Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)
Halottaink
eredményének a lefényképezésénél, amikor az ellenséges légvédelem már túl volt a támadás okozta sokkon és amikor a vadászok is már riasztva voltak a Te egyedül csellengő géped ellen, az az akaratnak és kötelességtudatnak a legszebb példája volt. Ennél csak szerénységed volt szebb, nagyobb, amikor erről később úgy beszéltél — ha egyáltalán szóltál róla —, mint a világ legtermészetesebb dolgáról. Igaz, a jutalmad sem maradt el. A háború után évekig élvezhetted az ország legkiesebb vidékén, a Mátrában Recsken, abban az időben embereknek álcázott lényeknek az emberi elme által kieszelhető legválogatottabb kínzásait. Emlékszem Csanya arra, amikor csontig lesoványodott testtel, az ödémától duplára dagadt fejjel a haláltáborból hazaérkeztél és emlékszem mélyen ülő, de még akkor is mosolygó szemeidre. Emlékszem később nagy kegyként engedélyezett munkahelyedre, a budapesti Metro építésének keszonmunkájára, mellyel nyugdíjad filléreit alapoztad meg s amit az átélt előzmények után, szinte gyerekjátéknak tekintettél. Emlékszem csaknem elköltözésedig tartó hetenkénti látogatásaidra, melyek életem elengedhetetlen részévé váltak, s amelyeken kiderült, hogy Téged is az az egy-másfél évtized éltetett, mely a harmincas évek első felében kezdődött és ami életünknek értelmet adott. És végül hallomásból tudok Bandi barátodnak írt, nem búcsúszavakat tartalmazó búcsúleveledről. Ne türelmetlenkedj Csanya, hiszen tudod, hogy barátaid nemsokára Veled lesznek. Budapest, 1992. augusztus 30-án. Tanyasi Bajsa Andor főhadnagy 1920 — 1992 Tragikus hirtelenséggel ragadta el közülünk Andit a halál. Senki nem hitte volna, hogy kedves, mindnyájunk által szeretett bajtársunk ily váratlanul hagy itt bennünket. Andihez több mint hatvan esztendős barátság fűzött. A kőszegi "cőgeráj"-ban ismertük meg egymást 1930-ban mint kis alreáliskolások, 0 két évvel járt alattam, s ugyancsak azoknak a lelkes repülő-imádóknak a csoportjába tartozott, akik a repülőgép motorzúgásának a hallatára nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy — bármilyen szigorúan is folyt a tanítás a tantermekben — ki ne pillantsanak az ablakon, csak egy pillanatra is meglátni azt a masinát, aminek repülése jövendő életterveink, vágyaink netovábbja volt. A kassai Horthy Miklós Repülő Akadémián avatták hadnaggyá 1941. augusztus 20-án. Nem egészen egy esztendővel később már a keleti hadszíntéren találjuk, a híres "Boszorkány" bombázó osztály kötelékében harcolni Caproni Ca. 135-ös gépen. 1943 tavaszán ismét a fronton van, franciaországi átképzés után, most már Junkers Ju.88-assal végzi bevetéseit, helyesebben csak egyet, mert az első bevetése alkalmával gépét lelőtték és szovjet hadifogságba esett. A háború befejezése után először a légi rendőrségnél, majd a sportrepülésnél helyezkedett el, azonban a Rákosi terror nem sokáig hagyta ebben a beosztásban tehetségét gyümölcsöztetni. Koholt vádak alapján letartóztatták, s évekig a Recsk-i haláltábor foglya volt. Az '56-os forradalom után Svájcba vándorolt ki, s a világhírű SWISSAIR légiforgalmi társaságnál helyezkedett el, ahonnan mint az "Operations Department" elektronikus adatfeldolgozási és koordinációs osztályának a vezetője ment nyugdíjba néhány évvel ezelőtt. Andival többször találkoztunk a Magyar Aero Múzeum évenként augusztusban Torontóban, illetve Oshawa-ban megtartott közgyűlésein, melyeket hűségesen látogatott. Szoros kapcsolatban állt Múzeumunk igazgatóságával és oroszlánrészt vállalt a Múzeum anyagának hazaszállításával kapcsolatos előkészítő munkálatokban. Lapunkban több értékes cikke jelent meg élményeiről, valamint a légi navigáció fejlődéséről. Andi kulcsszerepet játszott a Magyar Szárnyak példányainak Magyarországra juttatásában azokban az esztendőkben, amikor a lapot nem volt tanácsos postán küldeni, mert a példányokat vagy elkobozták, vagy "elvesztek". Ebben a számunkban is megjelenik Andinak egy posztumusz visszaemlékezése "A Repülő Akadémia részvétele a kolozsvári ünnepélyes bevonuláson" címmel. Andi mindent elkészített: legépelte a kéziratot, mellékelt hozzá egy fényképet, megcímezte a borítékot, csak a kísérő levelet nem tudta már megírni, mert érte jött a kaszás. Kedves Felesége, özvegye, Ottilia úrasszony volt oly kedves továbbítani hozzám a küldeményt. Andi nagyon fog hiányozni nekünk, kedves, mosolygós egyéniségével, mindenben segítőkész modorával. Andit mindenki szerette és megbecsülte, mint igazi, őszinte, hűséges jó barátot és bajtársat. Isten Veled Andi, nyugodj békében ! 13 Szerkesztő Halasi Sándor főhadnagy 1919. március 11-én született Csanádpalotán, id. Halasi Sándor gazdálkodó és Rakonczai Rozália gyermekeként. Középiskolai tanulmányainak elvégzése után jelentkezett a Légierőkhöz és 1938-ban — 4000 jelentkező közül kétszázadmagával — a Délolasz Repülő Tanfolyamra (DRT) vették fel, ahol másfél évet töltött és vadászkiképzésben részesült.
