívfacsaró látvány !

Hálótársam büderichi élményei.

Mikor élményeim ismertetésében idáig értem, megszakítottam az írást, az eddig készült anyagot legépeltem és elküldtem Nahóczki Emil barátomnak Egerbe, hogy — mint volt hálótársam, majd később magyar-franciaszakos tanár — mondjon véleményt a kéziratról. Továbbá kértem, egészítse ki az ő élményeivel. Postafordultával érkezett a válasz :

"Szívből gratulálok . . . szinte magam előtt látom a 47 évvel ezelőtt történteket."

Majd később:

"Egy-két dolog eszembe jutott, eléggé önálló életet élnek, bárhová beilleszthetők."

Nem illesztettem be sehová, hanem úgy adom közre, ahogy született, közvetlenül az olvasás élményének hatására. íme:

Háborús bűnösök keresése.

Az amik igen egyszerű módszert választottak erre a célra. Miből állt ez ? Kikergették a tábor főkapuján a foglyok ezreit a kapu előtt elterülő szántóföldre. A tábor kiürült. Az éber MP-sek (MP = Military Police = katonai rendőrség. Az "MP" jelzés jól

láthatóan a rohamsisak homlokrészére volt festve. A szerző megjegyzése.) senkit nem hagytak bent. Megkezdődött a keresés. Hosszú libasorban engedték be újra a táborba a foglyokat, miközben egy-két ami előtt vonultak el. Az ami egy pillantást vetett a kezében lévő fényképre, egy pillantást az előtte elvonuló fogoly arcába, s ez így ment órákon át. Sikerült-e valakit kiszűrni ? Ki tudja. Tény az, hogy a táborban kószálva láttunk magasrangu tiszteket, akik még kitüntetéseiket is viselték, viszont ez nem jelenti azt, hogy háborús bűnösök voltak. Később aztán a Genfi egyezmény értelmében a tiszteket elvitték tiszti táborba

A tábor főkapuja.

Mit csinál az idömilliomos hadifogoly a szögesdróttal körülkerített táborban ? Kószál ide oda, de csak a táboron belül. Itt is lát valamit, ott is lát valamit, apró hírforgácsokat szed fel a különböző nemzettségű foglyoktól. A hírek cseréjének a fóruma a főkapu előtti tér. Itt mindig történt valami. Akinek szerencséje volt, bekerülhetett egy alkalmilag toborzott brigádba.

Egy alkalommal én is bejutottam egybe. Egy német hadifogoly altiszt parancsnoksága alatt kimentünk a kapun. Az amik a németeket az első perctől kezdve felhasználták a tábor belső szolgálataira : tábori rendőrség, konyhai munka, stb. A mi brigádunk a pályaudvaron vasúti teherkocsikat rakott ki. De míg odaértünk ! A tábor drótkerítése elé már ki voltak rakva és elszállításra vártak az éj folyamán elhalálozott foglyok. Legtöbbjük az idősebb korosztályból került ki, köztük sok német. Dehát érzelegni senki sem ért rá. Mindenkinek volt gondja elég, de azért sajnáltuk ezeket a szerencsétlen sorstársakat, akik itt végezték be földi pályafutásukat, méltatlanul a büderichi fogolytáborban.

1945. május 9-e.

A németek aláírták a szövetséges győztesekkel a feltétel nélküli fegyverletételi szerződést. Honnan tudta meg ezt a hadifogoly ? Nagyon egyszerű. Az amiktől. Ezen az éjszakán ünnepeltek a győztes amerikai katonák a táborban. Örömükben ellövöldözték minden lőszerüket, ami csak a birtokukban volt. És bizony még mindig volt nekik bőségesen a háború befejezésének a pillanatában. Ugattak a légvédelmi ágyúk a már nem létező repülőgépekre, repültek a nyomjelzős géppuskalövedékek. Egész éjjel tartott ez a tombolás, gondolom egy kis ital is fokozta a jókedvet. Volt is rá okuk. ök megúszták az iszonyú háborút, Normandiától Berlinig űzték a németeket, érthető volt hát örömük.

Egyszer jóllakni 1

Melyik hadifogoly agyában nem támadt fel ez a gondolat ? Ennek megvalósításához viszont kemény elszánás kellett : a napi apró élelmiszeradagokat összegyűjteni és egyszerre bekebelezni. En a csokoládéval csináltam meg ezt. Napokon át gyűjtöttem az apró adagokat, aztán egyszerre befaltam. Nem éreztem örömet, mert közben lelkiismeretfurdalásom volt. Hát ilyen az emberi lélek. Sokan azt csinálták, hogy főzőcskéztek, amikor már volt lehetőség tüzet gyújtani. Ezt a játékot — hogy pompás amerikai nyersanyagból kétes értékű főzetet csináljunk — a találékony fogolynyelv "bigyózásnak" hívta, a főzetet pedig "bigyónak". Mi volt az értelme ? Semmi. Talán az a jó érzés, hogy hosszas előkészület, azaz bigyózás után a bigyó elfogyasztható, s főleg telt az idő ! Hát így éltünk Büderichben anno 1945 késő tavaszán.

204