Magyar Szárnyak, 1992 (21. évfolyam, 21. szám)

Évfolyamtörténetek, találkozók

Felső kép: második "Mini" találkozó Hawaii-ban, Oahu szige­tén, 1988 októberében. Balról: áll: Ráth József, ülnek: Sebezer Egon, egy hölgy vendég, Hefty Frici, Hruscsóczy Győző neje Jutka, Halmi Laci és neje, mögöttük Hefty Friciné, Magdi. Középső kép: Magyarországon 1990 augusztusában az algyői repülő találkozón. Balról: Ráth Jóska, Tamási Andris, Varga Sándomé és Varga Sanyi. Alsó kép: 1990 augusztusában Egerben Bánhidy Gyusziéknál. Balról: Bánhidy Gyuszi, Ráth Jóska, Szer­dahelyi Éva és Bánhidy Gyuláné, Manyika. (Ráth József gyűjteményéből.) Háry "Tata" nevét felvevő repülő alakulat névadó ünnepsége és az emlékmű leleplezé­se, amin szintén résztvettünk. Azt megelő­zően meglátogattam a recski haláltábort, ahol oly sok jó magyar embernek oltották ki az életét a kommunista pribékek. Utána Egerben szándékoztam felkeresni azt az év­folyamtársunkat, aki elárult bennünket, de nem találtam, mert már meghalt. így nem tudtam megköszönni neki szolgálatait. Míg Egerben időztem, tiszteletemet tettem Bánhidy Gyusziéknál is. Szerkesztő megjegyzése. Ráth Jóska Ráth József bajtársunk 29 fényképből és néhány Xerox másolatból álló gazdag gyűj­teményt küldött be. Sajnos, részben a Xe­roxok minősége, részben helyszűke miatt minden felvételt, illetve másolatot nem tu­dunk leközölni. 137

Next

/
Thumbnails
Contents