Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Cséplő József: Beszámoló a Németországba kihelyezett repülőgép átrepülő század működéséről
Beszámoló a Németországba kihelyezett repülőgép átrepülő század működéséről írta : Cséplő József 1944. április 1-én Debrecenből áthelyeztek Székesfehérvárra, a m. kir. 3. honvéd bombázó repülő osztályhoz, az akkor megalakuló átrepülő csoport kötelékébe. Parancsnokom Ádám Lóránt százados volt. Április 8-án csoportunkat — mely 12 pilótából, 12 hajózó távirászból és 12 hajózó szerelőből állott — kivezényelték a németországi Hildesheim-be a Junkers Ju.88 S 3-as típusú többfeladatos repülőgépre való átképzés céljából. Megfigyelőink nem voltak. Április 10-én érkeztünk meg Hildesheim repülőterére, ahol szállást és élelmezést kaptunk. Nagyszerű magyaros kosztot főzött nekünk a magyar szakács. Április 12-én megkezdődött az elméleti oktatás, melyet tolmács útján bonyolítottak le a németek. Navigációs oktatónk egy német tengerészkapitány volt, aki igen precíz, szabatos metódussal tanított. Egy gépészmérnök a motort és sárkányt ismertette, egy elektromérnök pedig a gép elektromos berendezéseiről tartott előadásokat. Miután az egy hónapig tartó elméleti oktatást követő vizsgán mindenki sikeresen átesett, megkezdődött a repülő oktatás. Ez meglehetősen nehéz volt olyanok számára, akik még nem repülték a Ju.88-ast. Gyakorló repüléseim folyamán a következő repülőterekkel ismerkedtem meg : Celle, Gütthom, Braunschweig, Rheine, Altőnewitz, Tempelhof, Altenau, Zwischenhan. Május 17-e és augusztus 1-e között — néhány oktatóval végrehajtott felszállás után — a következő típusokat repültük : Siebei Si.204-es, Junkers Ju.52-es, Messerschmitt Bf.llO-es, Junkers Ju.88 A.4-es, A 7-es és S 3-as, Messerschmitt Me.210- es és Me.410-es. A gyakorlati részből 11 pilóta sikeresen levizsgázott. Ádám Lóránt százados egy Bf.l 10-es géppel egyik vándorrepülés közben kényszerleszállt, gépe összetört, 6 sértetlen maradt. Nem sokkal később egy Me.210-es géppel hajtott végre kényszerleszállást, mely alkalommal nemcsak gépe, de ő is megsérült és ezzel megvált alakulatunktól. A németek mesterien álcázták repülőtereiket, olyannyira, hogy azok megtalálásában legtöbb esetben a hajózó távirászra voltam utalva, akitől a földi irányítás utasításait kaptam meg. "A repülőtér fölött van" közlésre kezdtem meg a leszálláshoz való előkészületeket. Akkor láttam, hogy a bokrok és fák kis teherkocsikon megindulnak jobbra és balra a leszálló pályáról és máris teszik ki a leszállójelet annak egyik végére. Mikor letettem a gépet, akkor éreztem, hogy nem füves talajon, hanem betonpályán gurulok. A földi irányító vagy egy lakóháznak álcázott hangár előtt állított meg, vagy egy betonlapra irányított, amely — a gépből való kiszállásunk után — lesüllyedt a föld alá és 10 percen belül a betonlap újra feljött üresen a föld színére. Eközben a "bokrok" és a "fák” mind visszagurultak kijelölt helyeikre kis teherautóikon. Augusztus 7-én búcsút mondtunk Hildesheimnek és elindultunk Berlin-Tempelhof repülőterére. A repülőtér főépületével szemben a Berliner Strasse-n utaltak ki számunkra szobákat. Házunk negyedik emelete nem volt lakható, mert egy bomba lesöpörte a tetejét, ablakokat ajtókat kiszakítva. A padlás fölött ideiglenesen 1.5 mm-es vaslemezeket helyeztek el a gerendákra az eső elleni védekezés céljából. Megérkezésünk utáni napon a németek eligazítást tartottak az átrepülések mikéntjéről. Az igen jó repülőtulajdonsággal rendelkező új, vagy javított Ju.88 S 3-asokat kellett átrepülnünk különböző repülőterekre — az ellenséges berepülések elleni védekezés érdekében — alacsonyrepüléssel, mintegy 50 m-es magasságban. Ettől eltérni csak alacsony, vastag felhőtakaróban volt szabad, ha a repülés útvonalába nem esett léggömbzár. Az útvonalat nagyon pontosan kellett betartani. Hogy egyszer sem tévedtem el, azt Koczka László szakaszvezető hajózó távirászom — akivel már a fronton is együtt repültem — pontos rádió beméréseinek és adatközvetítéseinek köszönhettem. Hajózó szerelőm, Csige János szakaszvezető a jobb oldalamon ült, s a motorok működését ellenőrizte. Nem tagadom, az a bizonyos zabszem sokszor szorult, amikor az angolszászok alacsonytámadó "seregély" kötelékeit valamelyikünk felfedezte a láthatáron. Ilyenkor bizony kényszerültünk eltérni az útvonaltól, ezt azonban a földi irányítás — teljesen megértve helyzetünket — elnézte. A Ju.88 S 3-as repgépátrepülő osztály 3. százada lettünk. Nem tudom leírni az alakulat hosszú német nevét, mert leveleimet feleségem mind elégette, miután hétéves szovjet hadifogságom alatt ő is "reflektorfényben" élt. Berlinben nagyon sokszor volt légiriadó, egy-egy éjszaka kétszer vagy háromszor is. A bombázások romboló hatása minden képzeletet felülmúlt, de ezt nem részletezem, mert erről már rengetegen írtak. Sajnos csoportunk tagjai közül igen kevésnek a nevére emlékszem : Ádám százados és személyzetem nevein kívül Récsey László hadnagy és Varga József törzsőrmester pilóták, valamint Ádám Lajos törzsőrmester szerelő lövész nevei ötlenek fel emlékezetemben. Pápára való visszatérésünk után legnagyobb részük jelentkezett a Szent László hadosztályba. Többet nem hallottam sem róluk, sem személyzetemről, hogy élnek-e, vagy meghaltak? ők azok a mártírok, akikért nem szólt a harang. A Tempelhof-i repülőtér felülről úgy nézett ki feltúrt árkaival, mint egy abbahagyott építkezés. Innen a következő repülőterekre repültünk át Ju.88 S 3-asokat és Ju.52-eseket : Hamburg, Lübeck, Bremen, Hannover, Osnabrück, Bielefeld, Gronau, Krakov, Fastov, Köln, Frankfurt am Main, Mannheim, Dortmund, Altenberg, Nürnberg. A jó öreg Ju.52-essel volt a napi legtöbb átrepülésem szeptember 18-tól 22-ig. 18-án kétszer 3-3 tonnával rakodtam Enschede-re, majd 19-től naponta három átrepülés, 22- én hajnaltól pedig 3-3 tonna teherrel megrakottan Osnabrück és Bielefeld repterére. Itt értettem meg a tisztek beszélgetéseiből annyit, hogy Nimjegen-nél Hollandiában, a Rajna jobb partján nagy harcok folytak. Átrepüléseink 1944 november végéig tartottak. Ekkor visszatértünk Pápára, ahol felszólítottak, hogy lépjünk be önként a Szent László hadosztályba. Én nem jelentkeztem, s így lettem dr. Ádám László százados 2. futárrepülő századának egyetlen vakrepülő pilótája Pinkamindszenten, 1945. április 1-ig. Ezen a napon Nagyszombatfán — 17 géppel együtt — hadifogságba esett az egész század. 1951. december 23-án értem haza a Szovjetunióból kaposvári lakásunkra, közel hét évi hadifogság után. 223
