Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)

Básthy Sándor: Régi fényképek

tiknál is. Nagyon aggódtunk érte. Rossz volt nézni, ahogy egész nap csak feküdt mozdulatlanul, fejét a földön nyugtatva. Elhatároztuk, hogy egy kis kölyök után nézünk, akinél Perec talán átvenné a "mama" szerepét, s elfelejtené Tipit. Június 18-án aztán — pontosan két hónappal Tipi halála után — megszületett az új családtag, Tipi és Perec egy későbbi alomból származó öccsének a fia. Augusztus elején — héthetes korában — bevo­nult hozzánk az új jövevény, teljes nevén : Tolnai Betyár. Számítottunk ugyan bizonyos féltékenységre Perec részéröl, de nem oly nagymértékűre, mint amilyennek szemtanúi voltunk. Perec egy komoly lelki válságon ment át : veszélyeztetve látta kiváltságos helyzetét a családban, s határozottan azt hitte, hogy kegyvesztett lett. Mi gondosan és gyakran meggyőztük őt ennek ellenkezőjéről, de azért ha egy kicsit foglalkoztunk Betyárral, Pe­rec ezt képtelen volt elviselni : vagy elfordította a fejét, vagy pedig Betyár és közénk furakodott, félrenyomva őt. Ez az állapot tartott kb. tíz napig, amikor Perec egyszer csak meggondolta ma­gát és az állandóan körülötte ugráló, fülét cibáló Betyárral já­tékba kezdett. Nemsokára teljesen elfogadta a kis unokaöccsöt, sokat és szépen játszanak. Egyszer-egyszer aztán — mikor a kis szemtelen legény éles fogait kissé túl erősen használja — Perec megúnja a dolgot, s vagy ráförmed Betyárra, vagypedig mellső lábával földhöz vágja, de sohasem durván. Azt hisszük Perec be­letörődött Tipi elvesztésébe és kegyeibe fogadta Betyárt. A kis Betyár nagyon helyes, barátságos, rengeteg energiával rendelkező izmos kutyus, de még sok munka vár ránk, amíg minden tekintetben "megneveljük". Eddig még nem repült, de rövidesen ennek az ideje is elkövetkezik. Máris a szívünkbe lop­ta magát, de Champion Tamási Tip helyét sem Perec szívében, sem a miénkben nem fogja betölteni senki kutyafia soha. Péterdi A. János Tolnai Betyár nyolchetes korában Régi fényképek "...Nagybátyám hagyatékait rendezve, kezembe kerültek ezek az archív fényképek, melyek talán számot tarthatnak érdeklő­désedre. Mint azt a hátlapokon jeleztem, csupán azt tudom, hogy nagybátyámat, Péchy Kálmán volt altábornagyot ábrázolja, mint repülő felderítésre beosztott gyalogos századost. A légifelvéte­lekről állapítható meg, hogy ezek a képek 1920. március 17-e táján készülhettek (?) Te mint repülőtiszt talán meg tudod állapítani, hogy a felvételek milyen városokat, vagy katonailag megerősített várat, vagy helyőrséget ábrázolnak ? ..." Básthy Sándor volt páncélos hadnagy Básthy bajtársunk négy felvételt csatolt leveléhez, melyből hármat leközlök ezen és a következő oldalon. A negyedik felvé­tel ugyan azt a két személyt mutatja a kétüléses gépben, arcuk azonban nem vehető ki tisztán. A jobboldali képen a kereszttel jelölt Péchy Kálmán százados, a harmincas évek közepén mint tábotnok, a pécsi m. kir. "Zrínyi Miklós" honvéd reáliskolai ne­velőintézet népszerű parancsnoka. A rrepülőgép minden való­színűség szerint egy Brandenburg C-I-es típus. A légifelvételek azonosítását illetően olvasóink segítséget ké­rem. Ha az 1920. március 17-i dátumot nem olvastam volna, az erődített helységet Przemysl-el azonosítottam volna. Kérem olvasóinkat, amennyiben ismerik a két felvétel helyét, közöjék azt velem. Szerkesztő 242

Next

/
Thumbnails
Contents