Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Emlékezzünk
"A második világháború áldozatai 1941-1945" emlékműtől jobbra Lászlófalvy András főhadnagy, vitéz Csörgey László főhadnagy és Gál Iván hadnagy sírköve után három orosz (ukrán) hősi halott obeliszkje van, melyet kievi hozzátatozóik emeltettek. (Dr. Farkas Jenő gyűjteményéből.) csaknem egy éve felavatták ezt a síremléket, hogy köszönetét mondjunk Önöknek, letkésieknek azért, mert volt Önök között sok olyan nemesen gondolkodó érző szívű ember, akik bajtársaikat közös sírba helyezték, s sírjukra közadakozásból ezt a szép emléket állították, őrizték halott bajtársaink nyugalmát, sírjaikat rendben tartották úgy, mintha saját családi halottaik lettek volna. Tették ezt annak ellenére, hogy voltak sokan az elmúlt időben, akik ezt nem jó szemmel nézték. E sírokban az 1944. október 12-én Csatay Lajos honvédelmi miniszter úr rendelkezésére felállított Szent László hadosztály tisztjei, katonái nyugszanak, akik 1944. december 20-a és 24-e között Letkés község védelmében haltak hősi halált. Ez volt a zászóalj első ütközete, tűzkeresztsége. Három orosz gárdahadosztály ellen négy napon át védték a hídfőt, az Ipolyszalka-Letkés közötti Ipoly-hidat. A hadosztály harcáról az 1945januárjában megjelent Honvédségi Közlöny a következőket írta : "A Szent László hadosztály 1944 karácsonyán az Ipoly és Garam mentén túlerejű ellenséggel vívott súlyos harcokban újból felemelte és magasan lobogtatta a magyar katonabecsület zászlaját'" Mi volt ennek az elszántságnak, önfeláldozásnak az oka ? Mindenek előtt a hazafias nevelés, a honvéd eskü, a katonabecsület hagyományos értelmezése, a tisztek, tiszthelyettesek és honvédek közötti bajtársiasság és fegyelem összekötő ereje, az Isten, a Haza, a Nép szaeretete, de nem kevésbé a bolsevizmus gyűlölete, rettegés az orosz hadifogságtól, az orosz megszállás következményeitől és félelem a kommunista jövőtől. Hősi halott bajtársaink betartották esküjüket: a külső ellenség ellen vitézül és férfiasán harcoltak, vele egyetértésbe nem bocsátkoztak, becsülettel éltek és haltak. Bennünket arra neveltek, hogy ellenfeleinket, ellenségeinket egyaránt becsüljük. A mi szemünkben mindenki, aki hazája szolgálatában áldozta életét, legyen az angol, francia, amerikai, vagy orosz — még akkor is, ha hazája politikai rendszerével nem értünk egyet —, hősi halott. Nincs joga e földön senkinek ahhoz, hogy egy mozgósított hadsereg parancsszavára, vagy önként életét áldozó katonájától a hősi halott minősítést megvonja. Ezt eddig egyetlen nép sem tette meg soha. Tehát nem áldozatok, hanem hősi halottak emlékénél állunk most honfitársaim ! Ugyanakkor elismetjük, hogy a háború és az üldözések során bármely rendszer által meggyilkoltakat bárki áldozatoknak hívja és részükre emlékművet állítson. Ismétlem azonban : a mi szemünkben minden fegyveres és fegyvertelen katona — így az elesett zsidó munkaszolgálatosok is, akik életüket adták a Hazáért — a hősi halottak csoportjába tartozik, így tiszteljük őket és így emlékezünk rájuk. Engedjék meg, hogy magam és évfolyamtársaim nevében ismételten köszönetét mondjak a síremlék létrehozóinak. Magyar népünk zöme évszázadokon keresztül és most is nemzeti önállóságot akart és változatlanul akar. Mindig ezért harcolt, de sorsunkra majdnem minden időben tragikus pecsétet nyomott a körülöttünk lévő nagyhatalmak érdekeinek ütközése. Bízzunk abban, hogy a szovjet megszállás megszűnésével eljön az idő, amikor élhetjük önálló szabad magyar életünket az új Európában. Hiszem, hogy a bolsevizmustól végleg megszabadultunk. Hősi halott bajtársaim ! Ezért hisszük, hogy áldozatotok most, 45 év után meghozta gyümölcsét! Nyugodjatok tovább most már szabad földben, békében, népünk szeretetében és emlékezetünkben! Áldjon meg benneteket a jó Isten, úgy legyen ! Leikés, 1991. május 26-án 17 Dr. Farkas Jenő
