Magyar Szárnyak, 1991 (20. évfolyam, 20. szám)
Vajda József: Az 1. sz. Műhely
Nekem első pillanattól kezdve az volt az érzésem, hogy a motorleállást szivattyúhiba, vagy szennyeződés okozta. Ezután a tragikus baleset után a Légierők parancsnoksága felébredt és a tapolcai vadásziskoláról egy oktató pilótát — Sipos őrmester személyében — vezényelt hozzánk berepülőnek. A Műhely parancsnokságát először Kerekes Pál mérnök százados vette át, majd dr. Taufenecker Vilmos mérnök századost is oda helyezték, s lévén rangban Kerekesnél idősebb, 6 lett a parancsnok. A Műhely áttelepítését teljes egészében végrehajtották. Lefoglalták a Szapáry uradalmat és — mint már említettem — lovag Rottermann cukorgyárának régi gépeit és helyiségeit, ezen kívül két penziót és magánházakban is kerestünk elhelyezést. A Szapáry kastélyt is igénybevettük. A Debrecen-i műhely beérkezése után a legénységi létszám annyira felduzzadt, hogy a grófi uradalom régóta üresen álló, magas tetőszerkezetű, kitisztított, hófehérre átmeszelt és átalakított istállóhelyiségét vettük igénybe. A gépeket, melyeket — ha Kenyériből átrepülni nem lehetett — targoncával szállítottuk és az épületek közötti fák alatt, valamint a telep körüli ligetes részekben rejtettük el. Elég jól álcáztunk. 1945 februárjában egy De Havilland "Mosquito" húzott el felettünk egész alacsonyan délnyugati irányban. Biztos voltam abban, hogy felfedezett bennünket, ennek ellenére sem angolszász, sem szovjet bombatámadás nem ért bennünket. Úgy látszik, jól rejtőztünk. Javításra újból Bückereket és Arado-kat kaptunk a Nardik és Héják mellé. Egy kényszerleszállt Mustang-ot is behoztunk, így alkalmam nyílt ezt a második világháború talán legjobb és legközismertebb vadászgépét napokon át tanulmányozni. Nagy, kényelmes pilótaülése volt, de a belső elrendezése nem volt megfelelőképpen átgondolva és kidolgozva. Csalódtam. A parancsnok ekkor Fridrik Dezső mérnök őrnagy — a debreceni műhely parancsnoka — lett. Nyugodt, körültekintő és óvatos parancsnok volt, aki — felsőbb parancsra — azokban a rettenetes nehéz napokban biztonságosan vitt át minket Pockingba. Ez lett a végállomásunk a közel másfél hónapos, viszontagságos települgetések után. Pocking mellé, Berg-be érkeztünk először. Ebből a kis tanyacsoportból mentünk át minden reggel a Pocking túlsó oldalán fekvő német roncsgyűjtő telepre, műszereket, alkatrészeket szétválogatni. Ezzel a munkával biztosítottuk élelmezésünket a rendelkezésünkre bocsátott német polgári élelmiszer-jegyekkel. Hamarosan a két front közé kerültünk, melyek tőlünk keletre, kb. 30 km-re találkoztak, így május 4-én amerikai fogságba estünk. Nem sokat törődtek velünk, hagytak bennünket úgy, ahogy voltunk. Június 19-én önként bementem a katonai fogolytáborba, ahol magamra többet gondot viselnem nem kellett. Napi háromszori étkezést, szállást kaptunk, tisztálkodási lehetőséggel és orvosi felügyelettel. Lassan a többiek is "felszívódtak". Novemberben én is feliratkoztam egy szerelvényre és elindultam haza. A Kaposvárt gyűjtőtábor várt. Az 1. sz. Műhely a második világháború alatt egy nagyon jó elrendezésű, az akkori géptípusok, motorok javításához modernül felszerelt, egészséges munkakörülményeket kielégítő, komplex műhely volt. Szerszámgépeink legnagyobb részét, raktáranyagot és tartalék alkatrészeket a bombatámadások elől időben átmentettük. Sajnos (vagy szerencsére ?), ezt az anyagot, valamint a megmentett gépparkot Németországba továbbszállítani nem lehetett. Bük-öt — emlékezetem szerint — március 22-én hagytam el. Május 4-én találtak ránk az amerikaiak. Részünkre ekkor a háború befejeződött. INNEN — ONNAN A szombathelyi "A " és "B" telep tiszthelyettesi kara 1942-ben. A felvétel Bödey Gyula bajtársunktól származik, s azt Varga István bajtársunk továbbította hozzám leközlésre. Mindkettőjüknek hálás köszönetemet fejezem ki közreműködésükért. Szerkesztő. 177
